A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Min Ho. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Min Ho. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: The Legend Of The Blue Sea

The Legend Of The Blue Sea


Műfaj: romantikus, vígjáték, fantasztikus
Részek száma: 20
Dátum: 2016 - 2017
Csatorna: SBS

Ismertető: Valamikor 1598-ban járunk, ahol az újonnan kinevezett kormányzó, Dam Ryung egy fogadóban tölti az éjszakát annak tulajdonosával. A tulajdonos eldicsekedik azzal, hogy egy valódi sellőt sikerült elkapnia. Dam Ryung megmenti a misztikus lényt, azonban nem is sejti, hogy milyen múltja és jövője van a sellőlánnyal.
A jelenben Joon Jae csalásokból él, de úgy, mint a királyok. Mindene megvan, barátaival pedig folyton újabb és újabb alanyokat keresnek, akiket kizsákmányolhatnak. A legújabb munkájukhoz pedig Joon Jae külföldre utazik egy óceán melletti üdülőhelyre, ahol találkozik egy teljesen elveszett, beszélni képtelen és névtelen lánnyal, aki valójában sellő.
Ezután a múlt és a jelen párhuzamosan fut egymás mellett.

Vélemény: Már a sorozat előtt jó pár hónappal mindenki tudta, hogy hamarosan vetítésre kerül a 'You Who Came From The Stars 2' - persze nem hivatalosan. Ezúttal Lee Min Ho-t köszönthettük főszereplőként a sellőlány mellett (azért valljuk be, Kim Soo Hyun-nal poénosabb lett volna). Aki látta a fent említett sorozatot, annak nem egy jelenet illetve történés volt ismeretlen, szinte minden részben lehetett hasonlóságot felfedezni. Úgy is mondhatnánk, hogy egy hatalmas nagy DoMinJoon koppintás a sorozat.
De persze csak a jó értelemben. Őszintén én annyira nem vártam a sorozatot, mint sokan mások. Igazából ennek a Lee Min Ho volt az oka, egyszerűen nem bírom őt, amikor modern kori sorozatban játszik (talán azért mert mindig egy beképzelt hisztis anyámasszonykatonáját játszik). Ettől függetlenül persze biztos voltam benne, hogy nézni fogom, aztán eldől. Hmm, nos kezdjük az elejétől. Kapunk (ismét) egy beképzelt, de szerencsére nem hisztis, és nem anyámasszonykatonája, hanem rendkívül okos főhőst, mellé pedig egy sellőlányt.
Az első pár rész nagyon tetszett. Aranyosak voltak együtt, tele volt poénos jelenettel, olyan igazi cuki sori volt, amit egyszerűen jól esik nézni. Aztán kicsit visszaesett. Nem tudom, valahogy elkezdtek dramatizálni, néha nagyon sok felesleges párbeszéd volt benne, volt, hogy már nagyon untam. Ami igazából tartotta bennem a lelket azok a múltban történt jelenetek voltak. Vicces, de Lee Min Ho-nak annyival, de annyival jobban áll a komoly, becsületes karakter, hogy az valami hihetetlen. Dam Ryung-ként imádtam őt.
Alig vártam, hogy feltűnjön a képernyőn. Amikor ilyen karakterei vannak a Minhonak olyankor úgy érzem, kedvenceim között van, a modern szerepeivel meg annyira idegesít, hogy még rágondolni se szeretek. Ilyen még egy színésszel sem volt, nem tudom nála miért ennyire. Na de, a múlt jelenetei. Nagyon, nagyon izgisek és szépek voltak, én szívem szerint sokkal jobban szerettem, mint a jelenben történt részeket. Annyival szebb és meghatóbb volt, hogy szerintem simán lehetett volna az egész sztorit így megcsinálni.
Vagy akárcsak felcserélni, és több játszódjon a múltban, mint a jelenben. Milyen jó lett volna... No, de ez nem azt jelenti, hogy a jelen unalmas volt. Írtó ari és nagyon izgis jeleneteket kaptunk ebben is. Sokszor volt, hogy elmosolyodtam, a kedvencem az volt, amikor Joon Jae rájön, hogy végig magára volt féltékeny - hát behaltam. A kettejük románcát sikerült nagyon szépen összehozni, bár a végére nekem talán kicsit sok volt. A rengeteg párbeszéd kettejük között, az 'ezt most át kell gondolnom (megint)' jelenetek.
Volt, hogy már vártam, mikor történik valami, csak lépjenek már. Úgy érzem nagyon lehúztam a sorozatot annak ellenére, hogy nyolcast fogok rá adni, mert összességében tetszett. A sztorit szépen levezették, jó volt, ahogy a karakterek összekapcsolódnak a múltban és a jelenben, ahogyan, ahogy ők mondanák, a történelem megismétli önmagát. A vígjáték a felétől már kicsit kimerült, nem igazán volt min nevetni, én így nem sorolnám ebbe a kategóriába, sokkal inkább volt dráma (ami viszont nincs a műfajai között).
Gyönyörű jeleneteket is kaptunk. Ez, ami a gifeken is látszik, amikor a pasi megfogja a lány kezét, hihetetlen, imádom. Csodaszépre sikeredett, ezerszer is visszanéztem annyira imádtam. Az biztos, hogy a kedvenc legszebb jeleneteim között biztosan benne van, egyszerűen hihetetlen. Aminek még nagyon örültem és nagyon tetszettek, azok Lee Min Ho ruhái. Csodásak voltak, komolyan. Annyira szép volt mindig az összeállítás, hogy jó volt nézni egyszerűen. Ezek a pasztell színek egyzserűen gyönyörűek voltak.
Minho szerkója mindig úgy nézett ki, mint aki épp egy fotózásról ugrott be a forgatásra. Gianna ruhái viszont nem mindig tetszettek, volt köztük pár nagyon ronda viszont volt pár gyönyörű is. Joon Jae lakása is gyönyörű volt és nagyon otthonos. Összességében tehát voltak benne hibák bőven, kicsit túlhúzott, kicsit dramatizált, kicsit sok volt már, de ettől függetlenül egy nagyon élvezhető sorozatra sikeredett, ráadásul Minho végre normális karaktert játszik. Szerintem mindenképp megéri vetni rá egy pillantást, ki tudja, lehet valakinek kedvenc sorozata lesz. De nekem azért a DoMinJoon jobban tetszett! :D

