A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoo Seung Hoo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoo Seung Hoo. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: I'm Not a Robot

I'm Not a Robot

Műfaj: romantikus, vígjáték, melodráma, tudományos-fantasztikus
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: MBC

Ismertető: Kim Min Kyu egy hatalmas cég elnöke, azonban teljesen egyedül él hatalmas lakásában. Mikor nagy ritkán bemegy a céghez akkor is úgy intézik, hogy a lehető legkevesebb emberrel kelljen találkoznia, ráadásul folyton gumikesztyűvel és gumibottal jár, ami miatt senki sem kedveli őt. Ennek azonban oka van: allergiás az emberi érintésre, ha valaki hozzáér kiütéses lesz a teste, felmegy a pulzusa és ha nem kap időben gyógyszert akkor belehalhat. Eközben a cég egy kis elrejtett kutatócsapata, a Santa Maria csapat kifejlesztett egy emberi robotot, Aji 3-at. Min Kyu egyezséget köt a csapattal, ha a robot elnyeri tetszését, akkor nem adja el a kutatócsapatot egy külföldi cégnek. Azonban mielőtt elküldenék Aji 3-at a fiúhoz, hogy az letesztelje, véletlenül víz éri az akksiját és az tönkremegy. Ezért a csapat vezetője, Baek Gyun felkeresi ex-barátnőjét (akiről a robotot mintázta), Jo Ji-A-t, hogy álljon be a robot helyére míg nem érkezik meg az új akkumulátor.

Vélemény: Mikor láttam, hogy Seung Ho ismét főszerepben fog szerepelni ebben a sorozatban akkor már biztos voltam benne, hogy nézni fogom. Aztán a színésznőnek is nagyon örültem. Azonban mikor megláttam, hogy miről fog szólni, kicsit elment a kedvem. A koreaianknak nem nagyon megy ez a robotos-sztori, ráadásul úgy tűnt, hogy ez is egy olyan vígjáték lesz, amit a végére eldrámáznak, és az ember már a falat kaparja idegességében. Féltem, hogy ez a sorozat is ebbe a csapdába fog beleesni.
Nem akarok sokat rizsázni nektek, azt kell, hogy mondanom röviden és tömören, hogy egy romantikus - vígjáték - melodrámának pontosan ilyennek kell lennie. Pontosan ilyennek. Mindentől amit fent felsoroltam, hogy félek, na azt a sok mindent a lehető legjobban oldották meg. Ahogy haladtak a részrek, sokszor gondolkodtam is rajta, hogy vajon mikor lesz az a pont, amikor elrontják és elkezdenek drámázni, amikor feleslegesen sírnak egymás után, amikor már több 100x is összejöhettek volna.
Hihetetlen jó ütemben vezették le azt, amit a koreai sorozatok 95 százaléka mindig elront. Egyrészt az volt a legjobb, hogy a lány sokáig robotként van a fiú mellett. Ez azért volt jó, mert így volt idejük, hogy ténylegesen egymásba szeressenek. Nem úgy ahogy az lenni szokott, hogy már az 5-6. résznél halálosan szerelmesek főhőseink. Volt idejük, hogy tényleg megszeressék egymást. Ez más részt azért volt jó, mert így már csak az utolsó pár rész maradt a tényleges kapcsolat kialakulására.
Ezáltal nem volt benne felesleges drámázás, a végén épp annyi ideig voltak távol egymástól, ami kellően elegendő volt a melodráma részhez. Aztán ott sem húzták tovább, szépen összejöttek főhőseink mindenféle se veled se nélküled szitu nélkül. S mivel itt mégis csak a romantika volt a főszál, ezért az miatt, hogy ezt sikerült csillagos ötösre megcsinálni, a többi már csak hab volt a tortán. Elhiszitek, annyira örülök, hogy ezt írom most a sorozatról, mert annyira nagyon akaratam, hogy jó legyen a legvégéig.
A robotos részt is nagyon menőre sikerült megalkotni. Nem volt gagyi, sőt, kimondottan valósághű volt. Meghatónak is nagyon megható volt a sorozat. Egyrészt a fiú betegségével kapcsolatban, márészt pedig Aji 3 létezésének oka miatt. Borzasztóan szépen csinálták meg azt is, hogy a fiú, aki teljesen elvesztette bizalmát mindenkiben, szépen lassan elkezd kötődni nem csak a lányhoz, hanem az egész kutatócsoporthoz, elkezdi magát tényleg magányosnak érezni, fél, hogy elhagyják őt.
Nem tudom szavakba foglalni, mennyire aranyos és mennyire jó volt a sori. Pontosan ilyennek kell lennie ennek a műfajnak. Ez a sorozat mindent jól csinált, amit amúgy minden más ilyen sorozat elront. A vígjáték része is nagyon tetszett, sokat nevettem a sorozaton, sikerült olyan igazán lendületesre elkészíteni az egészet. A sztori legvégéig. Nem éreztem sehol, hogy most kicsit unalmasabb lenne, vagy hogy most már elegem van belőle. Az első résztől az utolsóig nagyon tetszett, izgatottan vártam a részeket.
Mást már nincs is mit mondanom nektek itt róla. Nagyon tetszett, a sztori remek, a romantika borzasztóan aranyos, nem kell attól félnünk, hogy eldrámázzák, a karakterek mind nagyon aranyosak (még az ellentétes oldal karaktere is), a jelenetek szépenk és meghatóak. Én úgy gondolom, hogy ebben a műfajkörben az egyik lekiemelkedőbb sorozat amit eddig láttam, mindenkinek nagyon tudtom ajánlani, akár többszöri megnézésre, mert én biztos, hogy egy napon újra fogom nézni.

