A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SBS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SBS. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Haechi

Haechi


Műfaj: történelmi, akció, dráma
Részek száma: 48 (egy rész fél órás)
Dátum: 2019
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk a 18. század elején játszódik, ahol a koronaherceg éppen kezdődő uralkodása nem mondható zökkenőmentesnek, hisz nincs utódja, a nemesek csoportokra szakadva más és más herceget kívánnak a trónon látni. Főhősünk, Lee Geum herceg sok év után visszatér a fővárosba, hogy támogassa hőn szeretett kisöccsét. A palotában a trón körül megkezdődik a csendesen folyó harc, ahol senki sem tud megbízni senkiben.

Vélemény: Nagy boldogsággal fogtam neki a sorozatnak, mert mostanában nem nagyon voltak történelmi sorik, plusz Il Woo nagy kedvencem, így alig vártam már, hogy újra királyos sorozatban láthassam őt. Hogy őszinte legyek veletek, a sorozat hosszúsága ellenére (ugye 24 részes volt) nem fogok nektek sokat tudni beszélni róla. Egyrészt azért, mert ez amolyan igazi, igazi történelmi sorozat volt, amiben tényleg arról van szó, hogyan szilárdítja meg hatalmát egy király és hogyan gyűjt maga köré hűséges embereket. Bár izgalmasak voltak a részek, nekem mégis túlságosan történelmi volt. Ez persze saját 'hülyeségem', nekem hiányzott belőle egyrészt a romantika, mert bár kaptunk egy kis aprócska szálat, de az szinte semmi sem volt.
Olyan szépen megalapozták a két főhős közötti szerelmi szálat, reméltem, hogy sokkal erősebb lesz benne. Persze nem vártam nyálas, mindent elsöprő szerelemre, de azért valamicskére mégis. Másrészt pedig, azt a barátságos részt a két fiú között is nagyon elhanyagoltnak éreztem a sorozat végére. Ezt a szálat is tök szépen felhúzták az elején, de a végére minden egyebet levertek, és csak és kizárólag a királyon volt a hangsúly, ami persze nem baj, de nekem így kicsit uncsivá vált. Ettől függetlenül a karakterek szerethetőek úgy-ahogy szerethetőek voltak, aranyosak voltak együtt, ezért is szerettem volna, ha kicsit érzelmekkel telibbre sikerül a sorozat, főleg, hogy olyan nagyon sokat kell várnunk 1-1 történelmi sorozatra.
Igazából mást nem is igazán tudnék nektek róla mondani. Nagyon, de nagyon történelmi lett, főleg a végére, abszolút a király hatalmának megszilárdításáról szól, a végére a szerelmi és a barátságos szálakat is nagyon elvágják és szinte semmi sem történik ezügyben a sorozatban. Én személy szerint sajnálom, hogy ez lett belőle, mert az első pár részből kiindulva valami sokkal érzelmesebbre számítottam, de tényleg nem volt rossz a sorozat. Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik az ilyen mindenféle érzelmektől túlcsöpögő sorozatokat, akik egy abszolút történelmi sorit szeretnének látni, és persze azoknak, akik szeretik a színészeket, főleg Il Woo-t, mert sokat szerepel itt. Remélem nektek tetszeni fog, vagy remélem, hogy tetszett.

Zene: Két ost készült csak a sorozatból, abból az egyik nagyon szépre sikeredett, Jung In 'Love To Death' című száma, amit sokszor hallhattunk felcsendülni a soriban.

Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon: külön - külön.
Jung Il Woo - Lee Geum: Egy fiatal és élettel teli fiú, aki bár a királyi családból származik, mégsem gondol annak lehetőségére sem, hogy király legyen. Lee Geum karaktere a sorozat elején nagyon aranyos és tényleg olyan igazi kicsattanó pasi volt, akivel megtörténnek a rossz dolgok, így eldönti, hogy megembereli magát és elfoglalja a trónt. A karakter fejlődése a 24 rész alatt klassz volt, ahogyan a kis bohókás fiúból férfi lesz, bár azt mindenképp elmondanám, hogy a legelején is felelősségteljes és igazságos volt, csupán nem volt akkora hatalma. Kedveltem őt, bát kedvenceim közé semmiképp sem került. Il Woo történelmi szerepeit (meg a nem történelmiket is) nagyon szoktam szeretni, remélem, hogy a következő karaktere valami érzelmekkel teli sorozatban lesz, mert ez hát, kicsikét untam, de sebaj.
Go Ara - Yeo Ji: Igazi pasis csaj. Aranyos és kedves, de erős és talpraesett. Yeo Ji karaktere nekem túlságosan férfias volt ehhez a sorozathoz. Azt hittem, hogy majd úgy lesz, hogy amikor a pasi király lesz ő úgy lesz egyre nőiesebb vagy valami ilyesmi. Olyan szép szerelmi szálat elképzeltem kettejüknek, dehát na, a sorozat közbeszólt. Ami nem nagyon tetszett, hogy már-már megszállottan védelmezte a pasit. Kicsit olyan volt, mintha ezek a nemi szerepek felcserélődtek volna, de nem a király nőiessége, hanem a lány túlságosan férfiassága miatt. Nem akartam én, hogy olyan tipikus magatehetetlen kis hisztis lányzó legyen, de egy adag nőiesség ráfért volna. Tudom, hogy sokan nem szeretitek a színésznőt, de nekem Go Ara abszolút az olyan színésznők közé tartozik, akiknek szívesen nézem a sorozatait. Ezúttal sajnos annyira nem lett szerethető a karaktere, de majd legközelebb jobb lesz.

 Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: The Last Empress

The Last Empress

Műfaj: dráma, romantikus
Részek száma: 52 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk a jelenben játszódik, de egy olyan világban, ahol Koreában alkotmányos monarchia van. Főhősnőnk, Oh Su Ni egy feltörekvő musical színésznő, aki kedves, mosolygós és vidám nő, és él-hal a fiatal és jóképű királyért. Pár váratlan fordulatnak hála úgy adódik, hogy a lány lesz a királyné, aki boldogan veti bele magát a hazás életbe, de arra cseppet sem számít, hogy a király személyisége valójában nem is olyan, mint amilyennek megismerte őt. Mindeközben megjelenik a jóképű de hűvös személyiségű Na Wang Sik is, aki testőrként fog a palotában dolgozni, azonban senki sem gondolná, hogy valójában bosszút állni jött a királyon és a családján.

Vélemény: Hu emberek, el sem tudnátok képzelni, hogy mennyire vegyes érzéseim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Vagyis sorozattal. Jó hosszú sorozattal. De kezdjük a legelején. Oh Su Ni a kedves nő megérkezik a palotába, ahol azt hiszi, hogy minden és mindenki szép és jó, de szép lassan rájön, hogy az a hely bizony velejéig romlott. Emellett kapunk két férfi főhőst is, akik, nos, többé kevésbé szerethetőek voltak.
A sorozat első fele nagyon tetszett nekem. Bár néha furcsa volt 1-1 jelenet, meg szerintem az operatőri munka is hagyott némi kivetnivalót maga után, de a sztorit érdekesnek találtam, főleg azért, mert folyton csavartak egyet a történeten, plusz a karakterek is a szívemhez nőttek. A fordulatos és izgis jelenetek mellett tetszett a sok aranyos és vicces pillanat is, amit belecsempésztek a részekbe. De aztán nem is igazán tudom, hogy mi történt.
A sorozat közepétől begyorsulnak az események, de úgy, hogy igazából olyan volt, mintha nagyon gyorsan le akarnák darálni az egészet annak ellenére, hogy még közel 10 rész hátra volt. Minden egyes részben csavartak egy újat a történeten, ami szerintem már kifejezetten idegesítő volt. Arról nem is beszélve, hogy a karakterek már-már nevetségesen és folyton folyvást csak fenyegették egymást, egymás alá ástak árkot.
Olyan volt, mintha folyton dobálnák egymást, az illető elesik, feláll, majd visszadob. Nem nagyon tudom mi értelme volt ennek. Csomószor tényleg már nevetségessé fajult ez a folyton és folyton visszatérő helyzet. Arról pedig nem is beszélve, hogy rettentően untam már a végére. Nagyon sajnálom, hogy ez lett belőle, mert én tényleg nagyon megszerettem a sorozatot az első pár hétben. Reméltem, hogy ennél jobban nem rontják már el.
Az utolsó 2 rész az egy vicc volt egyenesen, olyan szinten összecsapták, hogy az valami hihetetlen. Nem is értettem mi értelme volt ennek az egésznek. Pedig az alapsztori annyira, de annyira jó volt. Ebből annyira jó sorit tudtak volna összehozni, ha kicsikét odafigyelnek. Tényleg nagyon sajnálom, hogy ez lett belőle a végére. Pedig még a jó színészek is adottak voltak. Én nem értem miért kellett ezt csinálni a sorozattal.
Összességében, nagyon, de nagyon szerettem a sorozat első felét, de a második fele számomra paródiává alakult és nagyon nehezen tudtam befejezni. A két színész alakítása miatt szerintem érdemes elkezdeni, plusz lehet, hogy nektek tetszeni fog ez az agyon csavargatás és fenyegetőzés, hisz mindenkinek más tetszik, de nekem sajnos nagyon elvette a kedvemet tőle. Ahh, de nagyon sajnálooooom ezt a sorozatot.

