Protect The Boss

Protect The Boss

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 18
Dátum: 2011
Csatorna: SBS

Ismertető: Eun Sul munkát kap egy hatalmas cégnél, mint titkárnő. Ennek a cégnek az örököse vitatott ügy: itt van Ji Heon, aki az igazgató fia, de semmi érzéke sincs az üzlethez, ráadásul olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek (szó szerint). A második választott az örökösre nemmás, mint Ji Heon unokatestvére, Moo Won, aki tökéletes választás lenne, mert megbízható, felelősségteljes és nagyon ért az üzlethez. Mind a 2 fiú beleszeret az új titkárnőbe, s ahhoz, hogy megkaparinthassák a szívét teljes erővel a cég megszerzésén vannak. De, hogy legyen kis izgalom is, itt van még Na Yoon, aki anno Moo Won szerelme volt, de a lány szíve inkább a bolondos Ji Heon-hoz húzott.

Vélemény: Bár meglehetősen érdekesen, és viccesen indul a sorozat, ezt a színvonalat kb. az öt hat részen keresztül képes fenntartani. Onnan egy nagy nulla. Szinte semmi érdekes nem történik, csak úgy folynak a dolgok. A 18 rész rettenetesen sok. Talán a 11 rész lett volna tökéletes egy ilyen történetű sorinak, mert ahogy az ismertetőben is írtam, szinte semmi semmiről sem szól. De az is csak akkor, ha még valami melléksztorival megtoldják, mert ez így nekem nagyon unalmas volt. Hogy kinek volt esze 18 részt csinálni ebből a sztoriból...
A Level 7 Civil Servant sorozatnál említettem, hogy ezt a színésznőt soha, de soha nem szabad hagyni, hogy sorozatban szerepeljen, mert egyszerűen borzalmas. Nem volt elég, hogy Joo Won sorozatát tönkre tette, most ezt is, amiben két nagyszerű színész van. Mást nem is nagyon tudok mondani. A viccese jelenetek a sorozat elején remekeltek, a végén már ebből sem volt, olyan mintha kimerült volna a vicckészlet. Elsütnek még egy kettőt, de ez inkább béna mintsem tényleg megnevettető. Ajj már, komolyan...
Az ok, amiért mégis képes voltam kitartani 18 részen keresztül, az a két srác folytonos civakodása, és Ji Sung eszméletlen egyedi karaktere. Persze van, amikor a főhős gyerekes, de ilyen szinten egy sincs. Komolyan, pont olyan volt, mint egy nagyra nőtt óvodás, akinek nem szabad elengedni a kezét a vidámparkba sem, mert eltűnik, aztán kereshetjük. Szóval a sztori miatt egyáltalán nem érdemes belekezdeni, de ha valaki nagyon nagy Ji Sung rajongó, és nem akarja elhinni, hogy milyen jó színész is ő, akkor essen neki ennek a sorozatnak, maximum abbahagyja ha nagyon megunta.

Zene: Annyira nem volt nagy szám, viszont az 'I'll Protect You' című szám nagyon szép - azért mégiscsak JaeJoong az egyik főszereplőnk.

Szereplők: Lássuk csak 2 főhősünket külön külön.
Ji Sung - Cha Ji Hun: Mint említettem párszor, egy szó szerint nagyra nőtt óvodás, akinek abszolút mindent a szájába kell rágni és akiről nem szabad egy percre sem levenni a szemünket, mert akkor vagy eltűnik vagy valami rosszaságot csinál. Mint karakter bevallom Jae Joon jobban tetszett, mivel egy felelősségteljes férfi volt. Nekem Ji Hun túl gyerekes volt. Persze alapjáraton ez adta a poént a sorozatban, mégsem lett kedvencem, hisz ki akarna romantikus sorozatban egy nagyra nőtt gyereket? Akkor már inkább a színésznőt kellett volna kipakolni, és egy egyszerű és fergeteges vígjátékot készíteni az egészből. Azért tévedés ne essék, Ji Hun tényleg nagyon egyedi, ilyen karakterrel még nem igen találkoztam. Ji Sung pedig egyszerűen remekelt, tökéletesen hozta ezt a karaktert is. Szerintem nincs is olyan szerep, amiben ne állná meg a helyét, egyszerűen csodálatos.
Choi Gang Hee - No Eun Sul: Le sem tudom írni milyen karakter, mert semmilyen volt. Pont, mint a Level 7 Civil Servant című sorozatban lévő karaktere. És sajnos ez a sorozat is áldozatául esett, az amúgy is ingadozó sorozatra rátett még egy lapáttal ezzel a borzalmas karakterrel, és teljesen elvette a kedvemet az egésztől. Tényleg nem értem, hogy miért kell őt sorozatba berakni. Mint ember abszolút semmi bajom sincs vele, de annyira tudok haragudni, amiért ennyi jó színésznek a sorozatát rontja el. Komolyan. A másik két főszereplőről külön nem írok, Na Yoon is olyan semmilyen volt, JaeJoong viszont nagyon alakított Ji Sung-gal karöltve, nagyon bírtam kettejüket együtt. Remélem valamikor még összehozza őket a sors, mert tényleg tök jól hozták az esküdt ellenségeket. JaeJoong-nak pedig nagyon jól állnak az ilyen nagymenő szerepek.