Zene: Összesen 7 szám készült a sorozathoz, amiből nekem kettő tetszik, az egyik nagyon: Kim Yeon Ji 'The Words In My Heart' című száma. A másik is tetszik, de az már nem annyira: Vincent Blue 'Slow Down'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Yoo Seung Ho - Kim Min Kyu: Mindenkivel gonoszkodik és teljesen egyedül él. De természetesen ezt azért csinálja, mert fél, hogy ismét megbántják, fél, hogy újra átverik. Min Kyu karaktere borzasztóan sajnálinaló volt, hisz látszódott rajta egyértelműen, hogy csak fél és végre szeretne valakire támaszkodni. Néha kis rohadék volt, de tényleg annyira sajnáltam őt, meg annyira aranyos volt amúgy, hogy nem lehetett őt nem szeretni. A karakterfejlődése is szép volt, ahogyan a végére egyre inkább elkezd ragaszkodni mindenkihez, és ahogy még mindig fél, de próbál nyitni az emberek felé. Nagyon tetszett az egész karakter úgy ahogy volt. Seung Ho nekem hatalmas kedvencem, meg szerintem sokaknak is, nem hiába, borzasztó jó színész, nagyon át tudja adni a karakter személyiségét. Remélem a jövőben sok sorozatban láthatjuk majd őt.
Chae Soo Bin - Jo Ji A: Egy kedves és keményen dolgozó lány, akinek mindenféle ötletei vannak és amiket meg is valósít, ha törik ha szakad. Ji A sok szempontból volt nagyon szerethető lány. Egyrész talpraesett volt, nem hisztizett folyton hanem összeszedte magát és tett egy lépést előre. Másrészt ami nagyon tetszett benne, ahogyan felismeri, hogy Min Kyu mennyire lelki sérült férfi. Először nem bírta őt, nem tetszett neki a beképzelt és elutasító stílusa, de aztán szép lassan rájött, hogy csak így védekezik, majd úgy döntött, hogy ő megvédi őt és segít neki. Egy tényleg nagyon kedves, okos és szerethető főhősnő volt, aki a szeretett fiú mellett kitart ha törik ha szakad, vár ha tudja, hogy időre van szüksége. Nagyon örültem, hogy a főhősnő is ilyen szerethető volt. Chae Soo Bin mindig nagyon aranyos karaktereket játszik, ezért szeretem, hogy mostmár főszerepebekben is láthatjuk őt, és reméljük egyre többet fog szerepelni.

Történet: 9/10
Zene: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Ruler: Master of The Mask

Ruler: Master of The Mask

Műfaj: történelmi, romantikus, politika
Részek száma: 40 (1 rész 30 perc)
Dátum: 2017
Csatorna: MBC

Ismertető: 1700-ban járunk, ahol a király csupán egy báb, a Pyunsoo csoport és annak vezére, Dae Mok uralkodik valójában. Mikor a koronaherceg megszületik a csoport megmérgezi, és megfenyegeti a királyt, hogy csak akkor adja oda az ellenszert, ha a koronaherceg szintén behódol nekik. A király azonban egy maszk mögé rejti fia arcát, és ál koronahercegeket tart, hogy Dae Mok ne tudhassa ki az igazi. Mikor a király meghal, a koronaherceg egy szegény fiút, Lee Sun-t rak saját helyére, ő pedig elmegy, hogy megtudja, hogyan győzheti le a csoportot, és hogyan válhat igazi királlyá.

