Sorozat: Goblin

Goblin

Műfaj: romantikus, fantasztikus
Részek száma: 16
Dátum: 2016 - 2017

Csatorna: tvN

Ismertető: A késői Goryeo időszakában járunk, ahol főhősünk, Kim Shin, egy hatalmas hadvezér, háborúról háborúra jár s mind megnyeri azokat, így a nép jobban tiszteli őt, mint a fiatal királyt, aki féltékeny lesz a férfira, és megöli. Kim Shin-t azonban megátkozzák, így Dokkaebvé válik, a halálát okozó kard pedig a mellkasában ragad. Az egyetlen, aki fel tudja szabadítani szenvedései alól az a Dokkaebi menyasszonya. Főhősnőnk, Ji Eun Tak élete sem épp egyszerű. Valójában meg sem kellett volna születnie, így a kaszás folyton keresi őt, mint eltűnt lélek. Édesanyja kiskorában meghal, így nagynénjénél él, akinek családja folyton bántalmazza őt. Az elkeseredett 17 éves lány egy nap azonban találkozik különös főhősünkkel, aki hirtelen jelenik meg előtte mikor elfújja a gyertyát.

Vélemény: Őszintén én nem égtem olyan nagy lázban, mióta híre ment a sorozatnak. Nagyon sokan várták, én pedig annyira nem voltam oda a két főhősért, de úgy gondoltam a két színésznőért érdemes belekezdenem. Hát hűha, azt a mindenit. Nem is tudom hol kellene elkezdenem. Már az első rész lehengerelt, a múltban játszódó jelenetek leírhatatlanul gyönyörűek és igényesek voltak, az alatta lévő soundtrackek pedig olyan igazi hidegkirázósak. A sztori is nagyon megfogott.
A kezdés tehát csillagos ötös, ritka az olyan sori, ami már az elején belevág a dolgokba, na a Goblin viszont pont ilyen. A remek kezdés remek jeleneteket takar, amik szerencsére végighúzódnak az egész sorozatban, ilyen csodaszép jeleneteket én még tényleg soha nem láttam. Olyan igazi bámulós, amikor csak ül az ember és gondolkodik, hogy wow, na ez aztán gyönyörű volt. A 2 főhős színészt is nagyon megkedveltem rövid idő alatt, így nagy reményekkel vártam a részeket.
Hát nem tudom mit mondhatnék a sztoriról. Egyszerűen imádtam. Olyan koreais volt és mégsem, volt benne valami nagyon új amit nem tudnék megmagyarázni, mégis olyan egyedivé tette az egészet. Nagyon tetszettek a fordulatok. Mivel már bőven benne járok a sorozatozásban, ezért az esetek 95%-ban nem szoktam meglepődni a fordulatokon, hisz olyan egyértelműek. Na itt nem. Volt ahol én is totál kiakadtam, és teljesen leesett az állam, mert erre aztán sosem gondoltam volna.
Nagyon tetszett, ahogy beépítették a múlt jeleneteit a jelenbe, imádtam őket, de tényleg. Csodaszépek voltak. Annak is nagyon örültem, hogy a mellékszereplő párosunk is főszereplővé vált, nagyjából ugyanannyi időt fordítottak rájuk is, aminek nagyon örültem, mert én személy szerint sokkal gyönyörűbbnek találtam az ő sztorijukat, noha a főhős párosé is átlagon felüli volt. Egyszerűen nem győztem betelni velük, tényleg nem tudok mást mondani, csak azt, hogy csodálatosan gyönyörű volt.
A gyönyörű párosaink mellett a romantika is maxpontos, olyan igazi tündérmesébe illő, ami pont tökéletesre sikeredett. A drámai jelenetek is nagyon a helyükön voltak, dehát ilyen zene, jelenetek és sztori mellett ez egyértelmű. Ami vicces, hogy poénból is akadt bőven. Először kicsit furák voltak ezek a fanyar, groteszk viccek, de annyira viccesek voltak, hogy nem bírtam nem röhögni. Hát eszméletlen volt, ez a két pasi együtt überelhetetlen, én komolyan mondom, annyit nevettem....
A kedvencem ez volt: 'Annyit mondtam Shakespearenek, hogy lenni, vagy nem lenni, erre írt belőle egy szonettet!'. Hát behaltam komolyan, tényleg eszméletlen volt. Örültem, hogy a végére is maradt egy kis poén, bár nem annyi, mint az elején, de ez ez esetben érthető is. 1 dolog volt, ami annyira nem tetszett, az pedig a 13-14 rész átmenete. Az valahogy kicsit már túlbonyolítottnak tűnt nekem, mintha még egy kicsit húzni akarnák a sztorit, holott már simán vége lehetne.
A 14.rész nekem annyira nem tetszett, talán azért, mert mérges voltam, de aztán olyan szépre és meghatóra és csodálatosra sikerült a végét összehozni, hogy szerintem megérte ez az elhúzás. Összességében nem is tudok mást mondani, a Goblin valami igazán újat hozott a koreai sorozatok történelmébe, én úgy gondolom egyszer mindenkinek látnia kell, még ha ismeretlenek is a színészek, mert garantáltan kedvencek közé fognak kerülni. Egyszerűen imádtam, úgy ahogy volt.

