A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: The Return of Iljimae

The Return of Iljimae

Műfaj: történelmi, romantikus
Részek száma: 24
Dátum: 2009
Csatorna: MBC

Ismertető: Iljimae gyermekkora meglehetősen zavaros volt: nemes apja és szolgáló édesanyja társadalmi különbségük révén nem maradhattak együtt, így a gyermeket az apa gonosz családja a folyóba veti, míg anya abban a hitben van, hogy fia jó körülmények között nő fel. A csecsemőt egy koldus találja meg, majd nemsokkal később Mingbe kerül és egy nemes család fiaként él. Kamaszkorában rájön, hogy valójában csoszuni, így hazatér, és a nép hősévé válik. Iljimae megtalálja a szerelmet, s rájön, hogy nem egyedül van ebben a hatalmas világban, igenis sok ember van körülötte. Kiemelkedő szerepet játszik a történetben még Seon Dal és Cha Dol, akik lejegyezték Iljimae krónikáit, így fenntartva a jövő nemzedék számára Iljimae hőstetteit.

Vélemény: Hűha. Kemény 24 részt tudtam le most magam mögött. Őszintén nagyon vártam már, hogy elkezdhessem a sorozatot. Egyrészt olyan sok szép videót láttam már róla, másrészt Jung Il Woo sorozatai valahogy mindig a kezem alá esnek. A sorozatnak 2 oldala van: egy fura, kicsit idegesítő, valamint egy csodaszép, tanulságos része is. A történet eleje rendkívül furcsán kezdődik, nekem túl sok volt a narráció, aztán mire megszoktam volna, egyszer csak abbamaradt. Na kössz, tényleg.
Kivetnivalót hagy még maga után Iljimae ugrása, aminél mindig csak a fejem fogtam. Oké, hogy ügyes meg minden, de azok a szökkenések. Gondoltam lassan kiderül, hogy kiskorában szöcskékkel tömték. Szóval a jó akciójelenetek ellenére ez elég sokat rontott az összképen. A romantika az elején hihetetlen szép volt, aztán a közepére (aki látta, az tudja miről beszélek) borzalmas lett. Kapcsolatunk inkább annyiról szólt, hogy a lány ráakaszkodott Iljimae-ra.
És ez a legvégéig így is maradt sajnos. Szóval ha valaki a romantika miatt kezdené el megnézni, akkor felejtős. Másik dolog, ami hatalmas nagy hülyeség volt, hogy Iljimae-t folyamatosan lánynak titulálták, minden részben elhangzott legalább egyszer, hogy olyan szép, mint egy lány. A pohár ott telt be, amikor nőnek álcázta magát, és kajak megtévesztett mindenkit. Kösz, nem. Jung Il Woo arca bár picit lányos, a testalkata akkor sem az, így nagyon nevetségesen jött le. Nagyon, nagyon is.
Kicsit fura volt még számomra az utolsó 2 rész is. Nem értettem, hogy Iljimae mi a fenének nem írt a lánynak, ha már haza nem ment. Nem, nem volt szép, és nem, nem volt megható a találkozásuk sem. Bár most sok rossz dolgot emeltem ki, félreértés ne essék, nem egy rossz sorozatról van szó. Iljimae élete (ami szerencsére középpontban van) hihetetlen érdekes és tanulságos volt. Nagyszerű volt végignézni, ahogyan kamaszból felnőtt férfi lesz, akit a nép szeretete táplál.
Külön piros pont, és nem győzőm hangsúlyozni sem, hogy mennyire eszméletlen jól jött ki az, hogy míg az összes karakter egy tulajdonsággal volt felruházva, és nem változtak a sorozatban, addig Iljimae folyamatosan tanult valami újat, folyamatosan változott. Ráadásként jön az, hogy bár Iljimae egy 'hős', mégis van egy rossz oldala, ami ha előtör belőle hatalmas port hagy maga után. Tényleg tetszett, hogy nem egy kitalált tipikus főhőst kaptunk, hanem egy igazi emberi karaktert.