Vélemény: Nagyon vegyes érzések keringenek most bennem, így hajnali egykor, rögtön az utolsó rész megnézése után. Mindenki tudja, mennyire vártam már a sorozatot, mert Seung Ho idén ilyen újdonsült nagykedvencemmé vált, így alig vártam, hogy történelmi sorozatban láthassam őt. Történetünk bitang jól indít, kapunk egy kicsit a múltból is, de legfőképp a naiv, jóhiszemű, akarata ellenére is álarc mögé bújt koronaherceg van a sztori középpontjában.
Nagyon tetszett, ahogyan az elején alakultak a dolgok, ahogyan naivan azt hitte, hogy megmenthet bárkit, csak azért, mert ő a koronaherceg. Tetszett, ahogyan saját maga is rájön, mekkora butaságot követett el, és hogy mennyire romlott egy világban él. Mellé megkapjuk a szegény fiút, aki tehetetlenül szerelmes egy nemes lányba, s őt magát is, akinek szívét hamar rabul ejti a magát közembernek kiadó koronaherceg. Remek karaktereket vonultattak fel, tényleg.
A sztori remekül folytatódik, ahogyan a király meghal, a koronaherceg pedig elmegy, hogy magának hatalmas biztosítson, és hogy kijavíthassa a múltbéli hibáját. Imádtam, egyszerűen imádtam, bitang jó volt, ahogyan a karakterek változtak, ahogyan az egész sztori folyt. De ahogy fent is mondtam, eléggé hadilábon álltam végül vele. Ez legfőképp a karaktereknek volt köszönhető. Legnagyobb csalódásom a főhősnőben volt, akit az elején nagyon szerettem kedvessége miatt.
Aztán annyira semmilyen karakter lett belőle, hogy szinte fájt ránézni. Úgy éreztem, hogy csak hátráltatja két főhősünket, sokkal jobb lett volna, ha nem is tesznek bele romantikát. Plusz, nagyon utáltam, amiért szinte semmibe vette Lee Sun-t. Ezzel szemben másik főhősnőnk, Hwa Goon meglepően nagyot nőtt a szememben. Az elején hihetetlenül idegesített, sőt, kimondottan utáltam, de ahogyan haladt a sztori, úgy szimpatizáltam vele egyre jobban és jobban.
Bár kicsit furcsa volt, hogy egy röpke találkozás után olyan nagyon, halálosan szerelmes lett a koronahercegbe, de ettől eltekintve rengeteget segített neki, és nem félt saját nagyapjával szembe menni, mikor eljött az ideje. Kiállt magáért, hallatta hangját, míg főhősnőnk fene tudja mit csinált. Magamon is meglepődtem, hogy így éreztem a két lány iránt a végére, nem számítottam volna rá, hogy ezt fogja kiváltani belőlem a két női karakter.
A fiú... no igen. A koronaherceg egy eszméletlen rendes (talán túlságosan is), becsületes férfivá érik, aki több, mint tökéletes arra, hogy király legyen belőle.
Imádtam a karakterét, ahogyan eltökélve tört előre, közben pedig figyelt arra, hogy lehetőleg senkinek se essen bántódása. Csodálatos volt végignézni, hogy abból a naiv srácból ilyen férfi lesz. Szegény fiúnk, Lee Sun és az őt alakító L azonban még nagyobb csodálat volt számomra. Hihetetlenül jól hozta a szerepét az eddig annyira nem kedvelt L. Ahogyan a szegény fiú hirtelen király lesz, ahogyan reménykedik, és bízik abban, hogy hamarosan visszatérhet családjához.
Majd ahogyan már-már megbolondulva akarja saját magának a trónt, hogy megszerezhesse az imádott nőt. Már sokszor észrevettem magamon, de az én szívem, színésztől függetlenül mindig arra húz, ahol a főhős férfi sajnálatra méltóbb, ahol úgy érzem, ő sokkal inkább megérdemelné azt, hogy övé legyen a lány, hisz neki semmije sincs. Amikor elérkeztünk a végén ahhoz a bizonyos királykérdéses jelenethez, ha hiszitek ha nem, egyszerűen Lee Sun-nak szurkoltam.
Holott tudtam, hogy egyértelműen nem ő lesz az, aki 'nyertesként' kerül ki ebből az egészből. Bár a koronaherceg tökéletesen király alkat, és imádtam őt is, és az őt alakító színészt is, végezetül mégis csak a szegényfiú felé húzott a szívem. Ebből kifolyólag sejthetitek, mit éreztem az utolsó részben. Mérges voltam, és úgy éreztem, hogy elrontották. L előtt itt is emelem kalapom, hihetetlen nagyot nőtt a szememben, elképesztően alakított, gratulálok neki.
A romantika, ahogy fentebb is mondtam, végül olyan so-so lett számomra. Mivel a főhősnő teljesen elvesztette varázsát a szememben, így nem igazán voltam oda a romantikáért, sőt, én úgy gondolom, ez a sztori kifejezetten jobb lett volna romantika nélkül. Amit viszont muszáj megemlítenem, hogy ez a ki a koronaherceg kérdés kicsit nevetséges volt. A két srácnak teljesen más a hangszíne, és mi, emberek, hihetetlenül jól tudjuk felismerni a hangokat, és azokat elkülöníteni egymástól, a hangszín alapján. No szóval... értitek min vagyok kicsit kiakadva.
Összességében, szerintem a sorozat felétől picit visszaesett a színvonal, főleg a főhősnő semmittevése és Lee Sun egyre szeretni valóbb alakítása miatt (ki hitte volna, hogy pozitív dolog is vezethet a hanyatláshoz). Ettől függetlenül én nagyon élveztem a részeket, minden héten várva vártam, nagyon hiányozni fognak nekem. Bár sok dologgal nem értettem egyet, és sok dolog miatt vagyok mérges is a sztori kimenetele kapcsán, mégis úgy gondolom, egyszer mindenkinek megéri belekukkantani, én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szemet vetett rá.