Zene: Ezeregyszáztizenkettő pontos, vagy még annál is több. Nagyon sok nagyon gyönyörű szám született a sorozathoz, és a soundtrackek is nagyon a helyükön voltak. Nem is húzom tovább a szót, itt vannak azok, amik telefonon maradtak a Goblinból: Kim Kyung Hee 'And I'm Here', Crush 'Beautiful', Roy Kim és Kim Ez 'Heaven', Soyou 'I Miss You', Heize 'Round and Round', Chanyeol és Punch 'Stay With Me', Kim Kyung Hee 'Stuck In Love', Sam Kim 'Who Are You', Han Soo Ji 'Winter is Coming', 10cm 'My Eyes', Urban Zakapa 'Wish', Eddy Kim 'You Are So Beautiful', Ailee 'I Will go to you like the first snow', Lasse Lindh 'Hush', Jung Joonil 'The First Snow'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Gong Yoo - Kim Shin: Remek hadvezér, talpig becsületes ember, aki sajnos nem azt a sorsot kapja amit megérdemelt volna. Ami nagyon nagyon tetszett, hogy a 900 évvel ezelőtti éne és a sorozatban látott között sok különbség volt. Ez azért volt jó, mert ugye mégiscsak eltelt 900 év, a főhősünk is haladt a korral, kicsit felengedett. Így olyan volt, mintha az ő lett volna, de mégse. Nagyon ügyesen hozta a karakterét a színész, szerintem nincs olyan aki ne kedvelte volna meg őt a sorozatban. Kim Shin volt az, aki természetesen legtöbbet szenvedett az évek alatt, szörnyű lehet úgy élni, hogy körülötted mindenki meghal. Imádtam és imádtam, a színésztől pedig mostantól igyekszem minél több és több sorozatot megnézni.
Kim Go Eun - Ji Eun Tak: Keserves életet él, de ettől függetlenül rengeteget mosolyog, és tudja értékelni az életet, a csöppnyi boldogságot. Nem nagy titok, hogy Kim Go Eun nekem kedvenc színésznőm, nagyon örültem, amikor tavaly végre sorozatban is szerepelt. Itt is van a második főszerepe, ami szerintem a legjobbak között van. Eun Tak egy hihetetlen kedves, aranyos és mosolygós lány volt, olyan igazi vitaminbomba. Nagyon kedveltem őt, örültem, hogy ilyen remek karaktert kapott ismét a színésznő. Nagyon édesek voltak együtt Kim Shin-nel, imádtam őket együtt, gyönyörű volt a szerelmi sztorijuk. Ismét nyomatékosítani tudom, hogy tényleg ő a kedvenc színésznőm. Remélem a jövőben sok főszerepe lesz még.
Lee Dong Wook - A Kaszás: A lelkeket segíti át a túlvilágra, merev, csendes és hideg férfi. Legalábbis annak mutatja magát. Miután beköltözik Kim Shin lakásába lassan felenged, és kiderül, hogy egy hihetetlen rendes, melegszívű, jóságos férfiről van szó, aki olyan aranyos, amikor mosolyog. Akármilyen menő és imádnivaló volt Kim Shin, nekem abszolút ő lett a kedvencem. Nem igazán tudom miért, valamiért olyan megkapó volt az egész karakter (no meg a hozzá tartozó sztori). Nagyon szorítottam neki és nagyon fájt érte a szíven. Lee Dong Wook most nagyon megszerettette magát velem. Az első szerep, amit láttam tőle, nem volt túl megnyerő, de hát itt imádtam. Remélem sok főszerepe lesz még a jövőben.
Yoo In Na - Sunny: A kis éttermében éldegélő nő, aki bár gyönyörű, mégsem igazán találta meg a szerelem. Kicsit nagy a szája, és abszolút megmondja a tutit, de egy nagyon rendes és aranyos nőről van szó, aki azonnal rohan segíteni, ha szükség van rá. Sunny nekem nagy kedvencem lett. Bár az elején kicsit fura volt, kicsit túl beképzelt volt, de valahogy ez annyira természetes lett a végére. Olyan igazi Sunny-s. Nekem a kettejük szerelmi története volt a kedvencem, hát komolyan már milyen csodaszép volt, én el sem hiszem. Eszméletlen volt, imádtam úgy ahogy volt. Én nagyon örülnék, ha a két színésznek lenne egy közös sorija, ahol főszereplők, mert szerintem sokak kedvencévé váltak. Yoo In Na-t én nagyon szeretem, remélem a jövőben főszereplőként is látni fogjuk őt.
Yook Sung Jae - Yoo Duk Hwa: Olyan igazi csibész kölyök, akinek a mindene a bankkártyája. Vicces, mert Duk Hwa olyan tipikus beképzelt örökös karaktert hozott, de valahogy mégis nagyon szerethető volt, ahogyan próbált kiigazodni mind a 'két' nagybácsikáján, meg ahogy próbált nekik segíteni. Valahogy nagyon helye volt a sorozatban, sokat mosolyogtam a karakterén. A színész is nagyon ügyes volt, remélem neki is kiérik hamarosan egy főszerep. És nézzétek, végére is értem a bejegyzésemnek. Ismét vége egy remek sorozatnak, én pedig kénytelen leszek valami mást találni, ami felér ezekhez, mert nagyon nagy hiányban szenvedek most. Még egyszer elmondanám, hogy mennyire tetszett a sorozat, és hogy tényleg nagyon ajánlom mindenkinek megnézni Dokkaebit és nagyszerű csapatát, mert felejthetetlen perceket kapunk ettől a remek soritól.

