Sorozat: Moon Lovers: Scarlet Heart - Ryeo

Moon Lovers: Scarlet Heart - Ryeo


Műfaj: romantikus, történelmi, dráma, fantasztikus
Részek száma: 20
Dátum: 2016
Csatorna: SBS

Ismertető: Főhősnőnk, Hae Soo élete nem igazán a toppon áll. Miközben egy parkban szomorkodik egy gyermek beleesik a vízbe. A lány utána ugrik, hogy kimentse, de a víz hirtelen lehúzza, és visszarepül a múltnak egy veszélyes szakaszába, ahol a hercegek versengnek a trónért. Hae Soo kénytelen beilleszkedni az ott élő emberekhez, megtanulni az akkori szokásokat. Idővel azonban rájön, hogy akár a történelmet is megváltoztathatja, természetesen jó irányba.

Vélemény: Wow. Nem is tudom hol kezdjem. Vártam már azt a pillanatot, amikor végre leírhatom a véleményemet, de féltem is tőle, hisz ez azt jelentette, hogy véget és a sorozat. A sorozat, ami abszolút kedvencemmé vált, a sorozat, aminek minden pillanatát imádtam. Idén volt pár sorozat, aminek nagyobb volt a füstje, mint a lángja - túlságosan is imádtak egyes sztorikat, amik szerintem nem voltak olyan szinten, mint a hírnevük. 
Nem úgy, mint itt. Úgy érzem, ez a sorozat korán sem kapott annyi elismerést, mint amennyit megérdemel. Na de, hadd kezdjem a legelejétől. Az első rész számomra nagyon furcsára sikerült, nem tudom miért, igazából kicsit elegem volt már az időutazós filmekből, gondoltam ez is egy lesz a sok közül. Aztán a színészek, a csodaszép, eszméletlenül lenyűgöző ruhák és dekorációk miatt mégis a folytatás mellett döntöttem. Hatalmas szerencsémre.
Már a második résztől olyan szinten beindul a sztori, hogy az ember kettőt pislog és már vége is. Nagyon durva volt. Nem is tudom hová dicsérjem a sztorit, meg mindent benne, mert nem találok szavakat rá. Imádtam a sztorit, ahogyan megy az időben bőven, ahogyan alakulnak a szereplők kapcsolataik, ahogyan a barátból ellenség lesz. Imádtam a kedves és vicces pillanatokat az elején, és ezzel párhuzamosan a fájdalmasakat a sorozat végén.
Imádtam a szerelmi és baráti kapcsolatokat, oda és vissza voltam mind a két férfitól, aki Hae Soo-t szerette. Úgy gondolom mindkettejükkel gyönyörű volt a kapcsolat kialakítása. Imádtam a karaktereket, akik nagyon emberiek voltak - nem volt szőke herceg fehér lovon, az a kislányoknak való. Mi kemény, fájdalmas múlttal rendelkező, néha önzőnek és már-már gonosznak tűnő karaktereket kaptunk, amik még legnyűgözőbbé tették.
Imádtam a ruhákat - jaj a ruhák, eszméletlenek voltak. Olyan leírhatatlanul szépek, hogy csak ámultam és bámultam, rendesen irigykedtem, hogy olyan csodaszép ruhákat hordhatnak. Főleg IU ruhái... hát valami lenyűgözőek voltak. A smink, a frizurák, a kiegészítők - értem itt az ecsetekre, takarókra, akár sminkkészletekre. Minden annyira igényes és csodaszép volt, hogy egyszerűen nem egyszer kívánkoztam be a sorozatba.
Egyetlen egy rossz szavam sincs rá, számomra abszolút kedvenccé vált, nem tudom, leelőzte-e a Bridal Mask-ot, de az tuti, hogy egy szinten van vele. A sorozat vége engem nem lepett meg, számítottam rá, azonban az utolsó másodpercek okoztak igazán nagy meglepetést, szerintem mindenkinek. Fel is röppent a hír egyből, hogy lesz második évadja a sorozatnak, amit én nagyon imádnék. Bár így lenne. Szívből kívánom, komolyan.

Zene: Egy tökéletesen elrendezett sorihoz tökéletes zene dukál. Annyi ost volt, hogy nem győzöm hallgatni mindet, hisz mind csodaszép. A számomra legkedvesebb Jung Seung Hwan 'Wind' című száma, ami minden pénzt megér, mellette pedig Sun Hae Im 'Will Be Back' című száma, amit mindig a karakterek halálának jelentekkor tettek be - csodaszép. A többi is hatalmas kedvencem lett: Taeyeon 'All With You', Loco&Punck 'Say Yes', Davichi 'Forgetting You', Epik High 'Can You Hear My Heart', Lee Hi 'My Love', Baek A Yeon 'A Lot Like Love', I.O.I. 'I Love You'. Ami még hatalmas piros pont a sorozatnak az a soundtrack lista, amiből én minden egyes elemét megtartottam. A történelmi sorikban ez mindig jó, de itt kiemelkedően az volt.

Szereplők: Hűha, most lesz miről írni, szóval lássuk csak őket akkor sorjában.
IU - Hae Soo: Egy kedves lány, aki belecsöppen egy teljesen más világba, így nem ismervén az ottani szokásokat, mindenkivel kedves és előzékeny, mások számára furcsának tűnhet a viselkedése. Hae Soo nekem az első pillanatoktól kezdve nagyon aranyos lánynak tűnt, és ez később csak még inkább erősödött bennem. Tetszett, hogy volt egy kis sütnivalója (nem úgy mint egyes főhősnőknek), tetszett, hogy kiállt az igazáért, aztán az is tetszett, ahogy megtört és belefáradt az egészbe. Az egész sorozatban ő volt az, akin a legtöbb minden csattant. Nem tudom, hogy ki hogy állt a karakterrel, de én nagyon kedveltem őt végig, hiába volt pár rész, ahol kicsit önző volt. Kedveltem őt nagyon. IU nagyon kitett magáért, sikerült egy olyan karaktert megalkotnia, aminél érthető volt, hogy annyian oda vannak érte. Emelett szerintem nagyon szép volt ezekben a ruhákban és a frizurákkal, sokkal jobban áll neki, mind a modern kori, nagyon remélem, hogy sok történelmi sorozatban találkozunk még vele.
Lee Joon Gi - Wang So: Avagy a farkasfiú, aki hatalmas traumát élt meg kiskorában, és minden vágya az, hogy az anyja elfogadja őt fiaként. Wang So karaktere már a legelején felkapcsolta a fejemben a kis villanyt, hogy igen, ő az, aki a legszánalmasabb az egész sorozatban, ő az, aki a leginkább megérdemli a szeretetet. Nagyon, tényleg kimondhatatlanul tetszett, hogy voltak kissé gonosz jelenetei is, volt, ahol haragudtam rá, de ez tette emberivé. Az utolsó részben... te jó ég mennyit sírtam. Borzasztó volt, hogy szipogtam vele együtt. Egy szó, mint száz, egyszerűen imádtam őt úgy ahogy volt. Joon Gi az egyedüli olyan koreai színész, aki abszolút szívből lélekből csinálja amit csinál, de hát látszik is a szerepeink. Annyira visszatükröződik, hogy egyszerűen imádja amit csinál, és tökéletes akar lenni. Eddig is kedveltem őt, de nem volt olyan hatalmas kedvencem, annyira eddig nem fogott meg engem. Eddig.
Kang Ha Neul - Wang Wook: Fúha. A sorozat elején annyira szépek voltak a lánnyal, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy jó lenne, ha együtt maradnának. A két színész között a kémia rendesen dolgozott, a karakterek és a jelenetek pedig rátettek erre egy lapáttal. Én nagyon reméltem, hogy... nem is tudom mit reméltem vele kapcsolatban. Amilyen szívszaggató volt a sorozat befejezése, nem is reméltem semmit. Egyszerűen imádtam a jelenlétét a sorozatban, és azt reméltem, a főhősnő klónozza magát és mindkét férfival együtt marad. Ha Neul számomra még egy viszonylag ismeretlen színész volt, de hát itt annyira nagyon megkedveltem őt, valami eszméletlen. Annyira szépen hozta a karakter fejlődését - igen, a sorozat legvégéig, hogy csak ámultam és bámultam. Remélem nagyon sokat fogunk még találkozni vele.
Hong Jong Hyun - Wang Yo: Keménynek és félelmetesnek tűnő férfi, aki valójában nem az, és erre az a bizonyos jelenet tökéletes magyarázatot ad. Minden sorozatba kell egy 'gonosz' karakter. A sztori elején, tetszett, ahogyan elhatározta magát, aztán az is, hogy szó szerint beleőrült az egészbe. Lenyűgözőnek találtam az ő karakterfejlődését is, és ott tartottam már a végén, hogy őt is nagyon megszerettem. A színész előtt emelem az összes nem létező karakterem, olyan brutális, híres színészeket megirigylő módon hozta ezt az ingatag, de ugyanakkor eltökélt karaktert, hogy ámulok és bámulok. Jong Hyun is olyan viszonylag új színész volt számomra, így kíváncsian vártam, mit fog produkálni nagyobb szereplőként, hát gratula neki. Itt is csak azt tudom mondani, hogy remélem a jövőben sok szerepe lesz még.
Nam Joo Hyuk - Baek-A: Minden történetbe kell egy aranyos, művészetnek elő srác, aki nagyon élesen a dolgok mögé tud látni, látja mindenki nézőpontját, nem csak a sajátját, vagy a pártfogoltjáét. Hihetetlen aranyos és okos volt, nagyon reméltem, hogy az ő élete legalább normálisan alakul, aztán rájöttem, hogy ebben a soriban nincs olyan, hogy normális. Nagyon tetszett a szerelmi szála is, ahogyan mindent elkövetett azért, hogy a nőt maga mellett tudja, ahogy a végsőkig elment érte. Borzasztóan imádtam őt is, egyszerűen nem tudok egy rossz szót sem mondani rá (sem). Joo Hyuk a többiekkel ellentétben nem volt új színész számomra, nagyon örültem mikor láttam, hogy ő is fog szerepelni, mert kedvelem őt, nagyon aranyos srác. Ő is nagyon ügyesen hozta a szerepét, remélem a jövőben sokszor fogunk még vele is találkozni.
Ji Soo - Wang Jung: Igazi harcos fiú, aki kicsit makacs és önfejű, de nagyon szereti testvéreit. Őszintén én a sorozat elején nem gondoltam, hogy az ottaninál fontosabb karaktere lesz a srácnak, azt hittem egy lesz a sok herceg közül (aztán végül mindenki nagyon fontos lett), de ő főképp az lett. A sorozat utolsó részében nagyon sokat szerepel... hát nem tudok mit mondani komolyan. Nagyon imádtam, amiért mindent megtett azért, hogy megvédje a lányt, amiért képes lett volna mindent feladni, amiért egyszerűen létezett ez a karakter. Nagyon imádtam őt, és úgy fáj a szívem, hogy láthattuk őket a sorozatban felnőni... olyan messzinek tűnik az a rész, amikor fiatalok módjára bolondoztak, pedig nem rég volt. Ji Soo az Ji Soo, nem lepődtem meg, hogy nagyon kitett magáért. Ismét csak azt tudom mondani, hogy sok főszerepet még neki a jövőben. Történelmit is köztük. Nagyon sokat.
Baekhyun - Wang Eun: A legkisebb a hercegek között, fiatal, játékos. Belegondolva a karaktere hatalmas kontrasztot alkotott a történettel. Olyan kedves, vidám és élettel teli volt, hogy fáj belegondolnom. Nagyon aranyos volt ő is a maga kis szerelmi szálával. Belegondolva mindenkinek annyira brutálisan jó karaktere volt, és mindenki annyira kitett magáért, hogy nem tudok egy rossz szót sem szólni senkire és semmire. A színész új volt számomra, mondanom sem kell mennyire megkedveltem őt is, remélem a jövőben még találkozok vele. Az utolsó hercegünkről, Wang Won-ról nem írok külön, mert talán ő volt az, aki nem szerepelt annyit csak úgy volt. Ennek ellenére jelentőségteljes volt az ő karaktere is, csak nem tudnék írni róla ennyit. És hát nézzetek oda, el is érkeztem a bejegyzésem végére, ami azt jelenti, végleg vége a sorozatnak. A sorozat gépemen marad, biztos vagyok benne, hogy a hamarosan még egyszer meg fogom nézni, már alig várom.

"Többé nem leszek egy király lánya, vagy húga.
Isten leszek a király felett."

"Nem féled az istenek haragját, miután ennyi ember vérét kiontottad?"

"A hűség alapja a bizalom."

Történet: 10/10
Zene: 10*/10
Plusz soundtrack: 10*
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10

13 megjegyzés:

  1. Ma fejeztem be Én is ezt a sorozatot és csak annyit tudok mondani, hogy fantasztikus sorozatot hoztak össze ismét a rendezők és a színészek. Én sem tudok semmi rosszat mondani erről a sorozatról,csak annyit, hogy szeretném, ha folytatódna. Én is azt gondoltam és nem is lehetett mást várni a végére, hogy nagyon sokat fogunk rajta sírni, nem gondoltam, hogy van jövőjük a szerelmeseknek. De ennek ellenére jól megoldották a végét. Az utolsó részt konkrétan végig sírtam, csak szipogtam a színészekkel együtt. Nem is láttam sokszor, hogy mit is nézek, mert tiszta könny volt a szemem, sokszor leállítottam az utolsó részt, hogy valami szemet csiholjak magamnak. Összegezve az összes színészt imádtam. Persze sajnáltam is egy-két karaktert, hogy meg kellett halniuk, de nem lehet minden happy end. Remélem nagyon sok ilyen és hasonló karaktereket fognak ezek a nagyszerű színészek játszani, mert csodálatos élményt nyújtottak számomra.

    VálaszTörlés
  2. Én igazából azért kezdtem el a sorozatot, mert Baekhyun benne van, és mint EXO-L,kötelességemnek éreztem megnézni. A filmben totál olyan a karaktere, mint a való életben xD nagyon jól áll neki, felvirágoztatja a pillanatokat. Én ugyan abbahagytam a sorozatot, de most folytatom, és a végéig nézem. Eddig imádtam minden részt. Nemsokára jön a Hwarang benne a BTS egyik tagjával(BTS és EXO a kedvenc kpop bandáim), és 2 fantasztikus történelmi dorama is kijön 2016-ban tőlük, asszem 2016-ot elkönyvelem egy kedvenc évnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp megéri megnézni!! :) Majd írj hogy tetszett végül! :)

      Törlés
  3. Három szóban össze tudom foglalni a véleményemet: teljesen egyetértek veled.
    Ahogy nekiálltam, és ahogyan befejeztem, az ég és föld. Mondhatni kis túlzással, megviselt. De! nem bántam meg, és ha tehetném sem hagynám ki.
    A szereplők, a karakterek csodálatosak voltak. Mindegyikőjüket imádtam, ahhoz képest, hogy kit mennyire utáltam.
    A folytatást én sem bánnám, de félek, hogy nem lesz olyan magas a színvonala, mint ennek, és ezzel elrontják. Vagy pedig (nem tudom másképp kifejezni) túl sok lenne. De a jó színészek adottak( mert ugye mindenkit viszont akarnánk látni), már csak egy jó forgatókönyv kéne. Ahol mindenki happy endet érdemel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is félek, hogy kicsit unalmas, esetleg nevetséges lenne a folytatás, de ha egyszer ilyen minőségű sorozatot meg tudtak alkotni, remélem, hogy a folytatása is hasonló lesz! :)

      Törlés
  4. Én is ma fejeztem be a sorozatot, és minden itt leírttal teljesen egyetértek! Ez egy tökéletes sorozat volt briliáns színészekkel, szerethető karakterekkel, jó sztorival, néhol sok nevetéssel, máskor pattanásig feszült légkörrel, vagy drámai történésekkel. Imádtam minden egyes pillanatát. IU-t még nem láttam színészkedni, de minden elismerésem az övé, megformálni és hihetően hozni egy ilyen karaktert. Természetesen a hercegeket alakító színészek is remek munkát végeztek. Nem vagyok egy sírós fajta, de az utolsó rész bizony nálam is előcsalta a könnycseppeket! Kang Ha Neul-t először a The HEirs-ben láttam, elég szimpatikus volt a karaktere, aztán láttam a Mourning Grave-et, ahol már főszereplő volt, és remekül csinálta(szerintem). Azért a sorozat végén arra vártam, hogy IU háta mögött feltűnik majd Lee Joon Gi, de nem baj, mert zseniális volt a lezárás így is.
    Üdv.: Linda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy neked is tetszett! :) Szerintem fenomenális voolt! :)

      Törlés
  5. Köszönöm az ismertetőt!
    Mintha csak az én érzéseimet írtad volna le!
    Én sem vagyok sírós féle, de itt szem nem maradt szárazon!!!
    Plusz még a végén a festményről, ahogy árad a szomorúság, a magány...
    Lehet, butaságnak tűnik, de napokig "gyászoltam" ,olyan mélyen érintett, vitt magával a történet...
    A folytatásra én nem vágyok, szerintem ez így kerek egész.
    Áradozás helyett csak annyit mondok: Köszönöm, nagy élmény volt olvasni soraidat!
    További jó munkát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tűnik butaságnak, én is teljesen a hatása alatt voltam jó pár napig. Kell az ember lelkének egy kis idő, mire feldolgozza a történteket. :)
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, remélem a jövőben még írsz nekem! :)

      Törlés
    2. Csak hogy legyen itt egy félig-meddig negatív vélemény is. :) A sorozatban végig találtam logikátlanságokat, amik azért rontottak az élményen. A végén egyre többször vakartam a fejem. IU karaktere szerintem nem volt jól összerakva, nem volt szimpatikus. De a zenére, a színészekre és a gyönyörű jelenetekre nincs panaszom! Nagy hatással volt rám a sorozat, ami abból is látszik, hogy ennyi idő távlatából is posztolok róla. :)

      Törlés
    3. Igen, nekem a legfeltűnőbb a csillagász karaktere volt, nem tudtam rájönni, hogy hogy lehet, hogy mindkét világban él?
      IU karakterét én kifejezetten szerettem, de hát mindenkinek más tetszik. :)

      Törlés
  6. Miután nekem csak most lett annyi időm, hogy kutakodjak az interneten jó filmek után, én bizony csak most, 2021 júliusában találkoztam ezzel a sorozattal. Engem eddig a koreai alkotásokból a Silla királyság ékköve nyűgözött le, ezért nem vártam sokat a filmtől. Gondoltam, ezen a forró nyáron egy kedves szórakoztató történetet látok majd. Hát nagyot csalódtam! Igen, nekem is elnyerte a tetszésemet az első résztől az utolsóig.Bizony, én is sírtam az utolsó résznél! Igencsak szíven ütött engem is. Több szálat is megmozgatott bennem. A történelmit, hiszen láttam Fény árnyékában is,amelyik szintén "Gwangjong"király életének egy szakaszáról szólt, megmozgatta a családi szálakat is.Látható volt, hogy a hatalom és politika árnyékában hogy szakad széjjel egy család, a pszichológiai réteg meg magától már az elejétől adott volt; a legsérültebb lélek, a 4. herceg a farkasgyerek volt. Azon is elgondolkozhatunk, hogy egy nagyszerű lélek, az örök , mindenkin "segítő" Su nélkül hogyan alakult volna az életük. Elénk volt tárva az élet szinte az összes gubancával együtt.Ez nyilván az írót, a dramaturgot dicséri, hogy ilyen karaktereket , s helyzeteket írtak a könyvbe, filmbe, a szinészek pedig teljesen azonosulva hozták a szerepükből fakadó karaktert. A színészeket pedig a rendező választotta ki. Az érzések megjelenítése hiteles volt, a vidámtól a tragikusig, a mosolygóstól a dühkitörésig ,a fájdalmasig.Aztán ott volt a környezet, a gyönyörű tájak, az izléses, szép ruhák, meg az elesettek -majdhogynem rongyaikban. Igazi magas szintű, együttes alkotó munka volt. Bosszúságot csak az internet okozott, a sok hülye reklámjával, ami a végén már a videok közepén is megjelentek, ezért is nézném még egyszer egy normálisabb magyar TV csatornán. F. Éva

    VálaszTörlés