Minden idők legjobb koreai sorozatai eredmény - 1. forduló

Szerintem nagyon kíváncsiak vagytok már az eredményre, hisz nemrégiben egy elég nehéz feladat elé állítottam mindenkit: meg kellett nevezni a 10 kedvenc sorozatot, ami valljuk be, elég nehéz volt.
Féltem, hogy nem lesz túl nagy az érdekeltség, de végezetül kereken 254 ember töltötte ki (az egyik én vagyok).
Hihetetlen, de összesen 328 sorozatra érkezett szavazat, azaz 328 sorozat lett megnevezve (voltak benne kínai, tájváni sorik, és filmek is, ezeket értelemszerűen nem számoltam bele).
Nagyon sok ideig tartott, míg összeszámoltam, 254*10 sorozatot kellett a helyére raknom, ráadásul nagyon sok olyan volt, amit én nem ismertem, és 3-4 neve is volt az adott sorozatnak, így azokat is összesítenem kellett. Nehéz volt, de megérte, nagyon kíváncsi voltam/vagyok az eredményre (még én is csak az első kör eredményeit tudom).

Most azokat a sorozatokat fogom 'kihirdetni', amikre 1-10ig érkeztek a szavazatok.

Még nem tudom, hogy 3 vagy 4 forduló lesz, ez majd a többi sorozat szavazatától függ, de a 2. forduló 2 nap múlva jön! :D

Most 262 DB sorozat esett ki.
Nagyon szeretném, ha mindenki megírná, hogy hány sorozata 'esett ki' ebben a körben! :)

[Az összes sorozat a szavazatok számával fel lesz töltve a blogra exel táblázatban.]

1 DB szavazatot kapott sorozatok: [107 DB]
3 Days
A Sad Love Story
A Witch's Romance
Age of Youth
Attic Cat
Awl
Bad Family
Bad Love / Cruel Love
Beautiful Gong Shim
Because It's The First Time
Beyond The Clouds
Biscuit Teacher and Star Candy
Blade Man
Brain
Click Your Heart
Comrades
Cunning Single Lady
Doctor Frost
Drinking Solo
Empress Chun Chu / The Iron Empress
Entertainer
Fashion 70's
Father is Strange
Feast of The Gods
Fermentation Family
First Love of The Royal Prince
Flower Grandpa Investigation Team
Ghost
Giant
Glorius Day
Glowing She
Go Ho's Starry Night
Golden Cross
Golden Rainbow
Goodbye Mr. Black
Green Rose
Gye Beak
Her Lovely Heels
Hong Gil Dong
Hyde, Jekyll and Me
I Need Romance 3
Imaginary Cat
Joseon X Files
K-Pop Extreme Survival
Last
Love Letter
Midas
Midnight's Girl
Missing Noir M
Monstar
Mr. Kim's Million Dollar Quest
My Girl
My Little Baby
My Love Eun Dong
My Lovely Girl / She's So Lovable
My Princess
My Queen
My Wife Having An Affair
Naeil's Cantabile / Cantabile Tomorrow
New Heart
One Mom Three Dads
Only You
Padam Padam
Page Turner
Panda and Hedgehog
Perseveree Go Hae Ra
Phoenix
Pride and Prejudice
Queen of Mytery
Queen of The Ring
Radiant Office
Rebel: The Thief Who Stole The People
Reply 1994 / Answer Me 1994
Return of Iljimae
Royal Family
Sad Love Story
Sandglass
Sangdo, Merchants of Joseon
Sangdoo, Let's Go To School
Secret Message
Snow In August
Spring Days
Summer Scent
Sweden Laundry
Sword and Flower
Tamra, The Island
The Equator Man
The Fugitive of Joseon
The Great Marriage
The Horse Doctor
The King's Face
The Merchant: Gaekju 2015
The Miracle
The Night Watchman
The Prime Minister and I
The Three Musketeers
Thorn Birds
Time Slip Dr. Jin
Tomorrow Boy
Tomorrow With You
Tree of Heaven
Triangle
Vampire Prosecutor
Vineyard Man
We Broke Up
Whisper
Who Are You
Wild Romance