Zene: Egyszerűen csodaszép volt, de nem csak a számok hanem maguk a soundtrackek is, amikből külön albumok is jöttek ki (nemcsoda). Szinte mindegyik telefonon maradt. A számok közül pedig ezek nyertél el a tetszésemet: Lyn 'Love Story', Yoon Mirae 'You are my World', CoffeBoy 'Why Would I Do This', Sejeong 'If Only', VIXX 'Fool', Sung Si Kyung 'Someday, Somewhere' és a hatalmas nagy kedvenceeeeeeeeem: Lee Sun Hee 'Windflower'.

Szereplők: No és akkor lássuk csak két főhősünket a szokásos módon.
Lee Min Ho - Heo Joon Jae / Dam Ryung: Régi énje vérig becsületes férfi, aki megment egy bajbajutott sellőlányt. Jelen énje inkább beképzelt, kicsit idegesítő, de rendkívül okos. Őszintén a legeslegelején annyira nem kedveltem őt, nagyon úgy tűnt, hogy megint olyan karaktere lesz, mint mindig, amit egyszerűen ki nem állhatok. Aztán szerencsére kiderült, hogy ezúttal jobbat fogott ki magának. Bár beképzelt volt a karakter, volt egy becsületes és egy nagyon szerethető oldala is, na meg persze egy cuki is, de ez már mellékesebb. Tetszett, ahogyan megszerette a lányt és eldöntötte, hogy megváltoztatja a sorsukat. A végére kifejezetten szerettem őt, ami Lee Min Ho esetében nagyon ritka. Nem úgy, mint Dam Ryung-ot. Komolyaaaaan, Minho mi a fenének nem történelmi sorozatokban vállal főszerepet? Nem értem komolyan... annyival, de annyival, de tényleg annyival jobban áll neki, hogy azt leírni sem lehet.
Gianna Jun - Sim Chung / Se Hwa: Sellőként él, de elhagyja a tengert, hogy szerelme után mehessen. Sim Chung, hát, nem is tudom. Aranyos volt, tetszett, ahogy kitart a fiú mellett, ahogyan védi őt mindentől. Aranyos volt az elején, mikor semmit sem tudott a világról, és felfedezte a dolgokat. Tetszett az is, hogy nem félt elmondani szerelmének, hogy érez, nem hagyta annyiban a dolgot, hanem védte szerelmét. Valahogy annyira nagyon mégsem sikerült őt megkedvelnem. Egyszerűen csak úgy voltam vele, hogy jó főhősnő, de nem a legjobb. Gianna Jun-t én nem tartom annyira jó színésznőnek, mint amennyire be van állítva. Mindig ugyanolyanok a karakterei, ez például egy az egyben Cheon Song Yi karakter volt. De nagyon szeretem őt, mert életet ad a karaktereinek, hiába ugyanolyanok. Remélem még sokszor fogunk találkozni vele.

Történet: 7,5/10
*kivételes eset*
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Seven First Kisses

Seven First Kisses

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 8 (ezek 10 percesek)
Dátum: 2016 - 2017
Csatorna: Naver TV Cast

Ismertető: Főhősnőnk, Min Soo Jin egy plázában dolgozik, segít az embereknek megtalálni egy-egy üzletet. Éppen a 25. születésnapját tölti be, azonban eddig még egyetlen egyszer sem volt barátja. Elkeseredetten vágyik már a szerelemre és arra, hogy valakije legyen végre. Egyszer csak megjelenik előtte egy különös nő, aki segít neki: kap 7 kártyát, rajtuk egy kérdőjellel. Mindegyik kártyán egy férfi szerepel, egy napja van elérni, hogy közülük valaki megcsókolja, és akkor őt is meg fogja végre találni a szerelem. A hét férfi: Lee Joon Ki, Park Hae Jin, Ji Chang Wook, Kai, Ok Taecyeon, Lee Jong Suk és Lee Min Ho. Vajon sikerül főhősnőnknek elérnie, hogy az egyik (számára elérhetetlen hírességnek számító) férfi megcsókolja őt?