Zene: A zenék közül két szám maradt meg, az egyik Seo Ji An 'Only One Day', a másik pedig Jang Deok Cheol 'What Would It Be' című száma.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
Jang Na Ra - Oh Ssu Ni: Kedves, életvidám nő, aki imádja a királyt, oda meg vissza van érte, így egy álma válik valóra amikor az megkéri a kezét. Tetszett, ahogyan SSu Ni megváltozik a sorozat alatt, ahogyan a bohókás lányból felelősségteljes nő lesz, ahogyan rájön, hogy mennyire undorító hely a palota, és ahogyan elhatározza, hogy véget vet ennek, de közben megmaradt a kedves és segítőkész oldala is. Ami miatt, ah vagyis nem is tudom. Nem haragudtam rá, mert teljesen megértettem, de tudjátok, hogy én mindig a szánalmas karaktert kedvelem a legjobban, és őszintén, a király karaktere valami brutálisan szánalmas volt, így amikor az kicsit menedékre vágyott volna a lány elfordult tőle (amit tényleg megértek mert ja, elég rondán viselkedett vele meg minden), de azért egy ici-pici megingást elvártam volna tőle, nem csak a sorozat legvégén. Mindenesetre a káosz ellenére szerintem szerethető volt a főhősnő. Kedvencem nem lett, de mindenképp szimpatizáltam vele a sorozatban.
Choi Jin Hyuk - Na Wang Sik: Kedves fiú, akinek tönkremegy az élete, így bosszút esküszik. Őszintén, Na Wang Sik karakterén annyira nem tudtam kiigazodni. Kicsit úgy éreztem, hogy összecsapták ezt az egész karaktert (nem a színész hibája!). Hol tök okosan tervezgetett, hol pedig olyan hülyeségeket csinált, hogy csak néztem magam elé. Tényleg, egyszerűen úgy össze lett csapva szegény karakter, pedig nagyon jóra számítottam a részéről, hisz mégiscsak bosszú meg szerelem meg ilyesmi. A befejezése is brutál rossz volt, én nem értem miért kellett ennyire elrontani ezt is. De még az összecsapottság ellenére is sokszor szimpatizáltam a karakterrel, Jin Hyuk-hoz nagyon illett ez bosszúszomjas, sajnálnivaló szerep, remélem még láthatjuk hasonlóban, ahol mondjuk kicsit jobban megformálják a karaktert, és hagynak a színésznek lehetőséget, hogy kibontakozzon és alkosson valamit.
Shin Sung Rok - Lee Hyuk: Királyként úgy érzi, hogy bármit megtehet. Tetteinek nincs súlya, ő a közepe mindennek. Lee Hyuk karaktere nagyon jó lett volna ha rá is kicsit nagyobb hangsúlyt fektetnek, mivel ő is össze lett csapva. Alapjáraton egy olyan karakter lett volna, akit az elején utálunk, mert kegyetlen, önző, ravasz és csak a saját érdekeit nézi, aztán szép lassan rájövünk, hogy mennyire félre lett nevelve, hogy mennyire magányos, s mikor beleszeret a lányba akit az elején utál rájön, hogy menedéket talált a nőben, így mindenét feláldozza, hogy megvédje őt (de most őszintén, mennyire menő is lett volna ha ez ennyire szépen kirajzolódik). Az alapkoncepció ez volt igazából, de itt is ugráltak a karakterrel, hol ilyen hol olyan volt, nem volt meg ez a szép ív a fejlődésének hanem káoszba borult minden. Ettől függetlenül Sung Rok szerintem nagyot alakított, már nem győzöm kivárni mikor lesz végre valahára főszereplő egy olyan sorozatban, ahol végre megnyeri már magának a főhősnőt.

Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Fates and Furies

Fates and Furies

Műfaj: dráma, romantikus
Részek száma: 40 (egy rész fél órás)

Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: SBS

Ismertető: Goo Hae Ra egy gyönyörű és okos nő, azonban sajnos eléggé nyomorúságos helyetben él. Nővére kómában fekszik azóta, hogy megpróbálta megölni magát, édesapja pedig meghalt. Egyedül legjobb barátnőjére számíthat az egész világon. Egyszer aztán, mikor minden ellene fordul, eldönti, hogy kezébe veszi a sorsát, mivel alkalma lesz egy nagyon gazdag örökös, Tae In Joon közelébe kerülni. Goo Hae Rae elhatározza, hogy elcsábítja a férfit, mert nem akar többé nyomorban élni, rettegve attól, hogy mikor esik a gödör legaljára. Azonban arra nem számít, hogy a férfi családjának köze van a húga öngyilkosságához, és arra sem, hogy a közben a férfi az ő szívét is megingatja.