"Ha félelemtől remegve tölteném a napot, az nem lenne élet.
Még ha holnap meg is halok, ma még élnem kell.
Dolgozni kell mennem, és beiratkozni az egyetemre.
A járdán fogok közlekedni, mint mindig.
Ezt hívják életnek."
Ji Eun Tak

"Egyikük azért szenved, mert mindent elfelejtett,
másikuk azért, mert képtelen felejteni."

Történet: 9/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Romantic Doctor, Teacher Kim

Romantic Doctor, Teacher Kim

Műfaj: melodráma, orvosi, romantikus
Részek száma: 20
Dátum: 2016 - 2017
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk főhőse, Kang Dong Joo édesapja a kórházban hal meg, miután a műtétét félretolták egy VIP beteg miatt. A már kamaszodó fiú elhatározza, hogy ő maga is orvossá válik, hogy megbosszulja édesapját.
Hosszú útja során találkozik a remeteként elvonult Kim Mester nevezetű orvossal, valamint a kedves és lendületes Yoon Seo Jung doktornővel, akihez természetesen romantikus érzések fogják húzni.

Vélemény: Nem nagy titok, hogy Yoo Yeon Seok nekem nagy kedvencem, így abszolút nézős volt számomra a sorozat. A színésznőnek nagyon nem örültem, ugyanis a tavalyi (uh te jó ég, máris tavaly) Oh Hae Young Again c. sorijában övön aluli volt, de tényleg. De ettől függetlenül reményekkel tele vágtam bele a sorozatba, mert nagyon jónak ígérkezett. Az elején hétről hétre követtem, azt hiszem 6 részt láttam belőle, mikor leakadtam. Természetesen ez nem a sorozat hibája volt.
Egyszerűen olyan szinten nem volt rá időm, hogy inkább hagytam, hogy majd egyszerre megnézhessem. Nehéz volt, mert a sorozat olyan izgalmasan, szépen és pörgősen indít, hogy gyakran eszembe jutott, gondolkodtam, hogy vajon mi lesz belőle. A legelső gondolataim ezek voltak: "wow, de szépen vannak felvéve a jelenetek", "wow, de szép volt ez az idézet", "wow, mik ezek a zenék?", "wow, Kim Mester karaktere írtó király", "wow, Yoo Yeon Seok ismét és ismét alkot".
"Wow, ennek a színésznőnek ezúttal írtó aranyos a karaktere". Tele voltam wow-okkal, egyszerűen lehengerelt a sorozat. Ráadásul láttam, hogy elég sok díjat be is zsebeltek (amit így utólag teljesen megértek), így még kíváncsibb lettem. Így most, hogy lett egy kis időm, végre valahára sort tudtam rá keríteni. 3 nap alatt kivégeztem, de hamarabb is megtettem volna ha tudom. Na lássuk csak, hogy mik voltak azok a dolgok, amik nagyon nagyon tetszettek nekem.
