A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jang Geun Suk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jang Geun Suk. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Switch: Change The World

Switch: Change The World

Műfaj: jogi dráma
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk főhőse, Sa Do Chan, igazi szélhámos, aki remek csapatával együtt csalásokból tartja fent magát. Jószívű ember, de nagyon ravasz és folyton viccelődik. Ezzel szemben Baek Joon Soo egy komoly ügyvéd, aki pontosan úgy néz ki, mint Sa Do Chan. Mikor az ügyvéd kómába kerül, munkatársa, Oh Ha Ra véletlenül összefut Do Chan-nal, s mikor szembesül azzal, mennyire nagyon hasonlítanak, megkéri, hogy tegyen úgy, mintha ő lenne Joon Soo, egészen addig, míg az fel nem ébred. Do Chan-t először nem érdekli a dolog, de rájön, hogy egy olyan ügyben kérik a segítségét, ami a múltjához kapcsolódik, így Joon Soo-t eljátszva fog szélhámosként a törvényben dolgozni.

Vélemény: Idén rájöttem, hogy a csak korrupcióról szóló sorozatok annyira nem tetszenek, de idén volt pár kivétel, így nagy reményekkel vágtam bele ebbe a sorozatba. Az első pár rész nagyon tetszett. Do Chan nagyon vicces volt, a főhősnő is ari, ők ketten meg olyan mintha egy egeret és egy macskát összezártak volna egy kis ketrecbe, annyit civakodtak. Tetszett az elején nagyon, hogy egyből a dolgok közepébe vágtak, belekerültünk az akcióba dögivel.
Azonban, sajnos, ez a sztori nem volt elég 16 résznek. Sőt, talán 6 részből meg lehetett volna oldani az egészet. A lényeg ugye az, hogy egy embert akarnak lebuktatni, és a sorozat arról szól, hogyan kerülnek hozzá egyre közelebb és közelebb. Ez még nem is lett volna baj, csakhogy a 16 rész igazából másról sem szólt, csak erről. A sorozatban a jelenetek újra és újra megismétlődtek, majd újra és újra és megint újra, csak éppen más szituációban.
Volt egy esemény, Do Chan mindig úgy forgatta a lapokat, mintha elárulná a csajt, de végül kiderült, hogy ez is csak a terve része volt. Aztán találkoznak a főgonosszal, fenyegetik egymást, aztán az egész kezdődik előlröl. Egy darabig jó volt ez, de mikor már 15x láttam ugyanazt a szitut, akkor már unalmas volt. Alig vártam, hogy végre vége legyen, mert már tényleg semmi sem ragadta meg a figyelmemet, sajnos nagyon untam már az utolsó részeket.
A romantika talán feldobta volna, reménykedtem, hogy kicsit komolyabban összeborogálják a két főhőst, de nem nagyon történt semmi. Kedvelték egymást, de mivel ez (a műfaja is mutatja) nem egy romantikus sori, ezért nem is foglalkoztak vele, pedig talán feldobta volna a hangulatot. Az elején ari volt, hogy folyton civakodnak, főleg, hogy a főhősnő is megmondogatta a magáét, nem hagyta magát és nem volt magatehetetlen.
Aztán a végére is civakodtak, de valahogy kötődtek is egymáshoz, szerintem nagyon jó kis szerelmi szálat tudtak volna benne összehozni, és akkor talán az ismétlődő részek mellett legalább ez nyújtott volna egy kis élvezetet a nézőknek. Ettől függetlenül bírtam őket együtt, tényleg nagyon cukik voltak együtt, a folytonos civakodásuk feldobta a már nagyon ellaposodó történetet, örültem, hogy legalább ez az egy megmaradt végig jónak.
Igazából ennyi lett volna, amit ehhez a sorozathoz mondani szerettem volna nektek. Az eleje tetszett, de ez a történet rengeteg volt 16 résznek, folyton ismétlik saját magukat, a végére már nagyon untam hisz tudtam, hogy 1-1 jelenet hogyan fog végződni. Sajnálom, hogy ez lett a sorozatból, mert kicsi odafigyeléssel jó kis történetet dobhattak volna össze. Ajánlani hát, én nem ajánlom, de ha valaki nagy Geun Suk rajongó az vessen rá egy pillantást, mert Do Chan karaktere nagyon cuki, lehet, hogy nektek tetszeni fog.

