Sorozat: Uncontrollably Fond

Uncontrollably Fond

Műfaj: melodráma, romantikus, vígjáték (?)
Részek száma: 20

Dátum: 2016
Csatorna: KBS2

Ismertető: Shin Joo Young és No Eul iskolásként együtt voltak, de egy szívszaggató szakítás után évekig nem találkoznak. Az évek múltával Shin Joo Young igazi csillaggá változik, Koreában mindenki rajong érte, bár édesanyja borzasztóan haragszik rá, emiatt nem túl jó a kapcsolatuk. A sors azonban még ennél is kegyetlenebb vele: az orvos közli vele, hogy hamarosan meg fog halni, mindössze 3 hónapja maradt hátra. Mindeközben No Eul producer lesz, akit bizony könnyű megvesztegetni, hisz kell a pénz miközben egyedül tartja el már serdülő öccsét, idő közben pedig mindent megpróbál megtenni, hogy elkapja apja gyilkosát, aki egyszer már kicsúszott a kezei közül. Ők ketten újra találkoznak, s a régi elfojtott szerelem ismét lángra lobban közöttük.

Vélemény: Hűha. Mindenki tudja, milyen nagy port kavart a sorozat, már jóval a megjelenése előtt. Bár Suzy-nak nem nagyon örültem, borzasztó kíváncsi voltam, hogy Woo Bin hogy fogja megállni a helyét főhősként, valamint a sztorira is, hisz bogarat ültettek a fülünkbe, miszerint az év sorija lesz. Hmm... nem is tudom. Kezdem a legelejétől. A sztori és annak felépítése megkapó volt, a zenei aláfestés csodaszép, Woo Bin tündököl, Suzy hangja pedig folyamatosan sérti mindenki fülét, no de sebaj.
Érdekelt, hogy mit fognak produkálni az egészből. A végére elmondhatom, hogy egy szép ívet adtak a sorozatnak, az elején kaptunk eleget a múltból, majd az idő haladtával a jelenre koncentráltak, szépen lement a sztori felépítése. A bibi már csak az volt, hogy szerintem 20 rész eléggé sok volt. A koreaiak gyakran elkövetik azt a hibát, hogy már a semmit nyúzzák. A szerencse itt az volt, hogy nem a végére kaptuk meg a nagy húzás-nyúzásokat, hanem az egész sorozat folyamán szép lassan adagolták nekünk.
Így annyira nem volt feltűnő, de engem azért zavart. Ami még a sorozat ellen szóljon (de az nagyon)... hát én ilyen halálos beteget még nem láttam. Párszor volt, hogy rosszul lett stb. na de semmilyen külső jelet nem kaptunk ami elhitetné velünk, hogy ez a srác tényleg beteg. Nem tudom ki hogy van vele, de engem ez zavart a leginkább. Főleg azoknál a jeleneteknél, amikor elment a dokihoz, aki figyelmeztette őt, hogy hamarosan meghal, közben ott ül egy tökéletes kondiban lévő srác, aki még csak nem is sápadt.
A főhősnő engem annyira nem nyűgözött le, igazából olyan semleges volt számomra, bár egyértelmű, hogy ennek a sztorinak mindenképp Woo Bin volt a főszereplője (legalábbis próbálom azt hinni), Suzy pedig annyit visongott meg nyávogott, hogy nem tudtam egy idő után már fülhallgatóval nézni a sorit, mert esküszöm bántotta a fülem a hangja. Le kéne szoktatni erről a hangról, mert nagyon kellemetlenné tette az egészet, főleg úgy, hogy a szép számokat mindig fülhallgatóval hallgattam volna.
Ami viszont a sorozat mellett szóljon az egyértelműen a családi kapcsolatok és maga a mondandója. Tetszett, ahogyan Joon Young anyjának kapcsolata is feljött, ahogyan a család és annak fogalma ezerszer átrendeződött a sorozat folyamán. Az utolsó részben Ji Tae beszélgetése Joon Young-gal nagyon helyre tette a dolgokat, igazán meghatódtam rajta, szerintem az volt az egész katyvasz fénypontja. A romantika viszont annyira nem jött be, Woo Bin és Suzy nagyon nem mutatnak jól egymás mellett.
Nulla volt köztük a kémia, így kicsit rossz volt látni, hogy annyi éven keresztül milyen mélységesen szerették egymást. No de hagyjuk is a romantikát, ne is gondoljunk rá. A sztori fő üzenete természetesen Joon Young betegségéhez kapcsolódott, amolyan 'élj a mának' üzenetű volt. Szépen megmutatta, hogy mennyire fontos, hogy boldogok legyünk, míg élünk, hisz nem tudhatjuk mikor halunk meg. Szépen rávilágítottak arra is, hogy bárkivel megeshet, hogy halálos beteg, még Korea legnagyobb csillagával is.
A legjobban a mondanivaló azonban az utolsó részben teljesedett be, de ehhez elengedhetetlen volt, hogy szépen felépítsék, főleg a családi kapcsolatokat. Megható, elgondolkodtató és szomorú volt a befejezés, de szerintem ez várható volt. Összességében tehát nem tudom, hogy mit mondhatnék. Volt egy remek és egy kevésbé szórakoztató része is a sorozatnak, belegondolva kicsikét csalódtam, de ettől függetlenül egyszer, de csakis egyszer megéri megnézni, főleg ha ilyesmihez van kedve az embernek.

