A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Duel

Duel

Műfaj: krimi, thriller
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk főhőse egy nyomozó, Jung Deuk Cheon, aki egyedül neveli 12 éves kislányát, aki leukémiával küzd. A kezelést nehezen bírja pénzzel, hiszen fizetése nem elég, hogy fedezze kezelését, ezért pályáznak egy új, kísérleti félben lévő őssejtterápiás programba, amit a kislány meg is nyer, azonban szállítás közben elrabolják őt. Deuk Cheon teljesen eszét veszti s az éjszakai hajsza közben meg is találja a fiatal elkövetőt, Lee Sung Joon-t, aki összezavarodva állítja, hogy nem ő rabolta el a kislányt, nem is emlékszik semmire, azt sem tudja, hogy került ide. Deuk Cheon nem hisz a fiúnak, de amikor pár pillanattal később felbukkan egy férfi, aki szakasztott mása, elhatározza, hogy összefog a fiúval, és mivel a kirendelt ügyvéd, Choi Jo Hye nincs segítségére a nyomozásban, ezét magánakcióba kezdenek, hogy megtalálják a kislányt és a fiú elvesztett emlékeit, ráadásul úgy, hogy közben a rendőrség is a nyomukban van.

Vélemény: Már akkor meg akartam nézni, amikor futott, de valahogy nem került rá sor, így most, lassan 2 évvel később végre meg tudtam nézni (azóta a gépemen volt, kajakra xD). Hol is kezdjem. Tudjátok, hogy nagyon szeretem az OCN drámákat, így szinte mindet mindig listára írom vagy éppen megnézem. Ez a történet is nagyon érdekesen kezdett, van egy nyomozó, akinek eltűnik a beteg lánya, egy fiatal főhős, aki állítólag a tettes, de semmire sem emlékszik, hatalmas nagy káosz van a fejében.
A sorozat nagyon érdekesen indított, megvolt az OCN drámákra jellemző sötét és kicsikét elvont hangulata. Az alapsztori is nagyon jó és érdekes volt, tetszett, ahogyan bár nagyjából egyértelmű volt az, hogy a két srác pontosan micsoda, de az, hogy pontosan mit akarnak, hogy mire megy ki az egész, arra nem sikerült rájönnöm, tökre örültem, hogy nem az lett, amire számítottam. Tetszett, hogy ahogyan haladunk a részekben, úgy kapunk mindig több és több információt és úgy áll össze a kép is a fejünkben.
És ahogy kapjuk az infót, úgy kerülnek egyre közelebb a karakterek is egymáshoz. A végére szerintem egy elég jó kis csapat összegyűlt. A karakterek nagyon szerethetőek voltak, Se Jong játékát pedig nem is említeném itt, mert csak arról tudnék beszélni. A sztori szépen lezárult a 16. rész végére, többé kevésbé minden szálat lezártak, de főleg azokat, amiken a hangsúly volt. Az is tetszett, hogy a folyamatos akció mellett az érzésekre is nagyon nagy hangsúlyt fektettek, ami szerintem elengedhetetlen.
Egyrészt ott volt a nyomozó a kislányával, akiket annyira nagyon sajnáltam. Akkor ott volt még a két fiú közötti kapcsolat is, ami őszintén, a végére tök megható lett. Az is izgis volt, ahogyan mindig kaptunk jeleneteket a múlból, plusz nagyon örültem, hogy Sung Hoon viselkedésének eredetét megmutatták nekünk (persze, hadd sajnáljuk csak őt életünk végéig). Egyszóval jó volt, izgis volt és nem utolsósorban elég egyedi volt a történet is, én tényleg tökre élveztem végignézni a történetet a karakterekkel.
Ami miatt mégis 7,5-öt adok rá az az volt, hogy az izgis jelenetek között nekem túl sok volt a duma. Mármint a felesleges duma. Sok résznél voltam úgy, hogy már rendesen untam és vártam, hogy történjen valami ami megint jó lesz. Pedig amúgy tényleg tökre akciódús volt a sori. Voltak azok a duma részek, mikor éppen rájöttek valamire, ez még tök okés és érdekes volt, de amikor már vagy ötödjére rágták át magukat a dolgokon, az már nekem is sok volt, vártam, hogy történjen valami.
Egyébként nagyon sajnálom, hogy így éreztem ezekkel a jelenetekkel kapcsolatban, mert amúgy tényleg egy tök jó sori volt, de valahogy ez a 16 rész kicsit soknak tűnt. Ettől függetlenül én mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert maradandó sori számomra. Vannak részek, amik unalmasak, de amúgy meg tök izgis és érdekes volt, Se Jong játéka meg valami fenomenális volt, de komolyan. Ha ilyen sztorihoz van kedvetek, akkor nem éri meg kihagyni, vessetek rá egy pillantást, szerintem tetszeni fog.

