Sorozat: Healer

Healer

Műfaj: romantikus, thriller, akció
Részek száma: 20
Dátum: 2014 - 2015
Csatorna: KBS2

Ismertető: És most van nehéz dolgom, hisz elég nehéz megfogalmazni a sztori lényegét úgy, hogy semmi fontosat ne lőjek le. Akad egy Healer nevű srác, aki éjszakai futárként dolgozik. Álma, hogy egy lakatlan szigetet vegyen, és teljesen egyedül éljen ott. A történet másik főszereplője, egy feltörekvő riporter, Chae Young Shin, aki a SomeDays-nél dolgozik, s álma, hogy egyszer olyan híres legyen, mint Kim Moon Ho, aki a sztori harmadik főszereplője. A 3 fiatal múltja szorosan összefonódik, már kettejük semmit sem tud a dologról. Healer egy nap felkérést kap, hogy nyomozzon Chae Young Shin után, így a menő titokzatos srác beépül kis nyomi riporterként a lány mindennapjaiba. Csak azt nem tudja, hogy sokkal nehezebb dolga lesz, mint azt valaha is képzelte.

Vélemény: Meg kell hagyni, a Healer rengeteg rajongót hagyott maga után. Ezt meg is tudom érteni. Először is, elengedhetetlen, hogy egy kicsit a City Hunter-hez hasonlítsa az ember, hisz az első rész után felkiáltottam: hű, ez tisztára ismerős. Ez köszönhető a titokzatos maszkos srácnak, és a színésznőnek is (akit kezdetben nem is ismertem meg új hajával). Persze ez újabb, másabb, és sztoriban is merőben eltér. Nem is akarom hasonlítani a kettőt, hisz teljesen felesleges lenne. A Healernek megvan a maga hihetetlen jó, és hihetetlen rossz oldala is. És vannak a köztes dolgok.
Ilyen volt főként az, hogy a 13.részig én azt sem tudtam, hogy mit akarnak kihozni a sztoriból. Semmi sem volt, ami átfogná az egészet, csak úgy ment a semmibe, aztán majd csak lesz valami. Ez egy részt idegesítő volt, másrészt pedig lenyűgöző is, hisz sikerült a sorozatnak úgy felkeltenie a figyelmemet, hogy nem tudtam miről szól. Izgultam, megdöbbentem, és vártam a folytatást. Hisz ezen nem lehetett nem izgulni. Folyamatosan történt valami, ami egyre előrébb vitt minket a sztoriban. Hatalmas hibája (és talán ez az egyetlen is), hogy egyszerűen túl sok mindent akartak kihozni belőle. Úgy vártam már a végét, aztán az utolsó 15 percben kaptunk valami befejezést, no oszt edd meg, vagy kezdj vele valamit. Vagy mit tudom én.
Nem tetszett, hogy csomó minden kérdéses maradt, nem tetszett, hogy ennyire nagyon túl akarták bonyolítani az egészet. Tudtam, hogy nagy dolog lesz a végén, de nem akartam, hogy ennyire nagy legyen. És igen, sajnos ez a nagy hatalmas hiba a Healerben. S még időközben eszembe jutott még egy, ami nagyon nagyon idegesítő volt. Mégpedig ez: a lány halál szerelmes volt Healerbe, holott párszor látta. Ez még oké. A kis szerencsétlen riporter Healer is szerelmes volt belé, no de az már nem kellett neki. Azonban mikor kiderült, hogy a két személy egy és ugyanaz, akkor már a karjaiban volt. Neeeee.... kérlek neeee. Bármit, tényleg bármit, csak ezt ne. Nene.
Ez nagyon, nagyon rossz volt a romantikus oldalát tekintve. Én hagytam volna kis időt, még tényleg beleszeret a srácba. Node, ezen már nem lehet változtatni. Ideáig a sorozat rossz oldaláról beszéltem, jöjjön most az a hihetetlen jó oldala is. Ami először megfogott az egészben, az a stílusa volt. Mint a zene, mint a vágások, minden nagyon megkapó volt, ami felhívja az ember figyelmét, és kényszerít arra, hogy igenis nézd tovább a sorozatot. Másrészt vééégre, egy sorozat, ahol nem egy szemüveg takarja el az egész srácot, és soha senki nem ismeri meg, főleg nem a nő, akivel együtt van csomó ideig. Úgy néz ki, a rendezők tanultak az évek során, és rájöttek, hogy kell az a sapi meg a maszk is, ahhoz, hogy hiteles legyen az egész.
Ahogy említettem fentebb, az is nagyon tetszett, hogy egyszerűen nem tudtam megfogalmazni, hogy miről szól a sztori. Csak ment és kész, én meg élveztem, hétről hétre vártam az új részt, és kíváncsi voltam, hogy a kulcs, amit részről részre adtak nekünk, mit nyit majd. Egyszóval a történet (végét erősen kivéve) megkapó volt, imádni lehetett. No nem úgy, mint a romantikus jeleneteket. Édesek voltak, szívszorítóak, és alig vártam már, hogy újra együtt legyen a két szereplőnk, hisz annyira nagyon megkedveltem őket. Nekem az is sokat dobott az egészen, hogy nem volt benne szerelmi háromszög. Ez tényleg remek volt számomra. Nagyon örültem neki.
Egyrészt nem kellett sajnálnunk azt a bizonyos másodikat, másrészt meg így biztos volt, hogy ők egymásnak lettek teremtve, és nem szólt ebbe bele senki sem. Voltak benne vicces jelenetek, akadtak olyanok is, ahol hangosan is felnevettem, sőt, olyanok is, amelyeket többször is visszanéztem. Szóval ha így elolvastad a bejegyzésem láthattad, hogy 2 erős sebből vérzik a sorozat, de én azért a többi felejthetetlen rész miatt nem hagynám ki. Izgulni lehet rajta ezerrel, nevetni is, és csak úgy olvadni a romantikus jeleneteknél. Imádtam őket, a végét meg én szépen lezárom magamnak, aztán kit érdekel, hogy ők hogy fejezték be.

