A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Duel

Duel

Műfaj: krimi, thriller
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk főhőse egy nyomozó, Jung Deuk Cheon, aki egyedül neveli 12 éves kislányát, aki leukémiával küzd. A kezelést nehezen bírja pénzzel, hiszen fizetése nem elég, hogy fedezze kezelését, ezért pályáznak egy új, kísérleti félben lévő őssejtterápiás programba, amit a kislány meg is nyer, azonban szállítás közben elrabolják őt. Deuk Cheon teljesen eszét veszti s az éjszakai hajsza közben meg is találja a fiatal elkövetőt, Lee Sung Joon-t, aki összezavarodva állítja, hogy nem ő rabolta el a kislányt, nem is emlékszik semmire, azt sem tudja, hogy került ide. Deuk Cheon nem hisz a fiúnak, de amikor pár pillanattal később felbukkan egy férfi, aki szakasztott mása, elhatározza, hogy összefog a fiúval, és mivel a kirendelt ügyvéd, Choi Jo Hye nincs segítségére a nyomozásban, ezét magánakcióba kezdenek, hogy megtalálják a kislányt és a fiú elvesztett emlékeit, ráadásul úgy, hogy közben a rendőrség is a nyomukban van.

Vélemény: Már akkor meg akartam nézni, amikor futott, de valahogy nem került rá sor, így most, lassan 2 évvel később végre meg tudtam nézni (azóta a gépemen volt, kajakra xD). Hol is kezdjem. Tudjátok, hogy nagyon szeretem az OCN drámákat, így szinte mindet mindig listára írom vagy éppen megnézem. Ez a történet is nagyon érdekesen kezdett, van egy nyomozó, akinek eltűnik a beteg lánya, egy fiatal főhős, aki állítólag a tettes, de semmire sem emlékszik, hatalmas nagy káosz van a fejében.
A sorozat nagyon érdekesen indított, megvolt az OCN drámákra jellemző sötét és kicsikét elvont hangulata. Az alapsztori is nagyon jó és érdekes volt, tetszett, ahogyan bár nagyjából egyértelmű volt az, hogy a két srác pontosan micsoda, de az, hogy pontosan mit akarnak, hogy mire megy ki az egész, arra nem sikerült rájönnöm, tökre örültem, hogy nem az lett, amire számítottam. Tetszett, hogy ahogyan haladunk a részekben, úgy kapunk mindig több és több információt és úgy áll össze a kép is a fejünkben.
És ahogy kapjuk az infót, úgy kerülnek egyre közelebb a karakterek is egymáshoz. A végére szerintem egy elég jó kis csapat összegyűlt. A karakterek nagyon szerethetőek voltak, Se Jong játékát pedig nem is említeném itt, mert csak arról tudnék beszélni. A sztori szépen lezárult a 16. rész végére, többé kevésbé minden szálat lezártak, de főleg azokat, amiken a hangsúly volt. Az is tetszett, hogy a folyamatos akció mellett az érzésekre is nagyon nagy hangsúlyt fektettek, ami szerintem elengedhetetlen.
Egyrészt ott volt a nyomozó a kislányával, akiket annyira nagyon sajnáltam. Akkor ott volt még a két fiú közötti kapcsolat is, ami őszintén, a végére tök megható lett. Az is izgis volt, ahogyan mindig kaptunk jeleneteket a múlból, plusz nagyon örültem, hogy Sung Hoon viselkedésének eredetét megmutatták nekünk (persze, hadd sajnáljuk csak őt életünk végéig). Egyszóval jó volt, izgis volt és nem utolsósorban elég egyedi volt a történet is, én tényleg tökre élveztem végignézni a történetet a karakterekkel.
Ami miatt mégis 7,5-öt adok rá az az volt, hogy az izgis jelenetek között nekem túl sok volt a duma. Mármint a felesleges duma. Sok résznél voltam úgy, hogy már rendesen untam és vártam, hogy történjen valami ami megint jó lesz. Pedig amúgy tényleg tökre akciódús volt a sori. Voltak azok a duma részek, mikor éppen rájöttek valamire, ez még tök okés és érdekes volt, de amikor már vagy ötödjére rágták át magukat a dolgokon, az már nekem is sok volt, vártam, hogy történjen valami.
Egyébként nagyon sajnálom, hogy így éreztem ezekkel a jelenetekkel kapcsolatban, mert amúgy tényleg egy tök jó sori volt, de valahogy ez a 16 rész kicsit soknak tűnt. Ettől függetlenül én mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert maradandó sori számomra. Vannak részek, amik unalmasak, de amúgy meg tök izgis és érdekes volt, Se Jong játéka meg valami fenomenális volt, de komolyan. Ha ilyen sztorihoz van kedvetek, akkor nem éri meg kihagyni, vessetek rá egy pillantást, szerintem tetszeni fog.