Zene: Csak 2 szám született a sorozathoz, és egyik sem tetszett igazán, amit nagyon sajnálok, de hát az OCN drámákra amúgy se nagyon jellemző a sok ost.

Szereplők: Na akkor lássuk csak főhőseinket.
Jung Jae Young - Jang Deuk Cheon: Lelkiismeretes nyomozó, akit szeretnek a munkatársai, ő maga pedig alig várja, hogy nyugdíjba menjen és kicsi lányával töltse mindennapjait. Mikor elrabolják a lányát mindent eldob és eszét vesztve keresi őt. Őszintén nekem tetszett a viselkedése, mármint, szerintem tök reális volt. De most őszintén, azt ki nem állhatom amikor így eltűnik valakinek valakije aki fontos számára és így saját magát nyugtatja, hogy azzal nem megy semmire ha eszét veszti. De, pont ez kell, hogy megőrüljön és akár gyilkoljon is azért, hogy visszakapja a lányát. Az is tetszett, hogy a fiúval a sorozat elején mennyire rossz volt a kapcsolatuk, a végére pedig konkrétan egymást védték. Szerintem tök ari és megható volt ez a szál is a sorozatban. A színészt is nagyon szeretem, bár még így főszereplőként szerintem nem találkoztam vele, de a már öregebb színészek között szerintem kiemelkedő.
Yang Se Jong - Lee Sung Joon: Arra eszmél fel, hogy nem emlékszik semmire sem az életéből, azt sem tudja ki ő, csak azt, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Sung Joon egy bitang aranyos és édes srác volt, aki néha kicsit esetlen, de amúgy meg tényleg aranyból volt a szíve, én annyira megkedveltem őt. Minden részben mosolygott és valahogy szerencsétlen helyzete ellenére úgy viselkedett, hogy igen, nem vagyok felesleges, van mit tennem az életemben. Szerintem ez a fajta pozitívitás nagyon jót tett a sorozatnak. Se Jong valami eszméletlen volt. Tudtam, hogy ez a sori hozta fel a karrierjét, mind a két későbbi főszerepét láttam már, de messze ez volt a legjobb. Az, amit ebben a soriban produkált, szerintem valami eszméletlen volt. Egyszerre volt egy tök ari és helyes és írtó cuki srác, és egy dögös, gonosz és tök ijesztő pasi.
Yang Se Jong - Lee Sung Hoon: Történetünkben ő mutatkozik a főgonosznak, akit nem érdekel senki és semmi, csak saját magát tartja szem előtt. És akkor itt most spoileres rész következik, szóval ha nem láttátok a sorit még, akkor innentől ne olvassátok tovább. Na szóval, annyira tudtam, hogy Sung Hoon karakterének viselkedése meglesz benne magyarázva, de őszintén, én annyira, de annyira sajnáltam őt, tök sokszor meg is könnyeztem. Egy gyermek sem érdemli meg, hogy ilyesmit tegyenek vele, őszintén, én nem is csodálom, hogy elborult az agya. Lenyűgöző volt az egész karakter, és brutálisan sajnáltam őt. Az a jelenet volt a kedvencem, amikor fegyvert fog a testvérére, és üvölt, tök gonosznak tűnik, de a kezében remeg a fegyver... ahh nagyon jó volt emberek, tényleg. Egyik best sajnálnivaló karakter forever, de komolyan.

