A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Choi Si Won. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Choi Si Won. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Revolutionary Love

Revolutionary Love

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: tvN

Ismertető: Történetünk főhőse, a dúsgazdag apuci kicsi fia, Byun Hyuk, aki célok nélkül éli az életét. Szörnyen naiv és gyerekes, de ugyanakkor egy nagyon meleg szívű, kedves személy. Főhősnőnk a részmunkaidős állások királynője, Baek Joon, aki bár jó egyetemet végzett, mégsem akar sehol sem teljes munkaidőben dolgozni. Egy kis félreértés kapcsán ők ketten találkoznak. Baek Joon a szituációnak hála azt hiszi, hogy Byun Hyuk sorstársa, ezért szállást és ételt ad neki, a fiú pedig készségesen elfogadja, hiszen éppen elzavarták otthonról. Byun Hyuk belecsavarodik a lányba, de komoly feladata akad: apját észhez kell térítse, és a cégüket megfelelő irányítás alá kell tenni. Akad még egy karakterünk, Byun Hyun barátja, aki mindig 'eltakarít' utána, Je Hoon, aki történetesen főhősnőnk szomszédja, és aki történetesen szerelmes is a lányba.

Vélemény: Nagyon vártam már a sorozatot, mert ahogy az előzetesek is ígérték, Si Won ismét egy nagyon vicces karaktert kapott (és végre főhősként!), plusz Kang So Ra egyik kedvenc színésznőm, úgyhogy egyértelmű volt, hogy nézni fogom. Mivel pont elromlott a gépem, ezért az első 5 rész és a maradék között volt egy majdnem másfél hónapos szünet, ezért kicsit beletekergettem az előző részekbe, biztos ami biztos.
Na de lássuk csak a sztorit. Az első rész aranyosan és tipikusan indít: akad egy gazdag fiú, aki semmit sem tud a világról, egy lány, aki nagyon talpraesett (hihetetlen de tényleg, olyan ritka az ilyen főhősnő) és egy cég, ami felett folyik a harc, plusz egy másodhegedűs, akiért előre tudjuk, hogy meg fog szakadni a szívünk. Aranyos, vicces és kikapcsoló sorozatot ígértek nekünk az első pár résszel, és szerintem ezt meg is kaptuk.
Vicces, mert egyszerre volt egy teljesen tipikus sorozat, ami olyan igazán kikapcsoló, de félünk már előre, hogy nehogy eldramatizálják a végét, mikor ez egy vígjáték. Nagyon ritka az olyan vígjáték, ami a végéig vicces, dramatizálástól mentes marad, és ez teljesen az volt. Hihetetlen, de tényleg semmi felesleges dráma nem volt benne, a vicces jelenetek pedig a legvégéig elkísértek minket. Teljesen le vagyok nyűgözve emberek.
Másrész pedig kaptunk olyan újakat, amiket mindig ugyanúgy csinálják az ilyen sorozatokban, de itt végre, végre valahára adtak valami újat is. Egyrész maga a főhős karaktere: nem beképzelt, fellegekben járó pasit kaptunk, hanem egy nagyon rendes és hihetetlen meleg szívű férfit, aki bár átmegy egy szintű karakterváltozáson, mégis megmarad a kiinduló pont. A főhősnő karaktere is kivételt képezett, végre.
Nem egy hisztis, bármit is tenni képtelen lányt kaptunk, hanem egy igazán talpraesett nőt, aki mindig segített a srácnak, mindig. Az is új volt, hogy a legvégén mindhárman barátok maradtak, a felesleges szerelmi civakodások és a túldramatizálások szerencsére nagy ívben elkerülték a sorozatot. És úgy gondolom, hogy ez nagy piros pont, hiszen annyira ritka az olyan sorozat, ami ilyen stílusú, de a végére semmi rossz érzés nem marad bennünk.
És ami a legújabb volt nekem... XD. Minden gazdag fiú anyja teljesen ki akarja zárni a szegény elveszett főhősnőt fia életéből, jön a vízzel leöntős jelenet, a pénz odaadása és 'tűnj el a fiam életéből' stb. Itt? XD A lány azért kapott ajándékokat a főhős anyjától, hogy maradjon vele. Durva, hogy ilyeneket is megemlítek, de ez tényleg annyira új volt a koreai sorozatok világában, hogy muszáj volt itt is megemlítenem nektek.
Tehát, amint láthattátok, ez egy olyan tipikus sorozatra sikeredett, ami a tipikus dolgokat egy az egyben megváltoztatja azokra, amikért mi (legalábbis én) mindig panaszkodtunk. Aranyos volt, vicces, érdekes és izgalmas is. Olyan fontos dolgokra fektetik a hangsúlyt, mint a barátság, az apa fia kapcsolat, a család, és természetsen a mindent elsöprő szerelem. Azt kell hogy mondanom, pozitívan csalódtam a sorozatban, bár számítottam rá, hogy jó lesz, ilyen színészek mellett mi másra is gondolhattunk volna?