Zene: Három szám maradt meg: Kiryun 'Blow My Mind', Soya 'No One', és Hong Gi gyönyörűűűű száma, 'Raise Me Up'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
Jang Geun Suk - Sa Do Chan / Baek Joon Soo: Do Chan egy nagyon életvidám pasi, aki tudja, hogyan élvezze az életet. Csalásokból tartja fent magát, de javára szóljon, hogy csak rossz embereket csap be. Do Chan egyszerűen cuki volt. Az egész soriban ő volt az, akinek a jelenlétét élveztem, a főhősnővel együtt, pedig nagyon cukik voltak. Joon Soo ezzel szemben eléggé csendes és komoly férfi, aki folyton a pontosságra törekszik. Ő sokat nem szerepelt igazából, így annyira nem ismerhettük meg, de talán jobb is, mert Do Chan tényleg nagyon ari volt, szerintem el voltunk mi vele is bőven. Tetszett, hogy a nehéz helyzetekben sem felejtett el mosolyogni és az is, hogy próbált mindig pozitív maradni. Igazi kis energiabomba volt a sorozat lapossága ellenére. Geun Suk egyre jobban a szívemhez nő, de komolyan, szerintem még pár szerep és nagyon meg fogom őt is szeretni. Mindenesetre nagyon várom a jövőbeli sorozatait.
Han Ye Ri - Oh Ha Ra: Igazi buzgómócsing nő, aki ha valamit a fejébe vesz, azt mindenképp végigviszi, ha kell, minden követ megmozgat érte. Ha Ra karaktere azért tetszett, mert nem volt hisztis és magatehetetlen, mint a doramavilág 95 százalék főhősnője. Két lábon állt a földön, tudott viccelődni, tudott komoly lenni és néha még aranyos is. Kimondottan egy olyan nő, aki nem hisztizik felesleges dolgokon. A főhőssel együtt nagyon arik voltak, főleg az elején, imádtam, hogy folyton piszkálták egymást. Nem kellett ehhez beszélniük sem, elég volt csak az, ahogy néha egymásra néztek. Ahh, sajnálom nagyon, hogy nem mentek bele kicsit jobban ebbe a szerelmi szálba, mert szerintem nagyon jól mutattak együtt. Durva, de a színésznővel még nem találkoztam úgy, hogy maradandó legyen, pedig ahogy látom nagyon sok filmben szerepel. Na majd a jövőben biztosan összefutok még vele.

Történet: 5/10
Zene: 8/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Jackpot

Jackpot ~ The Royal Gambler

Műfaj: történelmi
Részek száma: 24

Dátum: 2016
Csatorna: SBS

Ismertető: A történet főszereplője Baek Dae Gil, akiben királyi vér folyik, de mivel 6 hónapra született az édesanyja elintézte, hogy mindenki halottnak higgye, nehogy bántsák gyermekét. Dae Gil szerencsejátékosként nő fel, kicsit naiv és gondtalan, de miután nevelőapja meghal bosszút esküszik gyilkosa, Lee In Jwa ellen. Ehhez pedig gyökeresen meg kell változnia, el kell sajátítania a harcművészetet is. Másik főszereplőnk a király fia, Yeong Jo, aki fiatal kora ellenére, nagyon megfontolt, s vágya, hogy ő üljön a trónon. A két fiú találkozik egymással majd összefognak, hogy elintézzék Lee In Jwa-t, azonban ő újjá akarja teremtetni Csoszont, és ehhez a legfontosabb lépés, hogy a két fiút egymás ellen ugrassza.