Zene: Csak 2 szám született a sorozathoz, és egyik sem tetszett igazán, amit nagyon sajnálok, de hát az OCN drámákra amúgy se nagyon jellemző a sok ost.

Szereplők: Na akkor lássuk csak főhőseinket.
Jung Jae Young - Jang Deuk Cheon: Lelkiismeretes nyomozó, akit szeretnek a munkatársai, ő maga pedig alig várja, hogy nyugdíjba menjen és kicsi lányával töltse mindennapjait. Mikor elrabolják a lányát mindent eldob és eszét vesztve keresi őt. Őszintén nekem tetszett a viselkedése, mármint, szerintem tök reális volt. De most őszintén, azt ki nem állhatom amikor így eltűnik valakinek valakije aki fontos számára és így saját magát nyugtatja, hogy azzal nem megy semmire ha eszét veszti. De, pont ez kell, hogy megőrüljön és akár gyilkoljon is azért, hogy visszakapja a lányát. Az is tetszett, hogy a fiúval a sorozat elején mennyire rossz volt a kapcsolatuk, a végére pedig konkrétan egymást védték. Szerintem tök ari és megható volt ez a szál is a sorozatban. A színészt is nagyon szeretem, bár még így főszereplőként szerintem nem találkoztam vele, de a már öregebb színészek között szerintem kiemelkedő.
Yang Se Jong - Lee Sung Joon: Arra eszmél fel, hogy nem emlékszik semmire sem az életéből, azt sem tudja ki ő, csak azt, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Sung Joon egy bitang aranyos és édes srác volt, aki néha kicsit esetlen, de amúgy meg tényleg aranyból volt a szíve, én annyira megkedveltem őt. Minden részben mosolygott és valahogy szerencsétlen helyzete ellenére úgy viselkedett, hogy igen, nem vagyok felesleges, van mit tennem az életemben. Szerintem ez a fajta pozitívitás nagyon jót tett a sorozatnak. Se Jong valami eszméletlen volt. Tudtam, hogy ez a sori hozta fel a karrierjét, mind a két későbbi főszerepét láttam már, de messze ez volt a legjobb. Az, amit ebben a soriban produkált, szerintem valami eszméletlen volt. Egyszerre volt egy tök ari és helyes és írtó cuki srác, és egy dögös, gonosz és tök ijesztő pasi.
Yang Se Jong - Lee Sung Hoon: Történetünkben ő mutatkozik a főgonosznak, akit nem érdekel senki és semmi, csak saját magát tartja szem előtt. És akkor itt most spoileres rész következik, szóval ha nem láttátok a sorit még, akkor innentől ne olvassátok tovább. Na szóval, annyira tudtam, hogy Sung Hoon karakterének viselkedése meglesz benne magyarázva, de őszintén, én annyira, de annyira sajnáltam őt, tök sokszor meg is könnyeztem. Egy gyermek sem érdemli meg, hogy ilyesmit tegyenek vele, őszintén, én nem is csodálom, hogy elborult az agya. Lenyűgöző volt az egész karakter, és brutálisan sajnáltam őt. Az a jelenet volt a kedvencem, amikor fegyvert fog a testvérére, és üvölt, tök gonosznak tűnik, de a kezében remeg a fegyver... ahh nagyon jó volt emberek, tényleg. Egyik best sajnálnivaló karakter forever, de komolyan.