Zene: Bár nagyon sok szám volt benne, egy mégis nagyon elnyerte a tetszésem, a 'Yearning' című zene. Annyira csodaszép, és a szövege is annyira gyönyörű.

Szereplők: Mint mondtam, a szereplők egy-egy tulajdonsággal voltak felruházva, nem változtak. Voltak jók, akik Iljimae mellett álltak, és voltak gonoszak, akik mindenképp el akarták őt tüntetni. Mindkét oldal színészei nagyot alakítottak, elismerésem. No de lássuk csak a 4 főszereplőt külön-külön.
Jung Il Woo - Iljimae: Il Woo tipikusan az a színész, akinek az összes sorozatában ugyanaz a karaktere. Itt is találkozhattunk az egyrészt vicces, másrészt komoly férfival, aki fájdalmas múltat tudhat le maga mögött. Ebből a karakterből a The Night Watchman 2014-es sorozatában lett elegem. Kicsit féltem is, hogy ismét szenvednem kell majd Iljimae-vel is. Aztán láss csodát. Végre megtaláltam a sorozatot, ahol jól jön ki ez a karakter. S mivel itt bevált, valószínű ezért írták rá ezt a szerepet. Mivel az ő életéről szólt az egész történet, ezért természetesen kedvencemmé lett, s el se tudom mondani, mennyire megkedveltem itt. S végleg bebizonyosodott, hogy Il Woo-nak a történelmi sorozatok állnak a legjobban.
Yoon Jin Seo - Wol Hee: Kicsit fura nő, aki teljesen beleszeret Iljimae-ba, és soha többé nem ereszti el. Őszintén engem Wol Hee teljesen kikészített. A pohár valahol ott telt be, amikor másodjára találkoztak (párbeszéd nuku közöttük) és máris sor kerül az ágyjelenetre. Picit játszhatta volna a nehezen kaphatót vagy valami. Az pedig, ahogy ráakaszkodott a srácra, nagyon zavaró volt, néha már kipöcköltem volna a képernyőről, hogy hadd lássam már Iljimae-t. Szóval a karaktere az eddigi legrosszabb női karakterek című csoportomba bekerült.
Kim Min Jong - Ku Ja Myeong: Egy hihetetlen rendes és eszméletlen szerelmes férfi, aki ha beleszeret valakibe, soha többé nem ereszti, és akár az élete árán is megvédi. Ja Myeong karakterét én lenyűgözőnek találtam, és eszméletlenül fájt a szívem érte. Ennyire rendes, aranyos és édes férfit nehéz találni (még a sorozatokban is). Egy rossz dolgot se tudok rá mondani, én tényleg nagyon megkedveltem őt. A színészt is, remekül hozta ezt a karaktert, alig várom, hogy egy másik sorozatban láthassam. Vagy esetleg régebbikben. Majd utánanézek.
Jung Hye Young - Baek Mae: Egy szolgálólány, aki fiatal korában az ura gyermekének ad életet, s emiatt rögtön el is küldik a házból. Éveken át őrizte szívében gyermekét annak ellenére, hogy egyszer sem láthatta. Őszintén én Baek Mae karakterét is nagyon szerettem. Bár Ja Myeong-gal picit szemét volt, de érthető, hisz a férfiak eddig csak kihasználták őt, nem csoda, hogy nem hisz a szerelemben. A kettejük romantikája ezerszer szebb volt, mint a két főszereplőé, én nagyon szerettem volna, ha boldog jövő vár rájuk. A színésznőhöz nagyon illett ez a karakter.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Film: Postman To Heaven

Postman To Heaven

Műfaj: romantikus, fantasztikus
Játékidő: 108 perc
Premier: 2009. október 11.

