A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jo Bo Ah. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jo Bo Ah. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Temperature of Love

Temperature of Love

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 40 (egy rész fél óra)
Dátum: 2017
Csatorna: SBS

Ismertető: Főhősnőnk, Lee Hyun Soo nagy álma, hogy sikeres drámaíró legyen, azonban sehogy sem jön össze neki semmi. Egy nagyon jó barátnője, Ji Hong A (szintén drámaíró akar lenni) által találkozik a kedves és helyes Oh Jung Sun-nal, aki szakács, és akinek nagy álma, hogy egyszer egy francia éttermet nyit Koreában. Főhőseink tehát találkoznak egy maratonfutás alkalmával, és azonnal szerelem lobban fel kettejük között, azonban egyikük élete sincs épp sínen, hogy megengedhessék maguknak a szerelmet. Megjelenik még a jóképű, kedves és roppant magányos igazgató, Park Jung Woo is, aki kapva kap az alkalman, hogy segíthessen a főhősnek, és aki hamarosan nagyon jó barátja lesz főhősünknek.

Vélemény: Amit legelőször le kell szögeznünk, mielőtt bárki nekikezd, hogy ez a sorozat minden, csak nem vígjáték. Még az elején sincsenek olyan jelenetek, amik viccesek lennének, de még csak nem is próbálkoztak vele. Sokkal inkább mondanám melodrámának. Na de lássuk csak az elejétől. Nagyon kíváncsi voltam a sorozatra, mert az előzetes és a borítókép alapján egy nagyon aranyos, szép és kissé drámai, szép jelenetekkel teli sorozatnak ígérkezett.
Az első pár rész nagyon tetszett. Sőt, talán még a sorozat feléig is úgy voltam vele, hogy nem olyan sok. Azonban ez a 20 rész hihetetlenül sok volt ennek a történetnek. Az utolsó részek már csak saját magukat ismételték. A karakterek, akiket az elején szerettem, a végére teljesen antipatikussá váltak, és szörnyen idegesítettek, főleg emiatt a húzás miatt. Még 16 rész is borzasztóan sok lett volna, főleg úgy, hogy a keretet csal a főhőseink közötti romantika adja.
Az elején még aranyos volt, ahogyan kicsit elrontják a dolgokat egymással, de aztán megbánják és keresik szerelmüket. Az még úgy oké volt. De a végén az a hiszti amit a főhősnő lecsapott hát az hihetetlen volt. Az a baj, hogy még csak azt sem tudtam eldönteni miért hisztizik. Magának akarta a pasit, nem akarta, hogy senki más még csak rá se nézzen, de nem akart mellette lenni, mert folyton letorkolta és gyereknek nézte. Egyáltalán nem értettem, mi baja volt folyton.
Az ilyen nők miatt mondják azt a pasik, hogy nem lehet rajtunk kiigazodni. Én sem tudtam volna. A srácból is elegem lett már a végére, el kellett volna mennie és hagynia a főhősnőt, mikor az annyit hisztizik, nem még inkább közeledni hozzá. A sztori a sorozat felétől már szinte csak arról szól, hogy a két főhős melodrámákat megirigylő tehetséggel vágyakozik egymás iránt, de közben valahogy mégis elegük van a másikből, míg a második pali a földet is feltörli a főhősnő előtt.
Egyszerűen nem értettem. Szörnyen sajnáltam, hogy ez lett a sorozatból, mert az eleje tényleg nagyon aranyosnak indult, a zenék szépek voltak, a jelenetek szépre sikerültek. A ruhák és a kiegészítők is nagyon stílusosak voltak. Itt a probléma magával a sztorival és a szereplők karakterváltozásával volt a probléma. Tényleg nagyon szomorú vagyok miatta, mert a színészek is amúgy nagyon jók. Valamiért nem sikerült ezt a sztorit összehozni úgy ahogy kellett volna.
Volt még egy dolog, ami nagyon idegesített, azok pedig a reklámok voltak. Általában fel sem tűnik egy sorozatban, ha néhol becsempésznek 1-2 reklámot. De itt egymást követték, ráadásul nagyon feltűnőek is voltak. Első sorozat, ahol ez zavart, mert eddig tényleg soha sem figyeltem fel igazán erre sehol sem. Ez is sokat rontott az amúgy is elunalmasodott sorozat hangulatán. Sajnos már nem is igazán tudom mit hozhatnék fel a sorozat javára. Sajnálatos módon.
Összességében ahogy láthattátok, egy aranyosnak és cuki sorozatnak induló sztori volt ez, amit a végére szörnyen elnyúztak, a karaktereket elrontották, a részek önmagukat ismételték. Ajánlani senkinek sem tudném szívől ajánlani, mert egyszerűen tényleg nem tetszett. De nagyon szeretném, hogyha valaki szemezett a sorozattal, az mindenképp kezdje el, már csak azért is, hogy majd el tudja mondani, hogy neki esetleg nagyon tetszett, hisz tudjuk, hogy mindenki mást szeret.