Vélemény: Őszintén én nem akartam megnézni először a sorozatot, mert Jang Geun Suk szerepei nekem sosem nyerik el a tetszésemet, s kicsit féltem, hogy megint megkapom a nőies, hisztis és beképzelt karaktert, ami biztosan, hogy elrontaná az egész sorozatot. Aztán a többi jó színész miatt mégis elkezdtem. A sorozat eszméletlen érdekesen indít, ritka az olyan történet, aminek az első pár része ennyire megkapó.
Bár még nem a főszereplők voltak képernyőn, mégis nagyon érdekes, lehetőségekkel teli, kusza cselekményszálakat kapunk, ami messziről kiált, hogy ebből eszméletlen jó sztorit lehet összehozni. S ez többé kevésbé sikerült is. Aminek a legjobban örültem és amin a legjobban meglepődtem az Jang Geun Suk karaktere, Baek Dae Gil, mert az eddigi megszokottal teljesen ellentétes volt, ennek pedig tényleg kimondhatatlanul örültem.
Mint mondtam, az alapsztoriból nagyon izgis és érdekes történetet hoztak ki, a romantika kicsit háttérbe kerül (ami egyáltalán nem baj) és inkább a bosszúra, a családi kapcsolatokra és a bizalom és az árulás kérdésére fektetik a hangsúlyt. Olyan igazi ízig vérig történelmi sorozatot kreáltak belőle, aminek szerintem a nézők többsége csak örülni tudott. De semmi sem tökéletes, így ebben a sorozatban is akadt némi kivetnivaló.
Lee In Jwa üldözése egy ideig érdekes volt, azonban amikor már tizenötödjére úszta meg a helyzetet a fejem fogtam, hogy ennyire ezt már nem lehet tovább nyúzni. Arról nem is beszélve, hogy ezer alkalmuk lett volna megölni őt, de ők inkább először lenyomtak egy monológot, hogy 'itt a vég számodra, remélem megbántad tetteid és a többi és a többi', és addig dumáltak míg végül megszökött. Ennyire ökör senki sem lehet, de tényleg nem.
A legjobban azon akadtam ki, amikor tizedik próbálkozás után végül sikerült elkapni, mindenki tudja milyen veszélyes és milyen nehéz volt őt megvádolni bármivel is, erre kirakják őt az utca közepére (aminek van értelme, hisz jogos volt, hogy megszégyenítik), de egy normál gondolkodású ember kiokoskodja, hogy több mint valószínű segíteni fognak neki elszökni, így nem 4 'díszembert' állítok oda, hogy vigyázzon rá.
Ezen tényleg majd eldobtam az agyam, már a végére nagyon idegesítő volt, főleg amiatt, hogy olyan nagyon okosnak és bölcsnek voltak beállítva főhőseink, akkor mi az már, hogy ennyire nem gondolnak. Ebből következik tehát, hogy a 24 rész menthetetlenül sok volt, hiába szerettem a karaktereket és hiába nézegettem volna még el őket. Az utolsó 8 részben ugyanazokat a szituációkat ismételték meg újra és újra, majd vége lett.
Másik dolog, ami tetszett is meg nem is, az a két srác közötti kapcsolat. Nagyon aranyosak voltak, ahogy egyre közelebb és közelebb kerültek, de ez a hirtelen elhidegülés egymástól nekem nem tetszett. Persze valósághű volt, de akkor is kicsit jóban maradhattak volna, vagy akármi, hisz mégiscsak testvérek, és a sorozatban olyan szépen felépítették a kapcsolatukat, nem tudom miért kellett szétrombolni.
Összességében ennyi lett volna, ezek a dolgok sajnos elég sokat rontottak rajta, szerintem 16 rész lett volna tökéletes ennek a sztorinak, akkor több, mint valószínű, hogy a legjobb történelmi sorozatok között benne lenne, de így sajnos nem. Ettől független szerintem mindenképp megéri megnézni, mert tényleg nagyon érdekes, izgalmas, és szerethető s nem utolsó sorban olyan eszmék vannak benne, amiért érdemes vetni rá egy pillantást.

Zene: A történelmi sorozatoktól megszokhattuk, hogy a háttérdalok mindig a legjobbak. Ezek mellett remek számokkal is szépítették a történetet. A kedvencem (természetesen) Postmen 'I Want To Love You' című dala lett. Nagyon szép még Chun Dan Bi 'Same Wish' és Park Wan Kyu 'Time Stops' című dala is.

Szereplők: Lássuk csak akkor főhőseinket külön, külön.
Jang Geun Suk - Baek Dae Gil: Kissé naiv, gondtalan fiú, aki a szerencsejátékkal keresi kenyerét, és aki borzasztóan szereti nevelőapját, így érthető, hogy miután az meghal, kicsit megőrül, és mindent megpróbál elkövetni, hogy bosszút álljon. A karakter fejlődésére én szívem szerintem csillagos ötöst adnék, nagyon emberien sikerült levezetni az érzéseit. Először őrült módjára minden megpróbál, majd szép lassan rájön, hogy ez így nem fog menni, ezért elkezd gondolkodni is, majd egy rengeteg embert segítő férfi válik belőle. Bitang jó volt, komolyan mondom. Jang Geun Suk nagyon meglepett, mindenre számítottam, csak ilyen jó karakterre nem. Eddig tényleg nem kedveltem őt, de most bebizonyította, hogy biza nem a semmiért színész ő. De teszem fel a nagy kérdést, hogy akkor eddig miért kellett mindig azt a hisztis, beképzelt és nőies karaktert választania?! Remélem a jövőben ehhez hasonló szerepeket fog elvállalni.
Yeo Jin Goo - Yeong Jo: Okos, megfontolt és ravasz is fiatal kora ellenére, szeretne a trónon ülni, és nem csak a semmiért. Yeong Jo karaktere nem feltétlen volt rossz, de jó sem. Ott volt valahol középen, volt amiért nagyon szerettem, volt amiért fejbe vertem volna, nem is kevésszer. Én nagyon sajnáltam, amiért annyira megromlott a kapcsolata a bátyjával, komolyan annyira szépen levezették nekünk, ahogy szép lassan barátok lesznek, ahogy együtt vannak meg minden, majd miután valaki bogarat ültet a fülébe rájön, hogy mégsem a barátja, hanem több, mint valószínű, hogy ellenség... szerencse, hogy a legeslegvégébe egy kicsike reményt csempésztek az ügyet illetően. A színészt szerintem minden sorozat rajongó ismeri, fiatal kora ellenére (19!!) rengetek sorozatban szerepelt már, és szerintem elmondható, hogy nem kis teljesítménnyel. Nagyon remélem, hogy a jövőben is egyre több és több sorozatban fog szerepelni.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10