Történet: 7,5/10
Zene: 5/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Bad Guys: Vile City

Bad Guys: Vile City

Műfaj: akció, krimi
Részek száma: 16
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk egyik főhőse, Woo Je Moon, a kerületi ügyészségnek dolgozik. A főügyész elrendeli, hogy keresse meg Jo Young Kook gyengepontját, és találjon valamit, amivel végre elkaphatják őt, mert eddig akármivel próbálkoztak az mindig kijátszotta őket. Akciójához összeállít egy csapatot, akikkel együtt nem mindig épp törvényes úton, de igazságot szolgáltatnak. A csapat tagra No Jin Pyeong ügyész, aki csendes és becsületes, s kezdetben nem érti mi helye van a csapatban. Itt van még Heo Il Hoo, Jang Sung Cheol és a fiatal Han Gang Joo is. A férfiak egymást is nehezen viselik el, és amikor bekerülnek a korrupcióval teli világba rájönnek, hogy magukon kívül senkiben sem bízhatnak.

Vélemény: Nagyon, de nagyon vártam már a második részt, mert hát sokan tudjátok, hogy az első évadot én egyenesen imádtam, egy bitang jó sorozat volt. Moo Yul és Ji Soo jelenléte pedig méginkább sürgetett a megnézésben. Nem fogok sokat tudni mondani nektek a sorozatról. Egyszerűen végiguntam az egészet. Még az első rész úgy ahogy elment, bár össze vissza dobálóztak a nevekkel és az eseményekkel, de keményen figyeltem, hogy tartsam a fonalat. De utána annyira beleuntam, hogy végigszenvedtem az egész sorozatot. Megfogadtam magamban hogy egy sorozatot sem hagyok abba, de itt nagyon nagy volt a kísértés, tényleg egyenesen kényszerítenem kellett magam.
Folyamatos duma, korrupció korrupció hátán, fenyegetések, verekedés ezerrel, és ennyi. Tényleg abszolút semmi sem volt, ami tetszett volna benne. De ahogy láttam nem csak én voltam így ezzel, ezt az egy gif-et is nehézségek árán kapartam össze a netről. Mindenesetre mást nem tudok nektek mondani, borzasztóan csalódtam a sorozatban, mert az ütős első évad után egy hasonlóan érdekes és izgalmas sorozatra számítottam. Sajnálom, hogy ez lett belőle, mert a színészek jók, az OCN drámák pedig mindig nagyon érdekesek, de ez most hatalmas bánatomra tényleg nagyon nem tetszett nekem.

Zene: A számok közül három maradt telón: Sanchez 'Sunset', Sandeul 'Other World' és Hui 'Who am I' című száma.

Szereplők: Most csak 2 szereplőről fogok írni nektek.
Park Joong Hoon - Woo Je Moon: Becsületes férfi, aki nem mindig törvényes úton jár el, de hatalmas az igazságérzete, igazi irányító személyiség. Az ok amiért írok nektek róla az az, hogy mégiscsak ő volt a fő fő szereplő a sorozatban, de nem volt maradandó a szereplő. Nem is tudom, igazából egy karakter kivételével senkit sem tudtam megszeretni a sorozatban, mert valamiért semmi nem volt bennük, ami megragadta volna a figyelmemet. Gondolom ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire untam a sorozatot. Pedig Ji Soo jelenlétének is annyira nagyon örültem, de aztán semmi extra nem volt az ő karaktere sem. Az első évadban az összes karakter annyira menő volt, hogy még most, annyi év után is emlékszem rájuk így hát nagyon nagy sajnálattal írom most nektek ezt a bejegyzést. Nem tudom lesz-e még egy évad, vagy akár több is, de ha igen, remélem nem fog a másodikhoz hasonlítani, de még egy kicsikét sem.
Kim Moo Yul - No Jin Pyeong: Az összes pasi közül talán ő volt az, akit sikerült egy kicsit megkedvelnem, hisz egy csendes ügyészt játszik, aki bár becsületes, de abszolút nem híve a verekedésnek és a hasonló megoldásoknak. Az ő karaktere a sorozat elején (egészen tudjuk meddig) felkeltette a figyelmem és talán azok a jelenetek voltak a legérdekesebbek, amikor ő szerepelt. A színészre már nagyon vártam, mert a legutóbbi OCN drámája nekem nagyon, de nagyon tetszett, ezt a hideg és csendes férfi karakter annyira, de annyira illik hozzá, hogy azt elmondani sem tudom. Remélem a közeljövőben találkozhatunk majd vele valami jó kis sorozatban. És ahogy látjátok a végére is értem ennek a bejegyzésnek. Ha szemeztetek a sorival mindenképp kezdjetek bele, hisz lehet, nektek tetszeni fog, de az első évad árnyékába sem érhet, ha valaki nem látta azt esetleg, mindenképpen ajánlani tudom, mert az nagyon, de nagyon jó volt.