2 DB szavazatot kapott sorozatok: [46 DB]
Arang and The Magistrate
Autumn Tale
Baker King Kim Tak Goo
Beethoven Virus
Big
Birth of a Beauty
Cheongdamdong Alice
City Hall
Dae Jo Yeong
Dae Mul
Discovery of Love
Dream High 2
Falling For Innocence
Fight For My Way
Flower Boy Ramen Shop
Fool's Love
Full Hause Take 2
Gap Dong, The Serial Killer
Ghost Seeing Detective
Golden Time
Heart To Heart
Her Legend
I Have A Lover
Iris
Jang Yeong Sil
Jung Yi / Goddess of Fire
Lucky Romance
Mask 
Me Too Flower
Modern Farmer
My Secret Hotel
Nine: Nine Time Travels
Oh! My Lady
Orange Marmalade
Queen In Hyun's Man
Queen of Reversals
Robber
Save The Last Dance For Me
Shine Or Go Crazy
Stairway To Heaven
The King's Dream
The Liar and His Lover
The Village: Achiara's Secret
Vampire Detective
When A Man Is In Love
Yong Pal

3 DB szavazatot kapott sorozatok: [29 DB]
All In
Angry Mom
Bichunmoo
Bride of The Water God
Damo
Emergency Couple
Gwanggaeto The Great Conqueror
Hotel King
Joseon Gunman
Man To Man
Marriage Contact
Missing Nine
My Sassy Girl
One More Happy Ending
Pretty Boy / Bel Ami
Producers
Prosecutor Princess
Protect The Boss
Queen For Seven Days
School 2013
Shining Inheritance / Brilliant Legacy
Shut Up Flower Boy Band
Something About 1%
Swallow The Sun
That Winter, The Wind Blows
The Greatest Love
The Lover
Warm and Cozy
What Happened In Bali

4 DB szavazatot kapott sorozatok: [19 DB]
A Gentleman's Dignity
Beautiful Mind
Blood
Bride of The Century
Emperor of The Sea
Exo Next Door
Giant
God's Gift - 14 Days
High School Love On
High Society
Hwajung / A Fény Hercegnője
Inspiring Generation
Introverted Boss
Jelousy Incarnate
Liar Game
Punch
Reply 1997 / Answer Me 1997
Resurrection
The Flower In The Prison

5 DB szavazatot kapott sorozatok: [17 DB]
A Love To Kill
Can You Hear My Heart?
Come Back Mister
Eyes of Dawn
Hwang Jin Yi
Jang Ok Jung Live In Love
Lie To Me
Lovers
Moorim School
My Name is Kim Sam Soon
On The Way To The Airport
Ruler - Master of The Mask
Sensory Couple / The Girl Who Can See The Smells
Splash Splash Love
The Devil
The King 2 Hearts
Two Weeks

6 DB szavazatot kapott sorozatok: [18 DB]
Cheer Up! / Sassy Go Go!
Family's Honor
Flower Boy Next Door
I'm Sorry, I Love You
Kim Soo Ro - The Iron King
Let's Fight Ghost / Bring It On, Ghost
Marry Me, Mary!
My Fair Lady
Nice Guy / The Innocent Man
Road No. 1
Saimdang, Light's Diary
Scholar Who Walks At Night
Thank You
The Kingdom of The Winds
The Painter of The Wind
Tunnel
Voice
White Christmas

7 DB szavazatot kapott sorozatok: [6 DB]
Angel Eyes
King's Daughter, Soo Baek Hyang
My Girlfriend Is a Gumiho
Oh My Ghost
Uncontrollably Fond
You're All Surrounded

8 DB szavazatot kapott sorozatok: [7 DB]
Another Oh Hae Young / Oh Hae Young Again
East of Eden
Marriage, Not Dating
Pasta
Remember - War of The Son
Romantic Doctor, Teacher Kim
The Legend

9 DB szavazatot kapott sorozatok: [10 DB]
Cain And Abel
Dream High
Fated To Love You
Good Doctor
Goong / Princess Hours
Jackpot
Madam Antoine
The K2
Tree With Deep Roots
Winter Sonata

10 DB szavazatot kapott sorozatok: [3 DB]
~ Avagy, akik majdnem bejutottak a 2. fordulóba ~
Personal Taste
Six Flying Dragons
Suspicious Partner

32 megjegyzés:

  1. Hát, ezt nagyon nem értem. Hiányolom a Secretet, Master's sunt, City huntert, hogy a minőségibbeket említsem... Ha más nem is, én szavaztam rájuk. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekre több szavazat érkezett, a következő fordulókban lesznek bent! :)

      Törlés
  2. Szia!
    Ez óriási munka volt!
    Minden elismerésem a tiéd. Az én jelöltjeim, érdekesen oszlottak meg. Mind a tíz kategóriában van egy- egy.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Mind kiesett? Még lesz 3 forduló.