Zene: Nem sok szám született a sorozathoz, de abból három nagyon aranyosra sikeredett: Love U 'Younha', My Way 'Yeontae' és Sing My Song 'Goo Keun Byul'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon, sorjában.
Choi Si Won - Byun Hyuk: Egy nagyon kis naiv srác, aki bár haragszik apjára, mégis megpróbálja úgy észhez téríteni, hogy végig tiszteli és szereti őt. Byun Hyuk egy annyira élettel teli, szeretereméltó, kedves és melegszívű ember volt, hogy szerintem akkor is végig néztem volna a sorozatot, ha egy kalap lepkekaki lett volna az egész. De komolyan. A karakter magábaszippant, szurkolsz neki és csak figyeled, hogy hoz egyre magabiztosabb döntéseket, hogyan segít másoknak és hogyan próbálja apját úgy legyőzni, hogy a szeretete végig megmarad iránta. Egy rossz szót sem tudok mondani erre a karaktere nektek, tényleg annyira eszméletlenül jó volt, és annyira illett ebbe a sorozatba, hogy le vagyok nyűgözve. Si Won végre valahára megkapta az első főszerepét. Nagyon, de nagyon jól állt neki ez a szerep, rá szabták ezt a karaktert. Bár azt meg kell hagyni, borostával még mindig ezerszer jobban néz ki.
Kang So Ra - Baek Joon: Egy nagyon talpraesett lány, aki mindig és mindenhol magára talál, nagyon közvetlen, ott segít ahol csak tud. Nagyon, de nagyon szerettem Baek Joon-t. Legfőképp azért, mert annyira sok a hisztis, semmittevő főhősnő, hogy ha már egy kicsit normálisabbat látok az már biztos, hogy kedvencek között lesz. Nem értem miért nem figyelnek a főhősnőkre a koreaiak... teljesen káosz ezen a téren. Mindenesetre Baek Joon minden volt, csak magatehetetlen nem. Mindig, de tényleg mindig segített a főhősnek, mindenben támogatta, nem utasítgatta semmire, hanem csak elmondta a véleményét, és azt is, hogy neki kell döntenie, de bármi a döntése is, ő támogatni fogja benne. Egy hihetetlen aranyos csaj volt, aki az utolsó részig megmarad ilyennek. Kang So Ra nekem még soha sem okozott csalódást, ezek után még inkább várni fogom a szerepeit, remélem sok lesz neki.
Gong Myung - Kwon Je Hoon: Édesapja is Byun Hyuk családját szolgálja, így ő ebbe nőtt bele. Nem tud boldog lenni, hisz folyton ki vannak szolgáltatva. Je Hoon volt az a karakter, aki visszarántott minket mindig a valóságba (és nem csak minket, hanem a karaktereket is). Ha nem lett volna egy ilyen, sajnálatraméltó, néha gonosznak tűnő (de természetesen valójában nem az) karakter, akkor elszálltunk volna a sok jóban és viccesben ami a sorozatban történt. Meg kell hogy mondanom nektek, nagyon kedveltem őt és természetesen nagyon sajnáltam is (de komolyan, a szánalmas, fájdalmas múlttal rendelkező szereplők a végzeteim, nem tudok menekülni előlük). Szó mi szó, nagyon helyén volt a karakter, és reméltem, hogy faragnak neki is valami happy end félét. Gong Myung az idei másik sorozatában (Bride of The Water God) annyira rossz volt, hogy említést sem érdemelt. Ezért féltem is, hogy két ilyen jó színész mellett mit fog produkálni, dehát le vagyok nyűgözve. Sokkal, de sokkal jobban áll neki ez a szerep. Nagyon várom a jövőbeli karaktereit, őszintén.

" Az irány fontos, nem pedig a sebesség.
Még ha ez lassú is, várhatsz, amíg biztos nem vagy benne, 
hogy előre haladsz. "