Történet: 3/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10

Sorozat: A Korean Odyssey

A Korean Odyssey ~ Hwayugi

Műfaj: fantasztikus, romantikus, vígjáték
Részek száma: 20
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: tvN

Ismertető: Történetünk főhősnője, Jin Sun Mi különleges képességgel rendelkezik, ugyanis látja a szellemeket. Kiskorában emiatt mindenki utálta és félt tőle, magányos volt, egyedül nagymamája nyújtott neki menedéket. Kisiskolás korában azonban egy furcsa véletlennek hála találkozik Woo Whee-val, aki ráveszi hogy menjen be egy különleges házba és szerezzen meg neki valamit. Itt találkozik egy istenséggel, Son Oh Gong-gal akit kiszabadít börtönéből miután szerződést köt vele. Oh Gong azonban túljár a lány eszén és eltűnik. 25 évvel később Jin Sun Mi éli az életét, de még mindig vágyakozik az iránt, hogy olyan lehessen, mint mindenki más. A sors újra összehozza Son Oh Gong-gal, s úgy alakul, hogy annak meg kell védenie a nőt bármi áron.

Vélemény: Nagyon nagy felhajtás volt a sorozat körül amikor futott, így nagyon sajnáltam, hogy nem nézhetem én is hétről hétre a részeket, de az nyugtatott, hogy majd egybe lenyomhatom az egészet. Így nagyon izgatottan, hatalmas reményekkel kapcsolatam be az első részt. Valami nagyon nagyszabásúra számítottam, hisz annyian oda voltak érte, plusz a vidik, amiket láttam, nagyon jónak tűntek. Aztán sajnos csalódnom kellett.
Nem tudom, hogy velem van-e a baj (pedig szeretem az ilyen stílusú sorikat / filmeket), de már az első rész is nagyon unalmas volt. Pedig a sztori jónak ígérkezett, valamiért mégsem fogott meg. De sebaj, gondoltam, biztos jobb lesz ez. De sajnos nem. Én nem tudom, hogy miért, de alig vártam, hogy a végére érjek. Nagyon erőltetettre és unalmasra sikerült az egész, arról nem is beszélve, hogy egy rész másfél órás volt. 90 teljes perc. Biza.
A soriban az eltemetett titkok igazából nagyon egyértelműek voltak, a viccek pedig borzasztóan erőltetettek. Nagyon szenvedtem vele. De valahol a 12-13 résznél elkezett érdekesebb lenni, főleg, hogy közeledtünk a nagy fináléhoz, plusz addigra már nagyjából a szereplőkkel is sikerült megbékélnem, szóval volt egy pár rész, ami ténylegesen érdekes volt és kíváncsi voltam hogy mi lesz a befejezés, hisz nagyon készítgettek minket.
De hát, istenem. SPOILER: most őszintén, mi volt az a sárkányos 'nagy' csata? Azt hittem, hogy ilyen gagyi dolgokat már nem csinálnak koreai sorozatokban, de mint kiderült, mégis. Végre sikerült kicsit izgalmassá tenni erre elrontották az egészet egy béna jelenettel. Vagyis nem is a jelenettel volt a baj, hanem azzal, hogy annyira felkészítettek minket arra, hogy ez mekkora nagyszabású lesz, de erre lerendezték az egészet se perc alatt. 
SPOLER VÉGE. Szóval a végigfutó történetszál nagyon nem nyert meg magának. Ami érdekessé tette volna, azok az apró esetek, amivel főhőseink megbírkóznak a szellemek kapcsán. Ezek tök jók lettek volna, de ezeket is olyan gyorsan lerendezték, hogy még csak meg sem tudtunk hatódni az egyes dolgokon, mert mire elkezdték volna kifejteni a történetet, már véget is ért az egész, én meg csak bambultam ki a fejemből.
Én nagyon szeretem az ilyen kis beépített eseteket a sorikban, amiken meg tudunk hatódni, de hát ez itt szörnyűséges volt. De sebaj. Fő szál rossz? Kis beépített sztorik rosszak? Itt van nekünk a romantika! Haha... ajj nem tudom, hogy mit is mondjak. Ez is annyira erőltetett volt. A csaj pontosan tudta, hogy miért van mellette a pasi, mégis annyira hamar beleszeretett. Évekig elélt segítség nélkül, de aztán tökre esetlenné vált.
Az egyedüli dolog, ami tényleg jó volt az egész sorozatban, az a szereplők közti hangulat. Aranyosak voltak együtt a lakásban, mikor csak éppen szivatták egymást, vagy mikor telefonon pletykáltak egymással. Ezek a jelenetek voltak azok, amik nagyon feldobták a sorozatot. Plusz P.K és a kis zombi is szörnyen cukik voltak együtt, sokkal jobban szerettem őket, mint a két főhőst, igazi felüdülés volt a párosuk ebben a kiakasztó sorozatban.
Mást nem is tudok nektek mondani. Jó lett volna a történet, de minden lehetséges módon elrontották. Mikor kicsit elkezdett érdekessé válni, az egészet elrontották egy irtó béna 'nagy' jelenettel. Sajnálom, hogy nekem nem tetszett a sorozat, mert nagyon, de nagyon akartam, hogy jó legyen. De nem mondanám senkinek sem, hogy ne nézze meg, mert tudtommal sok ember van, akik nagyon szeretik ezt a sorozatot. Nekem nem jött be, de ettől még másnak nagyon is tetszhet, szóval hajrá, aztán várom véleményeket.