Zene: Rengeteg ost született a sorozathoz (talán 18?), tény, hogy ezeknek a háromnegyede annyira nem nyert meg, de a telón maradt 5 zene csodálatosan szép, már rongyosra hallgattam őket: Hwang Chi Yeul 'Even a Little While', Yang Yoseob 'The Man Who Couldn't Cry', K.Will 'The Person I Love', U Sung Eung 'Hidden Tears' és Kim Greem 'One Person'. Ebből a K.Will énekelte szám a kedvencem.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Yoo Seung Ho - Lee Sun: Naiv herceg, aki nem igazán tudja, hogyan működik a világ, azt hiszi, a rangja elég ahhoz, hogy akár egy életet megmentsen. Nagyon koppan ami összetöri, majd közemberként kezd mindent elejétől, hogy rájöjjön, hogy működik a világ, hogyan tud segíteni másokon. Már fent is említettem, hogy mennyire tetszett, amivé vált Lee Sun. Ahogyan a sorozat elején olyan kis naivan hitt abban, hogy a király fölött senki sem áll. A karakter fejlődéséért már csak érdemes volt megnéznem - én így gondolom. Mindenképp így érzem, hisz ritkán láthatunk jó karakterfejlődéseket. Nagyon kedveltem azt is aki volt és azt is amivé lett. Ahogyan benőtt a feje lágya. Remek alakítás volt, igazán megállta a helyét főhősként. Seung Ho újdonsült kedvencem, ezt nem is próbálom titkolni. Nagyon örültem az új főszereplésének, ismét agyon van dicsérve, és csak várom a következő sorozatát.
Kim So Hyun - Han Ga Eun: Kedves lány, aki szívén viseli mások sorsát. Mikor láttam, hogy So Hyun lesz a főhősnő, annyira nagyon nem örültem neki, mert eddig egy olyan karaktert sem láttam tőle, amit kedveltem volna. Aztán csalódásomra nagyon a szívembe lopta magát az első pár részben. Egy kedves lány, aki tudja, hogy hol kell segíteni. Apja halála után sem adja fel, megy, hogy újra kezdjen ő is mindent megmaradt szeretteivel. Nagyon örültem, hogy jó karaktert kaptunk, mert történelmi sorozatban nagyon, nagyon ritka a jó női főhős. Aztán az örömöm semmivé vált. Egyre inkább vált egy semmit tevő, hisztis főhősnővé, aki természetesen abszolút semmit sem csinál, csak hátráltatja a két fiút. Nagyon haragudtam, amiért ez lett ebből az egészből, olyannyira, hogy úgy gondolom, ez a sorozat akár 10 pontos is lehetett volna simán ha ezt a romantikát mellőzik a főhősnővel együtt.
L - Lee Sun: Egy szegény fiú, aki írni és olvasni tanul mesterétől, bár ezzel sokat nem tud családján segíteni. Aztán hirtelen minden összekutyulódik életében, egyszer csak a király székében találja magát. Myung Soo-nak sem örültem annyira, mert ő sem győzött meg igazából eddig sosem engem. A sori elején olyan so-so volt, tetszett, ahogyan a szegény fiú királlyá válik, és ez a viselkedésén is nagyon látszódott. A mozgásán, a hanghordozásán, mindenén. Aztán egyre inkább válik eltökélté, és mikor azt hiszi elárulták, kezébe veszi az irányítást. Lee Sun egy remek karakter volt, hihetetlen volt az az egész, amit ez a karakter összehozott nekünk a 20 részen keresztül. Megható és megindító volt, ahogyan körömmel kapaszkodott abba, amit szeret. L nagyon nagyot nőtt a szememben, egyes jeleneteknél csak bámultam, hogy milyen alakítást hozott össze. Nagyon remélem, hogy legközelebb főszerepben láthatom őt.
Yoon So Hee - Kim Hwa Goon: A főgonoszunk unokája, aki miután meglátja a koronaherceget, elhatározza, hogy segíteni fog neki. Az elején nagyon, nagyon nagyon nem bírtam őt. Olyan gyorsan halálosan szerelmes lett a főhősbe, ráadásul a kicsapongásai is rátettek egy lapátra, no meg persze tüskét jelentett főhőseink románca között. Aztán ahogy ábrándultam ki a főhősnőből úgy kedveltem meg őt egyre jobban. Nagyon összeszedte magát, s noha nem értettem nagy szerelmét a koronaherceg felé, rengeteg mindenben segített neki, szerintem elmondhatjuk, hogy nélküle szinte semmit sem ért volna el. Külön plusz pont a koronaherceg karakterének, hogy a végén jól tudta, mennyit segített neki a lány, és erről nem feledkezett el. Taps Taps. Sok helyen láttam, hogy sokan, hozzám hasonlóan, szintén jobban megszerették őt. Remélem a jövőben fogunk még találkozni a színésznővel.