Zene: Mint mondtam, a stílusa nagyon egyedi, a verekedős jeleneteknél voltak a legjobbak. Azt hinné az ember, hogy valami menő szám lesz alatta, közben meg ilyen teljesen oda nem illő zene, ami feldobja és egyedivé teszi. Egy jó kis romantikus szám is született: 'You'. 

Szereplők: Lássuk csak őket, külön-külön. Csak a szokásos módon...
Ji Chang Wook - Healer: Egy titokzatos pasi, aki elbűvöl tehetségével, a jóképű fejével, és az aranyos oldalával. Ha nem lett volna az a bizonyos valaki, akit majd a legvégén említek meg, akkor ő lett volna a kedvencem a sorozatban. Így lecsúszott a második helyre, no de nem olyan rossz az. Karakterét - mondanom sem kell - imádtam. Meg volt benne az, ami kell egy jó sorozathoz. Édes volt, menő, és zajlottak körülötte az események. Healer karaktere már kedvencek között van, aki tényleg megadta azt, amiért érdemes megnézni egy sorozatot. A színésztől ez volt az első hosszú sorozatom.
Park Min Young - Chae Young Shin: Naiv kicsi lány, aki egyszer híres riporter szeretne lenni. Plátói szerelme pedig biza vannak. A színésznő számomra sokkal többet és sokkal szerethetőbb karaktert hozott itt, mint a City Hunter-ben. Bár már-már idegtépően naiv volt, és voltak egyes részek, ahol legszívesebben megfojtottam volna egy kiskanál vízben, mégis tökéletesen lejött ez a nem tökéletes karakter. Vicces, és igazán szerethető volt, aki kellemes perceket adott a nézőknek. Néha annyi esze volt, mint egy marék pillangókakinak, de ettől függetlenül én megkedveltem őt. A színésznő remekül hozta a vicces, komoly, buta, álmodozó kislányt, aki hülye számokat hallgat és azokra hülyén táncol.
Yoo Ji Tae - Kim Moon Ho: Dinamikus, élettel teli pasi, aki a csodálatos mosoly mögött fájdalmas múltat rejt el. Karaktere tipikusan olyan volt, hogy az egyik felét imádtam, majd megzabáltam, a másikat meg a földből is kiátkoztam. Mindjárt meg is magyarázom, hogy miért. A szerethető része az volt számomra, aki óvta és védelmezte a skacokat, aki néha úgy viselkedett, mint egy gyerek, és aki néha olyan komoly is tud lenni, mint egy kész férfi. Tetszett, jó volt. A másik részére azonban nagyon haragudtam, aki bátyját mindenáron be akarta mártani. És igen, Kim Moon Sik volt az én kedvenc karakterem. Kim Moon Ho ezen része szörnyen idegesítő volt, akkor is mikor állított dolgokat róla, közben kiderült, hogy semmi sem úgy történt.