Vélemény: Na emberek, én szedem a cókmókom és utazom Koreába, hogy én is összefussak egy ilyen kis nőcivel. Nem bánnám, ha hozzám is hozzám vágnának 7 ilyen lapocskát! Hát én végig vigyorogva néztem végig az egészet. Ilyen cuki sorozatot én tényleg rég láttam. Rövid volt, aranyos és abszolút végigmosolygós. Ennyi kedvenc színészt összehozni nem semmi. Már csak Kim Soo Hyun hiányzott, akkor tökéletes lett volna, de így sem panaszkodom.
Na de lássuk csak a történetünket. Baromira tetszett, hogy mindegyik színészhez olyan karaktert és rövid sztorit gyártottak, ami jellemző rájuk. Lee Joon Ki igazi tökéletes, fehér lovon ülő szőke herceg volt. Park Hae Jin kicsit ijesztő, félreérthető, de eszméletlen sármos férfi. Ji Chang Wook igazi akcióhős, aki kész golyó elé ugrani a szeretett nőért. Kai-ről nem nyilatkozom, őt nem ismerem, csak annyit tudok, hogy Exo-ban énekel. Taecyeon kis beképzeld, anyuci és apuci kicsi fia volt.
Lee Jong Suk roppant menő, aki nem fél bevetni pimasz mosolyát, Lee Min Ho pedig, számomra meglepően, egy csendes írót alakított. Eszméletlen jó volt látni a színészeket egy kis sztoriban, ahogy saját magukat testesítik meg. Nem tudom kinek volt ez az ötlete, de engem megnyert magának, szívesen megnéznék egy hosszabb ilyet, több színésszel kibővítve. Szerintem nagyon nagy siker lenne. Az is nagyon tetszett, hogy mindegyik rész a csók-közeli jelenettel ért véget.
Összességében csak annyit tudok elmondani, hogy egy végig vigyorgós sorozat volt, amit a sorozat rajongóknak szerintem kötelező megnézni! Remek kikapcsolódás volt, tényleg egy rossz szavam sincs rá. Aranyos, tündéri, elolvadós, végig vigyorgós. Mindenkinek nagyon tudom ajánlani. A feliratot hálásan köszönjük Hayako-nak, remek volt magyar felirattal élvezni a sorozatot. U.i.: nem azért Park Hae Jin van az összes gifen, mert ő a kedvencem, áááááá dehooooooooogy.

Történet: 8/10
Zene: 7/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 8/10

Film: Gangnam Blues

Gangnam Blues ~ Gangnam 1970

Műfaj: akció, politikai, történelmi
Játékidő: 135 perc
Premier: 2015. január 21.

Ismertető: Kim Jong Dae és Baek Yong Ki. Ők történetünk főszereplői. Mindketten árvák, de együtt nőttek fel, és olyanok egymásnak akár az igazi testvérek. Egy kicsi, összedőlő félben lévő kunyhóban laknak, s szemetet szednek a mindennapi megélhetésért. Természetesen többre vágynak. A bajok ott kezdődnek, amikor a kunyhót ledöntik, ők pedig belekeverednek egy kis gengszter ügybe. Elszakadnak egymástól, s Kim Jong Dae abban a hitben él, hogy bátyja meghalt. Valójában viszont él és virul egy hatalmas gengszterbanda tagjaként. Találkoznak, s elhatározzák, hogy valami hatalmasat hoznak létre, csakhogy itt már politikáról van szó, s a fejesek mindig mindent akarnak, a munkát viszont a 'kutyákra' bízzák.