Zene: A számok arik lettek, ezek maradtak meg telón: Bonggu 'It Has To Be You', Fromm 'Wonderful Moment' illetve SeungHee 'You Are'.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk főhőseit a szokásos módon.
Seo Hyun Jin - Lee Hyun Soo: A történet elején egy aranyos, kedves, folyton mosolygó lánynak ismerhetjük őt meg, aki keményen küzd álmáért. Itt még nagyon kedveltem őt, mert tényleg egy lendülettel teli csaj volt, aki bár kicsit össze van zavarodva szerelmét illetően, de mind követünk el hibákat. Aztán ahogy haladt előre a sorozat, az az örökös mosoly leolvadt az arcáról, elkezdett sírni és hisztizni mindenért, amiért teljesen elegem lett belőle. Nem tudom miért kellett egy alapjáraton jó és aranyos főhősnőt ennyire elrontani. Főleg úgy, hogy olyan ritka az, amikor úgy igazán kedveljük a főhősnőket. Mindenesetre a végére már úgy gondoltam, nem érdemelte meg a pasi őt, mint egy tinilány, úgy hisztizett. Hyun Jin vicces egy nő, néha olyan nagyon szeretem a szerepit, néha pedig olyan nagyon elegem van belőlük. Olyan karaktere még nem volt eddig amit csak úgy hm, so-so kedveltem volna vagy csak úgy elment volna a szerepe. Vagy nagyon szerettem őt, vagy nagyon nem.
Yang Se Jong - Oh Jung Sun: Egy kedves és aranyos srác, aki nem nem beképzelt és nem tipikus rosszfiú, hanem épp ellenkezőleg, szerény és aranyos volt. Az elején őt is nagyon kedveltem, tényleg nagyon cuki volt, ahogyan rájött, hogy szerelmes, és ahogyan olyan nagyon új volt neki ez az érzés. Aztán a végére ő is annyira idegesítő lett, amiért annyira ragaszkodott a nőhöz. Persze, az előbb mondtam, hogy egy aranyos és hű karakterről volt szó, de az a végén sok volt. Mikor látta, hogy sokadszorra eljátssza vele a főhősnő ezt a se veled se nélküled dolgot, akkor meg kellett volna makacsolnia kicsit magát és azt mondania, hogy hát jó akkor fejezzük be. De persze ez nem történt meg. Amit sajnálok, mert szerintem jobb főhősnőt érdemelt volna. Se Jong-gal eddig nem sokat találkoztam, az idei másik szerepe is hamarosan megnézésre kerül, remélem ott azért jobb szerepe lesz, mint amilyen itt volt.
Kim Jae Wook - Park Jung Woo: Egy szörnyen rendes és magányos férfi, aki az általa szeretett emberekért mindent megtesz, és nem vár cserébe semmit. Nagyon, de nagyon sajnáltam őt, annyira szomorú volt, ahogyan folyton egyedül ebédelt, ahogyan egyedül ült és csak bámult a semmibe. Az elején annyira reméltem, hogy a főhősnő inkább vele marad (bár egyértelmű volt, hogy nem így lesz). Aztán a végére mikor a csaj elkezdett hisztizni, rájöttem, hogy ez a rendes pasi nem érdemli meg, hogy ilyen nőt kapjon maga mellé. Bár azért jó lett volna, ha neki is beszerveznek egy barátnőt a végére, akkor nem lett volna annyira szomorú az ő sztorija. Az egyetlen normális karakternek a sztorija. Nagyon örülök, hogy Jae Wook visszatért a képernyőre, remélem a jövőben sokat találkozhatunk majd vele, és hamarosan főszerepben is, mert már igazán kijárna neki és igazán megállná benne a helyét.