Történet: 7,5/10
Zene: 5/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Voice 2

Voice 2

Műfaj: krimi, thriller
Részek száma: 12
Dátum: 2018
Csatorna: OCN

Ismertető: A pszichopata Mo Tae Goo halála után egy év telt el, a Golden Team nagyobb tekintélynek örvend mint valaha és ismét remekelnek az esetek megoldásában. Moo Jin Hyuk amerikába utazott kisfia kezelése miatt, de Kwon Joo különleges tehetségével és remek csapatával folytatja munkáját. Azonban miután főnőkük holttestét megcsonkítva megtalálják, a feje tetejére áll minden, s mint kiderül, 1 hónapjuk van arra, hogy megtalálják a gyilkosát, hisz utána az eltűnik. Do Kang Woo nyomozóval a helyszínen találkoznak, s bár nincs túl szép háttértörténete, Kwon Joo úgy dönt, hogy beveszi őt a csapatba arra az egy hónapra, míg meg nem találják a pszichopatát. Arra azonban álmaiban sem gondolt, hogy Kang Woo is kapcsolódik ehhez az esethez, méghozzá nem is kicsit.

Vélemény: A Bad Guys második évadának hatalmas, de tényleg hatalmas nagy kudarca után olyan szinten rettegtem ettől a sorozattól, elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán meg akarom-e nézni. Nagyon féltem, hogy unalmas lesz és azt az eszméletlen jó első évadot nevetségessé teszik. De aztán végül mégis úgy voltam vele, hogy mindenképp megnézem, aztán lesz ami lesz. Így izgulva, rettegve, de bekapcsoltam az első részt, és le is nyomtam alig 2 nap alatt az összes részt.
Ami már a legelején nagyon tetszett, hogy a történet az első évad végétől indul nagyjából, vagyis inkább a főhősnő elmeséli nekünk, hogy mi történt az egy év alatt, ami a két sorozat között eltelt. Nagyon sajnáltam, hogy Jang Hyuk nem szerepel ebben az évadban, de szépen megmagyarázták a hiányát, sőt, még utalva is volt rá a soriban, ami nagyon nagyon tetszett, mert mind tudjátok, hogy mennyire szerettem őt az első évadban, és ezek a kis utalások nagyon szépek voltak.
A sorozat már az első perctől kezdve nagyon izgalmas és hihetetlen pörgős, csak úgy történnek a dolgok egymás után, de ettől függetlenül nagyon követhető, az első évadhoz hasonlóan nem dobálóznak a nevekkel, hanem mindent annyira járnak körül, hogy mi is tökéletesen megérthessük. Itt is kapunk kisebb eseteket (már jelentősen kevesebbet mint az első évadban), de az összes kis eset nagyon nagyon megrázó és megható volt, ahogyan azt már megszokhattuk.
És természetesen itt is egy fő gonoszra vezettek a szálak. Amikor haladtunk előre a sorozatban arra gondoltam, hogy ez is nagyon 'beteg' és brutál főszál, de az első évad azért megbotránkoztatóbb volt. Aztán az utolsó rész valahogy mégis addig csavarodott, míg engem is összezavart kicsit, de szerintem ez volt a cél, hisz így első dolgom az volt miután befejetem az utolsó részt, hogy megnéztem mikor lesz harmadik évad, ami amúgy jövőre lesz, szóval sokat nem kell rá várni.
A bitang jó és érdekes sztorit nem kell tovább ecsetelnem, hisz aki látta az első évadot annak elmondhatom, hogy hasonló kaliberű történetre számítson. A főhősnő ebben az évadban is hihetetlenül szerethető volt, a főhős pedig szerintem bitang menő. Kicsikét sem éreztem, hogy ez az évad gyengébb lenne, hisz egyszerűen tényleg olyan, mintha annak a folytatása lenne, még egy kicsikét sem éreztem gyengébbnek az első évadhoz képest, ami hatalmas szó, de tényleg.
Azt sajnáltam viszont, hogy csak 12 részes lett végül, mert simán megtolhatták volna még kisebb esetekkel, hogy kijöjjön a 16 rész, én személy szerint nagyon örültem volna neki. A harmadik évadot nagyon, de tényleg nagyon várom már, meg kell mondanom, hogy tényleg ez a legjobb krimi thriller a koreai sorozatok közül, pedig elég sokat láttam már, de messze ez a legjobb az összes közül és mindenkinek nagyon, de nagyon tudom ajánlani, mert egyszerűen wow. Ilyen ez a sori.
Nem tudom, hogy a harmadik évadban fog-e Jang Hyuk szerepelni, de tejóég bitang menő lenne a Lee Ha Na - Jang Hyuk - Lee Jin Wook trió, szinte lelki szemeim előtt látom, mennyire, de mennyire menő lenne. Nagyon remélem, hogy így lesz. És ezzel végére is értem ennek a résznek is, annyit tudok mondani, hogy aki látta az elsőt és hasonlóan félt mint én, az nyugodtan nézze meg, mert kicsit sem lett rosszabb, aki pedig még nem látta, arra vár az első két évad ami 28 részt jelent. Mindenképp adjatok neki egy esélyt, szerintem nagyon megéri.