Zene: Itt nem panaszkodhatom, mert gyönyörű számok születtek a sorozathoz, amiket nagyon szépen használtak is: Mackelli 'Believe', MeloMance 'I'll Be By Your Side', NU'EST W 'Let Me Out', Hwang Chi Yeul 'Like a Miracle', Bumkey 'I Saw You', illetve a kedvencem, Ben 'If We Were Destined'.

Szereplők: Na akkor lássuk csak főhőseinket.
Lee Seung Gi - Son O Gong: Istenségként nem nagyon érdekli senki és semmi, csak saját maga. Szorgosan gyűjtögeti az alkoholokat, hogyha majd tilalma feloldódik, mindet megihassa. Son O Gong karaktere nagyon vicces akart lenni, aki kicsit gonosz is, de kénytelen megvédeni a főhősnőt. Nem tudom miért, de nagyon idegesített. Igazából másról sem szólt a karaktere, csak hogy folyton mondogatta a főhősnőnek, hogy ő szereti, de a karkötő miatt, és hogy szabaduljon meg tőle, illetve arról, hogy folyton megmentette a csajt. Nem tudom, pedig Seung Gi-t nagyon szeretem, de ez a karakter valamiért nagyon nem tetszett tőle. Sőt, néha kimondottan idegesített. A viccei néha jók, néha viszont nagyon erőltetettek voltak. Egyedül akkor volt szerethető számomra, amikor Woo Whee-vel szivatták egymást, vagy éppen segítettek egymásnak. Seung Gi nagy kedvencem, sajnos ez a karakter annyira nem tetszett tőle, de a jövőben még úgy is sok sorozata lesz (nagyon nagyon reméljük).
Cha Seung Won - Woo Whee: A 'jó pontokat' gyűjtögeti, hogy valamikor istenség lehessen belőle. Woo Whee volt az egyetlen olyan karakter, akin néha tényleg tudtam nevetni, mert vágott néha olyan fejeket, hogy majd behaltam. De ettől és a múltjától függetlenül, a karakternek sok értelme nem volt a sorozatban, kicsit ilyen időhúzásnak éreztem azt, hogy egyáltalán ott volt. De ez nem azt jelenti, hogy nem örültem neki, sőt, ő volt az egyetlen akit tényleg megkedveltem a sorozatban, szóval hálás vagyok a karakerének. Seung Won viszont nagyot alkotott, eszméletlenül jól alakította ezt a karaktert, a fejek, amiket vágott néha, hatalmasak voltak, az akcentusa szintén, valahogy az egész karakternek adott egy különleges aurát, nagyon egyedivé tette. Örülök, hogy láthattam őt ilyen szerepben, de tényleg nagyon, mert az tuti biztos, hogy ez a karakter nagyon maradandó lesz nekem is és még sok más nézőnek.
Oh Yeon Seo - Jin Sun Mi: Gyerekkora óta szörnyűségeket lát, ez miatt mindig is egyedül volt élete során. Sun Mi karaktere azért volt szörnyen kiakasztó, mert konkrétan rácuppant a pasira amint az megjelenik sok év után. Én nem akarok beleszólni, de hát basszus, az folyton fenyegette, és kb. semmibe vette, de amint lehetősége nyílik rá, ráveti magát, hogy megvédje. Éveken keresztül elvolt egyedül a szellemekkel, de hirtelen a férfi megjelenése után minden egyes esetben kockán forog az élete, konkrétan olyan esetlenné vált, hogy az fájt nézni. Arról nem is beszélve, hogy se perc alatt beleszeretett egy olyan férfiba, aki számtalanszor elmondta neki, hogy felfalja, amint lekerül róla a karkötő, aztán másról sem szólt, csak hogy vágyakozik a pasi után. Nem szeretem az ilyen főhősnőket, így akármennyire szeretem a színésznőt, ez a karakter nagyon nem nyert meg. Remélem a jövőben jobb szerepei lesznek ennél, mert a színésznőt tökre szeretem, nagyon szép is.
Lee Hong Ki - P.K: Igazából csak úgy ott van a főhőseink között, próbál valahogy előnyt kovácsolni a dolgokból, de sok ereje nincs. Hong Ki feltűnésére nagyon vártam a sorozatban, de sajnos a kezdeti összkép nem volt túl biztató róla. Nem kedveltem őt, sőt, néha idegesített is az, hogy belekotnyeleskedik a dolgokba. De amikor megjelenik a kis zombi, és ezek ketten összebarátkoznak... hát olyan cukik voltak, hogy az nem igaz. Annyira, de annyira szerettem azt a pár kevéske jelenetet, ami róluk szólt, hogy azt elmondani sem tudom. Hamar eljutottam oda, hogy sokkal jobban bírtam kettejüket, mint a két főhőst, még akkor is, ha nem nagyon volt szerelmi szál köztük. Szóval végérvényesen nagyon örültem a karakterének a sorozatban. Hong Ki hihetetlen cuki, egyik kedvenc koreai emberkém, nagyon remélem, hogy a jövőben lesz még sok szerepe, mert hát imádnivaló ez a pali.

Történet: 5/10
Zene: 9/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 5/10

Film: Real

Real

Műfaj: akció, noir
Játékidő: 137 perc
Premier: 2017. június 28.

Ismertető: Történetünk főhőse Jang Tae Yeong, akinek bár kinézete és viselkedése egy gengszeréhez hasonló, mégis sikeres üzletemberként egy hatalmas kaszinó tulajdonosa. Mivel furcsa események történnek körülötte, felkeres egy jó orvost, hogy segítsen neki. Kiderül, hogy van egy másik személyisége is, ezért az orvos egy eszelős tervet készít, hogy megszabadulhassanak tőle egyszer s mindenkorra. Tae Yeong követi is a tervet, ami úgy néz ki, hogy sikert is arat, azonban egyre furcsább és furcsább események követik egymást az életében. Megjelenik egy felettébb különös idegen, aki mindenben utánozza őt egészen addig, míg Tae Young az őrület szélére nem sodródik.