Történet: 6/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: The Man Living in Our House

Tha Man Living in Our House 

Műfaj: romantikus, vígjáték, dráma
Részek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: KBS2

Ismertető: Hong Na Ri légiutas kísérőként dolgozik, s tökéletesen meg van elégedve életével, míg édesanyja meg nem hal, s míg rá nem jön, hogy barátja csalja őt az egyik munkatársával. Elkeseredettségében meglátogatja az édesanyja sírját s kiönti a lelkét, azonban egy fiatal srác tűnik fel ott, Go Nan Gil, akiről később kiderül, hogy ő vezeti a család éttermét, s nem mellesleg a lány szülőházában él. Hong Na Ri nem akarja annyiban hagyni a dolgot, azonban egy képtelen dologgal szembesül: a fiú a mostohaapja, halott édesanyja férje. A képben feltűnik még a helyes ügyvéd is, Kwon Duk Bong, aki azt a földet szeretné megszerezni, amin az étterem és a ház van, de természetesen elcsavarja a fejét a megannyi problémával küszködő nő, Hong Na Ri.

Vélemény: Személy szerint nagyon vártam a sorozatot, főleg a színészek miatt. Mikor elkezdtem nagyon örültem, hogy egy nagyon érdekes és vicces történetet kaptunk. Tetszett a srác titokzatossága, az egész fejét vesztett helyzet, a lány eltökéltsége, hogy visszaszerzi ami az édesanyjáé, plusz a megannyi titok és gonosz cselszövések a történetben. Nem is tudom, talán a 7-8. részig volt az, hogy hétről hétre vártam az új részeket, volt, amit angolul néztem, mert nem bírtam várni.
Aztán valahogy minden kihalt a sorozatban. A szerelmi szálat és a drámai pillanatokat a végtelenségig elnyúzták annak ellenére, hogy két felnőttről van szó. Már 'alig vártam' a pillanatot, amikor a csaj megint behisztizik valami miatt, összevesznek, a csaj pofátlanul odamegy, hogy kérjen a srác bocsánatot, leissza magát részegre, majd megbeszélik, hogy mégis nagyon szeretik egymást. Egyszer kétszer eljátszani oké, de itt részről részre folyton feljött, ami nagyon idegesítő volt.
S ha ez még nem lett volna elég a nő részéről, folyton megbántotta, kihasználta a másik srácot, amikor jól tudta, hogy szerelmes belé. Mindemellett pedig folyamatosan hajtogatta, hogy milyen jó nő is ő, hogy mennyire tökéletes. A színésznőt látva reménykedtem egy jó karakterben, de ezúttal nem jött össze, nagyon idegesített a gyerekes viselkedése a komoly helyzetekben. A romantika és a főhősnő mellett a sztori is kifulladt. Már semmi sem volt titok, csak húzták a fonalakat.
Nem értettem sok részt sem, mire kellett, miért ezt csinálták, miért nem lehetne végre lezárni az amúgy már rég lezárt történetet, miért kell ezredjére is teljesen értelmetlenül megcsavarni ugyanazt a szálat. Én szívem szerint a 7-8. résznél befejeztem volna a történetet, ha ott vége lett volna, szerintem tuti magas pontot adok rá, mert egyszerűen imádtam az elejét, azt a könnyed vidámságot és a titokzatos történetet ami annyira nagyon élvezhetővé tette az egészet sztorit.
Összességében tehát én mást nem is igazán tudok mondani a történetről, nincs mit ragozni rajta. Az első nyolc rész bitang jó volt, az utolsó pedig ugyanannyira felesleges és unalmas. Kicsit csalódtam a soriban, reméltem, hogy végig annyira jó lesz, mint az elején. Ha valaki megkérdezi ajánlom-e a sorozatot, őszintén nem tudom elmondani, hogy mit válaszolnék. Ha szeretitek a színészeket, és nem bánjátok az elhúzást, akkor mindenképp megéri rávetni egy pillantást, kitudja, lehet nektek kedvencetek lesz, hisz mindenki mást és mást szeret, és ez így van rendjén.