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

18 megjegyzés:

  1. Szia!

    Most tévedtem ide, és tetszik az oldalad. Mostanában több doramakkal foglalkozó oldalt is felkerestem, valahová már írtam is véleményt az adott sorozattal kapcsolatban. Azért ide írok éppen, mert erről a filmről már megírtam a véleményem máshol. Igaz még nem fejeztem be, de azért összefoglalom, hogy számomra mi jött eddig le ebből a filmből.

    Egyetértek veled, miszerint túlbonyolították. Nem tudom mi lesz a vége, de hogy már túl vagyok a 14. részen és még mindig nem lehet tudni, hogy a két apával mi történt a múltban, nekem ez már túlságosan is időhúzás. Akkor is, ha így volt megírva eredetileg a forgatókönyvben, hogy csak a végefelé derüljön ki.

    A női karakter engem nagyon idegesít. Számomra abszolút nem jött át a szerelmük, sőt, annak örültem volna, ha a Healer nem szeret bele olyan hamar a nőbe. Mint a City Hunternél is, vagy szerelem nélkül kellett volna maradnia a pasinak, vagy egy jobb női karaktert mellé párosítani, nem egy viselkedés hiányos, idegesítő karaktert. A színésznővel sem értettem egyet. Ugyanaz a színésznő hasonló témájú filmben. Egy intelligens, tehetséges és talpraesett férfi a szerepe szerint, valamint színész mellé biztos nem efféle karaktert és színésznőt választottam volna.
    Még befejezem a maradék hat részt, de számomra a történethúzás és a női karakter miatt csak az egyszer nézhető kategóriába tartozik. Nálam ez a kettő negatívum.

    De, hogy pozitívat is írjak, az Ahjumma-t nagyon bírom :) Ő pont úgy gondolkodik, mint egy sokat tapasztalt, érett ember. S a beszólásai... :) S egy másik. Ritkán fordul velem elő, hogy nem épp a fő főhős lesz az aktuális álompasi a számomra, de az az igazság, hogy a Kim Mon Ho riporter személyisége jobban bejön nekem, mint a Healer-é. Azért is, míg ő rájön a saját hibáira, ezáltal előre fejlődik, addig a Healer visszafelé. Pl.: A riporternek kell lenyugtatnia őt, hogy ne csináljon őrültséget.
    Egyszóval, nem szeretem azokat a doramákat, melyben éreztetik, hogy a két ellentétes nemű főszereplő csakis egymást szerethetik. Én ebben a sorozatban ezt érzem. Mintha azt üzennék, fogadd el, mert ez van.

    Sajnálom, amiért én nem találom annyira jónak ezt a sorozatot. Egyszerűen tudom magamról, hogy mit nem szeretek sem az életben, sem egy sorozatban. S ebben sajnos több olyan is van. Egy vélemény hatására kezdtem el nézni, mely nagyon dicsérte ezt a sorozatot, gondoltam adok neki egy esélyt. Aztán, amikor rájöttem, hogy nekem nem jön be a cselekmény, adtam még egy esélyt, hátha megváltozik vagy vmelyik szereplő, vagy a történet. Köszönöm, hogy elolvastatok.

    További kellemes napot kívánok nektek!