Amit már említettem, azok maguk a jelenetek. Tele volt hidegkirázós és szebbnél szebb részekkel, nagyon szépen megoldották. Bár ez a szerelmi szálakhoz is kötődik, de én ilyen szép kiss scene-t még életemben nem láttam, mint ebben a sorozatban. Hát wow, eszméletlen volt, a zene alatta, a lemenő nap a háttérben, csodaszép volt az egész. Nagyon tudják ezek a koreaiak, hogy kell a nézőket megfogni. Szóval igen, egy pont a sorinak. Egy nagyon nagy pont.
A gyönyörű jelenetek mellett természetesen elengedhetetlen az izgis sorozat. Tetszett, ahogy a lendület végig benne volt, még akkor is, ha nem történtek nagy dolgok, csak simán elvoltak ők a kis kórházban. Bár azt meg kell említeni, hogy amilyen kicsi és elhagyatott volt az a kis kórház olyan sok minden történt benne. A sztori mellett a műtétes jelenetek is nagyon nagyon izgisre sikerültek, szerintem ez az első olyan sorozat, ahol hihetetlenül élveztem még ezeket a részeket is.
De természetesen hiába lett volna szép a megvalósítás és izgis a sztori, ha nem lettek volna ilyen ügyesek a színészek. Emelem kalapom előttük, ezúttal mindenki nagyon kitett magáért, nagyon szerethető és emberi karaktereket sikerült megalkotniuk, akik csak úgy csillogtak ebben a remek sorozatban. Szóval igen, nekik is nagy nagy piros pont, eszméletlenek voltak. Ennél jobb színészgárdát akarva sem hozhattak volna össze, én mondom. Totálisan elégedett vagyok.
A romantika is természetesen remek volt, pont amennyi kell, nem volt nyálas, sőt, talán a megszokottól is kevesebb volt benne, de épp elég annyihoz, hogy nagyon megkedveljem ezt a párosunkat. A csodaszép csók jelenetről pedig már ejtettem pár szót, szerintem ezt annak is érdemes megnéznie, aki nem érdekelt a sorozat megnézésében. Szerintem nagyon megérdemelték azt a kedvenc párosa díjat, én is nagyon, de nagyon megkedveltem őket. Sajnálom, hogy vége van a sorozatnak.
A sok sablonos mégis remek dolog mellett nagyon fontos tartalommal bírt a sorozat, egyrészt az emberségről másrészt pedig a kitartásról. A szót már nem is akarom itt tovább szaporítani, nekem nagyon nagyon a kedvemre való volt ez a sorozat, mindenkinek ajánlom aki kicsit mélyebb vizekre evezne ezúttal nem az ügyvédek hanem az orvosok világában. Plusz még ott van Yoo Yeon Seok és az újonnan felfedezett Yang Se Jong is, akik egyszerűen már habok a tortára.

Zene: A sok szám közül elég sok maradt gépen is, abszolút kedvencem Haebin 'Forever Love' című száma és Lee Hyun 'Because It's You' száma lett. Mindkettő csodaszépre sikeredett, ráadásul sokszor is csendültek fel. Ezek mellett még gépen maradtak: Daybreak 'Mellow', Shin Yong Jae 'Always Okay', Lee Seok Hoon 'Today Was Better Than Yesterday', Young Man 'In Place' valamit a 'Western Humanism' c. soundtrack is, hisz ebben is jeleskedett a sorozat.