Ismertető: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas és gyönyörű zöld rét amelynek közepén egy szép kis piros postaláda állt. Ez nem akármilyen postaláda, az emberek ide a halott szerettüknek küldenek levelet. Senki sem gondolná, hogy ezek tényleg kézbesítve vannak. Főszereplőink is itt találkoznak. Hana éppen a halott exének ad fel egy rágalmazó levelet, s összefut Jae Joon-nal, aki azt állítja, hogy a mennyből jött, és ő egy angyal vagy éppen szellem. Feladata, hogy kézbesítse ezeket a leveleket. Hana természetesen nem hisz neki, de mivel épp munkát keres, s a Jae Joon pedig épp munkást, ezért együtt dolgoznak. Az összes levelet elolvassák, a rágalmazó, trágár szavakat használó üzeneteket kiszűrik, s ha tudnak, egy egyszerű hazugsággal segíthetnek a feladón. Minden rendben is megy, de persze elkerülhetetlen, hogy főszereplőink egymásba ne szeressenek. Csak azt nem tudja Hana, hogy az képes látni Jae Joon-t, aki éppen gyászol. Tehát ha megváltoznak érzései a halott exe iránt, azzal párhuzamosan a menny postását is elveszíti. 

Vélemény: Az első dolog amit meg kell jegyeznem, hogy egyszerűen gyönyörű a hely ahol az egészet forgatták. Szívet melengető, bájos. Ráadásul a fények is szép világosak voltak. Nagyon tetszett. Még a kávéház is aranyos volt. A történetről annyit, hogy nem hétköznapi, ilyennel még nem találkoztam. Viszont ahogy gondoltam, kicsit túl lett dramatizálva. Míg az elején a piszkálódás adott némi hangulatot a filmnek, de miután hirtelen egymásba szerettek az eltűnt. Túl gyors volt nekem.
Persze a fiú szereti meg először Hana-t, de akkor is túl hirtelen történt ahhoz, hogy a vége értelmes legyen. Így kicsit túl nevetséges lett. De, ettől függetlenül megéri egyszer megnézni, mert tényleg aranyos volt az egész, és a levelek engem is meghatottak. Ráadásul érdekes volt, hogy egyes esetet, hogy oldanak meg. Miképp segítenek az adott személyen. S bár a vége előre sejthető, hiszen hogy is lehet szerelem egy angyal és egy ember között, mégis sikerül meglepni minket, és boldogan befejezni az egészet. A befejező postás jelenet pedig különösen szép volt.

Szereplők: Lássuk csak történetünk főhőseit külön külön.
Jaejoong - Jae Joon: Egy kedves, kicsit beképzelt és titokzatos srác, kinek feladata, hogy a mennybe kézbesítse a leveleket. A színész hangjáért nem vagyok oda, nekem inkább tűnik visító kismalacnak. DE, a színjátéka filmről filmre, sorozatról sorozatra egyre jobb. Mint színész tényleg remek, remélem, hogy inkább ezen a pályán folytatja tovább. Jae Joon karakterét különösen szerettem, hiszen sikerült megváltoznia, tipikus nemtörődöm és arrogáns rosszfiúból igazi 'angyal' sráccá. Sajnáltam, hogy nem mutattak többet a múltjából, így nem is nagyon ismerhettük meg a szereplőket. A ruhái viszont fantasztikusak voltak. Mármint remekül áll neki ez a stílus. Remélem még sok főszerepben fogom látni, mert tényleg a szemünk előtt fejlődik és válik egyre jobb színésszé, csak így tovább.
Han Hyo Joo - Ha Na: Picit fura lány, aki munka híján elvállalja, hogy segít a titokzatos postásnak. Míg Jaejoong ruhái tökjók voltak, addig ez a csaj mellette úgy festett, mint egy csöves. Te jó ég, hogy lehet így felöltözni - gondoltam, akárhányszor csak megláttam az újabb és újabb ruha kombinációját. Kis ízlésficam tehát együtt járt ezzel a karakterrel. Hanaról sok mindent nem tudtunk meg, az egész film alatt szinte mást sem csinált csak sírt (néha persze jogosan, mert legalább nem egy kőszívű lánnyal van dolgunk), vagy éppen hisztizett. Néha volt 1-2 jelenet, ahol tényleg normális volt, aranyos, pozitív és kedves, viszont ezekből sajnos elég kevés volt, így az ő karaktere járult hozzá leginkább a túldramatizált szóhoz, amit a filmre használtam. Elég sok képet beszúrtam a szöveg közé, de egyszerűen muszáj volt, mert nagyon szépek, és tényleg gyönyörű volt a rét és a világító torony is.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10 
Karakterek: 8/10