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: She Was Pretty

She Was Pretty

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2015
Csatorna: MBC

Ismertető: Kim Hye Jin egy nagyon szép és okos lány volt, akinek legjobb barátja és első szerelme a kissé pufók Ji Sung Joon volt. A fiú azonban elköltözött Koreából. Sok év múlva Hye Jin az álláskeresők mindennapi életét éli, s nem mondanám, hogy csúnyán nőtt fel, inkább elhanyagolja magát. Legjobb barátnőjével, a gyönyörű Min Ha Ri-val él együtt. Egyik nap üzenetet kap Sung Joon-tól, miszerint Koreába érkezik és szeretne vele találkozni. Hye Jin boldogan indul a megbeszélt helyre, de boldogsága hamarosan kudarcba fullad, hisz rettentően elszégyenli magát amikor meglátja a jóképű és fess Sung Joon-t. Legjobb barátnőjét kéri meg, hogy helyettesítse őt egy találkozás erejéig. A sztori itt még korántsem ér véget. Kim Hye Jin kavarodások után állást kap a Most magazinnal, ahol történetesen Sung Joon lesz a felettese, ő pedig retteg, hogy esetleg felismeri. Történetünk 4.főhőse, aki igazából mindent tarol a sorozatban, a bohókás és vicces Kim Shin Hyuk, aki hihetetlenül imád Kim Hye Jin-nel viccelődni.

Vélemény: Azta. Elég vicces egy helyzetben vagyok, szinte már-már saját magamon röhögök. Rettentő izgatott voltam, amikor megláttam, hogy Seo Joon és Jung Eum új sorozatot forgatnak, hisz a Kill me, Heal me után szerintem mindenki szerette volna, hogy legközelebb összejöjjenek a főhőseink. A sorozat elején rettegtem, hogy esetleg mégsem együtt lesznek, hanem a kavarodásoknak hála mással jönnek össze.
Seo Joon és karaktere a szívem csücske... de Siwon olyan szinten tarolt ebben a sorozatban, hogy én ilyet még életemben nem láttam. Elmosott mindent és mindenkit, csak ő számított, őt akartam látni, neki szurkoltam, ha szomorú volt akkor én is az voltam, ha mosolygott majd kiugrott a szívem. Őszintén én nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám ez a pali. Mikor elkezdtem a sorozatot én nem is sejtettem, hogy a Super Junior vezetője. Aztán rákerestem.
Majd lefordultam a székemről, hogy az a 'majom' (bocsii) ez a pasi. Őszintén mondom, meg kellene tartania ezt a stílust, mert teljesen más embernek néz ki. Na de lássuk csak a sorozatot. Az első 10 rész tarolás. Olyan magas szinten táncolt, hogy féltem hatalmasat fog bukni. Hétről hétre vártam az új részt, el sem hiszitek mennyire, alig vártam, hogy legyen rá felirat. Mindig néztem hány perc van még az adott részből.
Életemben ennyit én még nem nevettem sorozaton. Ezt halál komolyan mondom. Azok a szituációk amiket felállítottak, azok a jelenetek, azok a fejek... komolyan kikészültem. Nem egyszer nevettem fel hangosan. Volt, hogy meg kellett állítanom a részt, hogy kicsit összeszedjem magam. Eszméletlen volt, szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy ez a sorozat lett minden idők legeslegjobb vígjátéka, ami nagyon aranyos is.
Tetszett  puzzle motívuma is, hisz ha belegondolunk egy leskelődő lány
történetét kaptuk. A kirakóval annyit, hogy itt észrevettem egy bakit, ami sajnos nagyon zavart. Valahol a sorozat közepén Ha Ri oda adja a darabot a fiúnak, de nem sokkal később ismét Hye Jin-nél van. Remélem, hogy megmagyarázzák majd, hogy értelme van, de kiderült végül, hogy szimplán csak egy baki volt. A rossz felére térve, itt is azt kell mondanom, hogy semmi sem tökéletes.
Sok volt, túl sok volt. A 16 rész rengeteg volt ehhez a történethez, hiába nézegettem volna még őket 50 részen keresztül. Kellett volna még valami plusz szál ami végig izgalmassá teszi, hisz a végére már akadtak olyan részek, ahol szinte semmi sem történt. Húzták a dolgokat, nem kaptunk poénokat sem, így egy kicsit kiábrándultam belőle. De még ennél is rosszabb volt az, amit Shin Hyuk karakterével tettek. Nem tudtak volna valami jó kis szerelmet össze hozni neki is?
Annyira rossz volt, hogy bár főhőseink jól megvannak, ő még mindig ugyanott tart ahol eddig: Hye Jin-nel töltött emlékeivel él. Emiatt nagyon tudok haragudni. Hiába lett mesés a sorozat, ez szerintem elég sokat rontott a dolgon. Persze ez általában normális egy sorozatban, de ez a történet tényleg annyira mesés és annyira aranyos volt, hogy nem szabadott volna ilyesminek megtörténnie. Nem értem, miért megint...
De ez a két hiba senkit se tévesszen meg, a sorozatot muszáj megnézni, hisz eszméletlen, hogy mennyire szórakoztató lett. Komolyan mondom, ez a legjobb koreai vígjáték amit valaha láttam, és ezentúl bátrabban fogok belekezdeni hasonló műfajú történetekbe. Szóval igen, mindenkinek, abszolút mindenkinek ajánlom ezt az igazán Most-hoz illő sorozatot, nevetés, olvadozás, mosoly garantált, az már egyszer biztos.