'Ne engem védj meg, hanem az embereimet'!
Lee Sun

'Ki az igazi király, és ki a hamis?'

Történet: 8/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Film: Joseon Magician

Joseon Magician ~ The Magician

Műfaj: történelmi, romantikus
Játékidő: 122 perc
Premier: 2015. december 30.

Ismertető: Hwan Hee egy nagyon tehetséges bűvész, aki vak nővérével együtt megszökött a Csing-dinasztiából, ahol bántalmazták őket. A mai napig rettegnek, hogy Gwi Mol megtalálja őket. Mindeközben Cheong Myung-nak a Joseon dinasztia hercegnőjének Csingbe kell utaznia, és feleségül kell mennie az ottani herceghez. Bár utálja helyzetét, a családja miatt nem maradt más választása. A Csingbe vezető úton megállnak Uijiben, ahol találkozik Hwan Hee-vel. A férfi nem tudja, ki a lány, de azonnal beleszeret, és megpróbál minden alkalmat kihasználni, hogy találkozhasson vele. A lány pedig éjjelente mindig kiszökik a fiúhoz, noha megtiltották neki. Időközben a gonosz Gwi Mol megérkezik Uijiba, és bosszúra szomjazik, valamint a hercegnő itt töltött napjai is meg vannak számlálva.

