Sorozat: Cheer Up!

Cheer Up! ~ Sassy, Go Go

Műfaj: iskolai, romantikus
Részek száma: 12
Dátum: 2015
Csatorna: KBS2

Ismertető: Adott egy nagyon híres iskola, ahol rettentő szigorúság és fegyelem uralkodik. Az iskola legjobbjai a Fehér Tigrisek, akiket csak a jegyek érdeklik, éjjel nappal tanulnak. A másik csapatot az iskola legrosszabb tanulói alkotják, ők a Real King, akiket csak a zene és a tánc érdekli. Mondanom sem kell, ez a két csapat ki nem állhatja egymást, folyamatosan veszekednek, piszkálják egymást. Az egyik tanuló édesanyja azonban úgy dönt, hogy lányának szüksége van verseny győzelemre az önéletrajzában, így a két csapatot (szükség van a Real King tehetségére) összerakják. Egy külső tanárnő fog segíteni a szurkoló csapat táncát megalkotni, de először is barátokat próbál belőlük kovácsolni, ami csöppet sem lesz könnyű.

Vélemény: Lee Won Geun miatt kezdtem bele a sorozatba, hisz a Hyde Jekyll and Me című sorozatban nagyon megszerettem őt, így nagyon örültem, amikor megláttam, hogy végre főszereplő lesz. Na de lássuk csak a sorozatot. Őszintén ritka az olyan történet, ami a legelső résztől a legutolsóig fent tartja a néző figyelmét, s ez a sorozat ebbe a piciny csoportba tartozik. Nem tudom mi lett volna, ha 16 részt kaptunk volna, talán még úgy is érdekes maradt volna.
Sőt, én picikét sajnáltam amikor az utolsó percekhez értem, hisz nagyon megkedveltem a sorozatot. Semmi rosszat nem tudok mondani rá, szerintem mindent a lehető legjobban oldottak meg. Nagyon imádnivaló volt, ahogyan egyre jobban és jobban megszerették egymást, ahogyan egyre inkább kovácsolódtak össze egy, igazi csapattá. Rengeteg nehézségen és fájdalman mentek keresztül, de ezek mind mind erősebbé tették őket és a barátságukat.
Nagyon szépen és tényleg szinte már már tökéletesen lettek igazi barátok, élvezet volt nézni és tényleg nagyon megindító. Hihetetlen aranyosak voltak és tényleg nagyon nagyon szerettem őket. Az utolsó pár rész, ahol már tényleg együtt voltak, csodaszép volt. Rengeteg megható jelenet volt benne, nagyon sokszor csak mosolyogtam mint egy tejbetök, néha könnyek is szöktek a szemembe, egyszerűen hihetetlen jók voltak, tényleg nem bántam volna, ha 16 részt kapunk.
A barátság mellett megjelenik a szerelem és a romantika is, ami, valljuk be, felettébb aranyosra és vigyorgósra sikerült. A sztori elején még Kim Yeol volt a fénypontban, annyira vártam már, hogy legyen főszerepe, nem is figyeltem másra. Aztán szép lassan egyre nagyobb szerepet kapott Ha Joon, így sikeresen rájöttem: eszméletlen jó karaktere van, az övé volt a legjobb az egész sorozatban. Ji Soo egy hihetetlen jó új színész, emelem kalapom. Komolyan mondom.
Igen, minden szépet és jót leírtam róla, azonban voltak felettébb idegesítő dolgok is, amik úgyszintén hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen jó sorit tudhatok magam mögött. A szülők brigádja... na igen. Olyan szinten elegem volt néha belőlük, hogy az valami hihetetlen. Tény, hogy mindenki 'máshogy' mutatja ki a szeretetét, de egyes szülőknél ez azért túlzás és nagyon gusztustalan volt. A sorozat szép és bájos oldala mellett rávilágítottak a világot mozgató rugókra is.
Pénz és hatalom. Olyan szinten folyt a korrupció ebben az iskolában, hogy az valami hihetetlen, de ha belegondolunk, mindenhol ez van, csak mi éppen nem tudunk róla, vagy nem akarunk tudni. Tehát összességében én imádtam a sorozatot úgy ahogy van, tényleg. Nagyon szerethetőek voltak, nincsenek unalmas percek, tökéletesen kihasználták ezt a 12 részt. Én mindenkinek ajánlom, aki szeretne barátságról és saját magunkra találásról szóló sorozatot nézni. Megéri mindenképp.

Zene: Ahogyan a sorozat is, nagyon aranyos volt. Nagyon szép számokat kaptunk, mint a 'Shooting Star', 'Flower' és a 'Turtles Fly'. 