Sorozat: Boys Over Flowers

Boys Over Flowers

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 25
Dátum: 2009
Csatorna: KBS2

Ismertető: Adott egy szegény lány, Jan Di, aki egy elit iskolába jár, ugyanis szülei mindent megtesznek, hogy jó helyen végezzen, s ezáltal jó munkát kapjon. A suliba pedig csak ilyen szuper gazdag gyerekek járnak, így szépen kiközösítik Jan Di-t. Ráadásul itt van 4 kotnyeles kölök, akik a suli urainak képzelik magukat (bár jogosan, hiszen ők a leggazdagabbak). Egyik szívatási módszerük, hogy ha egy piros papírt hagynak a szekrényedben, akkor onnantól bárki megverhet, bárki piszkálhat egészen addig míg el nem hagyod a sulit (egy ilyen piros lapos akciónak hála, hogy a lány bekerül a suliba). Ezután az F4, vagyis ahogy a 4 srácot hívják, elkezdik piszkálni Jan Di-t, ő pedig nagyon nem hagyja magát. Mondanom sem kell, a gonoszság gyökere: Joon Pyo beleszeret főhősnőnkbe, bár a család ezt nagyon ellenzi.

Vélemény: Be kell vallanom, nekem a japán verzió sokkal jobban tetszett, ami tényleg ritka, mert nem vagyok oda a japán sorozatokért. A koreai verzió nekem túl vontatott, túl unalmas volt, arról nem is beszélve, hogy a két főhős egyenesen kiverte nálam a biztosítékot. Lee Min Ho-hoz sokkal jobban illik a menő harcos, mintsem az anyám asszony katonája, aki szabadidejében lányokat piszkál. A színésznőről meg ne is beszéljek...
Azt meg kell hagyni, hogy a srácok itt sokkal szebbek voltak, mégsem volt olyan színvonalon, mint a japán verzió. Míg az aranyos és szívet melengető volt, addig ez fura, nevetséges és unalmas. Természetesen az egész sokkal modernebb volt a másikhoz képest, no de lehet modern ha egyszer rossz az egész sorozat. S bár Lee Min Ho-t szeretem, szerintem jobban jártak volna, ha a két főhősünket egy az egyben lecserélik más színészekre.
Romantikus jelenetek? Nem voltak annyira szépek. Olyan 'hétköznapi', de nem az a megható hétköznapi. A két színész között sajnos a kémia is nulla volt, így örültem, hogy sikerült végignéznem a sorozatot. Nem egyszer éreztem késztetést, hogy hagyjam a fenébe az egészet. Mást nem is tudnék róla mondani, akit megfogott a sztori, és mindenképp látni akarja, az a japánt nézze meg, mert az egy vitaminbomba, míg ez inkább lehangolja a nézőt.

Zene: Rengeteg zene volt benne, számomra mégsem maradt meg egy sem, amit továbbra is hallgattam volna. Ha mégis választanom kellene egyet, akkor az A&T 'Something Happened to My Heart' című számra esne a választásom.