Vélemény: Már nagyon-nagyon régóta le volt töltve nekem a film, és nagyon megszerettem volna már nézni. Aztán Yoo Seung Ho mostanában hatalmas kedvencemmé lőtte ki magát, szóval időt szakítottam és megnéztem ezt a filmecskét. Nem tudtam igazából miről fog szólni, csak úgy belecsaptam. Hát igazából nem lesz túl hosszú ez az véleményezés, mert nem sok mindent tudok róla mondani. Egyszerűen egy hihetetlen cuki, esti mozinak tökéletes film volt, amin végig mosolyogtam. Nagyon, nagyon aranyos volt a sztorija és a romantika is benne, majd elolvadtam. Szépek is voltak benne a ruhák, a díszletek, sőt, én az előadásokat is imádtam. Nagyon tetszett, ahogyan folyton keresték egymást és minden alkalmat megragadtak arra, hogy együtt legyenek.
Olyan meghitt és intim volt az egész, szerintem nagyon találó volt. Emelett pedig egy kis izgalmas is kaptunk, de nem volt túlbonyolítva semmiféle felesleges politikával meg minden egyébbel. Épp annyi információt kaptunk ami elegendő volt ahhoz, hogy megértsük a helyzetet, de ne kavarodjunk össze. Viszont sajnálattal láttam, hogy a filmhez nem készültek igazán gifek. Nagyon sajnálom, hisz ez egyrészt azt is jelenti, hogy nem túl sokan látták. Én tényleg, meglepően élveztem az egész sztorit, simán elnéztem volna még őket egy darabig. A vége pedig valami über cuki volt, még utána is mosolyogtam egy jó darabig. Én mindenkinek nagyon tudom ajánlani a filmet, mert tényleg egy írtó cuki és izgis film, ami szerintem esti mozinak tényleg több, mint tökéletes.

Szereplők: Na és vessünk egy röpke pillantást két főhősünkre.
Yoo Seung Hoo - Hwan Hee: Mágusként dolgozik, de eléggé összetört élete van. Morfiumon és nőkön él, igazából nem is mondhatni azt, hogy él, csupán életben van. Hwan Hee karaktere szerintem nagyon megkapó volt. Tetszett, ahogyan a karakter feltör ebből a szenvedéséből, és elkezd főhősnőnk körül lebzselni, ahogyan rájön, mégsem olyan sz@r az élet. Nagyon tetszett a szeme is, szerintem tökre illett az egész karakterhez, és a sorozathoz is. Pluszpont, hogy Yoo Seung Ho alakította a karaktert, mert valahogy sikerült egy adag tesztoszteront (de tényleg) belevinni a karakterbe, hihetetlen dögös volt (már ha szabad ilyet mondani XD). Seung Ho most lett, nem is olyan rég, nagyon nagy kedvencem, már fel is írtam az összes filmjét és sorozatát (egyszer majd talán megáll a listám), és csak reménykedni tudok, hogy nagyon nagyon sok szerepben fogom még látni őt, legyen az film vagy sorozat.
Go Ara - Cheong Myung: Szörnyű helyzetben van, de országáért és családjáért muszáj a Csing dinasztia hercegéhez feleségül mennie. Egy nagyon aranyos és élettel teli lány volt, aki a helyzete ellenére nem esik depresszióba. Tetszett, ahogyan folyton kiosont, és ahogyan próbált minden apróságot megragadni, hogy találkozhasson a fiúval, de nem is szeretett bele már az első találkozásuknál. Annak ellenére, hogy egy kis rövid filmecske ez, szerintem meglepően jó karaktereket sikerült összehozni. Sokan nem szeretik a színésznőt, nekem sem kedvencem, de kifejezetten pozitív élményeim vannak vele, és örültem, hogy egy olyan színésznő alakítja a főhősnőt, akit ismerek, és volt már jó karaktere is. Szerintem jól mutattak együtt, szívesen megnézném őket egy közös drámában is a jövőben. Vagy akár másik filmben. Szerintem nagyon jó lenne, tényleg aranyosak voltak együtt.

Történet: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Remember - War of the Son

Remember - War of the Son

Műfaj: thriller, melodráma, jogi, dráma
Részek száma: 20
Dátum:
2015 - 2016
Csatorna: SBS


Ismertető: Seo Jin Woo-t különleges betegséggel áldotta meg a sors. Hipermnéziában szenved, ami azt jelenti, hogy minden apró részletre emlékszik. Bár édesanyját és testvérét elvesztette egy balesetben, boldogan él kettesben édesapjával. Egyik reggel, apja egy erdőben kóborog elfelejtvén, hogyan is került oda, majd egy fiatal lány holttestére bukkan. Elfogják és gyilkossággal vádolják, Jin Woo pedig semmit sem tehet az ügy érdekében, hiszen az igazság emberei felett is a pénz és a hatalom áll és olyan korrupció zajlik körülötte, amit megakadályozni egy egyszerű középiskolás nem tud. Így Jin Woo ügyvéddé válik, hogy felszabadíthassa édesapját és megbosszulhassa azt, aki ezt tette vele. Ebben mellette áll Lee In A is, aki a legelső pillanattól kezdve hitt Jin Woo édesapjának ártatlanságában. 