Film: You're My Pet

You're My Pet

Műfaj: romantikus
Játékidő: 110 perc
Premier: 2011. október 10.

Ismertető: Adott egy gazdag karrierista nő, Eun Yi, aki még mindig szingli. Öccse egyik nap hazaállít egyik barátjával és megkéri nővérét, hogy had lakjon nála. Eun Yi természetesen ebbe nem megy bele, de In Ho nagy nehezen ráveszi a kutya-gazda kapcsolatra, s Momoként fog tovább élni a lakásában, teljesen megfosztva jogaitól, hiszen egy kutyának nincsenek emberi jogai. A gondok csak ott kezdődnek, amikor Eun Yi első szerelme megjelenik, és szeretné megkérni a kezét. Szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy bizony nagyon megkedvelte a fiatal és tehetséges 'kutyust'.

Vélemény: A Kimi Wa Petto koreai film változata. A történet megkapó és aranyos, egyszer mindenképp megéri ezt is megnézni. Egyetlen dolog volt kicsi zavaró az egész sztoriban, az pedig a vége. Nekem túl zsúfolt lett az az utolsó 10 perc, túl gyorsan történtek az események. A másik dolog, amit még megemlítenék, hogy a végén a szerep sem volt túl nagy szám, annak ellenére, hogy mennyire 'hihetetlen' jó táncosak meg kedvenc táncosnak lett beállítva a pasi. Viszont aranyosra sikerült az esküvős videó, szóval nincs nagy baj. A japánhoz hasonlítva, a poén több volt, sokkal, mint a Kimi wa Pettoban.
A kádban vetkőzős jelenet pedig mindent vitt. Meg amikor megroppant a csajszi dereka.
Ebben talán kicsivel több romantikus jelenet volt, mint a japcsiban, s több 'perverz' is. Ami idegesítő volt, az az, hogy Eun Yi gyerekkori szerelme állandóan letámadta volna. Akárhányszor együtt voltak mindig próbált volna csórikám nyomulni, ami elég hülyén jött ki. Na de ez tényleg egy tök aranyos film lett, szóval az 1-2 bakit félretéve egy nagyszerű délutáni időtöltés. A végén a kisfilm pedig különösen tetszett. Ajánlom mindenkinek aki szereti Geun Suk-ot, na meg egy kis kikapcsolódásra vágyik, de azért hatalmas sztorira nem kell számítani.

Szereplők: Lássuk csak történetünk két főhősét külön külön.
Jang Geun Suk - Kang In Ho: Már sokszor volt szerencsém. Itt is megjegyeznék elsőként 2 dolgot. 1- ez a pasi totál buzis xD, és 2 - természetesen itt sincs normális haja. De ennek ellenére bírom őt, és a kutya szerep is remekül illett hozzá. Ami viszont jobb volt itt, mint a japánban, az az, hogy annak ellenére, hogy a pasi önbecsülése valahol a bili alján van mégis volt Geun Suk-nak egy férfias kiállása, amit Matsumoto Jun-nál egy picit hiányoltam. Egyszóval tökéletes alakítás volt, s bár a karakterért nem voltam oda meg vissza, mindenképp érdemes megnézni őt ilyen helyzetben is.
Kim Ha Neul-lal először találkoztam. Karaktere viszont nem tetszett annyira, a Kimi wa Pettoban szereplő színésznő szerintem jobbat alakított. Nekem túl merev volt, és azt a jelenetet ráadásul, ahol a pasija faképnél hagyja totál nem értettem. Mármint a viselkedését. De ezen már nem lehet változtatni.