Szereplők: Lássuk csak a történetünk három főhősét sorban.
Lee Min Ho - Koo Jun Pyo: Kis gazdag gyerek, aki azt hiszi ha pénze van, akkor az egész világ a lába előtt hever, és azt tehet, amit akar. Alapjáraton Jun Pyo karaktere nem rossz, a japán verzióban egyenesen érdekes volt végignézni a srác fejlődését, hogy hogyan lesz jobb emberré. Itt? Hát... Lee Min Ho, nem tudom miért Lee Min Ho. Az egy dolog, hogy ez hozta meg a kirobbanó sikerét, de nem egészen értem, hogy miért is. Így 2015-ben már tudjuk, hogy sokkal jobban fest menő vagy éppen szívtelen harcosként, mintsem egy diákként. Nem és nem. A haja pedig egyenesen borzasztó. Még egy diákruhás sorozatot tőle biztos, hogy nem fogok bevállalni, de remélem ő sem. Egyébként a színész alakításával nem volt baj, jól hozta az anyám asszony katonáját, a baj csak az, hogy a vak is látja, hogy nevetségesen festett ebben a szerepében. Kérünk szépen sok menő főszerepet a jövőben, mert Lee Min Ho a jó színészek közé sorolandó.
Ku Hye Seon - Geum Jan Di: Egy szegény lány, aki mindent megtesz az életben maradásért. Fúj... hát ez a csaj undorító volt. A beszédstílusa, a mimikája, a nézése egyenesen a frászt hozták rám. Ha már arról szól a love story, hogy egy gazdag srác beleszeret egy szegény csajba, akkor úgy gondolom, hogy az a szegény csaj nagyon ütős kell hogy legyen, ha már egy ilyen srácnak megakadt a szeme rajta. De ez a csaj nem volt se szép, nem volt nagyszerű személyisége, hanem egyenesen visszataszító volt. Már itt elveszítette értelmét az egész sorozat. A kajálós jelenetekről pedig nem is akarom megemlíteni, aki látta már a sorozatot, az tudja, hogy miről beszélek... a színésznővel mostanság kezdek megbékélni, de elég nehezen vettem rá magam új sorozatra amiben szerepel. Ez a szerep egyszerűen úgy volt borzalmas ahogy volt.
Kim Hyun Joong - Yun Ji Hu: A csendes lélek, aki inkább magában szenved. Az ő karakterét sem itt, sem a japán verzióban nem szerettem. Bár ez számomra pozitív volt, hisz a végén nem fájt érte a szívem. Nem is tudom mit kellene róla mondanom. Elvolt ő ott magának, különösebben nem foglalkoztatott. A színészt viszont nagyon szeretem, azonban meg kell hagyni, ez nem élete szerepe. És ez a haj...
Tehát összefoglalva az egész bejegyzést, számomra sajnos egy nagy csalódás volt a sorozat, egyáltalán nem tetszett, nem is ajánlom másoknak, mert szerintem időpocsékolás azt a 25 részt végignézni. Negatív kommentektől pedig kíméljetek (egyesek elég szépeket szoktak hagyni), ha valakinek tetszett a sztori, annak csak örülni tudok, hisz az azt jelenti, hogy neki kellemes időtöltés volt a sorozat, talán maradandó, sőt, akár kedvenc lett. Nem vagyunk egyformák, mindenki mást szeret, és ez a jó a világban.