Zene: Az egyik szám nagyon nagyon tetszik nekem. Ez Im Se Jun 'Still Love' című száma. Ezek mellett még telefonon maradtak: Solji 'With You With Me', Henry ft. Mark 'I Wanna Go Into Your Heart', Junggigo & Dawon 'Slowly, Little By Little', The Ade ' When First Snow Falls'. Meg kell hagyni, mind nagyon szépre sikeredett.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a megszokott módon: sorjában.
Soo Ae - Hong Na Ri: Élete egy pillanatig tökéletes, majd minden romba dől egy szempillantás alatt. A sorozat elején kedveltem őt, tetszett, ahogy eltökélte magát amellett, hogy mindent rendbe hoz. Aztán ahogy beleszeretett a srácba átváltozott egy folyton hisztiző tinivé. De komolyan, szerintem az ilyen nők miatt rettegnek a férfiak a tartósabb kapcsolattól. Hát amit ez a nő lehisztizett végig a sorozatban és amennyiszer parancsolgatott a srácnak, csodálkoztam, hogy az a végén is mellette maradt. Én már így nem bírtam... Mindenesetre már nem vagyok meglepődve, idén szörnyűek voltak a főhősnők (tisztelet a kivételnek), valahogy ez egy elfuserált év volt a főhősnők tekintetében. A színésznő remélem legközelebb jobb karakter fog ki magának, ez nagyon nem illett hozzá, és nagyon nem lehetett megszeretni őt.
Kim Young Kwang - Go Nan Gil: Hong Na Ri mostohaapja lesz, aki már régóta romantikus érzéseket táplál iránta. Csenden és megannyi titkot őrizve éli életét. Go Nan Gil esetében is úgy voltam, mint a színésznővel. Az elején nagyon kedveltem, az ártatlan kis feje és huncut mosolya nagyon szerethetővé tette. Az is tetszett, hogy volt egy picikét félelmetes oldala. Azonban amikor a főhősnő elkezdett hisztisedni, ő mint egy szófogadó gyerek szépen végighallgatta és megbánta minden tettét még akkor is ha nem ő volt a hibás. Vártam, hogy egyszer lesz benne egy kis férfiasság és odavágja a csajnak, hogy ezúttal tényleg nem ő a hibás, de ez valahogy kimaradt. Sikerült egy jó kis papucsot összehozni a karakterből a sorozat végére. Young Kwang nekem nagy kedvencem, és én vagyok a legboldogabb, hogy már végre főhősként is láthatjuk őt, de remélem a jövőben jobb karakterei lesznek.
Lee Soo Hyuk - Kwon Duk Bong: Egy igazán gazdag srác, aki mindig kimondja amit a szívén van. Ahogy a többiekkel, vele is a 8. részig jóban voltam. Tetszett, hogy mindig megmondja a tutit, hogy teszi veszi a dolgokat, hogy pörög. Az sem volt baj, hogy beleszeretett a főhősnőbe, azonban a végére ő is sok volt nekem. Ha egyszer tudta, hogy a lány soha nem fog rá úgy gondolni, mint egy férfira, akkor mi a fenének hagyta magát kihasználni és követte kiskutyaként a lány minden mozdulatát. Reméltem, hogy legalább ő megmarad olyannak, mint volt az elején, de sajnos ez itt sem jött össze. Lee Soo Hyuk már évek óta megragadt ebben a fránya mellékszereplő kategóriában, a fene egye meg, igazán lehetne mostmár főhős, nagyon várom a pillanatot, amikor végre, végre valahára ő fogja megkapni a szeretett főhősnőt.
Jo Bo Ah - Do Yeo Joo: Hong Na Ri munkatársa, aki történetesen elcsavarja annak barátjának fejét, így közutálat tárgyává válik. Igazából a végére úgy eltűnt az a bizonyos pasi (most ez vagy direkt, vagy elfeledkeztek róla), hogy már nem vágtam, hogy együtt van vele, vagy végleg összevesztek, vagy fene tudja mi történt. Ezzel a karakterrel nem voltam úgy, mind a többivel, ő egyszerűen végig nagyon furi volt úgy ahogy volt, meg a körülötte történt események is. Egyszerűen furcsa volt. Jo Bo Ah viszont egy új arcát mutatta meg nekünk, még ha annyira nem is volt szerethető a karaktere. És lassan a végére is értem a mondandómnak, szóval még egyszer elmondanám lezárásként, hogy ez a sorozat két részből állt: egy remek kezdésből és egy elnyújtott befejezésből. De ez senki kedvét ne vegye el, ha esetleg tervezi megnézni.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Surplus Princess