Történet: 6/10
Színészek: 6/10 
Karakterek: 6/10

Sorozat: You're Beautiful

You're Beautiful 

Műfaj: vígjáték, romantikus
Részek száma: 16
Dátum: 2009
Csatorna: SBS

Ismertető: Adott egy lány, Go Mi Nyeo, aki apáca. Van egy fiú ikertestvére, akire megszólalásig hasonlít, ő lenne Go Mi Nam. Csórikám szemműtétje nem sikerült túl jóra, ezért külföldön lábadozik. Csakhogy neki az A.N.JELL bandával (Koreában a leghíresebb) kellene találkoznia, és ha sikerül meggyőzni a skacokat, akkor ő is tagja lehetne a csapatnak. Dilis menedzsere azonnal felkeresi húgát, és könyörög neki, hogy kis időre adja ki magát a bátyjának. A lány nagy nehezen és kizárólag bátyjáért belemegy a dologba, és sikerül a felvételije. Ezután pedig be kell költöznie a fiúk hatalmas lakására, mint tag, és élnie kell a 'pasi' életet. Csakhogy ez nem megy zökkenőmentesen. Mind a 3 srác nagyon megszereti Go Mi Nam-ot (ki lányként, ki fiúként).

Vélemény: Hadilábon állok ezzel a sorozattal. Remekül indul, rettenetesen ér véget. De szerencsére, az eleje tényleg annyira megszeretteti magát az emberrel, hogy mit számít az az elrontott vég. A rengeteg poén, és eszméletlen cikis helyzet felejthetetlenné teszi az egész sorozatot. Kettő dolog van, amit elrontottak, és amit nagyon sajnálok. Először is, a sorozat vége felé haladva egyre kevesebb a poénos rész, és még csak nem is sikerült drámaira megoldani. 
Nekem nagyon hatásvadász volt. Valamint ami a legidegesítőbb volt, hogy a végén, még igazán láttam volna egy olyan részt, ahogy találkozik a másik 2 fiúval, hisz nem hiszem, hogy mindenkinek Tae Kyung volt a kedvence, és épp eleget tudtunk róluk ahhoz, hogy igenis ott legyenek a legvégén. Ráadásként nekem teljesen érthetetlen és szomorú volt, hogy mind a 3 srác beleszeretett a lányba, így sajnos a pórul járt másik kettőt csak sajnálni tudjuk, ami nagyon nem illik bele a vígjáték műfajába.
De zokon ne essék, a sorozat az egyszerűségéhez képest tényleg eszméletlen, aranyos, és nagyon nagyon vicces. Különösen tetszett, hogy betekintést láthattunk a skacok otthonából. Ezek az apró dolgok, mint a reggeli, a bevásárlások és a forgatások nagyon szerethetővé tették a sorozatot. Piros pont annak is, hogy a történet nem volt se nem zsúfolt se nem unalmas. Szépen lassan mind három fiú rájön az igazságra, és még utána is folytatják, mintha mi sem történt volna.
Az is nagyon szeretnivaló, hogy ahogyan megjelenik Go Mi Nam, úgy a 3 srác közötti kapcsolat is egyre erősebb lesz (bár amikor elmegy , ez a kapcsolat sajnos megszűnik). Hogy még érdekesebb és viccesebb legyen a sori, ott volt még Hee Yi is. A főzős jelenet egyszerűen az összes poén királya (kivéve a vaddisznósé), végig szakadtam az egész jelenetet. Valamint a 2 főhős közötti állandó civakodást is egyszerűen érdemes volt látni. Tae Kyung és az anyja közötti kapcsolatot viszont kicsit furcsának találtam.
Túl nagy volt a harag és túl gyors a megbocsátás. No comment. A dilis triót még szívesen összeraknám egy sorozat erejéig. Tökéletesen kiegészítették egymást. A romantikus, a vicces és a fennhéjázóóó. Na te kit választasz? Én egyértelműen Yong Hwa-ra voksolok (gifek igazolják ezt)!! Szóval igen, én ajánlom a sorozatot, azonban nem kell egy hatalmas robbanásra számítani, rettenetesen fogjuk sajnálni 2 pórul járt skacunkat plusz elrontották a végét is, de tele volt poénokkal és aranyos jelenetekkel, ami miatt szerintem érdemes nekikezdeni.

Zene: Annak ellenére, hogy ez egy 'énekes' sorozat, a zene nekem nem volt túl nagy szám. De szerencsére nem erre építenek, szóval a sok poén mellett ténylegesen kit érdekel milyen szám megy a háttérben?

