Nine: Nine Times Time Travel

Nine: Nine Times Time Travel

Műfaj: romantikus, fantasztikus, melodráma
Részek száma: 20
Dátum: 2013
Csatorna: tvN

Ismertető: Történetünk ott kezdődik, hogy a riporter Park Sun Woo-t értesítik, hogy bátyja holttestét megtalálták. A férfi elmegy, hogy azonosítsa rég nem látott fivérét. Neki sincs sok hátra az életéből, maximum hat hónap, hisz agydaganattal diagnosztizálták, amit nem akar kezelni, hanem a fennmaradó időben bosszút akar állni édesapja halálán, és a szeretett nőt maga mellett tudni. Azonban bátyja holmijai között megtalál egy füstölőt, amit ha meggyújt pontosan 20 évet visszamegy az időben. Először nem érti, mi ez az egész, de miután rájön, hogy mennyi mindent megváltoztathat így, mind a 9 füstölőt arra fogja használni, hogy a múltban próbálja helyrehozni a rég elrontott dolgokat. Azonban minden cselekedete a múltban kihatással van a jelenre is.

Vélemény: Nagyon sok helyről hallottam, hogy mennyire jó ez a sorozat, és most idén (meg persze jövőre is) próbálkozom a listámat kicsit csökkenteni, mert annyi sorozatot szeretnék még megnézni, hogy szerintem soha nem érek a végére. Na de lényeg ami lényeg, idén tonnaszámra jöttek a különböző időutazós sztorik, így gondoltam ezt is most fogom megnézni. Sok mindent igazából nem fogok nektek tudni mondani erről a történetről.
Nekem olyan átlagosra sikeredett. Voltak dolgok, amik érdekesek voltak, akadtak olyanok is, amik kicsit elcsépeltek, de ettől függetlenül élveztem. Alapjáraton ez a múltba való visszautazás szerintem nagyon izgis volt, egyrészt azért, hogy hogyan változtatja meg azt, ami már egyszer megtörtént, másrészt pedig azért, mert ugye minden apró cselekedete kihatással volt a jelenre. Tetszett, hogy folyton változtak a dolgok ahogy párhuzamosan haladt a múlt is. 
Bár logikáját nem értem, de ettől független érdekes és izgalmas is volt. Tényleg élveztem nézni a folyton megváltozó jelent. A romantika is elég aranyos volt, főleg, hogy utána nem is lehettek ugye együtt, így volt benne egy kicsi vágyakozás is. Bár szerencsére nem ezen volt a hangsúly, aminek igazából örültem is, mert akkor túlságosan nyálas lett volna az egész. Aranyosak voltak együtt, habár a főhősnő viselkedése azért néha kiverte nálam a biztosítékot.
Tetszett az is, ahogyan nem csak az életük, hanem a halott személyek is valahogy mégis életben maradtak. Tényleg nem volt értelme, de ettől független ha picit elrugaszkodunk a valóságtól mindenképp egy izgis sztori volt. Viszont az elején azt mondtam nektek, hogy átlagos volt a szememben. Ennek több oka is van. Egyrészt annyira nagy fordulatok nem voltak benne, bár kellemesképp izgultam, azért reméltem valami nagyon nagy fordulatokat.
Bár ez már lehet amiatt is van, hogy 4 éves a sorozat. A másik az, hogy néha voltak nagyon felesleges jelenetek. Minden sorozatban vannak ilyenek, de itt azért az átlagnál több volt. Akadt olyan is, hogy már egyenesen untam, vártam már, hogy végre történjen valami. A másik dolog az természetesen a főhősnő volt. Majd lentebb még beszélek róla, de itt is megemlíteném, hogy néha a hátamon felállt a szőr, olyanokat csinált, komolyan mondom kiakasztó.
És egy rossz főhősnő szerintem nagyon el tud rontani egy történetet. Valamiért átlagosan mindig a főhősön van a hangsúly, amit nagyon sajnálok, mert nem sok nagyon jó női karaktert tudnék felsorolni, pedig rengeteg sorozatot láttam már. Ezzel szemben férfit annál inkább. Remélem a jövőben tényleg jobban oda fognak figyelni most már a főhősnőkre is. Harmadrészt pedig nem igazán tudtam felfogni, hogyan futhatna egymás mellett a múlt és a jelen is.
A vége pedig nagyon furcsa volt. Először nem is értettem, hogy mi történt amikor lementek az utolsó percek. Aztán agyaltam rajta egy kicsit, és valamennyire sikerült összeraknom a lényeget, de őszintén, én valami jobb, ütősebb befejezésre számítottam. Összességében tehát, annyira nagyon jó nem volt, voltak benne uncsi részek és logikai bakik is, de ettől független élveztem, aki szereti a színészeket és az időutazásos történeteket is, annak megéri megnézni.

