Sorozat: Strong Woman Do Bong Soon

Strong Woman Do Bong Soon

Műfaj: romantikus, fantasztikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: JTBC

Ismertető: Bong Soon nem épp egy megszokott lány. Kis termete ellenére szuperhősi erővel van megáldva, bár neki ez mondhatni egy 'átok', nem tud tőle szabadulni. Régóta szerelmes a mostanra már nyomozóvá vált Kook Doo-ba, akinek kedvéért próbál törékeny virágszálként élni, de erejét sehogy sem tudja korában tartani. Képességének hála egy szuperhelyes és szupergazdag, játékokkal foglalkozó cég elnökének, Min Hyuk-nak lesz a testőre. Először nem akarja elfogadni az ajánlatot, de mivel nagy álma, hogy egyszer egy saját játékot fejlesszen, ezért belemegy a dologba. Kezdetben azt hiszi, hogy a srác saját neméhez vonzódik, de hamar rájön, hogy ez nem így van. Időközben pedig feltűnik egy őrült pszichopata is, aki fiatal nőket rabol el a környékről. Bong Soon pedig mindent megtesz, hogy elkapja az illetőt.

Vélemény: Vártam már a sorozatot, mert valami nagyon viccesre vágytam már, plusz Ji Soo jelenléte külön ok arra, hogy elkezdjek egy sorozatot, még ha nem is főhős (még mindig nem főhős...). Így hát nagy elvárásokkal kezdtem el ezt a történetet is. Hát mit is mondjak. Az indítás szerintem megkapó volt. Főhősnőnk apró termete és baba arca ellenére szupererővel van megáldva, ami of course rengeteg kétes és vicces helyzetet szül. Plusz mellé kapunk egy már-már igazán anyámasszony katonája virágfiúcskát.
Plusz itt van nekünk a kissé merev, folyton aggódó nyomozónk is, így az alapfelállás nagyon jó volt. Bár sok értelme ennek az erőnek nem volt, mégis ha el tudunk rugaszkodni a valóságtól akkor nagyon élvezhető volt. Egészen a 8. részig talán. A 8. részig nagyon nagyon tetszett, tényleg aranyos volt, vicces (nagyon vicces) plusz ez a pszichopata és a sztorija nagyon érdekesen lett kifejtve és mellé még ijesztő is volt. Nagyon féltem, hogy el fogják rontani az egészet, és nagyon sajnos, ez be is következett.
Sajnos a további 8 részt én végigszenvedtem. Mikor két főhősünk rájön, hogy szerelmes egymásba, onnan minden a húzott romantikáról szólt. Minden mást lecsaptak konkrétan, és csak rájuk koncentráltak, ami talán nem is lett volna olyan nagy baj, de mivel ez az egész rendőrségi ügy is olyan nagynak lett beállítva, ezért nekem csalódás volt. Egyszerűen lezárták az egészet, minden 'mellékszálat' száműztek, és két főhősünk románcát tették középpontba. Szeretem az abszolút romi sztorikat, de ez sok volt.
Hiába voltak aranyosak együtt, egyszerűen sok volt már belőlük. Nagy nehezen tudtam befejezni, tudtam, mi lesz a vége és kicsit elegem is lett az egészből. Tényleg nagyon sajnálom, hogy végül zátonyra futott a sorozat, mert az első 8 rész tényleg nagyon megkapó volt. Tele volt vicces jelenetekkel, de tényleg, nem egyszer volt, hogy hangosan felnevettem. Sajnos a végére ezt is eltüntették, volt pár épp, hogy megmosolyogtató jelenet, de ennyi. Nagyon sajnálom, hogy még ezt sem sikerült végigvezetni a sztorin. Nagy kár.
A romantika szép volt azért, mint mondtam, a végére túl sok, de aranyosak voltak együtt, ezért ha valaki egy nagyon nagyon cuppogós sorit szeretne látni, annak bátran ajánlom, mert a két színész tényleg jól mutatott együtt, és még ha meg is szakad a szívünk Ji Soo-ért, annyira sikerült minden mellékszálat elnyomni a romantikájukhoz képest, hogy a híres second lead syndrome nem vagy alig tudott kialakulni, ez pedig azért szerencsének mondható a többi esetből kiindulva. Huha, na ez jó egy hosszú mondat lett. Bocsikaaaaaaa.
A befejezés aranyosra sikeredett, bár nem is vártam mást. Az utolsó percek visszahozták a humort a sorozatba, még így befejezés gyanánt sikerült megnevettetni, de ez természetesen nem teszi semmissé az unalmas 8 részt. Összességében tehát, én csalódni csalódtam, sokkal jobb és érdekesebb cselekménylevezetésre vártam, de ezen már nem lehet segíteni. Mindenesetre én senkinek sem szeretném kedvét szegni a sorozattól, ha valakinek szimpi, akkor mindenképp kukkantson bele, hisz lehet neki tetszeni fog.