Zene: A számok közül Kim Yeon Ji 'Voice' című száma nagyon tetszett, ami az első évadban lévő Kim Yuna számának kicsit gyorsított verziója, illetve még Dmeanor 'Stay There' című száma is nagyon tetszik.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak két főhősünket a szokásos módon.
Lee Ha Na - Kang Kwon Joo: Az első évadhoz hasonlóan egy nagyon rendes nő volt, aki nem túl beszédes, de csapatát kitűnően irányítja. Nagyon tetszett, hogy amikor Kang Woo-ról tudta meg a dolgokat, saját magának mondogatta, hogy ne ítélkezzen úgy, hogy csak az egyik oldalt hallotta. Tényleg egy borzasztóan megfontolt és hatalmas igazságérzettel rendelkező karakter, aki tökéletesen illik főszereplőként ebbe a sorozatba. Nagyon várom már a harmadik évadot, és a színésznő jövőbeli sorozatait is, egyszerűen tényleg nagyon kedvelem őt. Az is érdekes volt, ahogy egy kicsit, de tényleg nagyon kicsit, sőt, lehet csak én magyaráztam be magamnak, de egy kicsi vonzódást közte és a főhős között én akkor is éreztem, s bár a legnagyobb rémálmom, hogy romantikus szál kerül a sorozatba, de ha kicsit finomítgatnának a kapcsolatukon, szerintem nagyon menő lenne, mert na, mégiscsak. :DDD
Lee Jin Wook - Do Kang Woo: Hamar elborul az agya és ilyenkor mindenkivel kiabál, de tiszta szívéből segít annak, akinek kell és mindent belead, ha kell, saját életét kockáztatja. Nem akarok spoilerezni, de ez a sztori amit a részéről belefűztek, nagyon izgissé tette az egész sorozatot, kíváncsi voltam, hogy mi az igazi háttérsztorija és mi fog ebből az egészből kisülni. Egy lelkileg ingatag főszereplőt kaptunk, akinek szörnyű gyerekkora volt, de mégis megpróbál úgy felnőni, hogy büszke lehessen magára. Engem nagyon, de nagyon megfogott a karakter. Jin Wook sokatok kedvence, jól tudom, de eddig valahogy sohasem sikerült a karaktereit megkedvelnem, valahogy én nem láttam benne azt, amiért mindenki oda van érte. Hát az tény, hogy messze ez volt a legjobb szerepe, borzasztóan jól állt neki, és nagyon valószínű, hogy szerepelni fog a kövi évadban, szóval alig várom már azt, hogy végre elkezdjék a harmadik évadot sugározni.