Vélemény: Huh, de nehéz volt valami értelmes ismertetőt megfogalmaznom ehhez a filmhez. Végre valahára volt időm rá, hogy megnézzem, nagyon, de nagyon kíváncsi voltam már rá. Hát... mit is mondjak. A film nagyon sötét és nyomasztó világban játszódik, egy jelenet vagy helyzet sem volt, amiben elmosolyodhattunk volna, és ez tetszett. Ráadásként a történet is izgisen indít.
Van egy férfi hatalmas háttértörténettel s mint kiderül, van egy másik személyisége. Imádoma  DID-s sztorikat így kíváncsian vártam, hogy mit fognak kihozni a filmből. Általában megértem a filmeket, még a Dicaprios Eredet sem okozott nekem gondot, de ez a film... valaki elmondaná nekem, hogy pontosan miről is szólt? Hiába néztem végig a filmet, egyszerűen fogalmam sincs.
Mire végre valamit megértettem (vagyis azt hittem, hogy megértettem) történt valami amivel még jobban összezavartak. Csomó jelenetnél csak bámultam ki a fejemből és szemöldökráncolva próbáltam rájönni, hogy mit is láttam pontosan. Nagyon, de nagyon meg akartam érteni, nagyon szeretem az olyan filmeket, amiken gondolkodni kell, de egy két részletet leszámítva nem nagyon értem, hogy mit is láttam pontosan. Totálisan összezavartak a két óra alatt.
Nagyon foglalkoztat a film jelenleg, ha valakinek sikerült valamit megértenie belőle és azt meg is osztaná velem, azt nagyon megköszönném. Kim Soo Hyun egyébként szokás szerint fergeteges volt, remekül hozta mind a két karaktert, nagyon örülök, hogy ilyen szerepben is látthattuk őt, de szerintem ez a karakter állt a legkevésbé közel hozzá. Attól a rágózástól pedig kivoltam. xD

Történet: 5/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Doubtful Victory

Doubtful Victory

Műfaj: thriller, vígjáték
Részek száma: 40 (egy rész fél órás)
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk főhőse Kim Jong Sam, halálra ítélt börtöntöltelék, aki gyerekkori barátjával, Ddakji-val immár 10 éve van bezárva egy olyan dolog miatt amit el sem követtek. Egy bizonyos ügy miatt képtelen megszökni a börtönből egy fél napra, azonban pár szerencsétlen eseménysorozatnak hála Oh Il Seung néven nyomozóként fog tovább élni, vagyis csak próbál, ugyanis folyton a nyomában vannak és egy pillanatra sem lankadhat a figyelme. Jong Sam ezért eldönti: leleplezi az egész társaságot akik ezt tették vele. Ebben segít neki Jin Young nyomozónő, akinek már első perctől feltűnik, hogy valami nem kóser a sráccal, azonban azt nem is sejti, már nagyon régóta ismeri a férfit.

Vélemény: Nem nagyon akartam megnézni a sorozatot, mert azt hittem, hogy egy unalmas nyomozós sorit kapunk már megint (mostanában nagyon sok ilyen van, de nem olyan izgis thrillerek hanem ilyen kiszámíható történetek), azonban Gyun Sang már karriere kezdete óta kedvelt színészem, így egyértelmű volt, hogy ki nem hagynám főszereplőként. Azt kell hogy mondanom, nagy meglepetésemre, kellemes csalódás volt a sorozat.