Surplus Princess ~ The Mermaid 

Műfaj: fantasztikus, romantikus, vígjáték
Részek száma: 10
Dátum: 2014
Csatorna: tvN

Ismertető: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal és modern hableány. Ez a félig hal, félig ember nőstény, tisztességes nevén Kim Ha Ni egy tinihez hasonló életet él: nézi az aktuális sorozatokat, twitterezik, követi a divatot (a soha le nem merülő telefonján, amin wifi van), s nem mellesleg a kiszemelt srácról álmodozik. Ez a srác nem más, mint egy fiatal és tehetséges, ámde hallgatag és beképzelt szakács, Kwon Shi Kyung. Főszereplők köreibe tartozik még Lee Hyun Myung, aki állást keres immár nagyon sok ideje, és annak barátnője (illetve ex-barátnője), Yoon Jin Ah, aki nem mellesleg annál a vállalatnál dolgozik, mint Shi Kyung, és nem mellesleg el akarja csábítani a szakács fiút. Ha Ni-nak minden álma, hogy ember lehessen, és megnyerhesse a srác szívét, így felkeresi Ahn Ma Nyeo-t, akinek akarata ellenére is segítenie kell a kis naiv hercegnőn. Ha Ni eszméletlen boldog, és örül az új lábainak, azonban minden rosszban van valami jó: mindössze száz napja van, hogy megtalálja az igaz szerelmet, különben buborékká változik.

Vélemény: Először is, ami a legidegesítőbb volt az egészben, hogy elméletileg 16 részesre tervezték, nem értem, hogy miért lett csak 10? Persze a rövidebb sorikat jobban szeretem, de ez 2 okból is rossz volt. Először is az utolsó részt annyira hihetetlenül összecsapták, hogy az nem igaz. Oké, természetesen nagyon szép lett, meg aranyos, meg meg is lehetett rajta könnyezni, de nekem ez túl sok volt, az összes 6 részes eseményt kemény 1 órába besűríteni azért valljuk be elég merész...
A második ok, az az, hogy szívem szerint én még elnézegettem volna őket. Nem kedvenceim a vígjátékok, de én ezt a sorozatot nagyon megkedveltem, aranyos volt, vicces, tele titokkal, amit Ha Ni rejtegetett, és az ember azt várja, hogy mikor jönnek már rá az igazságra. Bár mikor elkezdtem kicsit tartottam tőle, meg a pár perverz jelenet után el kellett szakítanom a megszokott Disney-s Arieltől, de miután ez sikerült felejthetetlen élmény lett. Na de, térjünk ki egyes konkrét elemekre. 
Először is, nekem ez a 'nagy' szerelem annyira semmilyen volt az első 9 részben (természetesen ez is a - 6 rész átka), hisz 9 részig keményen azt látjuk, hogy a lány hogy teper a srácért, aztán egycsapásra megváltozik minden. Oké, hogy valószínűleg ugrik egyet az időben, de mi ezt egyáltalán nem érzékeljük, így hiányoznak az 'egymásba szeretős' meg a 'féltékenykedős' valamint az 'aranyos' részek is. És én ezt nagyon sajnáltam, mert ugyebár ez egy romantikus sorozat akart lenni.
Ha még egy picit kritizálni kellene az egészet, akkor a Ha Ni eszméletlen béna uszonyát említeném meg, amiről sütött, hogy mű az egész, ráadásul az elején az úszós jelenetek... na jó, hagyjuk. Az utolsó rész kicsit humortól megfosztott befejezésnek sikerült, hisz kb. egy poént sem sütnek el benne, csak a drámai rész. Nem mondanám túldramatizáltnak, mert bevallom szép lett, meg meg is hatódtam, de azért egy picit lehetett volna viccesebb is, megtartva a kezdeti színvonalat.
Nameg, a végére azért egy ölelést vagy valami... Kedvenc részeket kiemelve, a legszebb jelenet az a végén az esernyős lett. Nagyon tetszett, végre egy kis normális romantikát is beleraktak a 2 főszereplő között. A legpoénosabb egyértelműen a You Who came from the Stars paródia volt az elején. Olyan jó volt látni. Nagyon tetszett. Ömm, alappoén volt még az alma popó is. Tényleg, rendesen lehetett rajta nevetni, tiszta és könnyű viccek voltak benne, én nagyon élveztem és szerettem őket nézni.
Egyszóval én tényleg rettenetesen sajnálom amiért nem kaptunk még 6 rész (tényleg nem tudom miért faragták le, ha valaki tudja, akkor világosítson fel engem is), mert akkor egy szép, kerek történetet sikerült volna alkotni belőle. Így egy 9.részig érdekes történetet és egy összecsapott véget kaptunk. DE, szerintem azért nagyon érdemes megnézni, mert a sok komoly sorozat mellett kellett egy kis kikapcsolódás is, és a Surplus Princess ezt tökéletesen biztosította azok számára akik belefognak.

