Kill Me, Heal Me

Kill Me, Heal Me

Műfaj: romantikus, orvosi, misztikus, dráma
Részek száma: 20
Dátum: 2015
Csatorna: MBC

Ismertető: Cha Do Hyun egy hatalmas cég örököse lenne, ha nem szenvedne egy furcsa és különös betegségben. Egy gyermekkori trauma tönkretette az életét, és a lelke több darabra szakadt. DID - avagy disszociatív személyiségzavar az, ami megnehezíti mindennapjait. Összesen 6 másik személyisége van, és azzal küzd, hogy legyőzhesse őket. Amerikából visszatér Koreába, és elhatározza, hogy stabilba hozza az életét, így egy titkos pszichiáterre lesz szüksége: ő lenne Oh Ri Jin. Azonban nem is sejti, hogy sokkal több összeköti őket, mint holmi orvos-páciens kapcsolat.

Vélemény: Szerintem ha azt mondom, hogy 2. kedvencem lett, akkor azzal egy mondatban bizonyítom, hogy mennyire hihetetlen jó ez a sorozat. Mostanában nagyon érdekel ez a tudathasadásos téma, szóval akárkik lettek volna a színészek, tuti, hogy akkor is megnézem. Azonban amikor először találkoztam a sorozattal, csak megláttam a két főszereplőt, és kész, felírtam a megnézendők listájára. A Secret-ben engem lehengerelt a két színész, imádtam őket, szóval nem is volt kérdés, hogy megnézem-e. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy hogyan lehet egy ilyen tökéletes sorozatot megalkotni. Tényleg nem. 

Általában úgy szoktam megírni egy véleményt, hogy sorra veszem a jó és a rossz dolgokat, de itt egyetlen egy dolgot sem tudok felhozni a sorozat ellen, és ezt halál komolyan mondom. Nem tudom, hogy hogyan is ragozzam az egekbe, mert nincs szó, ami kifejezné azt, hogy mennyire tökéletes volt az egész. Imádtam, hogy minden egyes apró részletre figyelnek. Még a legvégén is meglepődtem, hogy annak is oka volt, amiért Perry megmenti a lányt még ott valahol a 3. részben. Hihetetlen, hogy olyan dolgokra figyeltek, amik nekem már ki is mentek a fejemből. Minden egyes résznél csak meglepődtem, hogy hoppá, szóval ennek is jelentése volt, pedig nem is számítottam rá.

A másik dolog, ami megint csak fergeteges volt, azok a csavarok a sorozatban. Lenyűgöző volt, hogy mennyire el tudnak hitetni valamit az emberrel, aztán kiderül, hogy mégsem az, aminek látszik. Az utolsó részben is 3 hatalmas fordulat volt, amit tényleg nem tudtam hová tenni. Egy ilyen sorozatot megalkotni csoda, én mondom. Mi tetszett még? A jelenetek. Imádtam őket. Annyira gyönyörűen meg voltak csinálva... az utolsó részt meg konkrétan egy gyönyörű és hosszú videó klippnek láttam. Én tényleg nem tudom szavakba önteni.

Tetszett még, hogy a karakterek egymástól eltérőek voltak, és az is, hogy Ji Sung ilyen hihetetlen jól tudta hozni őket. Tudtam, hogy jó színész, de azt nem, hogy ennyire. Az elején picit féltem, hogy Shin Se Gi-t picit jobban fogom szeretni, mint Cha Do Hyun-t, de aztán szép lassan megmutatta a sorozat, hogy Shin Se Gi valójában Do Hyun, szóval szerencsére nem akadtak ilyen problémák. Imádtam tényleg mind a 6 pasit meg azt a nőt, meg a színésznőt is, meg a bátyját is, meg a titkárt is... egyszóval mindenkit.
Remek volt, hogy nem volt benne igazán "féltékenység", hisz SPOILER: szerencsére Oh Ri On rájött, hogy a húga fontosabb. Ahogyan a karakterek szép lassan eltűntek a végén? Úgy éreztem magam, mintha valami hullámvasúton ülnék. Egyik percben úgy nevettem, hogy nem bírtam abbahagyni, utána meg úgy sírtam (1 perc elteltével), mint akit kínoznak, de komolyan. A legfájdalmasabb egyértelműen Shin Se Gi távozása volt számomra, utána valamiért Perry Park hatott meg még hihetetlenül, alig bírtam abbahagyni a sírást.