Vélemény: Hmm... hmm. A filmmel kapcsolatban már a megjelenés előtt kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt örültem, de nagyon, hogy Lee Min Ho végre elvállalt egy normális szerepet, és nem diákruhában próbálja meg a szépfiút hozni. Másrészt féltem is, hisz a koreai gengszteres filmekkel sajnos nem igazán vagyok kibékülve, hisz elég sokat láttam már, és egyik sem lett igazán kedvencem. No de lássuk csak a filmet. Először is, ezt a 135 percet én valami eszméletlen soknak tartottam. Rengeteg unalmas perc és rengeteg unalmas párbeszéd, amikkel próbálják betömni a felesleges lyukakat.
Ennek hála a film közepét egy az egyben végiguntam. Hiába indult jól. Hisz meg kell hagyni, a film tényleg nagyon jól indít, sikerül felkelteni a nézők figyelmét, no meg Lee Min Ho és a fekete haja (ami nagyon jól áll neki) jogosan söpör el minden egyebet. Azonban ő is kevés volt hozzá, hogy a történet végig jó legyen. Unalmas. Tényleg ez az a szó, amivel jellemezni tudnám a filmet, ez az a szó, ami elsőként eszembe jut, ha rágondolok. És a baj az, hogy ez volt a meghatározó, hiába vannak pozitívumok is. No de lássuk csak ezeket is, hisz minden filmben van valami jó, természetesen itt is.
Legelőször meg kell említenem, hogy nagyon tetszettek az akciójelenetek, nagyon élethűek voltak. Külön elismerésem a hetvenes évek megjelenítéséért is, hisz a ruháktól, a frizuráktól és minden egyébtől tökéletesen úgy érzi magát a néző, mintha a filmet akkor készítettek volna a mai modern technológia segítségével. Nagyon tetszett a hatalmas pocsolyás verekedés, szerintem egy élmény lehetett leforgatni, de tényleg. Mindenki hempereghetett ott kedvére a sárban. Visszatérve az unalmasságra, bár tényleg az volt, az tény, hogy a film lényegét sikerült átadni a nézőknek.
Legalábbis nekem mindenképp. Egyrészt itt volt a két srác testvéri szeretete, ami a film folyamán hatalmas próbatételeknek volt kitéve. Megjelent a családi szeretet is, hisz Kang Gil Soo fiaként élte életét Kim Jong Dae, családot kapott, holott neki sohasem volt. Mindezek mellett megjelenik a tenni akarás és a vágyakozás is, hisz két szegény srác életét követhettük nyomon, akik a semmiből próbálnak meg felemelkedni, hogy valami olyasmit teremtsenek maguknak, amiről eddig csak álmodoztak. Tisztelem azokat az embereket, akik egyedül építenek várat a szarból.
Ezer bocsánat a kifejezésért, de tényleg elismerésem. S ha ez még mindig nem lenne elég, megjelenik az akkori (no meg a mostani) hierarchia is, hisz a filmben láthattuk, hogy mi történik főhőseinkkel, akik vért izzadva próbáltak meg előre jutni, és mi a nagy fejesekkel, akik végig borokat kortyolgattak és nőkkel szórakoztak. Szóval igen, a filmnek unalmassága ellenére sikerült egy kemény társadalomkritikát megfogalmaznia, ami tényleg átjön a nézőknek. Külön tetszett, hogy a végén feljött a 'ha' szócska és annak 'története'. Összegezve, nem a világ legjobb filmje, de nem is a legrosszabb. Nem mondom azt, hogy kötelező megnézni, de azt sem mondom, hogy ne nézzétek meg.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk két főhősét külön, külön.
Lee Min Ho - Kim Jong Dae: Mély fájdalmakkal teli, de mosolyogni képes fiú, akinek a bátyja az egyetlen családtagja, ő az akire támaszkodhat. Összeteszem a két kezem és ezerszer lekopogom, Lee Min Ho végre jó szerződést írt alá. Ez most vagy véletlen, vagy rájött, mennyire orbitálisan hülyén néz ki nem egy sorozatában, ahol olyan karaktert próbál meg eljátszani, ami a lehető legtávolabb áll tőle. Nagyon örülök, hogy végre sikerült egy új oldalát látnom. Jong Dae szerintem mindenki kedvence lett a film folyamán, hisz csóri srácról egész végig az üvöltött, hogy végre valahára legyen vége ennek az egésznek, és hadd éljen békésen a családjával úgy, hogy semmit sem kell nélkülözniük. Őszintén sejtettem, hogy mi lesz a sorsa, mégis reménykedtem. Összességében jó kis karakter volt, aki biza nem fél egy gyilkosságtól, de ettől most eltekintünk, mivel kb. mindenki kinyírt mindenkit a filmben.
Kim Rae Won - Baek Yong Ki: Eleinte hasonlóan indul, mint fenti karakterünk, később sokkal magabiztosabbá, de egyben gyávává is válik, hála a környezetnek, amibe belecsöppent. Yong Ki sem volt alapvetően egy rossz karakter, mégis volt egy két húzása, amit ez ember nem vesz jó néven, főleg, ha a jó oldalnak szurkol, bár ez relatív. Ha választanom kéne, akkor nálam egyértelműen Jong Dae karaktere a nyerő, őt nem sikerült annyira megkedvelnem. Holott megértettem, és sajnáltam is őt, jobban, mint öccsét. Rae Won számomra teljesen új színész volt, még sosem találkoztam vele se kisebb, se nagyobb szerepben, de őszintén engem eléggé meggyőzött. Remekül hozta ezt az ingatag, sajnálatraméltó, de ugyanakkor kicsit antipatikus karaktert. Azonban ebben a filmben Lee Min Ho volt a joker, és ezt nem is nagyon akarták elrejteni.

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10
 

Érdekesség pár színészről - 2014

  Sziasztok! Összedobtam egy bejegyzést pár színészről. Fontos, hogy nem sorrendben vannak, mert olyan sok mindenkit szeretek, így nem igazán tudom rangsorolni őket.