Szereplők: És akkor dobpergést kérek - lássuk csak történetünk főhőseit.
Han Suk Kyu - Kim Mester: Titokzatos, tipikusan magányos farkas, akit az élet egy kis kórházba 'száműz', ahol éli életét, és próbál minél több emberen segíteni hihetetlen ügyességével. Ami nagyon megfogott a karakterben már a legelején, az a stílusa. Hát valami fergeteges volt, olyan szinten központban állt, hogy nem lehetett nem figyelmen kívül hagyni. Már az elején sejti az ember, hogy valami nagyon nagy dolog történt vele a múltban, valamint azt is, hogy ő volt az, akin minden csattant. Kim Mester egy becsületes, csodaszép lelkű karakter volt, aki elgondolkodtatja az embert pár dologról. Tény, hogy néha nem értettem vele egyet, ahogyan a többiek sem, meg az is, hogy volt pár húzása, ami nem tetszett, dehát ettől lett olyan nagyon emberei. A színész tökéletes választás volt, eszméletlen mennyire emberivé tette a karaktert.
Yoo Yeon Seok - Kang Dong Joo: Tiniként a fejébe veszi, hogy mindent megtesz azért, hogy orvossá váljon, ami sikerül is neki. Épp ezért kicsit merev férfi lesz belőle, akit rezidens évei alatt halálra szivat nagy szerelme, Yoo Seo Jung. Tetszett, hogy amikor ugrunk az időben, a karakter sokat enged a merevségéből, látszik, hogy kicsit belerázódik a világba. Kang Dong Joo-nak is volt pár lépése, amivel úgy nem ért egyet a néző, de ez annyira de annyira emberivé teszi a karaktereket, hogy nem lehet nem lenyűgözve nézni. Végig nagyon szerettem őt, reméltem, hogy szerelme végre célba ér, mert nagyon ari volt, hogy megragadta az alkalmakat arra, hogy elmondja, hogy érez a szeretett nő iránt. Szó mi szó, nem töketlenkedett, kezébe vette az irányítást. Yoo Yeon Seok összes szerepe közül engem ez nyűgözött le a leginkább, örülök a díjnak, amit kapott, valamint remélem, hogy a jövőben rengeteg főszerepe lesz.
Seo Hyun Jin - Yoon Seo Jung: Aranyos, kedves és lendületes orvos, aki nagyon kitartó. Bár ő is hamar megkedveli a rezidens Kang Dong Joo-t, mégis lelkiismeret furdalás gyötri őt az évek során. Ahogy fent is említettem, én nagyon nem örültem a színésznőnek, mert a tavalyi szerepe szörnyűséges volt. Aztán meglepődve láttam, hogy egyszerűen megszeretteti magát, nagyon aranyos, folyton mosolygós (na ez is ritka, általában hisztisek és bőgősek a főhősnők) nőt alakít, aki valahogy kemény mégis védelemre szorul. Nagyon kedveltem őt, Yoo Yeon Seok-kal remek párost alkottak. S még az utolsó sorokat megragadnám és írnék a teljesen új színészünkről is, Yang Se Jong-ról, akinek első szerepként szerintem ez remek kezdés volt, abszolút megállta a helyét, remélem a jövőben sokat fogunk vele is találkozni.

Történet: 8/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10

2016 TOP 15 zenéje

A cím szerintem sok mindent elárul - összeszedtem az idei kedvenc számaimat amik a sorozatokban csendültek fel. El kell, hogy mondjam, borzasztó nehéz dolgom volt, szívem szerint minimum 40 számot belinkeltem volna most ide, de végül nagy nehezen lecsökkentettem. 
Nektek mik voltak az idei kedvenceitek? :-)

Where Is My Heart - Kyuhyun

14. The K2
Love You - Min Kyunghoon

13. Jackpot
I Want To Love You - Postmen

Still Love - Im Se Jun

From When and Until When - Tei

Beautiful Lady - Jonghyun

Youth - Kim Feel

Hold Back - 2Bic

Can You Hear Me - Jooyoung

Will Be Back - Sun Hae Im

You Can Cry - Jo Bok Rae

Dirt - Bernard Park

Time Flows By Since It's You - Xia Junsu

Little Braver - New Empire

Wind - Jung Seung Hwan

Sorozat: The Man Living in Our House

Tha Man Living in Our House 

Műfaj: romantikus, vígjáték, dráma
Részek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: KBS2

