A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ko Soo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ko Soo. Összes bejegyzés megjelenítése

Film: The Royal Tailor

The Royal Tailor

Műfaj: dráma, történelmi
Játékidő: 127 perc
Premier: 2014. december 24.

Ismertető: Dol Seok a királyi szabó, 3 nemzedék óta ő varrja a királyoknak a ruháit. Konzervatív, s vallja, hogy a ruháknak mutatniuk kell az illető társadalmi rangját. Vele szemben áll a fiatal Kong Jin, aki bár utcai szabó, hatalmas tehetséggel és képzelőerővel áldotta meg a sors, teljesen új és egyedi ruhákat készít. Egy ruha megjavítása miatt a királyi család is megismeri tehetségét. A férfi szíve azonban egyből a királynőért repes, aki már régóta felesége a királynak, az mégis elhanyagolja, holott régen nagyon szerette a lányt. A történet a két szabó és a királyi pár életének egy meghatározó darabját mutatja be nekünk. Egy film tele érzelmekkel, mint az árulás, szerelem, bűn és bűnhődés. 

Vélemény: Őszintén a történelmi sorozatokat nagyon szeretem, a filmek valamiért mégsem nyerik el a tetszésem, volt olyan is, amit abbahagytam a felénél, mert egyáltalán nem kötötte le a figyelmem. Mondanom sem kell, Yoo Yeon Seok volt az oka, hogy egyáltalán letöltöttem ezt a filmet. Aztán sokáig csak ott állt a gépemen. Aztán nem volt igazán kedvem semmihez, így gondoltam egye fene, lássuk csak ezt a díjnyertes filmet.
Nem volt elég, hogy a sztori érdekes volt, mellé kaptunk nagyszerű karaktereket, csodaszép jeleneteket, hidegkirázós háttérzenéket plusz csodaszép ruhákat, no meg egy érzéssekkel teli bombát egyenesen a szívünkbe. Imádtam. Az egészet. Nagyon tetszett, hogy sok szálon futott a történet, de a rövidsége ellenére minden karaktert és annak múltját sikerült nagyon szépen felvázolniuk nekünk plusz mellette szépen futott a jelen is. Meglepődtem.
Ott volt a már már gonosznak mondható, de sajnálatraméltó király, a királyné, akinek minden egyes nap egy pokol, a főszabó, aki hűen ragaszkodik elveihez, de ugyanakkor önmagát véli felfedezni a fiatal és tehetséges Kong Jin-ban. Tényleg lenyűgöző volt, ahogyan az érzések, a karakterek félelme vezette le a történetet. Igazából nem is volt lényeges az, hogy mi történt. A hangsúly a 'miért' kérdésen volt. Miért történt ez? 
De nem csak a film volt az egyedüli meglepetés a filmben. Itt is megemlíteném, hogy Yeon Seok remekül alakította a királyt, egy teljesen más oldalát ismerhettem meg. Mellette a 2 másik férfi főszereplő is a lehető legjobb formáját hozta. Az igaz meghökkenés számomra Shin Hye volt. Alapjáraton nem szeretem őt, hisz süt róla, mennyire nem tud színészkedni. Ezt a szerepet viszont telibe találták. Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, amikor azt mondom, hogy Shin Hye egy normális és szerethető karaktert alakított.
Szorítottam érte, sajnáltam őt, és szerettem volna, ha összejönnek a királlyal, hisz egy kis betekintést is kaphattunk a múltjukból ami még inkább azt mutatja, hogy ha a királynak nem lett volna ilyen beteges rögeszméje, akkor a valaha létezett legboldogabb királyi család lehettek volna. De ugye itt is itt van az a bizonyos 'ha'. Ha így lett volna, akkor nem lett volna ilyen megrázó a film. Szóval összességében nekem nagyon nagyon tetszett, én tényleg mindenkinek ajánlom, mindenképp érdemes megnézni, legalább egyszer.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk négy főhősét külön külön.