" Vétkezni emberi dolog, 
de vétkeinket igazolni már ördögi gonoszságra vall. "

Történet: 9/10
Zene: 8/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10

Sorozat: Bad Guys: Vile City

Bad Guys: Vile City

Műfaj: akció, krimi
Részek száma: 16
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk egyik főhőse, Woo Je Moon, a kerületi ügyészségnek dolgozik. A főügyész elrendeli, hogy keresse meg Jo Young Kook gyengepontját, és találjon valamit, amivel végre elkaphatják őt, mert eddig akármivel próbálkoztak az mindig kijátszotta őket. Akciójához összeállít egy csapatot, akikkel együtt nem mindig épp törvényes úton, de igazságot szolgáltatnak. A csapat tagra No Jin Pyeong ügyész, aki csendes és becsületes, s kezdetben nem érti mi helye van a csapatban. Itt van még Heo Il Hoo, Jang Sung Cheol és a fiatal Han Gang Joo is. A férfiak egymást is nehezen viselik el, és amikor bekerülnek a korrupcióval teli világba rájönnek, hogy magukon kívül senkiben sem bízhatnak.

Vélemény: Nagyon, de nagyon vártam már a második részt, mert hát sokan tudjátok, hogy az első évadot én egyenesen imádtam, egy bitang jó sorozat volt. Moo Yul és Ji Soo jelenléte pedig méginkább sürgetett a megnézésben. Nem fogok sokat tudni mondani nektek a sorozatról. Egyszerűen végiguntam az egészet. Még az első rész úgy ahogy elment, bár össze vissza dobálóztak a nevekkel és az eseményekkel, de keményen figyeltem, hogy tartsam a fonalat. De utána annyira beleuntam, hogy végigszenvedtem az egész sorozatot. Megfogadtam magamban hogy egy sorozatot sem hagyok abba, de itt nagyon nagy volt a kísértés, tényleg egyenesen kényszerítenem kellett magam.
Folyamatos duma, korrupció korrupció hátán, fenyegetések, verekedés ezerrel, és ennyi. Tényleg abszolút semmi sem volt, ami tetszett volna benne. De ahogy láttam nem csak én voltam így ezzel, ezt az egy gif-et is nehézségek árán kapartam össze a netről. Mindenesetre mást nem tudok nektek mondani, borzasztóan csalódtam a sorozatban, mert az ütős első évad után egy hasonlóan érdekes és izgalmas sorozatra számítottam. Sajnálom, hogy ez lett belőle, mert a színészek jók, az OCN drámák pedig mindig nagyon érdekesek, de ez most hatalmas bánatomra tényleg nagyon nem tetszett nekem.

Zene: A számok közül három maradt telón: Sanchez 'Sunset', Sandeul 'Other World' és Hui 'Who am I' című száma.

Szereplők: Most csak 2 szereplőről fogok írni nektek.
Park Joong Hoon - Woo Je Moon: Becsületes férfi, aki nem mindig törvényes úton jár el, de hatalmas az igazságérzete, igazi irányító személyiség. Az ok amiért írok nektek róla az az, hogy mégiscsak ő volt a fő fő szereplő a sorozatban, de nem volt maradandó a szereplő. Nem is tudom, igazából egy karakter kivételével senkit sem tudtam megszeretni a sorozatban, mert valamiért semmi nem volt bennük, ami megragadta volna a figyelmemet. Gondolom ez is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire untam a sorozatot. Pedig Ji Soo jelenlétének is annyira nagyon örültem, de aztán semmi extra nem volt az ő karaktere sem. Az első évadban az összes karakter annyira menő volt, hogy még most, annyi év után is emlékszem rájuk így hát nagyon nagy sajnálattal írom most nektek ezt a bejegyzést. Nem tudom lesz-e még egy évad, vagy akár több is, de ha igen, remélem nem fog a másodikhoz hasonlítani, de még egy kicsikét sem.
Kim Moo Yul - No Jin Pyeong: Az összes pasi közül talán ő volt az, akit sikerült egy kicsit megkedvelnem, hisz egy csendes ügyészt játszik, aki bár becsületes, de abszolút nem híve a verekedésnek és a hasonló megoldásoknak. Az ő karaktere a sorozat elején (egészen tudjuk meddig) felkeltette a figyelmem és talán azok a jelenetek voltak a legérdekesebbek, amikor ő szerepelt. A színészre már nagyon vártam, mert a legutóbbi OCN drámája nekem nagyon, de nagyon tetszett, ezt a hideg és csendes férfi karakter annyira, de annyira illik hozzá, hogy azt elmondani sem tudom. Remélem a közeljövőben találkozhatunk majd vele valami jó kis sorozatban. És ahogy látjátok a végére is értem ennek a bejegyzésnek. Ha szemeztetek a sorival mindenképp kezdjetek bele, hisz lehet, nektek tetszeni fog, de az első évad árnyékába sem érhet, ha valaki nem látta azt esetleg, mindenképpen ajánlani tudom, mert az nagyon, de nagyon jó volt.