Vélemény: Nagyon, de nagyon vártam a sorozatot, mert a két színész a Cunning Single Lady című sorozatban szintén együtt vannak, és imádtam azt a sorit, írtó jó volt. Aztán mikor megláttam a borítóképet, meg a leírást még inkább kíváncsi voltam, mert pontosan egy ilyen sztorihoz volt kedvem. Így hát mondanom sem kell, hogy mennyire nagyon izgatottan kapcsoltam be az első részt és vártam, hogy mi is fog kisülni ebből.
Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg nektek, hogy milyen volt a sorozat. Voltak dolgok, amik nagyon tetszettek, vagyis nem is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az alapsztori és az eszmék nagyon jók voltak, de sajnos a megvalósítás kevésbé sikerült. A legelső dolog, ami nagyon nem tetszett, az maga a romantika a két főhős között. A pasi túl gyorsan, túl hirtelen lett nagyon szerelmes a főhősnőbe, amit annyira nem értettem.
Persze sors meg minden, de én azt vártam, hogy egy kicsit összemelegednek, de valahogy a pasi már a legelső rész után oda meg vissza volt a csajért, annak ellenére, hogy az néha úgy viselkedett, hogy én szégyeltem magam miatta. Ebből kifolyólag a főhős karaktere nem nyerte el a tetszésemet. Annyira nagyon romantikus akart lenni benne, de inkább úgy viselkedett, mint egy kisiskolás, aki először szerelmes életében, de komolyan.
A csaj karaktere... hát nem tudom. Nagyon tetszett, hogy helyzete ellenére nem engedett nőiességéből, és büszkén szállt szembe mindenkivel. Aztán ez a büszkeség a fejére szállt. Valahogy, ahh nem nagyon tudom megfogalmazni nektek. Egyszerre tetszett, hogy büszke volt és tényleg nem hagyta, hogy eltapossák, viszont tudjuk, meg ő is tudja, hogy kijátszotta a pasit és ezért ez a túlzott büszkeség nem tett jót a karakternek.
Szóval a romantika semmiképp sem nyert meg magának. A többi rész, hát korrupció, családon belüli viták, tipikus 'enyém lesz a cég ha törik ha szakad' veszekedések, és a többi. Valahogy a megvalósításban semmi különleges nem volt, pedig szerintem ezzel az alapsztorival és ilyen jó színészekkel egy nagyon jó kis sorozatot lehetett volna elkészíteni, ha kicsit jobban odafigyelnek a dolgokra. Ha kicsit sokkal jobban odafigyelnek mindenre.
Igazából a részek szinte arról szóltak végig, hogy In Joon menthetetlenül szerelmes, a főhősnő menthetetlenül büszke és elszánt, második főhősnőnk minden apróságon hisztizik, mindent a fölhöz vág, a cég helyzete egyre bizonytalanabb, főhőseink összevesznek majd romantikusan kibékülnek. Plusz minden részben kiderül valami apróság, ami valamennyire görgeti előre a sorozatot. Nem tudom, én kicsit többet vártam.
Szerintem a legizgalmasabb az egészben Soo Hyun és Tae O közötti múltbéli viszony volt, komolyan azokat a részeket élveztem a legjobban, amikor ők szerepeltek a kislánnyal. De igazából ennyi. Tényleg nagyon fontos és elgondolkodtató dolgokat akart átadni nekünk a sztori, ami többé kevésbé sikerült is, de valahogy a megvalósítás meg a történet végiggördülése annyira nem tudta átadni ezeket, pedig nagyon tepertek benne.
Összességében azt tudom mondani, hogy nagyot csalódtam. Méghozzá azért, mert brutál jó sori lehetett volna, ha egy-két dolgot teljesen másképp csinálnak, hisz az alapsztori és a jó színészek adottak voltak, de valahogy nem éltek ezzel. Mindenesetre nem mondom azt, hogy ne nézzétek meg, egy esélyt mindenképp megéri neki adni, hisz lehet, ti pont nagyon fogjátok azokat a dolgokat szeretni, amiket én nem kedveltem.

Zene: Az ostok közül kettő maradt meg: Aalia 'Fates and Furies' című száma, abból is az angol verzió, illetve Yoonhak 'Obsession' című száma.