Han Suk Kyu - Dol Seok: Konzervatív királyi szabó, aki nem szeret elrugaszkodni a hagyományoktól. Őszintén az egész filmben ő volt a legösszetettebb karakter. Sajnáltam, haragudtam rá, szerettem. Ott volt benne egy bizonyítási vágy, ott volt benne az, hogy el kell foglalnia az őt megillető helyet, amit a két kezével épített. Sokan lenézik őt, hisz milyen dolog az, hogy egy férfi varr. Bár rosszul esik neki, mégis emelt fővel mondja azt, hogy én vagyok a király szabója. Saját zavarodottságát mutatja, hogy a film folyamán sokszor maga elé képzelte gyerekkori énjét, aki hajnalban gyakorolt, csak hogy egyszer valaki lehessen. Lenyűgözte, de ugyanakkor taszította Kong Jin munkája, akiben, még ha nem is teljesen, önmagát vélte felfedezni. Szerintem egy hihetetlen és megrázó karakter volt, az biztos, hogy a legjobbak között bent van. A színésznek gratulálok, elképesztő volt végig.
Ko Soo - Kong Jin: Hatalmas tehetséggel megáldott srác, aki bármikor és bárhol rögtönözni képes, mindig valami újat és valami egyedit alkot. Pont az ellentéte volt a főszabónak, mégis volt bennünk valami közös. Őszintén Kong Jin olyan volt, mint egy tavaszi szelő. Kellemes, mosolyra kényszerít, de hirtelen elillan. Mondanom sem kell, hogy mennyire megkedveltem és mennyire lenyűgözött ő is. Annak, hogy szerelmes lett a királynéba, őszintén nem nagyon örültem. Bár ha nem lett volna, akkor értelmét veszti a film vége. De én annyira szerettem volna, hogy a király és a királyné együtt legyen, hogy az ő szerelme elenyészett mellette a számomra. Tudtam, hogy úgysem lehet, akkor meg minek kínoznak minket is, meg őt is? Ko Soo lenyűgözött, tényleg kitett magáért őt is. Remélem a jövőben fogok még vele találkozni.
Park Shin Hye - Királyné: Eredetileg a király bátyjának volt jelölt koronahercegnője, de az megszánta öccsét, és, mint egy 'húsdarabot' odaadta neki, mivel tudta, hogy az öccse szereti. Ez az oka annak, hogy a király közömbös lett, bár belül imádta a nőt. Szereti és tiszteli férjét, bár saját elmondása szerint jobban örült volna, ha soha nem is lesz király, és akkor talán boldogan élhettek volna. A királyné szerepe és karaktere tökéletesen illett a filmbe, ő volt az akiért őszintén a legjobban szorítottam, holott Park Shin Hye nekem tényleg rémálmom. Nagyon, de nagyon szerettem volna, ha összejönnek a királlyal, de a film végére rájöttem, hogy ez természetesen nem lehetséges, akkor nincs értelme a filmnek. A hófehér ruhája valami eszméletlen szép volt, és egy külön hangulatot és furcsa érzést adott a filmnek az utolsó perc, ahol a ruhát mutatják a mai világban. Mint amikor meglátunk egy régi tárgyat.
Yoo Yeon Seok - Király: Fiatalon egyből beleszeretett a királynéba, de amikor megkapta a bátyjától majd szétmarta a fájdalom a szívét. Azt hiszi, hogy semmi sem az övé a palotában, holott bátyja már 3 évvel ezelőtt meghalt. Őszintén a király karaktere engem lenyűgözött. Gonosz volt kicsit, ugyanakkor belül segítségért üvöltött, szeretetre vágyott, és legszívesebben eltűnt volna a palotából. Óriási traumaként érte, hogy már kiskorában meg kellett tapasztalnia, hogy mi az a hatalom, ráadásul ezt a saját bátyja mutatta meg neki nagyon aljas és kicsinyes módon. Szóval igen, a király összetört személyiségéért a bátyja, az a gonosz bátyja a hibás. Persze értem én, hogy biztosra akart menni, de akkor is. Ez nekem sok volt. Yoo Yeon Seok hatalmasat alakított, én nagyon remélem, hogy ezentúl egyre több és több szerepe lesz, egyre híresebb és híresebb lesz, mert nagyon jó színész. Nagyon örülnék neki, ha legközelebb egy történelmi sorozatban vagy filmben találkoznék vele.