Történet: 3/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10

8 megjegyzés:

  1. Pedig én bele akartam kezdeni...akkor ezek szerinte nem érdemes... :(

    VálaszTörlés
  2. Nekem ez a dorama tetszett,nagyon :-)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is tetszett! :) Jae Joong lett a kedvencem benne :)

    VálaszTörlés
  4. Ne haragudj meg,hogy ezt mondom de olyan lehangoló kritikákat írsz majdnem mindegyik sorozatról,hogy az ember életkedve is elmegy attól,hogy bármelyiket is megnézze. Nem beszélve arról,hogy mindegyik színésznőt lehurrogod. Értem én,hogy ez egy magánvélemény de azért szubjektív érzésekre kellene alapulnia és nem erős ellenszenveidre. Férfi színészek iránti túlzott rajongásodat kellene mérsékelni. Emellett szerintem mindenki nagyon köszöni a munkádat és én is nagyon sokszor elolvasom a véleményeidet a sorozatokról ami nagyon hasznos számomra és mindenki számára is,de a fentebb említettekhez azért tartom magam. A kritikából nem szabad kimaradnia a helyesen végzett dolgok dícséretének sem.Feltéve ha azt szeretnéd elérni,hogy azok akik olvassák a sorozat véleményeidet,megnézzék azokat. Viszont ennek hiányában csak ellenszenvet keltesz egy emberben az adott sorozat illetve színésznő felé. Ezeket mind építőkritikaként mondtam,hiszen szuper amit csinálsz és nagyon hasznos mindenkinek. Biztos eleinte nem így fogod érezni,de gondolkodj el azon mennyire vagy elfogult(férfi szereplőknél) mikor ezeket a véleményeket írod. Ha pedig ezzel megbántottalak,akkor előre is elnézést kérek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha elolvastad volna a véleményeimet akkor tudnád, hogy az oldalamon lévő legtöbb sorozatot nagyon szeretem, így nem igazán értem miről beszélsz, amikor ezt írod: "olyan lehangoló kritikákat írsz majdnem mindegyik sorozatról". Úgy gondolom először szét kéne nézni mielőtt ilyesmiket ír az ember, no de sebaj, van aki először beszél aztán gondolkodik.
      Ismét csak azt tudom mondani, hogy nagyon sok színésznőt szeretek, de azokat, akik tényleg színésznők. A mondandóm folytatása az előbbi.
      Túlzott rajongás. Most itt Ji Sung-ról beszélsz? Nem igazán értelek. :)
      Miért olvasod őket, ha ennyi 'bajod' van velük? Nem igazán tudom felfogni, hogy miért kell akkor olvasni a blogomat. Ezer meg ezer másik blog van, találj egyet amivel szimpatizálsz és probléma megoldva mindkettőnk részéről.
      Elfogult szerencsére sosem vagyok, sőt, minden színésznek adok 2-3 esélyt, mire eldöntöm, hogy épp pechje volt a szereppel, vagy szimplán csak nem tud színészkedni.
      Már évek óta csinálom ezt, elég sok tapasztalatom van, így az ilyen jellegű 'építő kritikákra' sajnálom, de nem vagyok vevő. Rengetegen olvasnak, nem mindenki ért egyet a véleményemmel, van aki igen. Nem lehetünk egyformák, nem mindenki szeretheti ugyanazt - pont ettől szép a világ, már ha tudja értékelni az ember.
      Szerintem el kellene neked is gondolkodnod azon, hogy a továbbiakban is olvasod-e a blogom, mert (már megbocsáss) nincs kedvem több ilyen hozzászóláshoz.
      Természetesen nem bántottál meg, már megszoktam, hogy vannak egyesek, akik nagyon tapasztaltnak és bölcsnek érzik magukat, közben meg nem tudják felfogni, hogy minden ember más. :)

      Törlés