Szereplők: Lássuk csak akkor két főhősünket.
Lee Min Jung - Goo Hae Ra: Gyönyörű és okos nő, de az élet ellene fordult. A legelején nagyon kedveltem őt, mert ahogy fent is mondtam, nagyon tetszett, hogy helyzete ellenére nem hagyja, hogy eltapossák, nem tartja magát kevesebbre. De túlságosan büszke volt, valahogy elszaladt vele a ló. Tökre semmibe vette a főhőst, valahogy végig lenézte, pedig tény, hogy ő volt a 'rossz' ebben a szerelmi sztoriban, így nem értem, hogy az elején mire fel nézte le ennyire a pasit. Olyan fura volt az egész karakter. Néha pedig úgy viselkedett a pasi előtt, hogy komolyan én szégyeltem magam miatta, hogy tud már valaki egyik percben így a másikban meg úgy viselkedni? Mindenesetre összességében kedvencem nem lett, de annyira rossz sem volt. A színésznőt nagyon szeretem, szerintem tényleg nagyon szép és általában jók a szerepei, ez most annyira nem jött össze neki, de majd a következő biztosan sokkal jobb lesz.
Joo Sang Wook - Tae In Joon: Cégörökösként nagy teher nyomja a vállát, de nem szállt el a földröl, megmaradt kedves és rendes férfinak. Azonban mikor megismeri a főhősnőt, mint egy kisiskolás, folyton a nyomában jár, nem tud rendesen gondolkodni, és teljesen hagyja magát befolyásolni. Folyton nagy férfi akart lenni és halálosan romantikusnak gondolta magát, közben a csaj végig ténylegesen az orránál fogva vezette, ő pedig futott utána mint egy kiskutya. Szerintem egy kicsit férfiasabb karakter jót tett volt a sztorinak, mert ez a főhős még rátett egy lapáttal a dolgokra. Sang Wook nagy kedvencem, nagyon, de tényleg nagyon sok szerepét láttam már, de ez a karakter nyert meg engem a legkevésbé. A két főhős 2014-es sorozata sokkal jobban tetszett, szóval ha valaki ragaszkodik ehhez a pároshoz, azt a sorit nagyon tudom ajánlani, mert az nagyon aranyosra sikeredett, a sztori pedig sok dologban nagyon hasonló ehhez.

Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Hymn of Death

Hymn of Death ~ Praise of Death

Műfaj: dráma, romantikus, történelmi, életrajzi
Részek száma: 6 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk a japán megszállás idején játszódik. Főhősünk, Kim Woo Jin 25 éves és irodalmat tanul Tokióban. Mindene az írás, holott apja megtiltotta neki, hogy valaha is írjon. Főhősnőnk, aki szintén koreai, énekesnőként tanul Tokióban. Ők ketten találkoznak, s bár Woo Jin már házas, menthetetlenül beleszeret a lányba, aki viszonozza is szerelmét. Azonban az élet nem túl ketyes hozzájuk. Kétségbeesetten megpróbálják elfelejteni egymást, de a tűz kettejük között az évek alatt sem látszik kialudni. A 3 órás sorozat Kim Woo Jin és Yun Sim Deok igaz történetén alapszik. Yun Sim Deok korea első szoprán énekese volt, aki elénekelte a 'Praise of Death' [Dicséret a halálról] című dalt 1926-ban.

Vélemény: Őszintén fogalmam sem volt miről fog szólni ez a 3 részes kis sori, de mivel Jong Suk már elég régen nem szerepelt sorozatban (kb. egy éve, de mégis milyen soknak érzem...) ezért borzasztóan vártam már, hogy kijöjjön az összes rész és elkezdhessem. Mikor azonban bekapcsoltam az első rész az a mondat fogadott engem, hogy a történet a valóságtól eltérhet. Ekkor megállítottam és utána néztem, hogy akkor most mi is ez az egész, mert ez kimaradt az életemből.
Mivel ez egy igaz történet, ezért a karakterek döntéseit és cselekedeteit nem szeretném kivesézni. Ez a dolog megtörtént, így úgy is beszélek róla. Hogy őszinte legyek, én soha nem hallottam a történetükről, pedig szerintem egy hosszú sorozatot is nagyon szépen fel lehetne építeni erre a történetre. Én nagyon élvezném. Egy borzasztóan megható és elgondolkodtató történet volt az övék. Nagyon örülök, hogy volt esélyem megismerni, tudjátok, hogy imádom a drámát.
A 3 rész közül nekem az első volt a kedvencem. A két főhős között az a csendes szenvedély annyira szép volt, hogy csomó jelenetet vissza kellett tekernem. Lee Jong Suk eszméletlen sokat fejlődött arcjátékban, magam is meglepődtem. Romantikára visszatérve, annyira szomorúak voltak azok a lopott pillantások, az apró kis érintések. A zenei aláfestésről pedig ne is beszéljünk... olyan volt az egész, mint egy hatalmas nagy videóklipp, amit csak nézünk és nézünk.
A 2-3. rész már romantikában kicsit megcsappan olyan szinten, hogy kevesebbet vannak együtt főhőseink, de vágyakoznak egymás iránt. Itt inkább az életükről van szó, ahogyan együtt akarnak lenni, de a családjuk és a saját lelkiismeretük nem hagyja. Nem tudom skacok, de én rendesen meghatódtam a 3 óra alatt. Szerintem nagyon szép volt. Kim Woo Jin írásaiból idézett szavak pedig még annál is szebbek. Gyönyörűen és meghatóan bele lettek építve a történetbe.
Összességében, én szerintem nagyon érdemes megnézni. Egy nagyon szép történetet láthatunk 3 óra alatt leforogni, a családról, a hazáról, a szerelemről és az életről. Én mindenkinek nagyon, de nagyon tudom ajánlani. Lee Jong Suk remekül játszik (el sem hiszem, hogy valaha ezt fogom mondani), lenyűgöző volt a férfi, akit megalkotott. A sorozat nemrég futott le, töltsétek le és nézzétek meg, higyjétek el, megéri ezt a 3 órát rááldozni. Nagyon is.