Történet: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Film: The Front Line

The Front Line ~ Last Battle of the Korean War

Műfaj: akció, katonai, dráma
Játékidő: 133 perc
Premier: 2011. augusztus 20.

Ismertető: A koreai háború végénél járunk immár, de a keleti fronton még mindig heves csaták folynak, azért, hogy meghatározzák az új határt Észak és Dél Korea között. Egy ilyen csata áldozata lesz a századparancsnok is. A bökkenő az, hogy saját fegyverük golyóját találják a holttestben, így Eun Pyo-t a keleti frontra küldik, hogy derítsen ki dolgokat a gyilkosság ügyében. Meglepve látja, hogy régi bajtársa életben van, kiről azt hitte, hogy rég halott. Soo Hyuk mindent megtesz, hogy bajtársait megvédje, s elvetemülten üldöz egy 2 másodperc nevű katonát. Azért lett ez a neve, mert mikor támad először összeesik egy ember, aztán 2 másodperc múlva hallatszik a lövés. Rengeteg ember lett már áldozata neki, így Soo Hyuk teljes erejét bevetve próbálja kiiktatni. És mikor már mindenki azt hinné, hogy a kedélyek megnyugodtak, megkezdődik a visszaszámlálás, hisz az utolsó csata még hátra van.
 

Vélemény: Hűha, hát nem is tudom hol kezdjem. Gondolom észrevehettétek már a Secretly, Greatly ismertetőjénél is, hogy mennyire nagyra értékelem a katonákat. Rengeteg filmet láttam már, köztük sok amerikait is, de a koreaiak is legalább annyira jók (amcsi filmeket tudok ajánlani, ha szeretnétek, csak írjatok :D). Ez a film sem okozott csalódást, bár az eleje elég zavart volt. Őszintén az első másfél óra kicsit furcsa volt. Persze értettem én, hogy mire megy ki az egész.
Mégis kicsit hosszúnak találtam ezt a 2 órát. Ebben oké volt az, amikor megismerhetjük azt az életet, amit ők éltek, míg a háború végére vártak. Egy rakás ember, kiknek minden vágya életben maradni, és hazatérni a családjukhoz. Ezek a részek tényleg szívszorítóak voltak. Elsütöttek benne egy - két poént is, de ezek is inkább voltak fájdalmasak, mintsem viccesek. Az utolsó 20 perc viszont egekbe emelte az egész filmet. Az, hogy elhitetik velük, hogy vége van, aztán jön a rossz hír,
Hány meg hány ilyen eset van, amikor a nagy fejeseknek fontosabb az, hogy hol legyen az a qva határ, mint pár száz ember. Egyszerűen nem tudom felfogni ezt a gondolkodás módot. Személy szerint ott, a legvégén, amikor várták, hogy a köd felszálljon nem bántam volna, ha mindannyian ellökik a fegyvert, és azt mondják: én befejeztem. Mind az északiak , mind a déliek. Jó lett volna, csak akkor mindenki tudja milyen következményekkel kellett volna szembenézniük. 
S visszatérve arra a jelenetre: csodálatos volt, még én is megkönnyeztem. Reméltem, hogy megtalálom a youtuben a videót, ahol énekelnek, de sehol sem találtam (ha valaki véletlenül ráakad feltétlenül küldje el nekem, és beszúrom ide). De nem csak a szám, a soundtrack-ek is csodálatosak voltak, egyet le is töltöttem, mert annyira megtetszett. A 12 hours Battles nem csak a címében, hanem dallamban is tökéletesen tükrözte az egész filmet. Azóta is telefonon van, egyszerűen imádom.