Történet: 2/10
Zene: 7/10
Színészek: 5/10
Karakterek: 5/10

Sorozat: You're Beautiful

You're Beautiful 

Műfaj: vígjáték, romantikus
Részek száma: 16
Dátum: 2009
Csatorna: SBS

Ismertető: Adott egy lány, Go Mi Nyeo, aki apáca. Van egy fiú ikertestvére, akire megszólalásig hasonlít, ő lenne Go Mi Nam. Csórikám szemműtétje nem sikerült túl jóra, ezért külföldön lábadozik. Csakhogy neki az A.N.JELL bandával (Koreában a leghíresebb) kellene találkoznia, és ha sikerül meggyőzni a skacokat, akkor ő is tagja lehetne a csapatnak. Dilis menedzsere azonnal felkeresi húgát, és könyörög neki, hogy kis időre adja ki magát a bátyjának. A lány nagy nehezen és kizárólag bátyjáért belemegy a dologba, és sikerül a felvételije. Ezután pedig be kell költöznie a fiúk hatalmas lakására, mint tag, és élnie kell a 'pasi' életet. Csakhogy ez nem megy zökkenőmentesen. Mind a 3 srác nagyon megszereti Go Mi Nam-ot (ki lányként, ki fiúként).

Vélemény: Hadilábon állok ezzel a sorozattal. Remekül indul, rettenetesen ér véget. De szerencsére, az eleje tényleg annyira megszeretteti magát az emberrel, hogy mit számít az az elrontott vég. A rengeteg poén, és eszméletlen cikis helyzet felejthetetlenné teszi az egész sorozatot. Kettő dolog van, amit elrontottak, és amit nagyon sajnálok. Először is, a sorozat vége felé haladva egyre kevesebb a poénos rész, és még csak nem is sikerült drámaira megoldani. 
Nekem nagyon hatásvadász volt. Valamint ami a legidegesítőbb volt, hogy a végén, még igazán láttam volna egy olyan részt, ahogy találkozik a másik 2 fiúval, hisz nem hiszem, hogy mindenkinek Tae Kyung volt a kedvence, és épp eleget tudtunk róluk ahhoz, hogy igenis ott legyenek a legvégén. Ráadásként nekem teljesen érthetetlen és szomorú volt, hogy mind a 3 srác beleszeretett a lányba, így sajnos a pórul járt másik kettőt csak sajnálni tudjuk, ami nagyon nem illik bele a vígjáték műfajába.
De zokon ne essék, a sorozat az egyszerűségéhez képest tényleg eszméletlen, aranyos, és nagyon nagyon vicces. Különösen tetszett, hogy betekintést láthattunk a skacok otthonából. Ezek az apró dolgok, mint a reggeli, a bevásárlások és a forgatások nagyon szerethetővé tették a sorozatot. Piros pont annak is, hogy a történet nem volt se nem zsúfolt se nem unalmas. Szépen lassan mind három fiú rájön az igazságra, és még utána is folytatják, mintha mi sem történt volna.
Az is nagyon szeretnivaló, hogy ahogyan megjelenik Go Mi Nam, úgy a 3 srác közötti kapcsolat is egyre erősebb lesz (bár amikor elmegy , ez a kapcsolat sajnos megszűnik). Hogy még érdekesebb és viccesebb legyen a sori, ott volt még Hee Yi is. A főzős jelenet egyszerűen az összes poén királya (kivéve a vaddisznósé), végig szakadtam az egész jelenetet. Valamint a 2 főhős közötti állandó civakodást is egyszerűen érdemes volt látni. Tae Kyung és az anyja közötti kapcsolatot viszont kicsit furcsának találtam.
Túl nagy volt a harag és túl gyors a megbocsátás. No comment. A dilis triót még szívesen összeraknám egy sorozat erejéig. Tökéletesen kiegészítették egymást. A romantikus, a vicces és a fennhéjázóóó. Na te kit választasz? Én egyértelműen Yong Hwa-ra voksolok (gifek igazolják ezt)!! Szóval igen, én ajánlom a sorozatot, azonban nem kell egy hatalmas robbanásra számítani, rettenetesen fogjuk sajnálni 2 pórul járt skacunkat plusz elrontották a végét is, de tele volt poénokkal és aranyos jelenetekkel, ami miatt szerintem érdemes nekikezdeni.

Zene: Annak ellenére, hogy ez egy 'énekes' sorozat, a zene nekem nem volt túl nagy szám. De szerencsére nem erre építenek, szóval a sok poén mellett ténylegesen kit érdekel milyen szám megy a háttérben?