Vélemény: Azt a mindenit. Hogy hogyan fogok egy jó, érthető vélemény írni azt nem igazán tudom, mert én amondó vagyok, hogy ennek a sorozatnak az elmesélése közben fele annyi érzés sem jön át, mintha megnéznénk. Egy rettentő komoly és idegfeszítő, humoroktól teljesen mentes történetet kapunk, aminek központjában az áll, hogy egy elveszett fiú próbálja meg édesapját tisztázni a hamis vádak alól. Emelett még egy kis romantikát is belecsempésznek.
A történet felépítése nekem nagyon tetszett, szép lassan egyre több és több mindent összegyűjtöttek amivel végleg számolhattak Nam Gyoo Man-nal és apjával, valamint az egész céggel. Kemény, fájdalmas 20 rész volt ez. Mikor már végre azt hittük, hogy egy kicsit fellélegezhetünk, ismét történt valami. Őszintén elmondom, nagyon nehéz volt mindig olyan sokat várnom az új részekre, szívem szerint egy nap alatt megnéztem volna az összes részt.
Rengetegszer törött el nálam a mécses, hihetetlen szépen hozták össze ezt az egészet. Még a jogi részei sem voltak unalmasak, hanem pattanásig feszültek az idegeim, hogy na most mi fog történni, annyira koncentráltam és annyira lekötött. Akadtak olyan jelenetek is, ahol csak mosolyogtam, de tudtam, hogy ez a mosoly biza nem fog sokáig tartani. A romantika nem tudott annyira kibontakozni, ami nem is baj, hisz ez végül is egy jogi melodráma akart lenni.
Hogy őszinte legyek, szerintem pont elég volt benne ennyi romantika, nem fektettek rá túl nagy hangsúlyt, de nem is lett elhanyagolva. SPOILER: A sorozat vége felé közeledve azt hinné az ember, hogy kicsit megnyugszunk, kicsit lecsillapodnak a kedélyek, de épp ellenkezőleg, bár sikerül mindent tisztázni, mégis ott marad belül az a nagyon rossz érzés. Plusz ugye Jin Woo betegsége is, amin még most is tanakodok, hogy vajon áldás vagy átok-e rá nézve.
Hisz hatalmas megkönnyebbülés, hogy minden rosszat elfelejtett, ami eddig vele történt, viszont az, hogy elvesztette az emlékeit azt is jelenti, hogy ezzel együtt a jók is kitörlődtek, mint például Lee In A. A végéről úgyszintén nem tudtam eldönteni, hogy vagy nagyon jó és megható, vagy elrontották. De én inkább az elsőt mondanám, hisz mosolyogva és könnyekkel fejeztem be ezt a csodálatos és eszméletlen gyönyörű, megható sorozatot. És akkor spoiler vége. 
Amit még itt is meg kell említenem, hogy a színészek nagyon, de nagyon kitettek magukért, a karakterek lehengerlők voltak, és megszületett az első olyan modern koreai sorozat, amiben a soundtrack-ek lehengerlően jók. Alig várom, hogy legyen lehetőségem letölteni, mert eszméletlen gyönyörűek voltak. Csomó jelenetet is lementettem külön magamnak, mert hihetetlen hidegkirázósak és meghatóak voltak. Az már biztos, hogy kedvenc marad.