Zene: A sorozat közben annyira az számokra nem fektetett hangsúlyt az egész, az egész soundtrackeken alapult (meg kell hagyni, az tökjó volt). Hanem az utolsó részben szinte végig mentek a szebbnél szebb zenék, ami még meghatóbb hangulatot biztosított az egésznek. Ez a szám meg... nagyon nagyon szép volt: 'EVER-NEW'. Le is töltöttem, mert nagyon aranyos és illik a sorozathoz.

Szereplők: Van kiről beszélni, szóval lássuk csak őket sorban.
Jo Bo Ah - Kim Ha Ni: Naiv kislány, aki azt hiszi, hogy minden úgy van, ahogyan a mesékben is. Ha szeret valaki, az majd viszont szereti. Jó volt látni, hogy azután sem esett át a ló túloldalára, amikor megvilágosodott száma a dolgok igazi oldala, és rájött, hogy tenni is kell azért, hogy valamit megkapjunk. Aranyos volt (bár nekem kicsit túl nagy volt a szája), vicces, és nem mellesleg roppant kétségbeesett is, és így kaptunk egy jól összegyúrt karaktert. Nagyon szurkoltam neki, és reméltem, hogy tényleg sikerül meglelnie az igaz szerelmét, hisz szegény annyira tepert. S így a teperésről eszembe jut, hogy haragudtam is rá a sori végén, amiért Shi Kyung-ot az ujja köré csavarta, aztán meg szépen lemondott róla. Okéé, természetesen én is Hyun Myung-nak szorítottam, de azért nem volt szép ez a húzás tőle. Nem szeretem, amikor az egyik srácot megsajnáltatják
velünk, mert az nagyon szánalomra méltó, és ha a karakterre gondolsz egyből olyan rossz érzés fog el. Nade, ez van. Ami még nagyon tetszett, hogy a lakásban voltak ám "csajos" dolgok is, hisz itt volt az ízig-vérig nő, Hye Young, akit beengedett a kis magán szférájába, így nem volt egyedül a HaNi, ami szerintem nagyon jó volt. Én nekem nagyon tetszett. A színésznőtől kicsit tartottam, hisz kb. a 5-6. résznél lehettem, amikor megnéztem a Innocent Thing című filmet... s hááát... aki látta az tudja miről beszélek. Na szóval, gondoltam, hogy teljesen más szemmel fogok ránézni, de kajak nem. Egyáltalán nem jutott eszembe, teljesen elfelejtettem, mert annyira más (és vidám) volt itt a karaktere, hogy tényleg csak most az elemzés során jutott eszembe.
Ohn Joo Wan - Lee Hyun Myung: Szegény pasi a sori első felében teljesen pesszimista és depressziós volt, kb. csak sírni meg könyörögni láttuk, ezért is ment el a kedvem kicsit a HaNi-s szerelmi száltól. Igazából ő erről nem tehetett, pont olyan életszakaszába helyezték a karaktert, ami a lehető legbénább. Szerencsére utána összeszedi magát, és egy teljesen normális és aranyos srác vált belőle. De azért legelőször tényleg szinte lemondtam róla, mert egyrészt alig szerepelt, ha meg mutatták is, akkor is szegényt csak sajnálni tudtunk, hisz nem elég, hogy a szeretett nő otthagyta, mert nincstelen és munkanélküli, ráadásul állást sem kap sehol. S mikor szegény elküldik az állás interjúról a szívem szakadt meg, mert senki sem lehet ennyire szerencsétlen, mint ő. Ráadásul láthattuk, hogy nem éppen egy kis hülyegyerekről van szó, mert igenis voltak jó ötletei, és talán a legkomolyabb és legintelligensebb volt az egész lakásban.