    Üdv,
    Egy Gondolkodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is nagyon köszönöm a kedves szavakat, remélem sokat fogunk még így beszélgetni sorozatokról :)
      Na igen, a lány néha nagyon idegesítő volt, de én alapjáraton kedveltem amikor a sorozatot néztem, bár már többektől hallottam, hogy nekik sem tetszett.
      Az Ahjummat játszó színésznő őszintén mindegyik sorozatában nagyon jó, nagyon kedvelem őt :)
      Na igen, velem is gyakran előfordul, hogy a mellékszereplők vagy éppen az a bizonyos második pasi lesz a kedvencem és nem a főhős... sajnos elég sok sorozatban van ilyen :-/
      Igen, számomra is nagyon jól indult a sorozat, aztán pofára estem, de hát ez van. Szerencsére sok nagyon jó sorozat van, én a Bridal Mask-ot tudom nagyon ajánlani, ha még esetleg nem láttad.
      A blogot egyedül vezetem, szóval nem szükséges a többesszám :)
      Remélem, hogy sok sorozatnál elmondod még a véleményed, mert tényleg érdekel, hogy ki hogyan látja az adott sorozatot! :)

      Törlés
    2. Szia!

      Oké, értettem, egyedül vagy :)

      Igen, fogok kommentelni, mert több sorozatot láttam már.
      A Bridal Mask-ot még nem láttam, de egyszer neki esek.
      Tudom, hogy a Good Doctor-ban is ugyanaz a színész szerepel, nem tudom a nevét, elnézést. Esetleg ez utóbbit nem tudod, hol lehetne elérni magyar felirattal? Angolul megtaláltam, ám azt a rengeteg orvosi kifejezést jobb szeretném magyarul olvasni, mint angol nyelven.

      Előre is köszönöm! :)

      Igen, fogok még írni.

      Üdv.

      Törlés
    3. A Bridal Mask c. sorozatot mindenképp nézd meg! :) A főszereplő Joo Won, és igen, a Good Doctorban is ő szerepel, a magyar feliratot innen lehet letölteni:
      http://azsiaekkovei.hu/kdorama/good-doctor
      Online itt tudod megnézni:
      http://www.sorozat-barat.info/video/search?s=%20doctor&seriesid=2681
      Rendben, várom! :)

      Törlés
    4. Sziasztok!

      Először is, spoilert tartalmaz a véleményem.

      Én nem értek egyet pár dologban. Most értem a végére a sorozatnak, de előbb olvastam el a hozzászólásokat itt, szerintem csak azért figyeltem fel ennyire rá, hogy a vége fele, egyáltalán nem igaz a jellemfejlődésről írt rész. Ugyanis van olyan rész, mikor meg Healer fogja vissza a riportert, mert neki száll el az agya. Szerintem jól ábrázolják, hogy mennyivel egyszerűbb úgy okosnak, higgadtnak maradni, hogy nem vagyunk benne érintettek érzelmileg. Amint Healer-nek lett valaki, aki már a 'telefonkönyvébe' is bekerült, volt mit vesztenie és ezért hibákba is kellett esnie.

      Másik, ami a karakterleírásokban van, hogy Healer-t megszereti Bong joo-ként meg már nem kell neki. Két teljesen más személyiséget alakít a csaj előtt, így az lenne a meglepő, ha egyenesen arányos lenne, hogyha az egyiket, akkor a másikat is megszereti. Szerintem voltak részek, mikor majdnem hajlott a riporter felé, de félúton állt meg Healer miatt. Az, hogy gyorsan egymásba zúgtak, lehet csak nekem jött át úgy, hogy eleinte a csajnak inkább rajongás volt, mint a híres riporter iránt is. Aztán megmentette, meg érintkeztek személyesen, szerintem eddig a pontig még mindig inkább kislányos rajongás volt, amivel sodródott. Miután megtudta, hogy ki is Healer, az utána szerintem sokkal inkább vált valós szerelem érzetévé. Healer szemszögéből nekem meglepő, ha valakinek nem jön át. Szerintem simán ott is kialakulhatnak érzelmek abból, hogy megfigyelünk egy embert és tetszik, amit látunk, aztán még személyes kontaktba is kerülünk vele.

      Egyébként a vége nekem is egy nagy csalódás volt. Amilyen részletes volt néha egy-egy akció, a végén annyira volt elnagyolt, nem megindokolt. Összességében nekem jobban tetszett, mint a City hunter, pedig Lee min ho nagy szerelmem (volt, mert most már kicsit kiütötte a nyeregből Ji Chang Wook :$ :D).

      Egyébként nagyon hasznos számomra a blogod, mert sokszor keresek doramakat, így könnyű eldönteni mi legyen a következő.