Ahn Yo Na és Yo Sub távozása is fájdalmas volt, sőt, még az újonnan megismert Nana és Mr.X is könnyeket csalt a szemembe. De nem csak könnyekről akarok beszélni... a nevetés garantált. Ilyen jó poénokat mint itt, én még életemben tuti, hogy nem láttam. Annyit nevettem a sorozaton, úgy, hogy eredetileg nem is vígjáték, amennyit nem szégyellek. 
Azt elérni, hogy a néző egyszerre nevetni az örömtől és sírni a fájdalomtól is tudjon, szinte lehetetlen, de a Kill Me, Heal Me megcsinálta.
Külön megemlíteném, hogy tetszett, hogy a sorozat neve is értelmet nyer, és becsempészték a sorozatba is, 2x ráadásul, aminek következtében tényleg azt tudom mondani, hogy ez a név tökéletesen illik rá. Általában nem szoktak a névvel babrálni, adnak egyet ami illik rá azt csókolom, de itt különös jelentése van a címnek, amit csak és csak dicsérni tudok. S így a végéhez közeledve, tuti, hogy van olyan dolog, amit nem mondtam el, mert egyszerűen akkor le kéne írnom egy az egyben a sorozatot. Csodaszép volt.

Zene: IMÁDTAM! Mind az számokat mind a háttérzenéket. Tényleg, az 'Auditory Hallucination' tökéletesen illet a sorozathoz, a ritmusa, a szövege, minden. Tökéletes volt, a telefonomon tuti, hogy örökre rajta marad. Még két gyönyörű szám: 'Manchurian Violet' amit maga Ji Sung énekel, és 'Letting You Go'.

Szereplők: Wuhuu na végre. Lássuk csak külön-külön az ÖSSZESET!

Cha Do Hyun: Egy hihetetlen kedves és megértő férfi, aki inkább messziről figyeli a szeretett nőt, ahelyett, hogy ártana neki. Cha Do Hyun-t nagyon meg lehetett szeretni, hisz tipikusan az a tökéletes jófiú volt, aki csak a mesékben létezik. Tetszett, hogy szép lassan rátalál önmagára és ahogy fonódnak egybe a személyiségek, bizonyítva, hogy mind Cha Do Hyun részei. Vele találkozhattunk legtöbbet, hisz ő a főszemélyiség, így természetesen a végére kedvencem lett, és igazán szurkoltam neki, hogy legyőzze a múlt fájdalmait.

Shin Se Gi: Ő volt az, aki elviselte és átélte azt a fájdalmat, amit Cha Do Hyun-nak kellett volna, így érthető, hogy ő a legagresszívabb és legerősebb személyiség mindegyik közül. Bevallom az első részekben picit féltem tőle, hisz úgy mutatták be, mint valami szívtelen embert, de aztán rá kellett ébrednem, hogy ő a legimádnivalóbb karakter a föld kerekségén. Az ő távozása volt számomra a legfájdalmasabb. Az, ahogyan elbúcsúzott Cha Do Hyun-tól...

Perry Park: Egy idős hapsi, akinek az alkohol a szerelme, s aki nem mellesleg tájszólásban beszél. Perry volt az első karakter, aki vicces volt, s remek bomba szakértő. Rengeteget nevettem rajta, és nagyon sok kellemes percet okozott a sorozat folyamán. Nem rendezem sorrendbe a karaktereket, hogy ki volt a kedvencem stb. hisz mindegyiket egyformán imádtam, mert mind különleges volt egytől egyig. De az ő neve volt számomra a legtöbbet mondóbb és legszebb, legmeghatóbb.
Ahn Yo Seob: Avagy az öngyilkos hajlamú 17 éves srác, aki hihetetlenül okos, és hihetetlenül vágyik arra, hogy valaki törődjön vele. Az ő karaktere rázott meg engem a legjobban, s ébresztett rá arra, hogy nem mennyire fájdalmas tud lenni az, amikor az embernek ilyen borzalmas múltja van, ami nem engedi továbblépni a jelenben. És tetszett, hogy egy ilyen mindig komoly karaktert is becsempésztek a többi közé. Igazán ott volt a helye a többiek között.

Ahn Yo Na: Yo Seob ikertestvére, amivel semmi baj sem lenne, csakhogy képzeljetek el egy 17 éves lányt, aki "néha" törhet ki. Állandóan a randizáson és a sztárokon kattog az esze. Így hát Cha Do Hyun-ra nézve ő a legveszélyesebb karakter, és ő az, akit a legnehezebb kordában tartani. Ebből adódóan pedig ő volt az, akin a legtöbbet nevettem. De komolyan, egy jeleneten sem nevettem még annyira, mint amennyire Ahn Yo Na jelenetein. Egyszerűen nem bírtam, a színész hihetetlen jól formálta a tini szerepét, a jelenetek pedig fergetegesek voltak, az összeset minimum 5x végig is néztem.
MR.X:Azt hittem még a sorozat elején, hogy valami pszichopata karakter lesz, aztán megjelent egy varázsló fickó, aki nem sokat szerepelt, mégis úgy érzem, hogy mindenki kedvencévé változott, s vele egyszerre Cha Do Hyun is hatalmasat ugrott az egekbe, pedig már azt hittem nem lehet őt jobban szeretni. Nem mondom el, hogy kicsoda, hátha nem látta még valaki a sorit, és csak ízelítőként olvassa, de meglepődtem és meghatódtam nagyon.
Nana: Ő volt a másik olyan karakter, Mr.X-el egyetemben, akik nagyon keveset szerepeltek, mégis hihetetlenül sokat mondó a létezésük. Édes volt, és szomorú, és sírtam, és mosolyogtam, és sírtam és minden csináltam, csakhogy ne kelljen befejeznem, mert nem tudtam megbirkózni a gondolattal, hogy utolsó perceit nézem a sorozatnak. Igen, folyamatosan néztem hány perc van még belőle, úgy kb. a 14. résztől, de nem azért, mert untam, hanem mert nem akartam, hogy véget érjen az adott rész.
Ji Sung - Avagy a csoda megalkotója. HIHETETLEN EZ A PASI. Tudtam, hogy jó színész, no de hogy ennyire? Komolyan, voltak olyan részek, ahol Se Gi és Do Hyun beszélt egymással, én mégis el tudtam különíteni őket a hangjuk alapján, pedig egy és ugyanaz a színész. Nem hiszem el... komolyan, azt hiszem kb. 5 Oscar-t hozzá kéne vágni, de még az is kevés lenne. Mi volt a csúcspont? Amikor a színész, aki eljátsza Ahn Yo Na-t, az hihetetlen volt. De amikor Ji Sung eljátszotta, hogy ő Cha Do Hyun, aki eljátszotta, hogy ő Ahn Yo Na, az igen...