Történet: 3/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10

Sorozat: Save Me

Save Me

Műfaj: akció, thriller, krimi
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk főhősnője a 17 éves Im Sang Mi, aki szüleivel és fiú ikertestvérével Szöulból egy kicsi városba, Mujiba költöznek. Mivel apját átvágják, ezért nincs ház ahol lakhatnának, nincs munkájuk sem, de nem adják fel, próbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Azonban minden tragédiába fullad, mikor testvére öngyilkos lesz az iskolai terrorizálás miatt, anyja pedig megbolondul. Apja mindent megpróbál megtenni, míg végül úgy dönt, hogy csatlakoznak a helyi vallási közösséghez. Először kedves helynek tűnik, de Sang Mi hamar rájön, hogy ezen a helyen senki sem normális. Próbál megszökni, de folyton kudarcot vall, míg végül a sors évek után újra összehozza a négy fiúval, akivel egy középiskolába járt pár napig. A fiúk azonnal a segítségére sietnek, azonban ahogy egyre jobban belefolynak a szektába, úgy lesz egyre veszélyesebb az akciójuk.

Vélemény: Hú de régóta tervezgetem már megnézni ezt a sorozatot. Aztán pár napja gondoltam egyet és letöltöttem (nincs így is elég sori a gépemen XD). 2 nap alatt bevágtam az egészet. Tudjátok, mikor ki van írva egy film vagy videó elé, hogy csak erős idegzetűeknek, akkor sosem szokott baj lenni velem, na de ez a sori, ez tényleg erős idegzetűeknek való. Annyira nagyon durva volt, hogy néha meg kellett állítanom, hogy fel tudjam fogni, hogy éppen mit láttam.
A sztori nagyon, nagyon beteg, de mégis, ha belegondolunk ki tudja, hány ilyen 'közösség' lehet a világon, amiről nekünk fogalmunk sincs. Brutális, hogy mennyire kikészített a sztori. Pedig láttam már ilyet, és mégis, ez a 16 rész így együtt sok volt, többször tényleg le kellett állítanom, annyira beteg volt. De ez persze nem azt jelenti, hogy ne tetszett volna, mint egy sorozat. Csupán azt szeretném nagyon hangsúlyozni, hogy tényleg jól gondoljátok meg, mielőtt belekezdtek.
A sztori jól volt felépítve, a karakterek szerethetőek voltak (már amelyik persze). Szép lassan haladunk előre a történetben, egyre több dolog derül ki és egyre visszataszítóbb az egész szekta, ami az emberek hitét kihasználva művel mindenféle undorító dolgot. Elborzasztó volt belegondolni az egészbe, komolyan mondom nektek. De az ember már csak azért is végignézni azt a 16 részt, hogy láthassa, ahogy lerombolják főhőseink azt a szörnyen undorító helyet. 
Sokat lehetett rajta izgulni, olyan nagyon nagy fordulatok nem voltak benne, inkább csak durvább és durvább lett a történet. Szörnyen idegesítő volt, hogy akármennyire próbálkoztam a fiúk és a lány is, csak süket fülekre találtak. Fú, borzasztó volt, ahogy próbálkoznak, de senki sem hallgatja meg őket, mintha tényleg süketek lettek volna. De ennek ellenére nagyon jól feltalálták magukat főhőseink, jó volt a csapatmunka is közöttük, sokat izgulhattunk velük együtt.
A négy srác nagyon aranyos volt együtt, az akcentusukat pedig kifejezetten imádtam. Örültem, hogy a kapcsolatukból is kaptunk kicsit, ahogyan láthattuk, hogy milyen nagyon szeretik ők egymást. Nagyon aranyosak voltak mind a négyen. Meglepő módon a főhősnő is nagyon jó volt, el sem hiszem, mert azt hinné az ember, hogy egy magatehetetlen karaktert kell a skacoknak megmenteni, de épp ellenkezőleg. Tényleg nagyon klassz karaktere volt a főhősnőnek, szerencsére.
Nem akarok semmit sem lespoilerezni nektek véletlenül, szóval itt be is fejezem a bejegyésemet. Összegezve az elmondottakat, nagyon beteg és elborzasztó történet, olyan igazi sötét hangulatú volt az egész, de mindenképp ajánlom megnézésre, ha ilyen hangulatban van az ember (már ha lehet ilyen hangulatban lenni), mert tényleg nagyon izgalmas, érdekes és meghökkentő volt az egész történet. Mindenkinek maradandó sorozat lesz, abban biztos vagyok.