Zene: Sok aranyos szám született a sorozathoz, olyan nagy kedvencem egyik sem lett, de ezeket szívesen hallgatom: MAMAMOO 'Double Trouble Couple', Every Single Day 'Super Power Girl', Park Hyung Sik 'Because of you', Standing Egg 'How Would it Be', és végül a legszebb ezek közül: Jeong Eun Ji 'Your Garden'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit.
Park Bo Young - Do Bong Soon: Szupererővel megáldott lány, aki átoknak tekinti mintsem tehetségnek, hisz nagy szerelme miatt próbál törékeny nádszálként viselkedni, ami hát valljuk be, nem mindig jön össze. Bong Soon karaktere nekem alapjáraton tetszett. Aranyos volt, élettel teli, jók voltak a beszólásai, és nem csavarta el egyből a fejét a jóképű cégörökös. Sok minden megvolt benne, ami jó főhősnővé tette, nekem egy ici pici szikra mégis hiányzott. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi az, ami miatt nem kerül ő is a kedvenceim listájára. Szuperereje ellenére kicsit átlagos volt, ami persze nem baj, még mindig jobb mint egy örökké hisztiző főhősnő. Bo Young színésznőt szeretem, bár még 1 filmes szerepe kívül egyik karaktere sem férkőzött közel hozzám. Mindenesetre várom a jövőbeli szerepeit.
Park Hyung Sik - An Min Hyuk: Szupergazdag srác, aki fiatal kora ellenére egy hatalmas céget vezet, és kb. semmit sem csinál egész nap, csak lézeng egyik helyről a másikra. Őszintén annyira nem örültem, mikor láttam, hogy Hyung Sik lesz a főhős. Idén már kaptunk belőle eleget szerintem, ahol kimondottan taszított a karaktere, és kicsit elegem volt a Ken baba fejéből. Aztán igazából meglepően hamar megszeretteti magát az emberrel. Szerintem az összes szerepe közül eddig ez volt a legjobb. Aranyos és hihetetlen vicces fejeket tudott vágni, ez az 5 másodperc lefagyás mielőtt bármit mutatna nagyon vicces volt, sokszor megnevettetett már csak a mimikájával is. A végén übercuki volt, ami bár nekem nem igazán 'ideálom', mégis jó volt nézni, hogy olyan arik a színésznővel. Hyung Sik jövőbeli sorozataiba mostmár biztos sokkal nagyobb bátorsággal fogok belekezdeni.
Ji Soo - In Kook Doo: Kissé merev fiú, akibe főhősnőnk már iskolás kora óta halálosan szerelmes. Kook Doo karaktere őszintén nekem nagyon tetszett az elején (nem, nem csak Ji Soo miatt). Főhősünkkel ellentétben nagyon férfias volt, és bár kicsit sok volt a folytonos ordibálása a lánnyal, mégis az ő biztonsága miatt tette. Nagyon férfias és kissé titokzatos karakter volt, igazán lehetett volna főhős. Az elején én azt hittem, hogy nem szerelmes a lányba, de aztán mikor kiderült, hogy mégis, kissé balfácánnak tartottam. De most tényleg, annyi esélye lett volna, mi a fenéért nem lépett. Évekig... na jó mind1. Férfiassága és komolysága ellenére ez elég rossz volt a részéről, akkor már jobb lett volna, ha nem is szerelmes a főhősnőbe, de tényleg. Ji Soo nekem abszolút kedvencek között van, nagyon szeretem őt, és összeszorított kezekkel remélem, hogy hamarosan főhősként láthatjuk majd őt. No és, a végére is értem. 

Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10

1 megjegyzés: