A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Uhm Tae Woong. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Uhm Tae Woong. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Valid Love

Valid Love ~ Sensible Love

Műfaj: romantikus, dráma
Részek száma: 20
Dátum: 2014 - 2015
Csatorna: tvN

Ismertető: Kim Il Ri egy kissé furcsa, de élettel teli lány, aki azonnal beleszeret ideiglenes biológia tanárába, Jang Hee Tae-ba. Bár a korkülönbség elég nagy közöttük, a sors valahogy mégis úgy hozza, hogy összeházasodnak. Sok év eltelik, élik a maguk kis megszokott, átlagos életüket, amikor a lány életében megjelenik egy kissé mogorva, de annál inkább védtelen asztalos fiú, Kim Joon.

Vélemény: Nagyon régóta tervezgettem ezt a sorozatot, mert Lee Soo Hyuk nekem nagy kedvencem, így ezt sem hagyhattam ki. Az első pár rész után igazából nagy késztetést éreztem rá, hogy abbahagyjam. A jelenetek furán ugráltak, a főhősnő idegtépő volt, a főhős pasi szintén, Lee Soo Hyuk pedig még sehol sem volt. Aztán ahogy valahogy sikerült kicsit beleszoknom egy hihetetlen fordulatot vesz a sorozat - egyszerűen vonzza a néző tekintetét, alig lehet abbahagyni. Ennek pedig több oka is van, lássuk csak sorjában őket.
Érdekes volt, ahogyan a lány, aki igazából sosem tapasztalta a szerelmet (a tanár iránt inkább plátói szerelem volt, egyfajta függés), tetszett a tilosban folytatott 'viszony', a féltékenykedős jelenetek, a csodaszép romantikus részek, meg úgy minden más ami a lány és az asztalos fiú között folyt. Külön piros pont jár Hee Soo karakteréért, aki szerintem kellőképp megadta a drámai és elgondolkodtató dolgokat a sorozatba. Én nagyon kedveltem őt. Olyan 12-14. részig nekem eszméletlenül tetszett a sztori.
Aztán bekövetkezett a hanyatlás: a lány nem tudott dönteni a két srác közül, nem tetszett, ahogyan a világ közepének gondolta magát (pedig épp, hogy megszerettem, erre...), az sem, ahogyan kb. leszart mindenkit maga körül és csak magával foglalkozott, holott eljátszotta, mennyire rendes nő ő. A sorozat végéről hasonlóképp vélekedek, szerintem orbitálisan nagy marhaság volt, amit a lány csinált. Spoiler: Most őszintén, annyira felesleges volt ezt az egészet eljátszania, ha úgyis a férje mellett maradt a végén. Szerintem szebben vette volna ki magát, ha tényleg megtapasztalja milyen az igaz szerelem. Már amilyen karaktere volt ennek a nőnek, meg sem nagyon érdemli...
Nem tudom mit gondolhatnék... nekem tényleg annyira nagyon tetszett az egész hangulata, és maga a cselekmény, hogy a sztori végében egy hatalmasat csalódtam, és a karakterekben is. Kicsit olyan összecsapott vége lett, az utolsó pár rész pedig szó szerint idegtépő... alig bírtam végignézni. Annyit tudok mondani, hogy ismét egy olyan sztorit sikerült kifognom, aminek eszméletlen cselekménye volt, de a befejezéssel sajnos elrontották az egészet. Ettől függetlenül érdemes ránézni, hátha valakinek elnyeri a tetszését a befejezés is.

Zene: Annyira nem nyerte el a tetszésemet, de két szép is született a sorihoz, amiket sajnos nem játszottak sokszor: Rabbit 'Don't Know Why', Eddy Kim 'Empty Space'.

Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Uhm Tae Woong - Jang Hee Tae: Az elején kedves volt, egy vicces, élettel teli emberke, aki kicsit öregapó beütésű, de ettől függetlenül kedveltem. Aztán egyre inkább megutáltam... valahogy sehogy sem sikerült észrevennie, min ment át az állítólagos 'élete szerelme', miközben a családjával élt. Kb. semmi magánélete nem volt a lánynak, kedves szavakat aligha kapott, a végén pedig még a pasinak állt feljebb, hogy másra mert nézni a nő. Hát eszem megáll. Én teljesen ellene vagyok a megcsalásoknak, de ezt a férfit akkor is utáltam, és soha nem kívánnék senkinek ilyet. Akármennyire tudta ott tolni a szépet, akármennyire eljátszotta a megtörött férfit, akit elhagyott a nagy szerelme. Nekem egyre antipatikusabbá vált, reméltem, hogy végül nem ő lesz a 'befutó'. A színész először láttam főszerepben, szerintem kitett magáért, de többet még nem tudok róla mondani. Majd a jövőben talán összejön valahogy.
Lee Si Young - Kim Il Ri: Életvidám lány, aki meglehetősen sokat csacsog, de ettől független nagyon kis aranyos. Mármint annak indult. A legelső részben én mérget tettem volna rá, hogy ennek a csajnak nincs ki mind a 7 kereke (oké, végül kiderült, hogy igazam volt), de valahogy úgy megszerettette magát a nézőkkel. Főleg, hogy végigkísérhetjük miket kellett megélnie abban a házban, valahogy jobban szimpatizálunk vele. Mikor alakulgattak ott a dolgok az asztalos fiúval, nagyon reméltem, hogy összeszedi magát, és lerendezi a férjével a dolgokat, mert hát senki sem lehet ennyire együgyü - gondoltam. Annyira megutáltam a végére... csak szórakozott ott a sráccal... a kedvencem az volt mikor 'felhívta' teázni, csak azért, hogy a férjének játssza az eszét, aztán elküldte a francba... hát köszi, de ez nagyon, nagyon nem kell nekem.
Lee Soo Hyuk - Kim Joon: Csendes, amolyan igazi titokzatos gyerek, akinek elég szomorú múltja van, de el van ő magányosan a kis életében. Aztán egyszer csak meg jelenik egy nő, aki be sem tudja fogni, és fenekestül felforgatja az életét, rájön, hogy nem is olyan jó egyedül enni, nem is olyan jó arra ébredni, hogy ismét magányosan töltjük el a napunkat. Nagyon tetszett, ahogy beleszeretett a lányba, és ahogyan próbálta magához 'csalogatni' őt. Aztán reméltem, hogy rájön, mekkora egy ne mondjam mi ez a lány, és össze szedi magát, majd elmegy jó messzire ott hagyva azt a kettőt nyomorúságában. Itt csalódtam egy kicsit, hisz csóri csak továbbra is ott áhítozott a lányra, akitől szerintem sokkal jobban érdemelt volna. No de hát ezen már nagyon nem tudok változtatni... Lee Soo Hyuk nagyon benne volt a szerepben (ismét), már tűkön ülve várom a pillanatot, amikor megkapja az első főszerepét, és véééégre övé lehet a főhősnő. Nagyon, nagyon nagyon várom mááár.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Film: Architecture 101

Architecture 101

Műfaj: romantikus, dráma
Játékidő: 118 perc
Premier: 2012. március 22.

Ismertető: Seung Min 35 éves építész. Egyik nap egy nő felkeresi, akit először nem ismer meg, de később kiderül, hogy az első szerelme, Seo Yeon, akit még az egyetemről ismer és akit anno nagyon szeretett. Seo Yeon megkéri Seung Min-t, hogy segítsen neki a házát renoválni Jeju szigetén. Ahogy a sztori folyik, párhuzamosan megismerjük a fiatal kori énjüket is, hogy a kis naiv Seung Min hogy lett nagyon jó barátja Seo Yeon-nak és hogyan bontakozik ki a szerelem kettejük között. Valamint mi okból nem jöttek össze, és folytatták külön úton az életüket a nagy szerelem ellenére. Míg felépül a ház, főszereplőink között egyre inkább tisztázódik minden s természetesen egyre inkább felszínre törnek a régi, erős érzelmek.

Vélemény: Azt hiszem, hogy az ilyen sztorira mondják azt, hogy az első szerelem sosem múlik el, de mindig véget ér. S ezt a film tökéletesen bebizonyította. Személy szerint nekem sokkal jobban tetszettek a régebbi események, a gyerekszínészekkel, izgalmasabb és érdekesebb is volt. De természetesen a mai történések is kellettek ahhoz, hogy érdekes legyen a múlt. Bár nem nagyon értettem, hogy ha szereti, mi a fenének nem mondja meg neki. 
Valamint a lány is tudta, hogy Seung Min szereti, szóval ha tényleg szerelmes volt belé, akkor női becsület ide vagy oda, bevallom neki. De nem? Ezen kívül kivetnivalót nem igazán találtam, olyan hű meg ha történet nem volt, de nem is untam. Aranyos volt, kicsit drámai és az a 118 perc gyorsan eltelt, nem kellett mindig azt néznem, hogy mennyi van hátra a filmből. Az egyetemista színészek alakítását sokkal jobban szerettem, mint a felnőtt énjeiket. 
Jobb volt a karakterük is, és a színjáték is, de ez jó, mert a film háromnegyedében ők szerepeltek. Seung Min régen kis csendes, és naiv fiú volt, és sok évre rá megmaradt benne egy két vonás, de lényegében megváltozott. Seo Yeon karaktere viszont nagyon hasonló volt mind a 2 időben, csendes, de mindig kimondja amit gondol. A gyerekkori énjüket tényleg nagyon szerettem, és nagyon szurkoltam nekik. De, legalább Seo Yeon-nak betartotta az ígéretét a srác, és felépítette a házát. Legalább annyi megmaradt neki örök emlékként.

Történet: 7/10
Karakterek: 7/10
Színészek: 7/10