Ezt a pesszimista oldalát vagy benyomását nagyon el akarták törölni, így utána már elég sok vicces helyzetben láthattuk, és szépen lassan el lehet felejteni a kezdeti rossz benyomást. A végére nagyon megszerettem, bár már alapból úgy álltam hozzá, hogy vele fog maradni a HaNi, szóval felkészítettem magam (amúgy az annyira tipikus, hogy mindig azzal marad a főhősnő, aki mellett van a képen, vagy aki rögtön utána van a stáblista felsorolásnál). De így jobb is lett, hisz ezzel még jobban elszakadhattunk a disney mesétől, és láthattuk, hogy az "Erik herceg" csak a mesékben létezik, holott ez egy teljesen irreális sztori volt. A mese és a valóság párhuzamosan futott egymás mellett. Visszatérve a színészre, én először találkoztam vele, bár nem egy hűde helyes pasiról van szó, nekem nagyon szimpatikus lett, és várom az új sorijait.
Song Jae Rim - Kwon Shi Kyung: Naigen, őszintén az se lett volna rossz sztori, ha megérkezik a kis közvetlen, ugris lány, aki teljesen kizökkenti a srácot a megszokott életéből. Az elején nagyon nem szerettem őt sem, nekem túl beképzelt és olyan semmilyen volt, de szépen lassan, ahogy egyre szerelmesebb lett, úgy egyre nyitottabb lett felénk, s így tényleg egy nagyon jó karakter vált belőle. A végén pedig nagyon sajnáltam, amiért nem sikerült neki együtt maradnia a HaNi-val. Bár kicsit abszurdnak is találtam. Valamiért a koreaiak kicsit abban a tudatban vannak, hogyha egy srác szeret egy lányt, akkor képes feladni. Na ne, ez nagyon nagyon rossz, ha szereti akkor igenis harcoljon érte. De talán ez is a -6 rész átka volt. Egyszerűen nem volt elég idejük kibontakozni sem a karaktereknek, sem a történéseknek, így annyira rossz, mert annyi mindennek kellett volna még történnie. Na de mostmár tényleg nagyon mindegy.
A színésszel már találkoztam párszor, de sose főszerepben, jó volt egy ismerős arcot látni a sok ismeretlen között. Neki is várom a további sorozatait, mert jó kis színésznek tűnik. De amúgy eszméletlen picike szeme van neki.

Egy pár szót megemlítenék a Yoon Jin Ah-t alakító Park Jo Soo-ról is, aki ugye jelen sorozatban a gonosz akart lenni. Persze sikerült is, hisz a nézők szemében egy kapzsi, anyagias nőnek tűnt, aki elszedi HaNi-től az igaz szerelmet, így szegény kis hableányunk bubivá fog változni. A végére azonban próbáltak az ő karakterére is pár pozitív tulajdonságot is rakni, hogy senkit se utáljunk igazán. Én személy szerint a történet közben sem utáltam, oké, nem volt szimpi, az tuti, de voltak jelenetek, amikor őt is lehetett sajnálni (pl. amikor sírt, amiért otthagyta Hyun Myung-ot). Sajnos az ő karakterén is nagyon meglátszódik az, hogy az utolsó rész mennyire nagyon összezsúfolták.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10



Film: Innocent Thing

Innocent Thing

Műfaj: romantikus, thriller
Játékidő: 117 perc
Premier: 2014. április 10.