Szereplők: No lássuk csak sorban történetünk főhőseit.
Jang Geun Suk - Tae Kyeong: Beképzelt, makacs, arrogáns, magának való pasi, akit nagyon de nagyon lehet utálni, utána meg természetesen a dolgok rendje és módja szerint szeretni. Egy kérdés. Ennek a pasinak életében volt más szerepe is, vagy csak a beképzelt alakot tudja eljátszani? Az összes sorozatában eddig csak ezt az egy karaktert láttam, ami illik hozzá, mégis szeretnék már valami újat is kapni. No de mind1, hiszen a karaktereit mindig tökéletesen hozza, és nagyon nagyon szeretem, úgyhogy legyen csak mindig beképzelt. Tae Kyung nekem nagyon brutális volt. Az a sok baj, te jó ég. Kis anyámasszony katonája. Farkas vakság, garnéla meg virágpor allergia. Nem bírja a kupit... stb. Viszont meg kell hagyni, az ő bakizásai voltak a legviccesebbek. A vaddisznós jelenetet minimum5x megnéztem, annyira vicces volt. És bár én nem neki szurkoltam, azért jó, hogy vele marad a főhősnő, már csak azért is, mert sajnos a 3 srác közül ő lett a 3., s mivel a főhősnőt nem szerettem ezért nem bírtam volna elviselni ha a másik kettővel marad.
Jung Yong Hwa - Shin Woo: Aranyos, romantikus, kedves és vicces srác, amolyan védelmező, szőke herceg típus. Természetes, hogy ő lett a kedvencem, egyszerűen lenyűgözött, hogy mennyire nagyon figyel a lányra és segít neki mindenben, még ha az nem is tud róla. Szóval igen, elnyerte nálam a legromantikusabb hős karakter címet. Nagyon imádtam. Annyira aranyos volt, és annyit törődött a lánnyal, hogy azt hittem kitekerem egyes jeleneteknél Go Mi Nam nyakát, amiért faképnél hagyta. És annál a jelenetnél, amikor követte a lányt, és mondta neki, hogy forduljon meg. Na ott annyira vártam már, hogy végre megtudja a lány is, de arrr, Tae Kyung felpofozlaaaaaak!!!! 'Már majdnem ott voltál... csak még egy lépés és rám találtál volna.' - szegénykém, szívem szakadt meeeg. Oh de helyes, csak nézzétek meg. Yong Hwa kedvenceim között van, mint színész és mint énekes is, utóbbi esetben a top háromban. Végülis jó dolog, hogy nem vele maradt a csaj.
Lee Hong Ki - Jeremy: A legnaivabb karakter az egész soriban. Dehát ez hiányzott, hogy tökéletes legyen az összkép. Aranyos volt, vicces és nagyon, de nagyon gyerekes. Szegényen annyit, de annyit nevettem, amikor attól félt valami nem kóser vele. Tejóég. Ezek a legjobban elsütött poénok. A sírós jelenete is aranyos és nagyon megható volt, viszont ő volt az utolsó, akivel szerettem volna, hogy Go Mi Nam összejöjjön. Ennek ellenére igen is kulcsfontosságú szerepe van. Kis csodabogár. A színészt nagyon szeretem, mára már elég sok sorozatot láttam tőle, remélem sok szerepére kerül még sor a jövőben, mert nagyon, de nagyon bírom Lee Hong Ki-t.
S végül Park Shin Hye - Go Mi Nam: Sokszor említettem, hogy nagyon nem szeretem a színésznőt, de ez a szerepe (hihetetlen) elég jó volt. Aranyos volt, sík hülye és ártatlan, jól hozta a karakterét. Bár tényleg nem bánom, hogy Tae Kyeong-gal jött össze, mert a másik két srácot soha nem érdemelte volna meg.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Love Rain

Love Rain

Műfaj: melodráma, romantikus
Részek száma: 20
Dátum: 2012
Csatorna: KBS2

Ismertető: Ez a sorozat 2 szerelmespárról szól. Az első szerelmi szál, az 1970-es években kezdődik, ahol 2 fiatal egymásba szeret, de a sors úgy hozza, hogy elválnak útjaik. A második szerelmi szál pedig 2012-ben, azaz a jelenben játszódik, ahol az 1.szerelmespár gyerekei találkoznak egymással. Seo Joon fotós, míg Jung Ha Na kertész. Egy véletlennek köszönhetően összefutnak Japánban, és ez rendesen felfordítja az életüket. Kezdetben utálják egymást, majd később természetesen szerelmesek lesznek egymásba. Időközben pedig a szüleik is találkoznak, akiknél a nagy szerelem még mindig nem múlt el. Vajon a szülők, vagy a gyerekeik szerelme alakul jól? A kérdésre választ ad a sorozat.