Szereplők: Most nem venném sorra őket, hisz mindenkiről lenne mit mondanom, így csak a 3 főszereplőről mondom el a konkrét véleményem.
Ko Soo - Kim Soo Hyuk: Talán ő volt az, akit a legeslegjobban sajnáltam az egész filmben. Szegény annyi szörnyűséget átélt már, hogy konkrétan belebolondult az egészbe. De, mindezek ellenére tartja magát, mindent megtesz bajtársaiért, s nem utolsó sorban magára vállal minden terhet, mint fizikailag, mint lelkileg. Egyszóval szerintem a legjobb karakter volt, nagyon nagyon megkedveltem őt, és nagyon nagyon sajnáltam. Igazán örültem, hogy a 2 srác annyi év után egymásra lelt, még ha ilyen körülmények között is. S a végén, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy ki is valójában a "2 másodperc", azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Még egy napot kellett volna túlélnie, még egyetlen egy napot. Bár igaz, ha nem halt volna meg, nem lenne akkora értéke ennek a filmnek. Meg, ahogy ő is mondta : " én már rég meghaltam"- egyszóval lelkileg teljesen halott volt.
Shin Ha Kyung - Eun Pyo: Ő volt az, aki szerintem csak folyt az árral, és nem igazán tudta, mit miért csinál. Ő csak a parancsot követte, s bár bajtársai fontosak voltak neki, azért kicsit mégis a parancsok felé hajlott. Persze a legvégén rájött, hogy minden amit mondanak hazugság és ámítás. Szóval tipikusan kis naiv karakter (s ezért neki is kellett túlélnie). Bár el tudom képzelni, hogy milyen halott lélekkel élhet tovább, hisz akárki, aki túlélte az utolsó csatát testileg, lélekben már rég odaveszett. De azért örülök, hogy a 3 srác közül ő lett az a bizonyos személy, aki túlélte. Itt is el kell mondanom, hogy nagyon örülök, de tényleg, hogy a 2 srác egymásra talált. Amit különösen nagyra tartok benne, hogy mennyire nekiállt Soo Hyuk-nak, hogy feljelenti gyilkosságért, de amikor baj volt, mindent megtett, hogy barátját mentse. Ez tényleg nagyon nagyon szép volt, s mondanom sem kell mennyire szíven ütött. A színésszel először találkoztam, bár már elég idős, mégis szeretnék még 1-2 filmet látni tőle.
Lee Je Hoon - Il Young: Az ő karaktere is nagyon-nagyon hasonló volt Ko Soo karakteréhez. Olyan volt, aki mindent megtesz, hogy bajtársai túléljék, holott már ő is rég meghalt lelkileg. Még akkor, amikor ott a hajón voltak. Il Young-ot talán még egy kicsit jobban is sajnáltam, mert ő volt az egyik legfiatalabb (kivéve a kis 17 éves újoncot). Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy miért kell ilyen fiataloknak meghalniuk, amikor még előttük van az egész élet. A színész is nagyon szimpatikus lett, szóval majd az ő filmjeit és sorozatait (ha vannak) meg kell néznem. De, még egyszer hangsúlyozom, hogy igazából az összes katonát, mind az száz akárhányat ki kellene emelnem, mert az összes színész a maximumot hozta ki magából. Szóval mindenkinek nagyon ajánlom ezt a filmet, mert az utolsó húsz perc tényleg a legjobbak közé emeli. S most olvasom, hogy az év legjobb filmjéért járó díjat is bezsebelte, amit nem is csodálok. Gratula neki.
Történet: 7/10 
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Film: Haunters

Haunters

Műfaj: akció, thriller, sci-fi, dráma
Játékidő: 114 perc
Premier: 2010. október 10.