Ismertető: Joon Ki egy népszerű és fiatal testnevelés tanár egy lány középiskolában. Feleségével boldog házasságban él, immár első gyermeküket várják. Egyik úszás órán tanítványa, Young Eun felmászik az egyik legmagasabb pontra, és onnan ugrik a medencébe. A lánynak semmi baja sem lesz, mindez csak figyelemfelkeltés volt, hiszen őrülten szerelmes tanárába, és ezt igyekszik minél jobban a tudomására hozni. Már-már megszállottként próbálja folyamatosan a figyelmét felkelteni, ami hamarosan sikerrel is jár. Természetesen egy pillanatra tökéletes és tetszetős minden, de szép lassan Joon Ki házasságát fenyegeti már ez a kapcsolat, hisz semmi jó sem sülhet ki a tanár diák szerelemből és a megcsalásból.

Vélemény: Kicsit fura és elvont volt az egész film. Ez már az első percekben sütött róla. A sztori tipikus, és a megvalósítás is. Bár nekem kicsit uncsi volt az egész, és fura. Nagyon fura. Nem egy résznél húztam össze a szemöldököm, hogy tejóég, ez most mi ez. Persze nem volt az, hogy nem értettem volna, ki mit és miért tesz, de akkor is nagyon nagyon beteges volt az egész. Nem tudom, hogy ilyen helyzetbe került e már valaki valahol, de remélem, hogy nem, mert kb. 4 ember életét vágta taccsra az egész. A végére próbáltak egy kis izgalmat is belecsempészni, ami jó is volt, kicsit feldobta ezt az egész sztorit. 
Viszont a véres jelenetek a végén nagyon durvák voltak, mármint egyáltalán nem illett az egészhez. Egyszóval nekem ez túl beteges és elvont volt. Engem egyáltalán nem győzött meg. Kicsit hasonlít a sztori és a dolgok kimenetele a Szomszéd fiú című filmre, ahol hasonlóképp egy fiatalabb megszállottként ragaszkodik idősebb szerelméhez. Szóval összességében nem volt olyan rossz a film, ha valaki szereti a nagyon elvont és komoly témákkal foglalkozó filmeket, akkor ajánlom neki annak ellenére, hogy engem nem nagyon győzött meg, valamint a színészek miatt is, mert ők nagyszerűen alakítanak.

Szereplők: Lássuk csak két főhősünket külön külön.
Jo Bo Ah - Young Eun: Na igen. Elég durva volt az egész csajszi, s már az elején sejteni lehet, hogy mi lesz a legvégén a sorsa. Oké, halálosan szerelmes volt, meg minden, de akkor is annyira kis könnyű nőcskének látszott, hogy az egyszerűen félelmetes. Nagyon nem szerettem ezt a karaktert. Bár a legvégén kicsikét megsajnáltam. S szépen az is bebizonyosodott, hogy a tanár felesége is egy az egyben olyan, mint ő. Mármint bármit képes megtenni a szerelméért. Mondjuk nem tudom, én mit tettem volna, ha a férjem kajak egy kisiskolással kezd ki, de remélem nem is fogom soha soha megtudni. A színésznővel eddig nem találkoztam még ilyen komoly filmben inkább vicces és életvidám szerepben, ezt a szerepet elvállalni és eljátszani sem semmi, most azt nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz értelemben értendő-e.
Jang Hyuk - Joon Ki: Avagy a legidiótább ember a földön. Nem tudom hány éves lehetett a pasi, de tuti a harmincas éveiben jár. Most komolyan, annyi esze nincs, hogy gondolkozzon egy kicsikét? Komolyan tönkretette 3 nő életét egy az egyben. Kajak nem normális. Persze valamennyire őt is lehetett sajnálni, hiszen a felsége is, és Young Eun is elég durván ragaszkodott hozzá, holott igazából egyiket sem igazán szerette. Hát könyörgöm szedje már össze magát vagy valami, ha nem tud dönteni, nehogy már tönkretegyen mindent, a kisbabáról meg nem is beszélve. Talán ő volt a legfurcsább az egész filmben. A színésszel először találkoztam, sok mindent nem is tudok róla mondani, majd ha egyszer még összefutok vele, akkor kicsit okosabb leszek e téren. Ezt a filmet tényleg csak azoknak ajánlom, akik ilyen nagyon elvont kedvükben vannak.

Történet: 4/10
Színészek: 4/10
Karakterek: 4/10