Zene: Öt szám készült a sorozathoz, ami igazából illik hozzá, de annyira nem nyerték el a tetszésemet, szóval egy sem maradt telón végül.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
TaecYeon - Han Sang Hwan: Kedves srác, akinek befolyásos apja van, így mindenből kimentik, de ő erre korántsem büszke. Tetszett, hogy Sang Hwan kitartott a barátai mellett, és még ha hibázott is a múltban, szerintem senki sem tudta őt úgy igazán megvetni. Rendes és kedves fickó volt, aki mindent megtett a barátaiért illetve a főhősnőért is. Az elején talán kicsit zavart is, hogy alig ismerték egymást a lánnyal, mégis a segítségére rohan, de aztán rájöttem, hogy nem azért megy, mert fülig belezúgott régen, hanem mert tényleg segíteni akar azoknak, akiknek szükségük van rá. TaecYeon karaktere nagyon megnyert ezúttal, nagyon aranyos, kedves és belevaló srácot alakított borzasztó vicces akcentussal. Remélem a jövőben is hasonló szerepei lesznek és soha többé nem láthatunk tőle Dream High féle alakítást. De tény, hogy a 'zöldfülű' Do Hwan lenyomta őt. De erről nem tehet, egyszerűen Do Hwan volt túl cuki.
Woo Do Hwan - Seok Dong Cheol: Kedves srác, aki előbb üt és csak utána gondolkodik. Barátjával ellentétben neki senkije sincs, csupán egy részeges apja és egy öreg nagymamája. Láttam egy gifet róla, amilyen az alábbi szöveg volt megfogalmazva: nincs is annál szebb, amikor egy emberrel szörnyű dolgok történnek életében, és mégis egy jószívű és kedves marad. Ez a sor tökéletesen elmond mindent Dong Cheol karakteréről. De az is tény, hogy én mindig kicsit elvakult vagyok az ilyen szereplőkkel, valamiért mindig a legszánnivalóbb karakter férkőzik legközelebb a szívemhez. Dong Cheol egyszerűen imádnivaló volt. Nem csoda, hogy mindenkit megnyert magának. Do Hwan-től nemrég fejeztem be a The Great Seducer c. sorozatot, ami már idei, ez pedig már tavalyi, de azt kell hogy mondjam nektek, itt sokkal, sokkal jobban megkedveltem mint az előbb említett sorozatban, ahol nem nagyon értettem, miért van tőle elájulva mindenki (oké, a hangját kivéve). Remélem, hogy a jövőben nagyon, tényleg nagyon sok főszerepben láthatjuk majd őt. Bár tuti, hogy így lesz.
Seo Ye Ji - Im Sang Mi: Aranyos lány, aki próbálja tartani a lelket családjában, mikor rájönnek, hogy sem házuk, sem pénzük sincs már. Nagyon féltem, hogy a kezdeti jó benyomásom hamar eltűnik majd, de meglepetésemre egyre jobb és jobb lett a karakter. Nagyon tetszett, ahogyan védelmezte anyját, még akkor is, ha az teljesen megkattant. Míg végül úgy nem döntött, hogy porig rombolja a helyet, és ha kell, eltűr mindent, azt teszi, amit mondanak, és befogja szemét száját. Nagyon szép volt a fejlődés, amit a karakteren láthattunk, ahogy egy kicsikét ő is beleőrül abba, ami körülötte zajlik. Egyszóval nagyon belevaló csajszi volt. Először féltem a színésznőtől, mert hát valljuk be, mindig elég mélabús és mosolyogni képtelen szerepei vannak, de ezúttal ez a faarc nagyon illett ebbe a sztoriba, szóval végezetül örülök, hogy ő játszotta a főszerepet.