Zene: A zenei aláfestés gyönyörű volt, azok a hegedűs soundtrackek egyszerűen meseszépek voltak. A 3 ost közül Song Ha Ye 'Stay With Me' illetve So Hyang 'Only My Heart Knows' című száma tetszik nagyon.

Szereplők: Lássuk csak két főhősünket, a szokásos módon: külön - külön.
Lee Jong Suk - Kim Woo Jin: Apja alatt él, mindent megtesz, amit mond, de közben úgy érzi, hogy megfullad a saját életében. Kim Woo Jin érzései és viszonya a lányhoz szerintem gyönyörűek voltak. Ahogyan csendben figyelte őt, ahogyan mindig vetett rá egy-egy lopott pillantást. Hát gyönyörű volt. Lee Jong Suk mindig és mindig úgyanolyan karaktereket játszik, ezért nem nagyon láthattuk, hogyan tud színészkedni, de ezúttal egy picikét komolyabb férfiként mutathatta meg a tehetségét. Az arcjátéka ebben a 3 órában brutál jó volt skacok, de komolyan, folyton meglepődtem rajta. Már alig várom, hogy legyen egy következő sorozata, ahol ismételten feltölthetjük a Lee Jong Suk tartalékainkat. Nagyon megnézném őt valami komoly drámában, mert ez után a sori után rájöttem, hogy ez a szomorúan szenvedélyes főhős karakter áll neki a legjobban. Összeszorított ujjakkal remélem, hogy a jövőben lesz ilyen karaktere.
Shin Hye Sun - Yun Sim Deok: Egy nagyon tehetséges lány, aki hamar beleszeret a férfiba. Nagyon tetszett az ő részéről is, ahogyan folyton figyelte a fiút, ahogyan próbált a kedvére tenni, és ahogyan úgy igazán aggódott érte. Hye Sun-t nem tartom túl jó színésznőnek, neki az arcjátéka valamiért nagyon merev és kicsit furcsa is, mintha túljátszaná magát. Ez néha, egészen kicsit idegesítő volt, de kedvelem őt, mert arik a karakterei, és a színésznőnek is egy tök aranyos, kedves arca van, akit jó nézni főhősnőként, de jó lenne ha picikét javulna a jövőben. Ettől függetlenül örültem, hogy ő játsza a főhősnőt. De továbbra is keresem, hogy melyik az a színésznő, amelyikkel a legszebben mutatnak Lee Jong Suk-kal. Csomó színésznek van egy olyan színésznő párja, akivel a legjobban mutat a sorozatokban. Lee Jong Suk párját még nem sikerült megtalálnom, de még remélhetőleg sok esélyünk lesz rá.

"Igazán élsz?
Nem. Halálra vágyom, hogy igazán élhessek."

Történet: 9/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Where Stars Land

Where Stars Land ~ Fox Bride Star

Műfaj: romantikus, melodráma
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk főhősnője az Incheon Nemzetközi reptéren dolgozik. Kedves, aranyos és élettel teli nő, azonban egyik osztály sem kedveli őt, időzített bombaként beszélnek róla, úgyanis sokszor az igazságérzete felszínre kerül és előbb cselekszik, mint gondolkodik. Sorozatunk elején is éppen egy új osztályra kerül, ahol eldönti, hogy mindent jól fog csinálni és elnyeri a felettesei elismeréseit. A csapat vezetője egy fiatal férfit, Lee Soo Yeon-t választja a lány mentorának. A lány először nem szimpatizál a fiúval, mert túlságosan csendes, távolságtartó és magánakvaló, arról nem is beszélve, hogy mindent túl jól csinál, azonban ahogy egyre több időt tölt vele rájön, hogy valami titkot rejteget a férfi. Azonban ahogy próbál rájönni a titkára, úgy kerül egyre közelebb és közelebb hozzá.