Kim Soo Hyun

Született: 1988. február 16. 
Személyes vélemény: Ha nagyon rangsorolni akarom őket, akkor ő lenne a második kedvenc, egy picivel marad le Joo Won mögött. Természetesen kedvencem, egyszerűen imádom őt. De persze nem csak a cuki fejéért. Sorozatról sorozatra, filmről filmre bizonyosodott be, hogy ő bizony korunk egyik legkiemelkedőbb színésze, hiszen karakterei ég és föld távolságra állnak egymástól. Mindemellett nagyon helyes, ráadásul mindig mosolyog. Egyszóval nem csak jó, hanem szimpatikus is. Szoktam nézni róla ilyen kis külön filmeket, esetleg bakikat, s állandóan fülig ér a szája. Nagyon imádnivaló. Amit viszont észrevettem, hogy bár színészi tehetsége leírhatatlan, nem igazán tud nyilvánosság előtt beszélni (?). Igazából én sem értem, hogy lehet ez. Olvastam, hogy fiatalabb korában elég visszahúzódó volt, és ez még látszik rajta. Amit kicsit sajnálni lehet, hogy én úgy vettem észre, inkább modell és reklámszínész. Hiszen naponta jönnek ki új és új fotók, ráadásul annyi reklámja van, amennyi hajam szála nekem. Reméljük a jövőben több sorozatban találkozhatunk vele.
Érdekességek: Mint említettem, fiatal korában igen csendes és visszahúzódó gyerkőc volt, fene gondolta, hogy színész lesz belőle. Tudni illik, hogy fiatal kora ellenére már számos díjat bezsebelt, mindezek közül a legtöbbet a The Moon Embraces The Sun-ban lévő alakításáért kapta (nem is csodálom), valamint a Secretly, Greatly című filmbeli alakításáért is. De, ez csak a kezdet: szinte az összes sorozatából kapott díjakat, s nem egy reklám elismerést zsebelt be. Másik érdekesség róla, hogy elég sokat küzd szívritmuszavarral, ami elég kellemetlen tud lenni (én már csak tudom), mégis az orvosok megerősítették, hogy készen áll a katonai szolgálatra.

Park Shi Hoo

Született: 1977. február 15.
Személyes vélemény: Itt is el kell mondanom, hogy nem csak a cuki fejéért szeretem, hanem mert ténylegesen remek színész. Imádom az összes szerepét. Pont. Aki ismeri, tudja, hogy egyszerűen nincs mit írnom róla, hisz annyira jó. Amit icipicit bánok, hogy eddigi szerepeiben (bár erősen eltértek egymástól) mindig egy fő cél vezérelte a főhőst: és az a bosszú. Lehet az vígjáték, dráma vagy éppen thriller, Park Shi Hoo mindig a bosszúszomjas karaktereket fogja ki magának, amit bár remekül hoz, legközelebb mégis inkább mondjuk egy akciófilmben látnám. De, ez nehogy elrettentsen senkit. Összes karakteréből a maximumot hozza ki, s bár szegény állandóan megszívja a ronda vagy éppen tehetségtelen (vagy kettő az egyben) színésznőkkel, mégis érdemes, már csak őérte is belekezdeni az adott sorozatba, hiszen állandóan emeli annak színvonalát. S megjegyezném, hogy vörös a fejem az irigységtől: egyszerűen imádom a fogsorát, tökéletes, és remekül áll neki.
Érdekességek: A legnagyobb érdekesség ami hozzá fűződik (sajnos), hogy volt egy nagyobb botránya nemrégiben, így kénytelen volt máshol alkalmazni a tehetségét. A botrányáról annyit, hogy egy nő feljelentés tett, miszerint Park Shi Hoo megerőszakolta. Persze ezt nem sikerült bebizonyítani, valószínű, az egész csak kitalált volt. Mégis nagyot csattant a hírnevén, bár szerencsére sikerült túlélnie (képletesen).

Seo In Guk

Született: 1987. október 23.
Személyes vélemény: Óóó, anno mikor először láttam kedvencem lett. Nem túl jóképű, de annál jobb szerepei és annál jobb sorozatai vannak. Nagyon bírom őt. Bár róla is elmondható, hogy sok karaktere egy azon tulajdonsággal rendelkezik és ez a poéngyár. Imádom, de tényleg. Amit még muszáj megemlítenem, hogy a koreai "idoloknál" alap elvárás (nem szó szerint), hogy naaagyon vékony láb, és kigyúrt has meg kéz. Szerencsére (és szerintem egyetlen fiatal színész) neki igenis férfias testalkata van. Van combja, van feneke, így nem néz ki hurkapálcikának alul, és kigyúrt állatnak felül. Egyszóval az összkép remek, tényleg imádom a testalkatát.
Érdekességek: Annyit, hogy egy szegény családból származik, s minden vágya volt az éneklés és a színészkedés. 2009-ben szerencsére ez valóra is vált, amikor ugyanis megnyerte a K Superstar tehetségkutatót.

Lee Min Ho

Született: 1987. június 22.
Személyes vélemény: Korea nagy kedvence, a csúnya ámde tehetséges Lee Min Ho! Bár a csúnya jelző nem éppen illik rá, azért nem egy szívtipró, meg kell hagyni. Számomra kicsit furcsa, hogyan lett mindenki nagy kedvence. Persze én is nagyon szeretem, anno amikor elkezdtem sorozatozni, az első színészek között volt. Mégis úgy gondolom, vannak tőle kicsit tehetségesebb színészek, akik inkább megérdemelnék a kedvenc jelzőt. DE, mivel ide került, ez azt jelenti, hogy én is nagyon szeretem, szóval no para. Neki elég sokféle és színes karaktere volt. Azonban ezt többé kevésbé nem sikerült eltalálni. Úgy gondolom, a diákszerep egyáltalán nem illik hozzá, s sajnos van 1-2 sorozat, ahol "gyerekruhába" öltöztették. Mindezek ellenére, ott, ahol éppen jó karaktert alakít, tényleg a legjobbak között van. Örülök, hogy tehetséges, és annak is, hogy nem egy adott jellemvonáson futnak a szerepei. Egyszóval tényleg remek.
Érdekességek: Kicsi korában focista akart lenni, de egy sérülés következtében új álmot kellett találnia magának. Amit még illik tudni róla, hogy 2006-ban volt egy nagyon súlyos balesete, közel egy évig lábadozott. S még így utolsó szó gyanánt megjegyzem, hogy állítólag a BOF-es srácokkal a való életben is legjobb barátok - ezdecukimár :D.