Történet: 8/10
Zene: 5/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Film: Midnight Runners

Midnight Runners

Műfaj: akció, vígjáték, krimi
Játékidő: 109 perc
Premier: 2017. augusztus 09.

Ismertető: Történetünk két főhőse Ki Joon és Hee Yeol. Mindketten a rendőrakadémiára jelentkeztek, bár nem biztosak abban, hogy rendőrök szeretnének lenni. Ki Joon-nak nagy szája van és szereti a kemény legényt játszani, Hee Yeol inkább az eszét használja. Ők ketten kezdetben ki nem állhatják egymást, de a dolgok rendje és módja szerint hamar barátok lesznek. Egyik este, mikor kimenőt kapnak az akadémiáról, elmennek bulizni, de egy nőt sem sikerül felszedniük. Hazavánszorgásuk során szemtanúi lesznek, ahogy egy fiatal lányt leütnek és beraknak egy kocsiba. A két srác akcióba kezd felhasználva az akadémián tanultakat, azonban ők sem sejtik, hogy nem csak egy egyszerű rablásról van szó.

Vélemény: Nem fogok nektek sokat tudni beszélni a filmről. Ezt a filmet látni kell emberek. Vicces (nagyon vicces), izgis, pörgős, olyan igazi kikapcsoló film, ami tökéletes arra, hogy egy hétvégén, popcornnal a kezünkben leüljünk és nevessünk egy jót. Történetünk a két dilinyós rendőrtanoncról szól, akik először nagyon utálják egymást, hisz nagyon sok mindenben különböznek, de hamar rájönnek, hogy jobb párost alkotnak, mint azt valaha is gondolták volna.
Nagyon, nagyon, nagyon sokat nevettem a két srácon, tényleg sikerült olyan jeleneteket csempészni a komoly szituációkba is, hogy volt, amit vissza kellett tekernem, annyira jó volt. Nem bonyolítják túl sem a dolgokat, elrabolnak egy nőt, a két fiú pedig a lehető legegyszerűbb módon próbálja meg elkapni a tettest. Nem voltak benne eget rengető csavarok, nem volt benne korrupció és annak hálózata, egyszerűen csak végigvezetik, ahogy a két dilnyós leleplezi a rosszfiúkat.
Mást nem is tudok nektek mondani. Nem a világ legjobb filmje, de kikapcsolódásként tökéletes, én rengeteget nevettem rajta. Seo Joon és Ha Neul baromi jól játszottak és baromi jól mutattak együtt, szívesen látnám őket még együtt, akár sorozatban is, legjobb barátként, ugyanilyen kattantnak. Nagyon dilinyósak, dehát ennek hála rengeteget nevethettünk ezalatt a röpke két óra alarr. Le merném fogadni, hogy ők is nagyon élvezték a forgatást, tuti rengeteget nevettek.

Történet: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10