Zene: Hát annyira ettől sem voltam elájulva, Kim Yeon Woo 'Because It's You' című száma nem lett rossz, de sajnos annyira nagyon tetszeni sem tetszik.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk két főhősét a szokásos módon.
Lee Jin Wook - Park Sun Woo: Miután megtudja, hogy agydaganata van, ahelyett, hogy a gyógyuláson gondolkodna, inkább tervet sző, hogyan állhatna bosszút apja halálán. Sun Woo karaktere alapjáraton nem volt rossz, bár volt 1-2 húzása ami kiakasztott. Egyrészt elég önző dolog volt tőle, hogy bár tudta, hogy meg fog halni, közeledett a lányhoz. Persze nyilván úgy gondolta, hogy kiélvezi az élete hátralévő részét, de arra is gondolnia kellett volna, hogy a nő utána továbbra is élni fog. Szerintem ez borzasztó önző dolog volt tőle. Néha kicsit ingatag volt, akadt, hogy én se tudtam kiigazodni rajta, de alapjáraton nem volt egy rossz karakter, de annyira elvarázsolva sem vagyok tőle. Lee Jin Wook nagyon sokatok kedvence, tudom, de valahogy én még mindig nem tudtam megbarátkozni vele, pedig ez már a harmadik főszerepe volt, amit láttam, talán majd a jövőben.
Jo Yoon Hee - Joo Min Young: Alapjáraton egy életvidám és kedves nő akart lenni, de szerintem attól független, hogy valaki optimista és mindig mindenben a jót látja, nem szűkséges magát a földig égetni a viselkedésével. Néha olyanokat csinált és mondott, hogy én szégyelltem magam helyette, eszméletlen, hogy mennyire egy viselkedni képtelen főhősnő volt. Olyan volt, mint egy neveletlen hisztis tini. Nem tudom, ez a viselkedés nálam sokszor nagyon kiverte a biztosítékot, ezért is örültem, hogy nem a romantikán volt a hangsúly, mert akkor lehet abba is hagyom a főhősnő miatt. Nyilván, nem a legrosszabb karakter volt, akivel eddig találkoztam, de azért közel áll ahhoz. A színésznőt alapjáraton kedvelem, de ez a szerep tőle most nagyon nem jött be, remélem a jövőben soha többet nem lesz, még csak hasonló karaktere sem, mert tényleg szörnyű volt.

"De a halál árnyékában minden egyszerű és kristálytiszta lesz.
Higgy abban, amiben hinni akarsz. Szeresd a lányt, akit szeretni akarsz."

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10

2 megjegyzés:

  1. "Bár ez már lehet amiatt is van, hogy 4 éves a sorozat."

    ez sok mindenre választ ad. a sorozatok újabb , frissebb feldolgozásai a nézőket már 'átstukturálják'. egyre többet várunk, izgalmat, impulzusok tömegét. pörgünk , még még még. és frusztrál ha nem elvárásainknak megfelelőt kapunk. nekem akkor frissen nagyon tetszett, ujat adott, gondolkodtatott.

    érdemes lesz megfigyelned a régiek nézésénél a reakciók gyújtószikráját. - és + értelemben is. (ezen megfigyelés egy két már korábban látotthoz visszatérve , újranézve mi változott meg??? de ez igy van könyv élménnyel is. ( pl anno Oroszlánkölyköknél emlékszem h voltak fejezetek amiket untam tekertem volna már tovább..., és az Előzés filmet anno 5x láttam, majd 20 év után kerestem azt az élményt ami hajtott akkor....)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van, egyet értek veled. :)
      Habár most néztem egy még ennél is régebbi sorozatot, és meglepően, nagyon tetszett, hamarosan hozok ismertetőt is róla! :D

      Törlés