Zene: Ahogy említettem, a soundtrack-ek kiemelkedően jók, pedig általában a történelmi sorozatokban jók nagyon, de végre egy olyan modern kori sorozat, ahol szintén eszméletlen. Emelett gyönyörűek voltak a zenék is, nem egy kedvencem lett. K.Will csodálatos száma, a 'Cold'. Jooyoung száma, ami kedvencem lett, 'Can You Hear Me'. És Bobby Kim is hangját adta ehhez a gyönyörű sorozathoz.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk főhősein sorjában.
Yoo Seung Ho - Seo Jin Woo: Hipermnéziában szenved, ami azt jelenti, hogy minden apró részletre emlékszik. Bár édesanyját és testvérét elvesztette, boldogan él apjával, s mivel csak ketten maradtak a családból, kötelékük még az általánostól is sokkal erősebb. Mikor elviszik apját, természetes, hogy teljesen összezavarodik, és bosszút esküszik mindenki ellen, aki ezt tette velük. Jin Woo egy olyan karakter volt, akit egyszerre szántam is, és csodáltam is ereje és akarata miatt. Nagyon, de nagyon szorítottam neki, és reméltem, hogy miután túl lesz ezen az egészen, új életet kezdhet. A sorozat jól meglepett minket, nem erre számítottam. Tényleg boldog befejezésben reménykedtem, ennek azonban egy törekedékét kaptuk csak meg. Yoo Seung Ho-tól eddig még nem láttam főszerepet, bár már régóta megnézendők listáján van az összes sorozata, szóval nyáron biztosan megnézem őket, mert hatalmas nagy kedvencem lett, remélem, a jövőben még rengetegszer találkozom vele.
Park Min Young - Lee In A: Egyetemes korában ismerkedik meg Jin Woo-val, és mivel első találkozásuk nem volt túl fényes (de tény, hogy tanulságos) ezért elhatározza, hogy soha többé nem von le téves következtetéseket. Ennek köszönhetően lesz ő az egyetlen, aki rendületlenül hisz Jin Woo édesapja ártatlanságában, és amikor sok év múlva találkoznak, egyből segítségére siet, és mindent megtesz érte. Lee In A egy nagyon rendes és erős nő volt, aki tényleg mindent megtett azért, hogy segítsen a fiúnak, és azért is, hogy a világot egy kicsivel is jobb hellyé tegye. Nagyon megkedveltem őt, érte is nagyon szorítottam és a végén pedig őt is rettenetesen sajnáltam, hisz ha belegondolunk, neki maradt a legnagyobb fájdalma végül. Min Young szerintem az összes eddigi szerepe közül itt tündökölt a legjobban, sokkal jobban állt neki a komoly ügyésznő szerep, mint a kis bolondos lány karakter. Seung Ho mellett remekül mutatott, nem bánnám ha a jövőben lenne még egy közös sorozatuk.
Park Sung Woong - Park Dong Ho: Egy sikeres ügyvéd 100 százalékos nyerési aránnyal. Tipikusan olyan, akit egyedül a pénz hoz lázba. Azonban miután egy kicsit jobban megismerjük, megtudjuk, hogy ez nem egészen így van. Talán ő az, aki a legtöbbet változott a sorozat folyamán, jelentős karakterfejlődésen ment keresztül. Sokszor haragudtam rá, de tudtam, hogy valójában nem rossz ember ő. Ahogy halad előre a sorozat rájövünk, hogy a sorozat címe kicsit rá is vonatkozik, hisz ő is egy fiú, aki bosszút esküszik apja miatt. Park Dong Ho nekem végig kedvencem volt, nagyon reméltem, hogy megbocsátásra lel, és hogy végül boldog lesz a befejezése az ő törénetszálának is. Az akcentusát pedig egyenesen imádom, komolyan, nagyon menő volt. A színész számomra teljesen új volt, de biztos, hogy a jövőben a filmjei és a sorozatai is a kezem alá fognak kerülni, hisz nagyon megkedveltem őt.
Namgung Min - Nam Gyoo Man: Egy tökéletesen elkényeztetett srác, aki a dühkitöréseit nem igazán tudja kezelni, és aki azt hiszi, a világon bármint megtehet, hiszen az ő szava a törvény. Bár egy rettentő beképzelt és rossz ember, az apja a szemében szent, ennek köszönhető az is, hogy ilyen emberként nőtt fe. Gyoo Man tényleg szörnyű volt, szavak nincsenek rá, olyan sok rossz dolgot tett, de akire igazán haragudni lehet az nem ő, hanem az apja. Egy gerinctelen féreg volt, aki egy borzasztó embert tett a fiából. Nagyon reméltem, hogy Gyoo Man végre börtönbe kerül, azonban ahogyan a sorozat karakterei is, én is inkább szomorúságot éreztem. Namgung Min ismét tarolt, nem tudok mit mondani. A tavalyi szerepét azt hittem már nem fogja felülmúlni, aztán tessék. Eszméletlen, hogy mindezt képes volt végigcsinálni, emelem kalapom előtte. Nagyon jó rosszfiúként látni, de azért remélem, hogy a jövőben lesz majd olyan karaktere, ahol a jófiút fogja alakítani. Már ideje lenne.

" Nincs közvetlen bizonyíték mely alátámasztaná, hogy a vádlott bűnös.
Ha a bíróság a körülmények és a közvetett bizonyítékok alapján hoz ítéletet,
a vádlott és annak családja olyan sebet szereznek, mely sosem gyógyul be. "
Seo Jin Woo

" Ha mindent el is felejtek, rád örökké emlékezni fogok. "
Seo Jin Woo 

Történet: 9/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10