Re-encounter

Re-encounter

Műfaj: dráma

Játékidő: 108 perc

Premier: 2011. február 17.

Ismertető: Hye Hwa egy csendes nő, asszisztensként dolgozik egy állatorvos mellett. Sok időt szentel az elhagyott, kóbor állatok (főleg kutyák) etetésére és gondozására, sokukat haza is viszi. Egyik nap, miközben épp egy kutyát akar megmenteni, egy férfi, Han Soo jelenik meg előtte. A nő mérges, feldúlt és utálja a férfit, hisz 5 évvel ezelőtt együtt voltak, a lány azonban 18 évesen terhes lett, de a fiú hirtelen eltűnt az életéből, Kanadába ment. Miután gyermeke megszületett anyja azt mondja neki, hogy a kisbabája meghalt szívelégtelenségben a kórházban. Han Soo azonban most, 5 évvel később megjelenik egy örökbefogadási papírral, és azt állítja, a gyermekük nem halt meg, hanem adoptálták a szüleik.

Vélemény: Őszintén fogalmam sem volt, hogy miről szól a film mielőtt belekezdtem, hisz sem ismertetőt, sem előzetest nem néztem. Még egy fél éve letöltöttem Yoo Yeon Seok szinte összes filmjét, ezért volt ez is a gépemen. Őszintén én el voltam ragadtatva. Egy csendes, mélabús, párbeszédeket nélkülöző film volt telis tele érzelmekkel és fájdalmakkal. Nem számít mennyire próbálunk menekülni, a múlt mindenképp visszaköszön ránk - sugallta és bizonyította be a film. Két főhősünk a múltban ragadt, bár nagyon fiatalok, mégis rengeteg mindent átéltek már.

Borzasztóan szomorú volt látni, ahogyan hisznek (főleg a fiú) abban, hogy a kisbaba akkor nem halt meg. Ahogyan 5 év után is annyira szeretik soha sem látott gyereküket, és ahogyan mindent megtesznek, hogy újra láthassák kislányukat. Tényleg el voltam ragadtatva, eszméletlen jó volt ez a film. A két színész előtt emelem kalapom, olyan tehetségről árulkodik ez a szerepük, amit sokan megirigyelhetnek. A múlt és a jelen sérelmei és fájdalmai mellett szépen felhozzák a kutyák iránti szeretetet is - egy apró segítség annak a kutyának talán a mindene lehet.

A film legfőképp csak a kutyákra és a két főhősre koncentrál, nem tudjuk, hogy mi is történt pontosan, azt sem derül ki, hogy a srác miért sántít (én nagyon kíváncsi voltam). Az utolsó percek számomra mindent vittek, az az egyetlen apró jelenet melegséggel, de ugyanakkor fájdalommal töltött el, s bár nem folytatták, egyértelmű, hogy végre egy kis boldogságot csempésztek két főhősünk életébe. Összességében szerintem egy remek, elgondolkodtató és nagyon, nagyon megható film volt, én bátran tudom ajánlani, mert tipikusan olyan film, amit egyszer mindenképp látni kell.

Történet: 9/10

Színészek: 10/10

Karakterek: 9/10