Hwang Jung Eum - Oh Ri Jin: Emelem kalapom a színésznő és a karakter előtt is. Imádtam ez a nőt, komolyan, olyan hihetetlenül rendes és aranyos és vicces volt, hogy nem tudom szavakba önteni. Amikor ott a legvégén sírt minden egyes személyiség távoztánál, hát komolyan... nem tudtam, hogy még ennél is jobban tudom szeretni őt. Nagyon kevés színésznő van, akit bírok, és még kevesebb karakter, akit feltétel nélkül szeretek, de ő ott van, s kedvenc női karakterem lett. Kicsit bolond, picit aranyos, kicsit nőies, kicsit gyerekes, no és szóval minden benne volt amitől imádni lehetett. Az ő részéről tele volt a sorozat hihetetlen sok fordulattal, tudtam én, hogy fontos szereplő meg minden, no de hogy ennyire?
Szóval igen, Oscar osztogatós kedvemben vagyok, de megérdemli ő is. Az elején picit fura volt nekem a csaj, kicsit olyan volt, mintha valami nagyon pszichopata nőszemély lenne, de pont ezért szerettem, mert tényleg olyan szerethető volt, annyira sikerült neki közel férkőzni a nézőkhöz, hogy nincs szó rá. Ez is hatalmasat dobott az egész sorozaton: kitűnő karakterek, kitűnő színészekkel. S még így eszembe jutott valami, amit a véleményeknél nem mondtam el, mégpedig a sorozat vége. Hogyan reagáltam rá? Sablonos volt, előre sejthető, mégis csodaszép, és nem tudtam abbahagyni a bőgést. Hála Ji Sung-nak bedobta magát a végén az összes karakterével és köszönet nyilvánításával.
Park Seo Joon - Oh Ri On: Avagy császár született. Hihetetlen nagyfazon pasas komolyan, imádtam őt, sírtam meg nevettem is rajta is meg vele együtt is. Nagyon imádtam, amiért inkább a húgát választotta, és nem rombolt le mindent, amit olyan sok év alatt együtt felépítettek. Nagyon szerettem Ri On-t tényleg, és már nem tudom őt sem hová dicsérni, mert kifogytam a szavakbóóól. Az utolsó részben nagyon sokat sírtam az ő nagy jeleneténél, és megint köszönetet kell mondjak a mindenkinek.
Hogy miért? Mert nem hagyták őt egyedül a bús magányban. A legvégén felcsillant egy remény a számára, az már másik kérdés, hogy szét röhögtem a mindenemet rajta. Park Seo Joon engem nagyon lehengerelt, kis helyes színész, aki olyan fejeket tud vágni, hogy ezer év is kevés lenne, hogy azt begyakoroljam. Már kézre vettem a soriját, érettségi után az lesz az első, amit megnézek, mert tényleg nagyon megszerettem őt, és amúgy tényleg tök helyes ez a pasi. Több karaktert meg sem említenék, mert ha az összes kedvencemről írnom kellene, akkor elég hosszú lenne a bejegyzés.

" Nem nevetséges? Jobban szeretett volna áldozat lenni. 
A világon senki sem akar... elkövetővé vagy áldozattá válni. 
Ahelyett viszonylag könnyű a tétlen nézők szerepét választani. 
Mert ha erősen behunyják a szemüket, olyan mintha nem történt volna velük semmi. Ha a között a sok tétlenül néző között csak egy is lenne, 
aki kinyitja a szemét, akkor nem fordulna elő olyan eset, hogy valakinek teljesen összetörik a lelkét. "
 Cha Do Hyun

Történet: 10/10

Zene: 10/10

Színészek: 10/10

Karakterek: 10/10