Ismertető: Hong Na Ri légiutas kísérőként dolgozik, s tökéletesen meg van elégedve életével, míg édesanyja meg nem hal, s míg rá nem jön, hogy barátja csalja őt az egyik munkatársával. Elkeseredettségében meglátogatja az édesanyja sírját s kiönti a lelkét, azonban egy fiatal srác tűnik fel ott, Go Nan Gil, akiről később kiderül, hogy ő vezeti a család éttermét, s nem mellesleg a lány szülőházában él. Hong Na Ri nem akarja annyiban hagyni a dolgot, azonban egy képtelen dologgal szembesül: a fiú a mostohaapja, halott édesanyja férje. A képben feltűnik még a helyes ügyvéd is, Kwon Duk Bong, aki azt a földet szeretné megszerezni, amin az étterem és a ház van, de természetesen elcsavarja a fejét a megannyi problémával küszködő nő, Hong Na Ri.

Vélemény: Személy szerint nagyon vártam a sorozatot, főleg a színészek miatt. Mikor elkezdtem nagyon örültem, hogy egy nagyon érdekes és vicces történetet kaptunk. Tetszett a srác titokzatossága, az egész fejét vesztett helyzet, a lány eltökéltsége, hogy visszaszerzi ami az édesanyjáé, plusz a megannyi titok és gonosz cselszövések a történetben. Nem is tudom, talán a 7-8. részig volt az, hogy hétről hétre vártam az új részeket, volt, amit angolul néztem, mert nem bírtam várni.
Aztán valahogy minden kihalt a sorozatban. A szerelmi szálat és a drámai pillanatokat a végtelenségig elnyúzták annak ellenére, hogy két felnőttről van szó. Már 'alig vártam' a pillanatot, amikor a csaj megint behisztizik valami miatt, összevesznek, a csaj pofátlanul odamegy, hogy kérjen a srác bocsánatot, leissza magát részegre, majd megbeszélik, hogy mégis nagyon szeretik egymást. Egyszer kétszer eljátszani oké, de itt részről részre folyton feljött, ami nagyon idegesítő volt.
S ha ez még nem lett volna elég a nő részéről, folyton megbántotta, kihasználta a másik srácot, amikor jól tudta, hogy szerelmes belé. Mindemellett pedig folyamatosan hajtogatta, hogy milyen jó nő is ő, hogy mennyire tökéletes. A színésznőt látva reménykedtem egy jó karakterben, de ezúttal nem jött össze, nagyon idegesített a gyerekes viselkedése a komoly helyzetekben. A romantika és a főhősnő mellett a sztori is kifulladt. Már semmi sem volt titok, csak húzták a fonalakat.
Nem értettem sok részt sem, mire kellett, miért ezt csinálták, miért nem lehetne végre lezárni az amúgy már rég lezárt történetet, miért kell ezredjére is teljesen értelmetlenül megcsavarni ugyanazt a szálat. Én szívem szerint a 7-8. résznél befejeztem volna a történetet, ha ott vége lett volna, szerintem tuti magas pontot adok rá, mert egyszerűen imádtam az elejét, azt a könnyed vidámságot és a titokzatos történetet ami annyira nagyon élvezhetővé tette az egészet sztorit.
Összességében tehát én mást nem is igazán tudok mondani a történetről, nincs mit ragozni rajta. Az első nyolc rész bitang jó volt, az utolsó pedig ugyanannyira felesleges és unalmas. Kicsit csalódtam a soriban, reméltem, hogy végig annyira jó lesz, mint az elején. Ha valaki megkérdezi ajánlom-e a sorozatot, őszintén nem tudom elmondani, hogy mit válaszolnék. Ha szeretitek a színészeket, és nem bánjátok az elhúzást, akkor mindenképp megéri rávetni egy pillantást, kitudja, lehet nektek kedvencetek lesz, hisz mindenki mást és mást szeret, és ez így van rendjén.