Vélemény: Alapjáraton egy nagyon érdekes sztoriról van szó, nagyon jól jön ki (bár sok értelme nincs), hogy a szülők gyerekkori énjei ugyanazok a színészek, mint a gyerekeik. A történet nagyon jól indul, és a feléig is nagyon jól alakulnak a dolgok. Tele van megható, vicces és aranyos percekkel, amik felettébb érdekessé és élvezhetővé teszik a sorozatot. Később viszont szembe kell néznünk egy bosszantó ténnyel: a hetvenes évek fiatal karakterei sokkal jobbak, mint a mostaniak.
Szebb, aranyosabb és sokkal meghatóbb volt a szerelmük, ráadásul a karakterük is sokkal jobb. Erre a jövőben kapunk egy tetőtől talpig beképzelt pasit és egy hisztis lányt, akiket sehogy sem sikerült megszeretnem. Ráadásul ez a sorozat is csapdájába esik a szinte minden harmadik sorozatban elkövetett hibának: a sorozat közepére megszűnnek a vicces jelenetek, és egy túldramatizált csöpögős valamit kapunk. Ez nem is lett volna nagy baj, hisz végül is egy melodrámáról van szó.
Azonban a sztori egyáltalán nem volt dráma, ráadásul az elején tele volt vicces jelenetekkel. Könyörgöm ne akarjanak már minden történetre melodrámát titulálni, mert ez egyáltalán nem volt dráma. Az, hogy a szüleik is szeretik egymást meg ők is, egyáltalán nem szomorú és egyáltalán nem volt megható. Semmi vérrokonság sincs közöttük. És ha még ez a 'dráma' nem lett volna elég, a szülők találkozásait is annyira, de annyira túldramatizálták, hogy a kedvem is elment néha a sorozattól.
Szóval összegezve az egészet, egy nagyon jól induló és egy borzalmas befejezéssel záruló sorozatról van szó, ami tipikus példája annak, hogy mennyire túl tudnak dramatizálni amúgy egyáltalán nem drámai részeket. A főszereplő karakterek nem jók, az néző már inkább a szülőknek szurkol. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy ajánlom-e, inkább nemet mondanék rá, mint igent. Persze ha nagyon nincs más, vagy ha nagyon megfogott a sztori, esetleg Keun Suk akkor meg lehet nézni.

Zene: Erről semmi rosszat nem tudok mondani. Tényleg gyönyörűek voltak a számok benne. Tiffany ismét megmutatta tehetségét a 'Because It's You' szám által.

Szereplők: Lássuk csak őket külön-külön.
Jang Keun Suk - Seo In Ha/Seo Joon: Míg In Ha aranyos, kedves és fülig szerelmes volt, addig Seo Joon hozta a tipikus mai fiúk karakterét: beképzelt, arrogáns és nagyon menőnek hiszi magát. In Ha karakterét természetesen sokkal jobban kedveltem (még ha a jelenben már nem is ilyen volt). Tele volt érzésekkel, tényleg nagyon kedves volt és a néző szíve már-már megszakad érte. Seo Joon-t nagyon nem szerettem. A sorozat végéig tökéletesen bunkó maradt, és nem az a helyes bunkó hanem az a bunkó bunkó. In Ha karakteréhez képest teljesen üres volt, csak egy kagylóhéj semmi több. Sajnos a karakterek is jelentősen rombolták a sorozat színvonalát, így csak sajnálni tudom, hogy ilyenek. Keun Suk viszont remekül hozta mind a kettő szerepét, jól helytállt mind a két karakternél, az pedig már más kérdés, hogy ő sem nagyon tudott mit javítani Seo Joon viselkedésén. Ilyennek alkották aztán kész.
Im Yoona - Kim Yoon He/Jung Ha Na: Yoon Hee szótlan, csendes és kedves volt. Ha Na ezzel szemben folyamatosan pattogott és eszméletlen sokat hisztizett. Mivel Yoon Hee ennyire szótlan volt, nem igazán sikerült közel férkőznie hozzám, de még mindig sokkal jobb karakter, mint Ha Na.
Először jól indul a karaktere. Tetszett, hogy hogyan áll a sráchoz, és hogyan viselkedik. Azonban jelentős karakterfejlődésen megy át, és átváltozik egy kis beképzelt libává, aki semmi mást nem tud, csak hisztizni, hisztizni és hisztizni. Lehet jobban jártunk volna, ha nincsenek is jelenkori szereplők, hanem az hetvenes évek eseményeit fejtik ki 20 részen keresztül. Ki tudja? Lehet akkor egy tök jó sori lett volna. A színésznővel ebben a szerepben találkoztam először, így nagyon megítélni nem tudom, de őszintén a karakterének köszönhetően nem nagyon szimpatizálok vele. Majd ráveszem magam egy másik sorozatára.  

Történet: 5/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10

Sorozat: Marry me, Mary!