      Törlés
  3. Ha jól számoltam 2 sorozatom esett ki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az nagyon jó, akkor még 8 játékban van! :D

      Törlés
  4. Szia!

    Csodálkozom, hogy a My Name Is Kim Sam Soon kiesett. Akik régebben néznek doramákat (több mint tíz éve), azok tudják, hogy ez egy alap darab. Ilyen magas színvonalú sorozatot ritkán forgatnak. Az is lehet, hogy akik csak pár éve néznek doramákat, azok vagy nem látták, vagy nem ismerik. Nekem 2 sorozatom esett ki.
    Köszönöm, sok munkád van benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg fogom nézni a My name...ha megtalálom!

      Törlés
    2. Igen, valószínű emiatt, ez mindenképp úgy lett volna a legjobb, ha mindenki tapasztalt nézőnek számítana. :)
      Nekem is listán van, remélem hamarosan meg tudom nézni! :D

      Törlés
  5. Nekem ha jól számoltam 2 sorozatom esett ki, pont az élmezőnyből. :( Köszönöm szépen a munkádat, várom a folytatást! :) A Wolf Moni

    VálaszTörlés
  6. mivel nem találom , hova mentettem el az itteni szavazásra beírt sorozataimat, kb 5 van ezek között amiket talán akkor beírtam. (vagy amik mostani szememmel érdemesek a szavazatomra) a bentmaradtakból ujra fogunk szavazni? mit jelent a 2. kör?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, már nem kell többet szavazni, a többi fordulóban azok vannak, amikre több szavazat érkezett mint 10! :)

      Törlés
  7. 66 sorozat még játékban van!!! elkeseredésre nincs ok :-)

    VálaszTörlés
  8. Nem egészen értem, most a Giant egy szavazatot kapott, vagy 3-at. Merthogy mindkettőben benne van.

    VálaszTörlés
  9. 5 sorozatom esett ki,ha jól számolom.

    VálaszTörlés
  10. Szerintem az újabbak közül lesz a befutó, pedig mostanában kicsit mások lettek , csak sorozatok. Az alapművek és szerintem a legjobbak legalább 5 éve készültek. De azért mindig van 1-2 jó is évente. Pl szerintem a kiesettek között rengeteg nagyon szép van, izgatottan várom a "győztest". Nekem még van a bennmaradottak között talán 4.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, no meg általában azok a sorozatok amiket nemrég láttunk sokkal inkább bennünk vannak, még ha nem is olyan jók, mint a 'mesterművek'.

      Törlés
  11. Nálam 5 esett ki. Csak azt sajnálom, hogy azokból néhány a legkedvencebbem volt.

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Pàr kedvencemet làtom, ennek örülök, viszont nem igazàn értem, mert ha jól emlékszem kétszer is szavaztam, még sem làtom a kedvenc sorozataimat még az egy szavazatnàl sem... :(
    W - Two Worlds, Healer, The Moon That Embraces the Sun, The Princess' Man, Descendants of the Sun, Weightlifting Fairy Kim Bok Joo ??? O.o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy a bejegyzésben is leírtam: még lesz 3 forduló, ott van a még megmaradt 66 sorozat!

      Törlés
  13. Szia4 4 sorozatom esett ki. Várom a második fordulót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor még 6 bent van, nemsokára jön a többi forduló! :)

      Törlés
  14. Úgy értettem, hogy most csak az 1-10 szavazatokat kapott sorozatokat írtad fel, tehát lesznek olyanok is amelyek tíznél több szavazatot kaptak, nemdebár?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, a megmaradt 66 sorozat 10-nél több szavazatot kapott! :)

      Törlés
  15. Huh a Moorim School, Suspicious Partner és a Romantic Doctor Kim kiesett nekem. Kár hogy akkor nem még nem kezdtem el nézni a Queen for Seven Days, iszonyú jó dorama főleg a fiatal verzió. Azt a 4 részt egybe megnéztem, pedig általában több óra, nap telik el manapság pár rész között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont futott a sorozat, így nagyjából kiesik a szavazásból, de tény, hogy nagyon jó sorozat, nekem is nagyon tetszett! :)

      Törlés
  16. Nekem 2 sorozatom esett ki. Hatalmas, nagy munkára vállalkoztál! Köszönet érte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :) Hamarosan jön is a 4. forduló! :)

      Törlés