Zene: Az egyik szám nagyon nagyon tetszik nekem. Ez Im Se Jun 'Still Love' című száma. Ezek mellett még telefonon maradtak: Solji 'With You With Me', Henry ft. Mark 'I Wanna Go Into Your Heart', Junggigo & Dawon 'Slowly, Little By Little', The Ade ' When First Snow Falls'. Meg kell hagyni, mind nagyon szépre sikeredett.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a megszokott módon: sorjában.
Soo Ae - Hong Na Ri: Élete egy pillanatig tökéletes, majd minden romba dől egy szempillantás alatt. A sorozat elején kedveltem őt, tetszett, ahogy eltökélte magát amellett, hogy mindent rendbe hoz. Aztán ahogy beleszeretett a srácba átváltozott egy folyton hisztiző tinivé. De komolyan, szerintem az ilyen nők miatt rettegnek a férfiak a tartósabb kapcsolattól. Hát amit ez a nő lehisztizett végig a sorozatban és amennyiszer parancsolgatott a srácnak, csodálkoztam, hogy az a végén is mellette maradt. Én már így nem bírtam... Mindenesetre már nem vagyok meglepődve, idén szörnyűek voltak a főhősnők (tisztelet a kivételnek), valahogy ez egy elfuserált év volt a főhősnők tekintetében. A színésznő remélem legközelebb jobb karakter fog ki magának, ez nagyon nem illett hozzá, és nagyon nem lehetett megszeretni őt.
Kim Young Kwang - Go Nan Gil: Hong Na Ri mostohaapja lesz, aki már régóta romantikus érzéseket táplál iránta. Csenden és megannyi titkot őrizve éli életét. Go Nan Gil esetében is úgy voltam, mint a színésznővel. Az elején nagyon kedveltem, az ártatlan kis feje és huncut mosolya nagyon szerethetővé tette. Az is tetszett, hogy volt egy picikét félelmetes oldala. Azonban amikor a főhősnő elkezdett hisztisedni, ő mint egy szófogadó gyerek szépen végighallgatta és megbánta minden tettét még akkor is ha nem ő volt a hibás. Vártam, hogy egyszer lesz benne egy kis férfiasság és odavágja a csajnak, hogy ezúttal tényleg nem ő a hibás, de ez valahogy kimaradt. Sikerült egy jó kis papucsot összehozni a karakterből a sorozat végére. Young Kwang nekem nagy kedvencem, és én vagyok a legboldogabb, hogy már végre főhősként is láthatjuk őt, de remélem a jövőben jobb karakterei lesznek.
Lee Soo Hyuk - Kwon Duk Bong: Egy igazán gazdag srác, aki mindig kimondja amit a szívén van. Ahogy a többiekkel, vele is a 8. részig jóban voltam. Tetszett, hogy mindig megmondja a tutit, hogy teszi veszi a dolgokat, hogy pörög. Az sem volt baj, hogy beleszeretett a főhősnőbe, azonban a végére ő is sok volt nekem. Ha egyszer tudta, hogy a lány soha nem fog rá úgy gondolni, mint egy férfira, akkor mi a fenének hagyta magát kihasználni és követte kiskutyaként a lány minden mozdulatát. Reméltem, hogy legalább ő megmarad olyannak, mint volt az elején, de sajnos ez itt sem jött össze. Lee Soo Hyuk már évek óta megragadt ebben a fránya mellékszereplő kategóriában, a fene egye meg, igazán lehetne mostmár főhős, nagyon várom a pillanatot, amikor végre, végre valahára ő fogja megkapni a szeretett főhősnőt.
Jo Bo Ah - Do Yeo Joo: Hong Na Ri munkatársa, aki történetesen elcsavarja annak barátjának fejét, így közutálat tárgyává válik. Igazából a végére úgy eltűnt az a bizonyos pasi (most ez vagy direkt, vagy elfeledkeztek róla), hogy már nem vágtam, hogy együtt van vele, vagy végleg összevesztek, vagy fene tudja mi történt. Ezzel a karakterrel nem voltam úgy, mind a többivel, ő egyszerűen végig nagyon furi volt úgy ahogy volt, meg a körülötte történt események is. Egyszerűen furcsa volt. Jo Bo Ah viszont egy új arcát mutatta meg nekünk, még ha annyira nem is volt szerethető a karaktere. És lassan a végére is értem a mondandómnak, szóval még egyszer elmondanám lezárásként, hogy ez a sorozat két részből állt: egy remek kezdésből és egy elnyújtott befejezésből. De ez senki kedvét ne vegye el, ha esetleg tervezi megnézni.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10