Zene: Ennyi ost-ot emberek... Szerintem nincs is olyan sorozat (főleg 20 részes) amihez ennyi szám készült volna, mint ehhez. Tény, hogy sokat kitöröltem, mert nem tetszett, de még így is bizony 9 szám a gépemen maradt. A kedvencem a New Empire 'A Little Braver' c. száma lett, egyszerűen csodálatos, de tényleg, ezt hallhattuk a legtöbbször felcsengeni. Külön tetszett még, szintén a New Empire 'Across The Ocean' c. száma. És még a többi: Midnight Youth 'Golden Love', Junggigo 'Only You', Hyolyn 'I Miss You', Hwanhee 'Love Hurts', Kim Bumsoo 'I Love You', Eric Nam 'Rain Shower', Tei 'From When and Until When'. Szép volt, nagyon nagyon szép volt.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak a történetünk főhőseit külön külön.
Kim Woo Bin - Shin Joon Young: Minden álma az volt, hogy ügyész legyen, de sajnos az élet sosem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Korea csillagává változik, akinek bár mindene megvan, mégis nagyon magányos, hisz szerelme és anyja sincs vele. Őszintén nagyon kíváncsi voltam, Kim Woo Bin milyen lesz végre főszereplőnek. Kaptunk egy beképzeld, kicsit zavarodott és fájdalmas gondolatokkal teli karaktert, akit szerintem Woo Bin tökéletesen megtestesített. Joon Young elég sokat 'szórakozott' a lánnyal, hol maga mellett tartotta, hol eltaszította. Ez viszont szerintem érthető volt, ha belegondoljuk magunkat a helyzetébe. Mégiscsak egy halál szélén álló karakter volt (bár nem látszódott rajta), akinek rengeteg gondolat kering a fejében, fél és össze van zavarodva. Mindenesetre engem megnyert magának, Woo Bin szívét lelkét beleadta a szerepbe, nekem az utolsó részben tetszett a legjobban az alakítása. Nagyon jó volt, várjuk nagyon nagyon a további főszerepit a jövőben.
Bae Suzy - No Eul: Egy nehéz életet élő lány, akit bár mások megvetnek, neki mégsincs más választása. Idén a koreaiak (sajnos) 'büszkélkedhetnek' a rosszabbnál rosszabb női főhősökkel, nem is volt még olyan év, ahol ennyi rossz női főhős lett volna. Bár Suzy-tól féltem a legelején, szerencsére hamar kiderült, hogy egy nem folyamatosan nyávogni és hisztizni képes főhősnőt kapunk, hanem aki igenis képes kiállni magáért és másokért is, nem enged a nyomásnak és mindvégig kitart szerelme mellett. Néha úgy voltam vele, hogy igen, ez szép volt, néha meg, ne, csak ezt ne. Szóval összességében egy átlagos karakterre sikeredett, de illett ehhez a sztorihoz ez a szerep. Annyira nem sikerült őt megkedvelnem, de voltak pillanatok, amikor nagyon ott volt. Suzy-t én még mindig nem tartom túl jó színésznőnek, van még hová fejlődnie, remélem fog is. A visítós hangja viszont gyerekek borzasztó volt, hát a falat kapartam annyira sértette a fülemet.
Lim Ju Hwan - Choi Ji Tae: Egy kedves, segítőkész és rendes fickó, aki borzasztóan érzi magát a No Eul-lal történtek miatt, és aki igyekszik mindenben segíteni neki. Ji Tae nekem már a sori elején nagyon szimpatikus volt, nagyon nagyon reméltem, hogy nem kapunk olyan agyondramatizált szerelmi háromszöget, mert nem illett volna ide, s szerencsére erre a rendezők is rájöttek. Volt benne valamennyi, de nem estek túlzásba, aminek örülök. Ji Tae minden egyes megszólalásánál engem levett a lábamról, olyan dolgok hangzottak el a szájából, ami egy eszméletlen rendes és emberséges személyiséget takar. Az utolsó részben pedig, hát hűha. Szép volt, nagyon szép. Ju Hwan remélem legközelebb már főszerepet is fog kapni. Nagyon örültem, mikor láttam, hogy ő is fog ebben a soriban szerepelni, s lám nem hiába!

Történet: 7/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10

5 megjegyzés:

  1. Szia!:) Tudom ez nem ide tartozik de nem tudtam hova kellene írnom. Let's fight ghost utolsó része mikor jelenik meg magyar felirattal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Időközben elkészült a felirat (gondolom észrevetted), ha facebook-ra írtál volna már aznap tudtam volna válaszolni, és az oldalon is folyamatosan jelentettem a helyzetet! :)

      Törlés
  2. Kedves Doyle Evolett!
    Nagyon egyet értek a Uncontrollably Fond sorozat bemutatásával. Nekem is tetszett benne Kim Woo Bin, végre nem volt negatív szereplő, eddig mindig verekedős rossz fiú szerepeket kapott. Most láttam őt végre egy romantikus karakterben. Végig annyira jóképűen nézett ki, hogy majd elolvadtam tőle. Sajnos Bae Suzy nekem is az idegeimre ment, tényleg nem volt benne sok kémia kettőjük kapcsolatában, csak szinte plátói. Időnként Shin Joon Young tett merész ajánlatokat No Eul-nek, de nem volt hozzá bátorsága, hogy megtegye. Kicsit sem értettem a vonzódást közöttük, ha már nyolc év után újra találkoznak, legalább lehetett volna a szerelmüket beteljesíteni. Gondolok itt arra, hogy csak a mának élünk ahogy megfogalmaztad te is,mint a betegség kitudódása után. Nekem szélsőséges volt a kapcsolatuk alakulása, vártam egy kis beteljesülést, de nem kaptam meg a végére sem. Az érzelmi része, nem a szerelem volt hanem a kínlódás a betegség miatt, és No Eul, küzdelme a minden napi megélhetésével telt, valamint kapcsolata a Shin Joon Young-kal, se vele se nélküle. A családi kapcsolatok alakulása az tényleg tanulságos volt, és egyben szívfacsaró, ahogy aggódnak Shin Joon Young-ért.az anyát nem értettem, hogy lehetett eleinte olyan kegyetlen a fiával, és aztán hogy változik meg amikor megtudja, hogy elveszi fiát a betegsége miatt. Mindent egybe véve ezektől az apró hibáktól eltekintve nagyon tetszett a sorozat.Köszönöm Citusnak és Lapishunnak a fordítást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Woo Bin végre valahára megkapta a főhős szerepét, én is nagyon örültem neki! :)
      Igen, hát a nagy románc érdekes volt, no de hát ez van... :-/
      Így van, nagyon szépen köszönjük a munkát! :)

      Törlés
  3. Én még új vagyok itt. Szeretném megkérdezni hogy hogyan lehet elindítani egy sorit az oldalról? Esetleg tuna valaki segíteni?

    VálaszTörlés