      Üdv
      Zita

      Törlés
    5. Szia Zita! :)
      Először is nagyon köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet! :)
      A szerelmi részhez hozzászólva, én még ennyi idő elteltével is úgy látom, hogy azért jött egyáltalán össze a riporterrel, mert rájött, hogy ő a Healer. NE felejtsük el, hogy amikor a riporter szerelmet vallott neki ő visszautasította. Miért tette volna, ha Healer iránt inkább csak rajongást érez, a riporter felé meg hajlik? Ez volt az a dolog, amin bukott a dolog és ez volt az ami miatt még mindig ezt az elméletet tartom valószínűleg... sajnos.
      Igen... a vége az sajnos nem sikerült jóra... de ettől független nekem nagyon tetszett a sorozat :)
      Lee Min Ho-t én is szeretem, de csak mert tudom, hogy jó színész (City Hunter, Faith), amúgy meg szinte mindig ritka sz@r sorozatokban szerepel... remélem a jövőben sokkal jobban fog választani.
      Ji Chang Wook nekem is nagy kedvencem lett :)
      Nagyon köszönöm, hogy olvasod a blogom, kérlek írj majd mindig a sorozatokhoz amiket láttál... mond el a véleményed, tetszett-e vagy sem... stb. :)

      Törlés
  2. "Ugyanaz a színésznő, hasonló témájú filmben." - Igen, itt kimaradt, hogy a City Hunterben is ez a színésznő játszott. :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!Nem tudja valaki honnan tudnám letölteni a Healer utolsó részének a magyar feliratát?Az összes többit megtaláltam,de sajnos az utolsó sehol sincs.Előre is köszönöm a segítséget.További szép napot mindenkinek!Üdv.Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Innen le tudod tölteni:
      http://dwaejitokki-fansubs.gportal.hu/gindex.php?pg=34733272

      Törlés
  4. Az utolsó részben milyen kérdésekre válaszolt ? Kinek volt az interjú és miért ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén én már nem emlékszem rá pontosan, elég rég láttam :(

      Törlés
  5. Szia
    Azért köszi, hogy válaszoltál

    VálaszTörlés
  6. Huha kicsit későn fedeztem fel ezt a sorit,de azért irnék én is véleményt:D
    (Frissen,melegen,még nincs egy óraja h kivégeztem)

    Kb egy honapja talaltam ra életem legelső doramajara ( azóta mar megneztem 4-et)a City Hunter-re,ami szamomra a csúcsok csúcsa volt,és mar akkor tudtam hogy mindig is az lesz a kedvencem.Az utana következő két dorama utan rajöttem hogy nekem ez a fajta jön be igazan,ami úgy le is köt,ez az alcaba bújt "fogpiszkaloval is ölni tudó" ninjabadass főszereplős sztori.Ezért keresgéltem olyan sorikat mint a City és így akadtam ra a Healer-re.

    3 nap alatt kivégeztem a Healert,és tetszett is nagyon,de tényleg vannak olyan hibai amik felett nem tudtam elmenni, pedig én akartam.Tényleg nagyon akartam.

    JCW-ről annyit hogy hihetetlen jó színész, ahogy eljatszotta az életre képtelent,és a szaltókat is dobalta miközben futkosott a haztetőkön az zsenialis volt,engem megvett kilóra biztos hogy fogok még nézni tőle mast is.

    Park Min Young szerepe nekem nem volt olyan különleges,nem is szerettem,nem is utaltam ilyen "ahh ok" kategória volt, a Cityben sokkal jobban bírtam.

    Viszont harom mellékszereplő is van akik nagyon beloptak magukat a szívembe,lehet jobban is mint a főszereplők.Ők pedig Ahjumma,a Mester, es "Irene" (nem tudom a rendes nevet,bocsi).