Vélemény: Azzal szeretném indítani a bejegyzésemet, hogy képzeljétek, Hyun Bin illetve Park Bo Gum is esélyes volt a főhős szerepére, a főhősnő pedig Suzy illetve Park Shin Hye is lehetett volna. És tudjátok, ha más színészek lettek volna a főszereplők (Park Bo Gum-nak még örültem volna, de a két színésznő totálisan katasztrofális lett volna erre a szerepre), akkor nem is lett volna ilyen gyönyörű. Ezzel azt akarom mondani, hogy a két színész tökéletes választás volt, ennél jobb színészeket akarva sem tudtak volna válszatni, komolyan mondom.
Nem is tudom, hol kezdjem. Maga a cselekmény kevésbé volt izgalmas és fordulatokkal teli. Inkább egy lassan legördülő történetet láthattunk, ahol sokkal inkább a karaktereken és azok érzésein van a hangsúly. Tudjátok, hogy én nagyon szeretem a melodrámát, ha van értelme drámázni. Hát itt volt értelme, de mégsem dramatizálták túl a dolgokat. Éppen annyit kaptunk belőle, amennyit még elbírt a történet, de több dráma volt benne, mint egy normális (persze nem feleslegesen dramatizált) sorozatban. És ez pontosan így volt a legtökéletesebb.
A két főhős között lévő szerelmi szál (és kémia wow) bitang szép volt. Azért egyrészt, mert szép lassan szeretnek egymásba (nem az van, hogy a harmadik részben már élnek halnak egymásért) és miután tisztában is vannak azzal, hogy szerelmesek, mégis vannak aggályaik. Annyira szép volt, ahogyan szép lassan kerülnek közel egymáshoz. Azok a szép apró kis romantikus jelenetek, azok az egyre növekvő érzések. Ahogyan tényleg felcseperedik az a kicsike kis vonzalom közöttük ami már az első találkozásukkor ott volt közöttük.
De ne is csak a főhősökről áradozzak itten. Első sorozat volt szerintem, ahol a második párosunkat is pont annyira kedveltem, mint a főhős párost. Volt már olyan, hogy a mellékpáros szerelmi történetét sokkal jobban kedveltem, olyan is volt, hogy a főhősé elnyomta a melléket, de itt, a mellékszál is annyira szép és cuki volt, hogy nem tudom elmondani. Dae Ki és Young Joo olyan cukik és édesek voltak együtt, hogy nem győztem velük betelni. Még egy ilyen írtó cuki, vicces és halálian ari párost keresve sem lehetett volna találni, de tényleg.
És akkor ott volt In Woo karaktere is, aki szintén nagyon megnyert engem és folyton fenntartotta a figyelmemet. Ez volt a legjobb a sorozatban. Nem volt olyan, hogy vártam, mikor kerülnek a főhősök képernyőre, vagy mikor kerül a másik kis cuki páros a képernyőre. Akárki volt éppen előttünk, annak örültem és élveztem nézni, mert mindenkit nagyon megkedveltem a sorozat alatt. És tényleg ez volt az a sorozatban, ami a legtöbbet dobott rajta. Akárki is volt éppen a 'főhős' azt imádtam nézni és szurkoltam neki, kicsikét sem untam.
A dramatizálás szerintem teljesen jogos és szomorú volt a sorozatban. Bár így külső szemlélőként teljesen bolondnak hihetjük főhősünket, de ha kicsit belegondolunk abba, hogyan élt és mennyi mindenttől lett megfosztva, szerintem meg lehet érteni őt. Ettől függetlenül a befejezés szerintem gyönyörűségesre sikeredett. Én nem egyszer könnyeztem meg a sorozat alatt. Az a sok érzelem amit kaphattunk a 16 rész alatt szerintem túl sok volt, amit el lehetett volna viselni száraz szemmel. Szóóóval zsepit készítsetek ki a sorihoz!
Összességében azt kell, hogy mondjam, borzasztóan örültem, hogy a két színész kapta meg végül a főhős szerepét, más színészt el sem tudtam volna képzelni. A sorozat gyönyörűséges, mindenképp muszáj megnéznetek egyszer (magyar felirat is van rá szóval juhuu) mert ez olyan, amit látni kell. Kérlek ne egy izgalommal és akcióval teli történetre számítsatok, hanem valami szépre, szomorúra, valami olyanra, ami mélyen elgondolkodtatja a nézőt, sok-sok dologról. Töltsétek le, nézzétek meg. Remélem nektek is sok kellemes percet fog adni.