Ha le kéne írnom a sorit röviden akkor azt mondanám, hogy olyan érzés volt ez a 20 rész, mintha felülnék egy motorra és végigszántanám vele a fél erdőt. A legelejétől a legvégéig egy igazi akciófilm, amiben felváltva vannak a vicces, izgis, ijesztő és megható jelenetek is. Nem voltam elszállva a történettől, nem lett kedvencem sem, de a 20 részt végignéztem élvezettel és egyetlen egyszer sem éreztem úgy, hogy unnám.
A sztori a maga módján érdekes volt, bár nagy fordulatokat nem kapunk, mégis az egymást követő események eléggé fordulatossá teszik az egészet. Annak ellenére, hogy a műfajok között nem szerepel az akció, mégis nagyon pörgős volt az egész, sokkal inkább sorolnám ebbe a kategóriába mintsem a thrillerbe. Vígjátéknak pedig egyértelműen vígjáték volt, sok jeleneten nevettem fel hangosan, ez főleg a dilis főhősnek volt köszönhető.
Egyszer azonban meg is hatódtam nagyon (aki látta a sorit az tudja mikor), hát azt a jelenetet végig zokogtam, de szó szerint. De annyira illett az egészbe egy kis dráma, hogy nem is bántam. S annak ellenére, hogy nem volt olyan fordulatos az egész, mégis érdekes volt a sztori s főleg az, ahogyan a főhős halad előre a 20 részen keresztül míg el nem éri, amit akar. Abszolút ő volt a főszereplő, róla szólt minden, de szerintem ez nem is baj.
Az elején kicsit hiányoltam a romantikát belőle, főleg úgy, hogy a körülmények adottak voltak, de mire a végére értem rájöttem, hogy igazából nem is hiányzott belőle, romantika nélkül volt jó a sorozat, hisz tényleg csak a főhős volt a középpontban, a lány csak úgy ott volt 'potyautasnak' (nyilván nem). Valamicske volt ott kettejük között, de erre nem fektettek nagy hangsúlyt, ami érthető lett a végére a főhős totál káosz élete miatt.
A főhős mellett nagyon kedveltem a két dilis 'rossz fiút' is, akiken rengeteget, de tényleg rengeteget nevettem, nagyon nagy fazon volt mind a kettő, hiába a rossz oldalon álltak. A másik két dilis nyomozó melléjük pedig hab volt a tortán, jók voltak együtt. Bár igazából az összes karakter szerethető volt a maga módján, igaz, annyira nem voltak kidolgozva a, mégis kellemesen illettek ebbe a kis sorozatba, jól mutattak a főhősünk mellett.
Összességében ennyit tudok nektek mondani, én kellemesen csalódtam a sorozatban. Aki egy izgis hétvégi sorozatra vágyik az mindenképp adjon neki egy esélyt. Kedvenc nem lesz, a sztori nem eget rengető, nem gondoltam át miatta a teljes életem, de 20 részen keresztül kellemesen kikapcsolt, kicsit izgultam is és szurkoltam főhősünknek. Gyun Sang rajongóknak pedig egyenesen kötelező, mert nagyon ari karaktere van itt.