Szereplők: Mindenkit nagyon megszerettem, de itt csak a két főhősről fogok részletesen beszélni. Ettől független Seo Ha Joon a kedvencem.
Jung Eun Ji - Kang Yeon Doo: Nagyszájú, de ugyanakkor nagyon kedves és felelősségteljes lány, aki igyekszik mindig mindenkire figyelni, azonnal észreveszi ha valakivel valami baj van. Yeon Doo a sorozat elején picit antipatikus volt nekem, talán a nagy szája vagy heves természete miatt. Aztán rájöttem, hogy egy nagyon rendes lány, aki tényleg mindenki problémáját sajátjának érzi. Aranyos volt, ahogyan titokban mindig próbált segíteni Soo A-nak, még akkor is, ha csúnyán elárulták. Aranyos volt, ahogyan próbálta megtörni Ha Joon-t, és ahogyan igyekezett megmutatni neki, hogy mindenben van valami jó. Szóval összességében egy jó és szerethető karakter volt, s nem mellesleg nagyon becsületes és kitartó. A nagy szája és heves természete picikét hátrány, lehet jobban mutatott volna egy kicsit csendesebb és visszafogottabb lány, de ezen már nem tudunk változtatni. Eun Ji karaktere hasonlított az eddigiekhez, de ettől független szeretem őt.
Lee Won Geun - Kim Yeol: Játssza a menő beképzelt fiút, de barátjáért bármire képes és abszolút az igazság oldalán áll. Hát ez a színész valami eszméletlen cukiiii, tényleg nem tudok rá mást mondani. Már a kisebb szerepében nagyon megkedveltem, annyira de annyira cuki volt és annyira édesen tudott mosolyogni komolyan... ez a 12 rész kész ajándék volt. Színészi tehetsége még kérdéses, hisz eddig mindig ilyen cuki fiú szerepekben láttam, de remélem még nagyon nagyon és nagyon sokat fogok vele találkozni. És még pár sort a nagy kedvencemről, Ha Joon-ról. Annyira, de annyira sajnáltam őt, annyira szerettem volna, hogy végre kicsit feloldódjon is kitörjön az általa készített börtönből. Nagyon jó volt látni, ahogy egyre mosolygósabb és aranyosabb lesz, ahogyan elkezd rájönni, hogy mennyien vannak körülötte. Ji Soo tényleg nagyon nagyra nőtt a szememben.

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

7 megjegyzés:

  1. Kedves Evolett!

    Teljesen egyet értek veled mindenben amit írtàl. Ez a sorozat a 2015-ös év egyik legjobbja. Nekem bekerült a "kedvencek" listàmba. :) Aranyosak a karakterek (Kim Yeol cuki mosolya... :D ), jók voltak a színészek, a vicces jelenetek és a zene.. (Hàrom kedvencem is lett: Shooting Star, Hold On There és a Fly Like An Eagle). Szívesen néztem volna tovàbb őket.
    Az àrmànykodó szülők mellett jó volt látni a gyerekeiket akik teljesen az ellentéteik voltak. Tiszta szívűek, kitartanak egymàsért, kiállnak egymàsért és tàmogatják egymást. És az ahogyan kiálltak az osztályfőnökükért.. Bevallom én megkönnyeztem azt a részt (az első fellépésüket). :) A két tanàr akik mellettük voltak és segítették őket, míg végül szép lassan összekovàcsolódtak egy csapattà.. Fantasztikus volt.
    Kim Yeol és Ha Joon baràtsàga példa értékű, Kang Yeon Doo pedig egy arany szívű làny. Azok utàn, hogy Soo A miket tett ő megbocsàtott neki. Kim Yeol és Kang Yeon Doo jelenetei pedig nagyon édesek voltak. :) Tényleg csak ajànlani tudom én is mindenkinek. Van hozzà magyar felirat is. Szóval Must see! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sora!
      Nagyon örülök, hogy neked is tetszett a sorozat... 100%-ban egyetértek veled, én is szívesen elnézegettem volna még őket.
      Éniiis!! :) Olyan aranyosak voltak és olyan gyönyörű volt az a rész! Az utolsó fellépésük is gyönyörű volt, főleg amikor a két tanár biztatta őket...
      Igen, tényleg mindenben egyetértünk, idén legjobbak között van, mindenképp látnia kell mindenkinek! :)

      Törlés
    2. hol lehet megnezni magyar felirattal?

      Törlés
  2. Nekem is nagyon tetszett, mást nem is írok, csak hogy 10/10 nálam a sorozat!!

    VálaszTörlés
  3. Hol lehet megnézni magyar felirattal?

    VálaszTörlés