Szereplők: No lássuk csak sorban történetünk főhőseit.
Jang Geun Suk - Tae Kyeong: Beképzelt, makacs, arrogáns, magának való pasi, akit nagyon de nagyon lehet utálni, utána meg természetesen a dolgok rendje és módja szerint szeretni. Egy kérdés. Ennek a pasinak életében volt más szerepe is, vagy csak a beképzelt alakot tudja eljátszani? Az összes sorozatában eddig csak ezt az egy karaktert láttam, ami illik hozzá, mégis szeretnék már valami újat is kapni. No de mind1, hiszen a karaktereit mindig tökéletesen hozza, és nagyon nagyon szeretem, úgyhogy legyen csak mindig beképzelt. Tae Kyung nekem nagyon brutális volt. Az a sok baj, te jó ég. Kis anyámasszony katonája. Farkas vakság, garnéla meg virágpor allergia. Nem bírja a kupit... stb. Viszont meg kell hagyni, az ő bakizásai voltak a legviccesebbek. A vaddisznós jelenetet minimum5x megnéztem, annyira vicces volt. És bár én nem neki szurkoltam, azért jó, hogy vele marad a főhősnő, már csak azért is, mert sajnos a 3 srác közül ő lett a 3., s mivel a főhősnőt nem szerettem ezért nem bírtam volna elviselni ha a másik kettővel marad.
Jung Yong Hwa - Shin Woo: Aranyos, romantikus, kedves és vicces srác, amolyan védelmező, szőke herceg típus. Természetes, hogy ő lett a kedvencem, egyszerűen lenyűgözött, hogy mennyire nagyon figyel a lányra és segít neki mindenben, még ha az nem is tud róla. Szóval igen, elnyerte nálam a legromantikusabb hős karakter címet. Nagyon imádtam. Annyira aranyos volt, és annyit törődött a lánnyal, hogy azt hittem kitekerem egyes jeleneteknél Go Mi Nam nyakát, amiért faképnél hagyta. És annál a jelenetnél, amikor követte a lányt, és mondta neki, hogy forduljon meg. Na ott annyira vártam már, hogy végre megtudja a lány is, de arrr, Tae Kyung felpofozlaaaaaak!!!! 'Már majdnem ott voltál... csak még egy lépés és rám találtál volna.' - szegénykém, szívem szakadt meeeg. Oh de helyes, csak nézzétek meg. Yong Hwa kedvenceim között van, mint színész és mint énekes is, utóbbi esetben a top háromban. Végülis jó dolog, hogy nem vele maradt a csaj.
Lee Hong Ki - Jeremy: A legnaivabb karakter az egész soriban. Dehát ez hiányzott, hogy tökéletes legyen az összkép. Aranyos volt, vicces és nagyon, de nagyon gyerekes. Szegényen annyit, de annyit nevettem, amikor attól félt valami nem kóser vele. Tejóég. Ezek a legjobban elsütött poénok. A sírós jelenete is aranyos és nagyon megható volt, viszont ő volt az utolsó, akivel szerettem volna, hogy Go Mi Nam összejöjjön. Ennek ellenére igen is kulcsfontosságú szerepe van. Kis csodabogár. A színészt nagyon szeretem, mára már elég sok sorozatot láttam tőle, remélem sok szerepére kerül még sor a jövőben, mert nagyon, de nagyon bírom Lee Hong Ki-t.
S végül Park Shin Hye - Go Mi Nam: Sokszor említettem, hogy nagyon nem szeretem a színésznőt, de ez a szerepe (hihetetlen) elég jó volt. Aranyos volt, sík hülye és ártatlan, jól hozta a karakterét. Bár tényleg nem bánom, hogy Tae Kyeong-gal jött össze, mert a másik két srácot soha nem érdemelte volna meg.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10