Lee Jong Suk

Született: 1989. szeptember 14.
Személyes vélemény: Róla is azt tudom mondani, hogy első színészek között volt, amikor elkezdtem sorozatokat nézni. Amit különösen szeretek benne, hogy mindig remek, hozzáillő szerepeket választ magának. Hiszen ha megnézzük, a legtöbb karaktere igazából nagyon nagyon hasonló egymásra. De, ez nem baj. Hiszen ezt az alakítást remekül hozza, jól illik hozzá a védelmező, ámde bohókás jellem. Ő volt az a színész, akit mikor először láttam azt mondtam: ez de csúnya. De a sorozat végére elég jóképűnek találtam. Bár most így ránézve ilyen elmegy kategória. Viszont nagyon szeretem az anyajegyét a szeménél és a szájánál. Olyan Lee Jong Suk-os.
Érdekességek: Szerencsére, vagy éppen nem, nem egy balhés pasi. Ezzel azt akarom mondani, hogy se érdekes háttér, se balesetek, se botrányok nem köthetőek a nevéhez. Talán amit meg lehet említeni, hogy ő lett a legfiatalabb férfimodell a Szöuli Collection programban.

Lee Hong Ki

Született: 1990. március 2.
Személyes vélemény: Őt nem is azért említem meg, mert olyan hű meg ha jó színész. Nem is tudom, kellemessé teszi a sorozatokat amikben szerepel. Nem tudom máshogy kifejezni magam. Ha kritikus szemmel nézzem, tényleg nem a legjobb színész, hiszen itt-ott hagy kivetnivalót maga után. Mégis annyira élveztem a sorozatait, hogy ez az apróság egyáltalán nem zavart. Az aranyos és üde karaktere meg úgy össz-vissz az egész énje tényleg nagyon szerethetővé teszi, amit ritkán lehet elmondani egy színészről. Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy a jövőben mit fog még mutatni.
Érdekességek: Gyerekszínészként kezdte, majd az énekléssel folytatta 17 évesen. Sok más színésszel ellentétben ő műsorvezető is, amit személy szerint szívesen megnéznék. Érdekessége, hogy szereti a körömdíszítést, évente nagyon sokat költ körömlakkokra (?), s saját könyvet is vezet a témával kapcsolatban. Saját bevallása szerint kicsi korában nagyon rossz volt, elég sok sulis balhéba keveredett, egyszóval megnehezítette anyja éveit.

Lee Seung Ki

Született: 1987. január 13.
Személyes vélemény: Egy újabb színész, akit nem a szépségéért, hanem a tehetségéért szeretek. Ám az is megkérdőjelezhető. Szerintem ő is inkább csak szerencsésen választ magának karaktereket. Bár így belegondolva ezek azért kicsit eltérnek egymástól. Mindenesetre ő is osztozik a Lee Hong Ki-nál írt véleményemen: nagyon sok kellemes percet nyújtott számomra a szereplése. S megjegyezném, hogy amúgy ez a színész úgy néz ki, mint egy 17 éves. Fene se hiszi el, hogy durván tíz évvel idősebb ennél...
Érdekességek: A legtöbb színész azt vallja magáról, hogy kis rosszfiú volt a suliban. Lee Seung Ki ezzel ellentétben igencsak példás tanuló volt, még a diákönkormányzat elnökének is megválasztották. De úgy látszik esze helyet mégis csak a tehetségére épített: énekesként kezdte, konkrétan berobbant a hírességek világába. Mindemellett most már színészkedik és modellkedik is.

Ji Sung

Született: 1977. február 27.
Személyes vélemény: Hogy ne csak a fiatal színészeket említsem, itt van egy 37 éves kész férfi, akinek jobbnál jobb szerepei vannak. Róla sem lehet elmondani, hogy hű de jóképű, mégis férfias és sármos. Valamint nem kis fogpiszkáló. Normális testalkat kérlek szépen. Nade, színészi tehetségére kitérve van lazább, és komolyabb szerepe is. Ez utóbbi döntő karrierjére nézve. Imádtam látni komoly és bosszúszomjas pasiként, valamint vicces, nemtörődöm "gyerekként" is. Tényleg egyik kedvenc idősebb színészem.
Érdekességek: Szülei pedagógusok, így őt is annak akarták, de ő mégis a színészkedés mellett döntött. Szerencsére ez sikerült is, hamar felfigyeltek rá, mint fiatal tehetség. Persze ez nekem, 17 éves fejjel azért elég rég volt. Felesége is van, lassan már 1 éve, ami eléggé várható már egy 37 éves színésztől.