Ismertető: Adott egy kisfiú, Cho In, kinek be van kötve a szeme. Édesanyja így akarja megvédeni attól 'ami'. Ez az ami azt jelenti, hogy a szemével képes manipulálni az embereket, vagy éppen az időt megállítani. Egy nap édesapja részegen megy haza, és elkezdi ütni az édesanyját. Minden bátorságát összeszedve leszedi a kendőt a fejéről, és használva erejét ráveszi apját, hogy kitekerje a saját nyakát. Ezután édesanyja megpróbálja őt megölni, de nem jár sikerrel, így szegény 'gyerek' egyedül nő fel. A történet másik főszereplője In Kyu Nam, aki egy balesetnek köszönhetően elveszti munkáját. Lábadozása végén az Utópia nevezetű icipici romos cégnél talál munkát, ahol a főnök furcsa dolgokra panaszkodik: eltűnt a pénz, és senki sem emlékszik semmire, így CCTV-t szerez. Telnek napja, s egyszer, amikor török és néger barátjával épp a cégnél kajelnak megjelenik Cho In, aki újból pénzt akar szerezni. A bökkenő csak az, hogy In Kyu Nam-ot nem tudja manipulálni, amitől rendesen össze is zavarodik. Vajon miért nincs rá hatással az ereje?

Vélemény: Alapsztori egyszerűen ámulatba ejtő, a a megvalósítása is remek. Volt benne poén, akció kis dráma is, ráadásul nem egyszer hozta rám a frászt a film, annak ellenére, hogy ez nem horrornak készült. Tudják hogyan kell feszegetni az ember idegeit. A két külföldi haverját nagyon bírtam, egyértelmű poéngyárak, a csapat összetartása pedig hihetetlen és lenyűgöző. Ilyenek az igazi barátok. Kiveti valót egyedül abban találtam, hogy bár ez egy 2010 -es film, nekem valahogy olyan 2005-ösnek tűnt. Az öltözködés is, a lakások is, minden. A kameraállások viszont jók voltak. Még a zene érdemel külön piros pontot, mert meg kell hagyni, a filmnek meg volt a maga stílusa itt is. Remek volt, tényleg. A vége viszont kicsit túl lett dramatizálva. Oké, ez egy dráma, de akkor is. Olyan filmekben dramatizáljanak, ahol annak tényleg helye van. A legvége azonban aranyos volt, tetszett nekem.

Szereplők: Lássuk csak főhőseinket külön külön.
Gang Dong Won - Cho In: A magas, már már anorexiás testével, fehér bőrével, hosszú orrával és mély hangjával tökéletes volt erre a  'szörnyeteg' alakításra. Karakterét egyszerűen imádtam (annak ellenére, hogy kis rohadék volt), mert olyan beteges és szánni való volt szegényke. Szeretem a beteges karaktereket, legjobbak. Tipikusan olyan helyzetbe kerültünk, amikor bár nem tudjuk elfogadni tettét, mégis egy részt meg tudjuk érteni. Az anyja pedig... hogy lehet egy gyereket megölni, csak azért mert más. Oké, végül nem tette meg, de ott volt a szándék. Zárójelben megjegyezném hogy szerintem a színész arca tökre hasonlít a Gyűrűk urás Frodóra. Vagy ez csak nekem tűnt fel? Mindenesetre jó kis színész, még szeretnék tőle látni egy-két filmet. SPOILER: Viszont sajnáltam, hogy meghal, hiszen tényleg jó lett volna, ha barátként ismerték volna egymást valahol a távoli jövőben, vagy valami hasonlóként.
Ko Soo - Im Kyu Nam: Egy balesetnek köszönhetően elveszíti munkáját, majd egy pici cégnél kap munkát. Itt találkozik főszereplőnkkel. Furcsa mód nem hat rá Cho In manipulációja, így elhatározza, hogy sittre vágja a bűnöst, azonban ennek veszélyébe nem nagyon gondol bele, úgy megy a feje után anélkül, hogy picit is átgondolná a dolgokat. Tényleg ilyen sodródom az árral karakter volt. Próbálta ő a kezébe venni az irányítást kisebb-nagyobb sikerrel. Azért meg kell hagyni, minden szeretete a 2 haverjáé volt, szóval egy jószívű becsületes karakterrel volt dolgom. Csak tényleg picit többet kellett volna gondolkodnia, és akkor egy tök jó karakter lett volna, hisz hála neki nem egy két rossz dolog történt meggondolatlanságából. Viszont ha nem lett volna meggondolatlan akkor nincs sztori, szóval minden rosszban van valami jó. A színésszel még nem találkoztam, így nem igazán tudom még őt megítélni.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10