Film: The Front Line

The Front Line ~ Last Battle of the Korean War

Műfaj: akció, katonai, dráma
Játékidő: 133 perc
Premier: 2011. augusztus 20.

Ismertető: A koreai háború végénél járunk immár, de a keleti fronton még mindig heves csaták folynak, azért, hogy meghatározzák az új határt Észak és Dél Korea között. Egy ilyen csata áldozata lesz a századparancsnok is. A bökkenő az, hogy saját fegyverük golyóját találják a holttestben, így Eun Pyo-t a keleti frontra küldik, hogy derítsen ki dolgokat a gyilkosság ügyében. Meglepve látja, hogy régi bajtársa életben van, kiről azt hitte, hogy rég halott. Soo Hyuk mindent megtesz, hogy bajtársait megvédje, s elvetemülten üldöz egy 2 másodperc nevű katonát. Azért lett ez a neve, mert mikor támad először összeesik egy ember, aztán 2 másodperc múlva hallatszik a lövés. Rengeteg ember lett már áldozata neki, így Soo Hyuk teljes erejét bevetve próbálja kiiktatni. És mikor már mindenki azt hinné, hogy a kedélyek megnyugodtak, megkezdődik a visszaszámlálás, hisz az utolsó csata még hátra van. 

Vélemény: Hűha, hát nem is tudom hol kezdjem. Gondolom észrevehettétek már a Secretly, Greatly ismertetőjénél is, hogy mennyire nagyra értékelem a katonákat. Rengeteg filmet láttam már, köztük sok amerikait is, de a koreaiak is legalább annyira jók (amcsi filmeket tudok ajánlani, ha szeretnétek, csak írjatok :D). Ez a film sem okozott csalódást, bár az eleje elég zavart volt. Őszintén az első másfél óra kicsit furcsa volt. Persze értettem én, hogy mire megy ki az egész.

Mégis kicsit hosszúnak találtam ezt a 2 órát. Ebben oké volt az, amikor megismerhetjük azt az életet, amit ők éltek, míg a háború végére vártak. Egy rakás ember, kiknek minden vágya életben maradni, és hazatérni a családjukhoz. Ezek a részek tényleg szívszorítóak voltak. Elsütöttek benne egy - két poént is, de ezek is inkább voltak fájdalmasak, mintsem viccesek. Az utolsó 20 perc viszont egekbe emelte az egész filmet. Az, hogy elhitetik velük, hogy vége van, aztán jön a rossz hír,
Hány meg hány ilyen eset van, amikor a nagy fejeseknek fontosabb az, hogy hol legyen az a qva határ, mint pár száz ember. Egyszerűen nem tudom felfogni ezt a gondolkodás módot. Személy szerint ott, a legvégén, amikor várták, hogy a köd felszálljon nem bántam volna, ha mindannyian ellökik a fegyvert, és azt mondják: én befejeztem. Mind az északiak , mind a déliek. Jó lett volna, csak akkor mindenki tudja milyen következményekkel kellett volna szembenézniük. 

S visszatérve arra a jelenetre: csodálatos volt, még én is megkönnyeztem. Reméltem, hogy megtalálom a youtuben a videót, ahol énekelnek, de sehol sem találtam (ha valaki véletlenül ráakad feltétlenül küldje el nekem, és beszúrom ide). De nem csak a szám, a soundtrack-ek is csodálatosak voltak, egyet le is töltöttem, mert annyira megtetszett. A 12 hours Battles nem csak a címében, hanem dallamban is tökéletesen tükrözte az egész filmet. Azóta is telefonon van, egyszerűen imádom.

Szereplők: Most nem venném sorra őket, hisz mindenkiről lenne mit mondanom, így csak a 3 főszereplőről mondom el a konkrét véleményem.
Ko Soo - Kim Soo Hyuk: Talán ő volt az, akit a legeslegjobban sajnáltam az egész filmben. Szegény annyi szörnyűséget átélt már, hogy konkrétan belebolondult az egészbe. De, mindezek ellenére tartja magát, mindent megtesz bajtársaiért, s nem utolsó sorban magára vállal minden terhet, mint fizikailag, mint lelkileg. Egyszóval szerintem a legjobb karakter volt, nagyon nagyon megkedveltem őt, és nagyon nagyon sajnáltam. Igazán örültem, hogy a 2 srác annyi év után egymásra lelt, még ha ilyen körülmények között is. S a végén, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy ki is valójában a "2 másodperc", azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Még egy napot kellett volna túlélnie, még egyetlen egy napot. Bár igaz, ha nem halt volna meg, nem lenne akkora értéke ennek a filmnek. Meg, ahogy ő is mondta : " én már rég meghaltam"- egyszóval lelkileg teljesen halott volt.

Shin Ha Kyung - Eun Pyo: Ő volt az, aki szerintem csak folyt az árral, és nem igazán tudta, mit miért csinál. Ő csak a parancsot követte, s bár bajtársai fontosak voltak neki, azért kicsit mégis a parancsok felé hajlott. Persze a legvégén rájött, hogy minden amit mondanak hazugság és ámítás. Szóval tipikusan kis naiv karakter (s ezért neki is kellett túlélnie). Bár el tudom képzelni, hogy milyen halott lélekkel élhet tovább, hisz akárki, aki túlélte az utolsó csatát testileg, lélekben már rég odaveszett. De azért örülök, hogy a 3 srác közül ő lett az a bizonyos személy, aki túlélte. Itt is el kell mondanom, hogy nagyon örülök, de tényleg, hogy a 2 srác egymásra talált. Amit különösen nagyra tartok benne, hogy mennyire nekiállt Soo Hyuk-nak, hogy feljelenti gyilkosságért, de amikor baj volt, mindent megtett, hogy barátját mentse. Ez tényleg nagyon nagyon szép volt, s mondanom sem kell mennyire szíven ütött. A színésszel először találkoztam, bár már elég idős, mégis szeretnék még 1-2 filmet látni tőle.

Lee Je Hoon - Il Young: Az ő karaktere is nagyon-nagyon hasonló volt Ko Soo karakteréhez. Olyan volt, aki mindent megtesz, hogy bajtársai túléljék, holott már ő is rég meghalt lelkileg. Még akkor, amikor ott a hajón voltak. Il Young-ot talán még egy kicsit jobban is sajnáltam, mert ő volt az egyik legfiatalabb (kivéve a kis 17 éves újoncot). Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy miért kell ilyen fiataloknak meghalniuk, amikor még előttük van az egész élet. A színész is nagyon szimpatikus lett, szóval majd az ő filmjeit és sorozatait (ha vannak) meg kell néznem. De, még egyszer hangsúlyozom, hogy igazából az összes katonát, mind az száz akárhányat ki kellene emelnem, mert az összes színész a maximumot hozta ki magából. Szóval mindenkinek nagyon ajánlom ezt a filmet, mert az utolsó húsz perc tényleg a legjobbak közé emeli. S most olvasom, hogy az év legjobb filmjéért járó díjat is bezsebelte, amit nem is csodálok. Gratula neki.

Történet: 7/10 

Színészek: 7/10

Karakterek: 7/10