Joo Won

Született: 1987. szeptember 30.
Személyes vélemény: Ahogy Soo Hyun-nál említettem, ő a kedvenc színészem. Érdekes, hogy nem egyből lett a kedvencem. Sőt, legelőször nem szerettem, mert pont belefogtam a legrosszabb sorozatába. Aztán láttam autista orvosként, bosszúszomjas oltalmazóként, és teljesen megváltozott a véleményem. Szerintem ő az egyik legjobb színész, és nem csak a koreaiak között. Egyszerűen imádom és kész. Remélem sokáig fog még színészkedni.
Érdekességek: Állítólag eléggé befelé forduló személyiség volt, de szerencsére ezen túlnőtt, a színészkedést választotta álmának és szenvedélyének. A suliban mindig törpe volt, aztán láss csodát, hirtelen nagyon megnőtt a gyerek. Elmondása szerint nem szereti a tiszteletlen és részeg nőket, de imádja az amerikai kávét. Azt is bevallotta, hogy a csókjelenetekre videóval készült fel.

Jung Yong Hwa

Született: 1989. június 22. 
Személyes Vélemény: Első színész, akinek egyből megjegyeztem a nevét, de a mai napig nem tudom leírni helyesen. Valamint egyetlen színész is, akinek a szerepein kívül a hangját is nagyon szeretem. A legtöbb színész énekes is, bár rajta kívül tényleg senkire sem tudom azt mondani, hogy jó a hangja. Elég kényes vagyok ez ügyben. De, őt egyszerűen imádom. Annyira szépen énekel. És még tehetséges is. Hát kész. Mást nem is igen tudok ide mondani, tényleg egyik kedvenc koreai énekes színészem. Majd még lehet csinálok egy összeállítást a kedvenc koreai énekeseimről is. Bár abból nincs sok.
Érdekességek: Különösebb dolgokat nem lehet tudni róla. A zenének szentelte az életét, csatlakozott a CN Blue együtteshez a japáni debütálása után. 

Jung Il Woo

Született: 1987. szeptember 9.
Személyes vélemény: Ő az a színész, aki se nem jó, se nem szép, mégis imádom az összes sorozatát. Ha belegondoltok az összes szerepe ugyanolyan: vicces, poénkodó, kicsit beképzelt, de mindig ott van az a fájdalmas múlt. Állandóan ez a szerep. De, ez a karakter imádnivaló, szóval tényleg élvezem sorozatról sorozatra találkozni vele. Nagyon feldobja az egészet, és mára már olyan színész lett, akiért elkezdem a sorozatot. És nemcsak feltűnik, hogy benne van. Szóval tényleg nagyon, nagyon szeretem, annak ellenére, hogy nem a legjobb színész. És nem is a leghelyesebb. Bár ezen a fenti képen nem is rossz.
Érdekességek: Ami talán a legérdekesebb, hogy fiatalabb korában, pontosabban 2006-ban szenvedett egy súlyos balesetet lovaglás közben.

Park Hae Jin

Született: 1983. május 1.
Személyes vélemény: Ez a pasi valamiért annyira megfogott engem, hogy az elképesztő. Ha nem Kim Soo Hyun-nal szerepelt volna, komolyan mondom csak neki szurkolok. Hae Jin nem csak jó színész, szerintem nagyon helyes is. Igazán férfias arca van. Tetszik nekem. Sajnos azt kell hogy mondjam, nincs sok sorozata, így kénytelen voltam beérni kettővel. Mindenesetre, nekem sok idő kell, míg azt tudom mondani egy színészre, hogy szeretem. Őt a legelső perceitől imádom. Fene tudja hogy. Eszméletlen szimpatikus, és csak remélni tudom, hogy a jövőben rengeteg sorozata lesz. Szerencsére novemberben indul egy 11 részes krimi, ahol főszerepet kapott, szóval tűkön ülve várom.
Érdekességek: Szülei elváltak, majd 17 év múlva jött vissza édesanyjával.

Sorozat: Boys Over Flowers

Boys Over Flowers

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 25
Dátum: 2009
Csatorna: KBS2

Ismertető: Adott egy szegény lány, Jan Di, aki egy elit iskolába jár, ugyanis szülei mindent megtesznek, hogy jó helyen végezzen, s ezáltal jó munkát kapjon. A suliba pedig csak ilyen szuper gazdag gyerekek járnak, így szépen kiközösítik Jan Di-t. Ráadásul itt van 4 kotnyeles kölök, akik a suli urainak képzelik magukat (bár jogosan, hiszen ők a leggazdagabbak). Egyik szívatási módszerük, hogy ha egy piros papírt hagynak a szekrényedben, akkor onnantól bárki megverhet, bárki piszkálhat egészen addig míg el nem hagyod a sulit (egy ilyen piros lapos akciónak hála, hogy a lány bekerül a suliba). Ezután az F4, vagyis ahogy a 4 srácot hívják, elkezdik piszkálni Jan Di-t, ő pedig nagyon nem hagyja magát. Mondanom sem kell, a gonoszság gyökere: Joon Pyo beleszeret főhősnőnkbe, bár a család ezt nagyon ellenzi.