Zene: Három zene is telón maradt: Im Do Hyuk 'Like Rain, Like Music', Soul Dive 'Oh, The Mysterious' illetve Kim Shin Shin 'What I Can't Do' c. száma is.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak két főhősünket a szokásos módon: külön-külön.
Yoon Gyun Sang - Kim Jong Sam / Oh Il Seung: Kedves srác, aki 10 évre börtönbe kerül egy olyan dolog miatt amit el sem követett. Jong Sam egy nagyon aranyos, nagyon cuki és nagyon rendes pasi volt, aki bár kicsit esetlennek tűnik, de ez annak köszönhető, hogy 10 évet börtönben töltött. Valójában azonban nagyon is vág az esze és tudja hogyan forgassa a lapokat úgy, hogy a helyzet előnyére váljék. Nagyon, de nagyon sajnáltam őt, mert konkrétan végigszáguldott a 20 részen keresztül. Ott szakadt meg a legjobban a szívem, mikor az egyik részben azt mondta, hogy sokkal jobb lett volna ha bent marad a börtönben. Úgy bár be volt zárva, mégis nyugta volt és nem volt az élete percenként veszélyben. Gyun Sang eddigi szerepei közül szerintem ez volt a legaranyosabb, nagyon remélem, hogy a jövőben nagyon nagyon sok főszerepe lesz még, mindenféle sorozatban jó színésznőkkel karöltve.
Jung Hye Sung - Jin Jin Young: Régen gazdagak voltak a szülei, azonban apja halála után átlagossá váltak, ami miatt ő cseppet sem bánkódik. Szereti munkáját. Jin Young karakterével eléggé hadilábon álltam, mert hm hogy is mondjam, semmiképp sem volt magatehetetlen és hisztis, épp ellenkezőleg. Szerintem túlságosan is uralni akarta a helyzetet maga körül, ami miatt folyton mogorva volt és nem nagyon ment neki a mosolygás sem. Persze érthető valamilyen szempontból, hisz mégiscsak egy nyomozóról van szó aki körül folyik az élet, de egy icipici nőiesség jót tett volna a karakternek. De félre ne értsetek, még mindig jobb mintha egy hisztis főhősnőt kaptunk volna, aki a kisujját sem tudja megmozdítani. A maga módján szerethető volt ő is, de nem az én stílusom volt a karaktere. A színésznőt még annyira nagyon nem ismerem (ha minden igaz ez az első főszerepe), remélem még látom őt a jövőben.

Történet: 7,5/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10