Zene: Nagyon, nagyon tetszett. A kedvencem a 'Thumping' című szám lett, ami nagyon nagyon illik a sorozathoz. Annyira aranyos, vicces és üde. De kaptunk romantikus számokat is, mint például a 'You don't know me' c. szám.  

Szereplők: Lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Park Seo Joon - Ji Sung Joon: Néha úgy tűnik, hogy személyiségzavara van, hisz a munkájában egy igazi hárpia, alkalmazottaival bunkó paraszt, szerelmével meg a legeslegcukibb srác akit valaha láttam. Jellemző rá, hogy amikor a tabját bámulja akkor semmit sem vesz észre: azt sem, ha vázából iszik vizet a kávéja helyett, azt sem, amikor telibe találja az üvegajtót. Seo Joon-t nagyon nagyon kedvelem, annyira örültem, hogy ő lesz a főszereplő. Karakterével viszont picit hadilábon álltam. Tényleg eszméletlen aranyos és hihetetlen vicces volt, de én reméltem, hogy amikor rájön ki is Kim Hye Jin, akkor bocsánatot ér tőle amiért olyan csúnyán viselkedett vele. Komolyan ennyit igazán elvártam, de a bocsánatkérés elmaradt... Ettől függetlenül tényleg egy nagyon nagy karakterről van szó, amit szerintem senki sem fog elfelejteni. Seo Joon egyre jobb és jobb.
Hwang Jung Eum - Kim Hye Jin: Bohókás, néha picit furcsának tűnő nő, aki teljesen elvesztette gyerekkori szépségét és stílusérzékét, így elég furán néznek rá az emberek. Hye Jin szerintem nem volt csúnya a sorozat elején sem, inkább aranyos. Nagyon illett hozzá az a borzalmas haj és az a vörös arc. Bírtam őt, mert aranyos volt, vicces és tényleg nagyon rendes. Bár tény, hogy Jung Eum karaktereit valahogy mindig megszeretem. Igaz, hogy mostanság mindig hasonló karakterei vannak azzal a felettébb zavaró hangleejtéssel, de amíg valaki nem látta a Secret c. sorozatot, addig úgy gondolom nem ítélkezhet felette, nem is... nem szabad felette ítélkeznie, hisz egy nagyszerű színésznőről van szó. Szóval igen, a karakter szerintem nagyon szerethető volt, tény, hogy néha picit az agyamra ment, de akkor is. Jung Eum remélem sokáig fog még színészkedni és nagyon sok sorozatban fog szerepelni.
Koh Joon Hee - Min Ha Ri: Apuci kicsi lánya, aki úgy cserélgeti a pasijait, mint a zokniját, ennek ellenére mégis egy szerethető lány. Min Ha Ri szerintem nagyon aranyos volt. Aranyosak voltak együtt Hye Jin-nel, tetszett, hogy mindig kiállt mellette. Bár igazán adhatott volna pár tanácsot barátnőjének, mondjuk az öltözködésével kapcsolatban, de már mind1. A sorozat közepén természetesen kicsit haragudtam rá, de egyrészt meg is értettem. No meg láthattuk, hogy szegény mennyire gyötrődik, így úgy voltam vele, hogy inkább nem ítélkezem felette. Reméltem, hogy neki is összejön valami pali a végére, ezt valamennyire meg is kaptuk. Joo Hee jól hozta ezt a karaktert is, örültem, hogy ismét Jung Eum barátnőjeként találkozhattam vele, hisz a legelső szerepében is pont Jung Eum legjobb barátnője volt. Várjuk a jövőbéli szerepeit nagyon, nagyon.
Choi Si Won - Kim Shin Hyuk: A világ legidegesítőbb, legviccesebb, legbolondabb, legidiótább, legaranyosabb, legédesebb, legcukibb pasija. Ahogy fent is említettem, tarolt a sorozatban, mindent és mindenkit elsöpört. Tényleg az egyik legkedvencebb férfi karakterem lett, hihetetlen, hogy miért nem tudtak valami hozzá illő befejezést kreálni neki. Nagyon, nagyon haragszom. Shin Hyuk egyszerűen lenyűgöző volt, s hála neki annyit röhögtem, hogy néha már a hasam is fájt. Si Won-nak (mint mondtam) soha nem szabad más stílust választania. Tökéletesen illett hozzá ez az egész, nagyon férfias, komolyan. A végén már picit furán nézett ki, leginkább azért mert megborotválkozott. Na de tényleg, hihetetlen egy paliról van szó. Imádoooom.

Történet: 8/10
Zene: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10