    Ahjumma nélkül Healer sem létezhetett volna,nemcsak a hacker tudasa miatt,szerintem olyan volt Healernek mint egy pótanya,akire nagyon szükség volt ott a hatterben,a poénjaival és morgolódasaival együtt :D
    A Mestert pedig nagyon sajnaltam végül,latszott hogy nagyon szerette Jung Hoo-t még ha ezt neki nem is mutatta ki.SPOILER.....(Mindenesetre méltó búcsút kapott)....SPOILER VEGE

    A történet egyik szamomra fajdalmas hianyossaga hogy a motoros kiscsajról szinte semmit nem tudtunk meg,pedig közeli kapcsolatban volt a Helaerrel,aki úgy tekintett ra mint a húgara.Tetszett a stílusa a csajnak de hiaba vartam a történetét,erre nem került sor amit nagyon sajnaltam.Hogyan talalkozott Jung Hoo-val?Miért arva(gondolom az,nekem ez jött le)Hogy tanult meg verekedni?Egyaltalan ki volt ő ott a zűrzavar arnyekaban,és még csomó dolog amire nem derült fény.Pedig igen fontos szemely lehetett Healernek,hogy tudta a titkat es Ahjumma is megbízott benne.De még csak egy meghitt pillantas sem zajlott közte és a "batyja" között,mint aki tényleg csak csomagot vesz at,pedig mind tudjuk hogy többről van szó.

    A masik amiről beszélnék még az a vége.Nem volt olyan förtelmesen összecsapott mint a City Hunternek de messze nem volt jónak mondható.
    Adott egy hihetetlenül megszervezett, hihetetlenül badass action rész,lassított séta,meg minden ami kell, ami utan csak tatott szajjal lestem mint Rozi abban a bizonyos moziban.Nagyon szuper,nagyon jó,de ahogy itt előttem irtak(3 éve :D) eltúlzott,ahhoz képest hogy az ég vilagon nem értettem semmit hogy most miért csinaljak ezt.Lehet hogy én vagyok hülye hozza,de hogy mi volt ez az egész bio kutató vízfertőzős cucc,és ez hogy kapcsolódott ahhoz hogy tisztara mossak a Healer nevét,halvanylila gőzöm sincs,de lehet bennem van a hiba.

    Utolsó dolog eskü,mert mar nagyon hosszú lesz.SOPILER...Szóval végül csak meg tudta Jian anyja hogy van egy lanya,és ahhoz képest hogy azt mondogattak hogy ha megtudja, akkora sokkot kap hogy belehal,(konkrétan erre épült az egész konfliktuslavina a sztoriban)tök lazan megoldottak par örömkönny és babakép nézegetés közepette.Pont.És ennyi,semmi több.Nem igazan tudom ezt hova tenni..SPOILER VÉGE.

    Nagyjaból ennyi lenne az én véleményem,a latvanyossaga és humora miatt (na meg a badass részek ;D)a 2. kedvenc doramam,de hat nem lattam még annyit hogy ez akkora jelentőséggel bírna. :) Lekötött,nevettem is jókat,vissza is tekertem hogy újranézzem,izgultam is,mindenképp a pozitív emlékek maradnak többségben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Royce!
      Először is nagyon köszönöm, hogy leírod nekem a véleményedet!
      Másodszor üdv a koreai doramavilágban, biztos vagyok, hogy rengeteg jó sorival fogsz még találkozni a közeljövőben! :D
      Harmadszor pedig végigolvastam a véleményed, én már rengeteg sorozaton túl vagyok azóta, így már nagyon haloványan emlékszem a sorozatra, főleg az apró részletekre, de ahogy te is leírtad, alapjáraton egy jó kis sori, kisebb hibákkal. Én is így emlékszem vissza rá.
      Nagyon és még egyszer nagyon köszönöm a kulturált módon leírt véleményedet, nagyon nagyon remélem, hogy a jövőben még fogsz nekem írni! Addig is jó sorizást, remélem lesznek új kedvenceid! :)

      Törlés
  7. Szia!Én nemrég fejeztem be a Healer-t és azt gondolom(természetesen mindenkinek más tetszik és ez így van rendjén) hogy attól lett ilyen izgalmas a sorozat, hogy mindig történik benne valami. És szerintem az hogy a csaj rögtön a karjaiba borul Healernek mikor megtudja hogy valójában kicsoda, az azért is lehet mivel szerelmes a Healerbe a harcolása és amiatt ,hogy megmentette az életét Park Boon Sunt meg nagyon jófejnek találja belsőleg így a "kettőt összevetve" lesz igazán szerelmes belé.
    Természetessen ez csak az én véleményem nem akarok kötözködni elfogadom ha te így gondolod!

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat rosszul írtan Park Bong Soo.

    VálaszTörlés