Zene: Amit nagyon sajnálok, hogy egyik szám sem tetszett meg annyira, hogy tudjátok, éjjel-nappal azt hallgatom. Ezt annyira, de annyira sajnálom, mert úgy imádom ha az ilyen nagyon jó sorikhoz vannak ilyen hidegkirázóóós zenék. De ettől függetlenül a sorozathoz készült számok szépek, több telón is maradt, a sorozatban is szépen mutattak, de egy nagyon extravagáns szép szám azért hiányzott nekem. Ime a zenék: Jeong Sewoon 'Told You So', Yoo Yeonjung 'Stay With You', 1415 'Nothing To Worry', Jung Joonil 'Gravity of Love' és O.When 'Mystic World'.

Szereplők: Na és akkor lássuk főhőseinket a szokásos módon: külön - külön.
Lee Je Hoon - Lee Soo Yeon: Csendes férfi, akinek az egyetlen kívánsága az, hogy normális életet élhessen. Ez minden vágya. Isteneeeem. Emberek, az amit a karakter érzett, annyira, de annyira átjött a soroztban, hogy azt elmondani sem tudom. Annyira, de annyira, de annyira borzasztóan sajnáltam őt, és tejóég mennyire szerettem volna, hogy egy normális élete legyen, amire annyira nagyon vágyik. Megérdemelte, nagyon is. Sok szomorú háttérrel rendelkező főhőst láttam már, és tudjátok jól, hogy mindet nagyon megszerettem és sajnáltam a sorozat végére, de valahogy ő még annál is jobban közelebb nőtt a szívemhez. Nem tudom elmondani, hogy miért. Je Hoon-ra még tavaly, a Tomorrow With You c. drámában figyeltem fel, már ott oda voltam érte, de ez után a szerep után kénytelen leszek az összes sorozatát megnézni, mert ez a pali, ez kérem szépen hihetetlen. Alig várom, hogy a jövőben egy tonna sorija legyen.
Chae Soo Bin - Han Yeo Reum: Kedves, élettel teli lány, aki bár sokszor elront sokmindent, mégsem adja fel. Yeo Reum karaktere néha olyan volt, hogy ajj te lány, de ettől függetlenül nagyon megszerettem őt. Sok dolog miatt is. Ami a legjobban tetszett, hogy nem játszadozott mind a két férfi érzéseivel (könyörgöm pár főhősnő tanulhatna tőle). Mikor látta, hogy a másik srác közeledik felé, egyértelműen közölte vele, hogy ő nem akar többet. Nem mondogatta magának, hogy áh ő csak a haverom stb. Pontot tett az ügy végére mielőtt az elkezdődhetett volna. A másik ami nagyon tetszett, hogy amikor megtudta a férfi titkát, bár félt és megijedt, de egyből arra gondolt, hogy milyen nehéz lehetett elmondani, milyen nehéz lehetett erről beszélni. Előbb a férfit, aztán féltette csak magát. Szerintem ez nagyon, de nagyon szép volt a részéről. Soo Bin főszerepeinek nagyon örülök (tudjátok, mindet láttam), nagyon örülök, hogy tavaly óta vannak főszerepei. Kevés színésznő van, akit kedvelek, de őt nagyon.
Lee Dong Gun - Seo In Woo: Róla azért szeretnék beszélni, mert engem nagyon megérintett a karaktere. SPOILER: én amúgy végig éreztem, hogy azért ennyire elutasító és szemét a fiúval, mert félti őt, de mikor ez ki is derült, az annyira nagyon meghatott engem, hogy wow. Szerintem gyönyörűséges volt az, ahogyan inkább azt választotta, hogy megvesse és utálja őt, mintsem, hogy bajba kerüljön. SPOILER VÉGE. Lee Dong Gun A Queen For Seven Days c. soriban lévő szerepe után hatalmas kedvencem lett, s én személy szerint alig várom, hogy főszerepe is legyen (tudom hogy van pár régebbi, azokat tuti meg fogom nézni). Nagyon szeretem őt. S utolsó sor gyanánt még megemlíteném Kim Kyung Nam-ot is. Idén ment a Come and Hug Me című sori, ahol a legeslegjobb volt, imádtam őt, és annyira jó volt látni őt ilyen nagyon cuki szerepben is. Nagyon várom már, hogy főszerepe legyen.

"Szeressük egymás.
Ma.
Most."
Lee Je Hoon

"Tényleg jó leszek így neked?"
Lee Je Hoon

"Álmomban minden reggel melletted ébredek fel."
Lee Je Hoon

Történet: 9/10
Zene: 8/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10