Marry me, Mary! ~ Mary Stayed Out All Night

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2010
Csatorna: KBS2

Ismertető: Wi Mae Ri édesapja adósságokkal van teli. Konkrétan már semmi sincs a házukban. Időközben MaeRi megismerkedik egy úgyszintén szegény rocker sráccal, Kang Moo Kyul-lal. Nade, az adósságok egyre csak gyűlnek, így MaeRi apja egy régebbi barátjának fiához akarja mindenképp hozzáadni lányát, hogy minden pénzügyi gondjuk megoldódjon, úgyanis a srác nagyon gazdag. Melyik lány szeretné az érdekházasságot? MaeRi segítséget kér rocker barátjától, hogy játsza el a pasiját, és (persze nem igazából) házasodjanak össze, hogy ne kelljen a gazdag pasihoz hozzámennie. MaeRi gondolkodási időt kap, így mind 2 sráccal találkozgatnia kell, és időközben mind a ketten megszeretik a lányt.

Vélemény: A Mae Ri-t alakító Moon Geun Young borzalmas színésznő. Ez volt az első film amit láttam tőle (ezután még nehezen rávettem magam a Cheongdamdong Alice-ra , de csak és kizárólag Park Shi Hoo miatt) és tényleg remélem, hogy az utolsó is. Borzasztó. Hitelességét vesztette, hisz hogy létezhetne két olyan pasi, aki ezért a lányért verseng. Miért ez a színésznő??
A történet alapjáraton nem lett volna rossz, bár egyáltalán nem egyedi, mégis élvezhető lehetett volna. Mindezek ellenére a jó kezdés után eszméletlen unalmassá és vontatottá válik. Rettenetes, nagy nehezen bírtam végignézni, és a vége is lapos. Semmi. Ráadásul MaeRi apukáját sehogyan sem tudtam megérteni. Az, hogy képes volt úgymond 'eladni' a lányát, az nekem beteges volt. 
Oké, oké, hogy az ő érdekében, de akkor is. Ennyire nem kellett volna hajthatatlannak lennie. Ha szereti a lányát, akkor nem fontosabb neki a boldogsága, mint a pénz? És ezt a sorozatot vegyük komolyan? Szóval nem, egyáltalán nem ajánlom, még a színészekért sem. Abszolút élvezhetetlen, nincsenek benne se poénok, se fordulatok, se semmi. 16 órát erre nem éri meg rászánni.

Zene: Mivel Jang Geun Suk énekes, ezért voltak szerencsére jó számok a sorozatban, mint a 'Hello Hello' és az 'I will promise You'.

Szereplők: Lássuk csak két főhősünket külön-külön.
Moon Geun Young - Mary: Ha tudtam volna, hogy milyen ez a színésznő, soha nem is kezdek bele a sorozatba. Mint ember semmi bajom sincs vele, biztos nagyon kedves és aranyos, de mint színésznő? Miért kell színészkednie, ha egyszerűen borzalmas amit csinál? Annyira felszínesen és annyira sablonosan színészkedik, hogy az amúgy is döcögő sorozatra rányomja a végső ítéletet. A karaktere sem volt semmilyen. Egyszerűen megérteni nem lehetett, hogy a két srác mit szeret benne annyira, hisz se nem szép, se nem kedves se nem aranyos, mindig csak az unott arcát látjuk, ami semmit sem rezzen történjék akármi. Nem, egyáltalán nem. Se a színésznő, se a karakter. Azt hiszem valakinek szólnia kéne neki, hogy soha de soha nem szabadna színészkednie, mert nem ez az első eset, hogy jó színészek mellé rakják be, és húzza le a sorozatot.
Jang Keun Suk - Kang Mu Gyul: Ismét hozta a mindig látott szerepét: arrogáns, beképzelt és azt hiszi ő a legmenőbb a világon, holott olyan szegény, mint a templom egere. Azért nem nagyon szoktam tőle sorozatokat nézni, mert nem igazán szeretem ezt a karaktert, és neki abszolút mindig ilyen szerepei vannak. Oké, van ahol jól jön ki, de az esetek többségében nem. Itt sem volt valami meggyőző, Jung In-t sokkal, de sokkal jobban szerettem, végig neki szurkoltam. De természetesen ő maradt alul. Sokkal aranyosabb, kedvesebb és figyelmesebb volt, mint Mu Gyul. És néha eszméletlen édes, főleg amikor a lányt próbálta meg lenyűgözni. Bár őszintén lehet jobban járt a karaktere, hogy nem jött vele össze a lány, mert sokkal, de sokkal jobbat érdemel. Keun Suk, mint mondtam, hozta a szokásos formáját, Jae Wook-kal viszont most találkoztam először és nagyon megkedveltem őt.

Történet: 2/10
Zene: 7/10
Színészek: 4/10
Karakterek: 3/10