Vélemény: Be kell vallanom, nekem a japán verzió sokkal jobban tetszett, ami tényleg ritka, mert nem vagyok oda a japán sorozatokért. A koreai verzió nekem túl vontatott, túl unalmas volt, arról nem is beszélve, hogy a két főhős egyenesen kiverte nálam a biztosítékot. Lee Min Ho-hoz sokkal jobban illik a menő harcos, mintsem az anyám asszony katonája, aki szabadidejében lányokat piszkál. A színésznőről meg ne is beszéljek...
Azt meg kell hagyni, hogy a srácok itt sokkal szebbek voltak, mégsem volt olyan színvonalon, mint a japán verzió. Míg az aranyos és szívet melengető volt, addig ez fura, nevetséges és unalmas. Természetesen az egész sokkal modernebb volt a másikhoz képest, no de lehet modern ha egyszer rossz az egész sorozat. S bár Lee Min Ho-t szeretem, szerintem jobban jártak volna, ha a két főhősünket egy az egyben lecserélik más színészekre.
Romantikus jelenetek? Nem voltak annyira szépek. Olyan 'hétköznapi', de nem az a megható hétköznapi. A két színész között sajnos a kémia is nulla volt, így örültem, hogy sikerült végignéznem a sorozatot. Nem egyszer éreztem késztetést, hogy hagyjam a fenébe az egészet. Mást nem is tudnék róla mondani, akit megfogott a sztori, és mindenképp látni akarja, az a japánt nézze meg, mert az egy vitaminbomba, míg ez inkább lehangolja a nézőt.

Zene: Rengeteg zene volt benne, számomra mégsem maradt meg egy sem, amit továbbra is hallgattam volna. Ha mégis választanom kellene egyet, akkor az A&T 'Something Happened to My Heart' című számra esne a választásom.

Szereplők: Lássuk csak a történetünk három főhősét sorban.
Lee Min Ho - Koo Jun Pyo: Kis gazdag gyerek, aki azt hiszi ha pénze van, akkor az egész világ a lába előtt hever, és azt tehet, amit akar. Alapjáraton Jun Pyo karaktere nem rossz, a japán verzióban egyenesen érdekes volt végignézni a srác fejlődését, hogy hogyan lesz jobb emberré. Itt? Hát... Lee Min Ho, nem tudom miért Lee Min Ho. Az egy dolog, hogy ez hozta meg a kirobbanó sikerét, de nem egészen értem, hogy miért is. Így 2015-ben már tudjuk, hogy sokkal jobban fest menő vagy éppen szívtelen harcosként, mintsem egy diákként. Nem és nem. A haja pedig egyenesen borzasztó. Még egy diákruhás sorozatot tőle biztos, hogy nem fogok bevállalni, de remélem ő sem. Egyébként a színész alakításával nem volt baj, jól hozta az anyám asszony katonáját, a baj csak az, hogy a vak is látja, hogy nevetségesen festett ebben a szerepében. Kérünk szépen sok menő főszerepet a jövőben, mert Lee Min Ho a jó színészek közé sorolandó.
Ku Hye Seon - Geum Jan Di: Egy szegény lány, aki mindent megtesz az életben maradásért. Fúj... hát ez a csaj undorító volt. A beszédstílusa, a mimikája, a nézése egyenesen a frászt hozták rám. Ha már arról szól a love story, hogy egy gazdag srác beleszeret egy szegény csajba, akkor úgy gondolom, hogy az a szegény csaj nagyon ütős kell hogy legyen, ha már egy ilyen srácnak megakadt a szeme rajta. De ez a csaj nem volt se szép, nem volt nagyszerű személyisége, hanem egyenesen visszataszító volt. Már itt elveszítette értelmét az egész sorozat. A kajálós jelenetekről pedig nem is akarom megemlíteni, aki látta már a sorozatot, az tudja, hogy miről beszélek... a színésznővel mostanság kezdek megbékélni, de elég nehezen vettem rá magam új sorozatra amiben szerepel. Ez a szerep egyszerűen úgy volt borzalmas ahogy volt.
Kim Hyun Joong - Yun Ji Hu: A csendes lélek, aki inkább magában szenved. Az ő karakterét sem itt, sem a japán verzióban nem szerettem. Bár ez számomra pozitív volt, hisz a végén nem fájt érte a szívem. Nem is tudom mit kellene róla mondanom. Elvolt ő ott magának, különösebben nem foglalkoztatott. A színészt viszont nagyon szeretem, azonban meg kell hagyni, ez nem élete szerepe. És ez a haj...
Tehát összefoglalva az egész bejegyzést, számomra sajnos egy nagy csalódás volt a sorozat, egyáltalán nem tetszett, nem is ajánlom másoknak, mert szerintem időpocsékolás azt a 25 részt végignézni. Negatív kommentektől pedig kíméljetek (egyesek elég szépeket szoktak hagyni), ha valakinek tetszett a sztori, annak csak örülni tudok, hisz az azt jelenti, hogy neki kellemes időtöltés volt a sorozat, talán maradandó, sőt, akár kedvenc lett. Nem vagyunk egyformák, mindenki mást szeret, és ez a jó a világban.


Történet: 2/10
Zene: 7/10
Színészek: 5/10
Karakterek: 5/10