Silenced
Műfaj: dráma
Játékidő: 125 perc
Premier: 2011. szeptember 22.
Ismertető: A film igaz történet alapján készült. A fellebbezés 2011-ben ért a végére, így ennek hatására alkották meg ezt a filmet. In Ho új állást kap egy iskolában, ahová hallássérültek járnak. Tanítások közben In Ho egyre inkább úgy érzi, hogy a gyerekekkel valami nem stimmel, furcsának találja őket. Mikor egyik nap hazafelé tart, lentről meglátja, hogy az egyik tanítványa, Yoo Ri a párkányon ül a szobája ablakában. A tanár azonnal felrohan, és leszedi őt, a gyermek azonban elvezeti egy ajtóhoz. In Ho bemegy a szobába, és az egyik tanárnő brutális módon bántalmazta (pontosabban vízbe akarta fojtani) az egyik tanítványt. In Ho-t teljesen sokkolja a dolog, de hamar észbe kap, és elviszi a kislányt a kórházba. Itt segítségét kéri Yoo Jin-nak is, hogy együtt törjék meg a csendet, ami a 2 kislány, és a kisfiú körül uralkodik. Azonban ezzel egyre brutálisabb bűncselekménnyel találják szembe magukat, és a bíróság inkább hisz a gazdag fejeseknek, mintsem a fogyatékos, lelkileg sérült gyerekeknek.
Vélemény: Hol is kezdjem. Az, hogy ez a dolog valóban megtörtént-e, vagy mégsem nem tudom eldönteni. De ha mégis, akkor egyszerűen én szégyellem magam, hogy az emberiség ideáig fajult. Úgy látom, pénzzel mindent meg lehet oldani. Undorító. Mondanom sem kell, rendesen felrázott, hogy miket műveltek szegény gyerekekkel, akik még csak panaszkodni sem igazán tudtak, mert a világ konkrétan elfordult tőlük. Miért kell valakit kiközösíteni, ha az egy kicsit más? Egyszerűen fel nem tudom fogni. Nem értem.
A film nem volt egy hatalmas robbanás, azonban az 'igaz történet alapján' felirat a legelején igazán értékessé tette az egészet. Érdekelt, hogy mi fog történni, minden egyes tárgyalást én is végig izgultam, s bár a film kicsit elvont volt, mind történetben, mind megalkotásban, mégis mindenkinek kötelező egyszer megnéznie, hogy megláthassuk milyen mocskok élnek közöttünk. Tökéletes példa volt arra, hogy lehet akár milyen vallásos az ember, akármilyen segítőkész, ha belül velejééig romlott, akkor a külső csak még undorítóbbá teszi. És az, hogy egy gyereknek, vagy lehet akár az felnőtt is, ilyen traumát és lelki sérülést okozzon valaki, az a lehető legvisszataszítóbb dolog, amivel valaha is találkoztam.

Történet: 8/10
Karakterek: 8/10
Színészek: 8/10
igen, ezt látni kell mindenkinek, és az igazán megrázó élmény után a környezetünkben előforduló kiszolgáltatottságot észrevenni, és tenni, melléállni, segíteni.
VálaszTörléskételkedés nekem fel sem merült, h valós-e a történet?
remekül játszotta a történetét, karakterét mindenki.
j.
Ez így van :)
Törléshonnan lehetne ezt a filmet letölteni?
VálaszTörlésSzia! Innen le tudod tölteni a magyar feliratot:
Törléshttp://www.filmfeliratok.org/film-felirat/do-ga-ni-2011-felirat-83681.html
Sziasztok! A filmet honnan lehetne letölteni?
VálaszTörlésÉn avistaz-ról töltöm a filmeket. :)
Törléstudna nekem valaki avistaz ra meghívtt küldenki ? nekem sajana nins olyanom
VálaszTörlésSajnos nem, nagyon kevés pontom van, de ha facen írsz egy doramás csoportba, tuti van valaki aki tud küldeni! :)
Törlés