A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Yoo Jung. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Yoo Jung. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Clean With Passion For Now

Clean With Passion For Now

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: JTBC

Ismertető: Történetünk főhőse, Jang Sun Gyeol súlyos mysophobiában szenved (beteges félelem a szennyeződéstől, fertőzésektől). Ez annyit takar, hogy senkivel és semmivel sem érintkezik, ami nincs lefertőtlenítve, lakásában konrétan egy porszem sincs. Életét ez eléggé megnehezíti, de nem is gondol arra, hogy megszabaduljon a betegségétől. Ebből kifolyólag egy kisebb, de annál híresebb takarítócéget vezet. Történetünk főhősnője, a vidám és energiadús Gil O Sol bár nem mondhatni, hogy igénytelen, de nem zavarja, ha napokig nem mos hajat. A történet során úgy adódik, hogy a lány a takarítócégnél fog dolgozni, aminek főhősünk nem igazán örül, mert utálja a őt, de ahogy jobban megismeri úgy fordulnak negatív érzései szerelembe, amit ő maga sem ért meg.

Vélemény: Mostanában folyton úgy járok, hogy azok a sorik, amiket nagyon várok és előre látom, hogy tuti ütős lesz, végül sorra halmozza a bakikat és teljesen elmegy tőle a kedvem, míg azokat a sorikat, amiket csak úgy felírok a színészek miatt, nagyon tudom élvezni. De ez mostanában tényleg újra meg újra megtörténik. Így volt ez ezzel a sorozattal is. Felírtam a színészek miatt, meg mert olyan ari volt a borítókép, aztán minap elkezdtem, és nagyon nagyon gyorsan lenyomtam az összes részt, mert hihetetlenül élveztem.
Egy írtó cuki szerelmi történetet kapunk, amiben persze van kis dramatizálás, de összességében tényleg egy nagyon aranyos kis sztorira sikeredett. Na de kezdjük is a legelejétől. Adott egy fiatal férfi, akinek az egész élete korlátokhoz van kötve, mert betegsége miatt szinte teljesen tehetetlen. Ezzel szemben főhősnőnk egy igazi kis energiabomba, s mivel sok helyen dolgozik megesik, hogy napokig nem tud hajat mosni, de nem zavartatja magát miatta, mert sokkal fontosabb dolgai is vannak ennél.
Ők ketten (természetesen) első perctől kezdve utálják egymást, de folyton és folyton egymásba botlanak, mígnem végül szépen megszeretik egymást. Egy brutál cuki, lendülettel teli szerelmi szálat kapunk, ahol nem az van, hogy a második részben már oda meg vissza vannak egymásért, hanem ténylegesen, szépen és lassan szeretnek egymásba. Persze a végén van egy kicsike dramatizálás, de szerintem ez akkora volt amit még elviselt a sorozat és a szerelmi szál is benne (nem szeretem a dramatizálást).
Aranyos volt, vicces, lendületes és tényleg über cuki, egy olyan kis nyári egyszernézős sori, amit leülünk, megnézünk, nevetünk egy jót, aztán kellemesen emlékszünk rá vissza. Na de mondjak valami lényegit is nektek. Tetszett a fiú betegsége, és ahogyan szépen levezették az egészet a 16 rész alatt. Ahogyan az elején teljesen jól megvan, holott valahol mélyen tudja, hogy ez nincs rendjén, de minden segítséget elutasít mondván, hogy neki tökéletes így. Majd miután megjelenik a lány túl akar tenni a betegségén.
Szerintem nagyon szépen le volt vezetve, arról nem is beszélve, hogy szépen szemléltették, hogy mennyire sérülékeny az ember lelke, főleg gyermekkorban, és hogy az a traumatizált gyermek hogyan nő fel. Tetszett a fiú és az édesanyja közötti kapcsolat alakulása is, ahogyan újra egymásra találtak. Cukik voltak még a skacok is, akik dolgoztak a kis cégnél, aranyos volt a barátságuk, meg ahogyan viszonyultak egymáshoz. Illetve a másodhegedűst is sikerült jól megoldani (bár azért kár hogy volt benne igazából).
Nem maradt túl szánalmas a végén, hiszen nem is nyomult annyira a sorozatban a férfi, nem sajnáltatta magát állandóan, így nem hagyták annyira nagy szánalomban, aminek nagyon örültem, mert tudjátok mennyire ellene vagyok ennek a második nagy szerelmes karakter jelenlétének egy sorozatban. Ennyit tudok nektek tömören mondani erről skacok. Szerintem megéri megnézni mert nagyon cuki volt, nem eget rengető, lelket átformáló sorozat, de aranyos és über cuki volt számomra.

Zene: A számok közül három maradt meg: Yoo Seung Woo 'I Luv I Luv', Nam Saera 'Fade Into You' illetve Huh Gak 'Cosmos' című száma, ami nagyon szééép.

Szereplők: No és akkor lássuk csak két főhősünket.
Yoon Gyun Sang - Jang Sun Gyeol: Betegsége miatt eléggé korlátozottan él, de ő tökéletesen megvan a maga kis világában magányosan egészen addig, míg a főhősnő szó szerint be nem robban az életébe. Sun Gyeol karaktere szerintem írtó édi volt. Főleg azért, mert eljátszotta, hogy ő milyen kegyetlen és leszar mindenkit, de valójában ott segített a háttérből ahol csak tudott. Én nagyon megkedveltem őt már az első részekben, nagyon tetszett az is, ahogyan ragaszkodott a lányhoz a legvégéig, még akkor is, amikor volt a nagy dramatizálás. Na, szó mi szó, szerintem aranyos volt, kedveltem őt nagyon. Örülök, hogy végre ilyen romis főszerepben is láthattuk Gyun Sangot. Még annyit, hogy azt hittem, hogy viccesen fognak kinézni a főhősnővel, mert hogy You Jung olyan kis kicsike, ő pedig ilyen brutál magas, de hát valami tündériek voltak együtt.
Kim You Jung - Gil O Sol: Egy nagyon életvidám lány, akinek bár rég kettétört az álma, de nem bánkódik miatta, hanem inkább próbál új lehetőségeket keresni az életében. O Sol karakterétől féltem az elején, hogy egy hisztizős kis csaj lesz, aki kiveri mindenkinél a biztosítékot, de szerintem nagyon aranyos és szerethető volt végig a sorozatban. Annyira tetszett, ahogyan beleszeretett a férfiba, ahogyan egyre közelebb került hozzá, ahogyan számára is menedék volt a fiú. Ahh cukik, nagyon cukik voltak együtt. Kim You Jung már kicsi kora óta színészkedik, s bár még azért van mit javítania, szerintem nagyon aranyos és nagyon szép színésznő, Gyun Sang mellett pedig tényleg csak úgy ragyogott. Aranyosak voltak, írtóra. És végére is értem ennek a bejegyzésemnek is, utolsó sorként is csak ajánlani tudom mindenkinek nagyon, mert nagyon kis cukii.

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Moonlight Drawn by Clouds

Moonlight Drawn by Clouds

Műfaj: romantikus, vígjáték, történelmi
Részek száma: 18
Dátum: 2016

Csatorna: KBS2

Ismertető: Hong Ra On egy kedves, élettel teli lány, aki kiskora óta fiúként él, ennek okát pedig ő maga sem tudja. Kislányként elszakadt édesanyjától, akiről azóta semmit sem hallott. Élete fenekestül felfordul (már ha nem lenne így is elég nehéz dolga szegénynek) amikor egy keveredés folytán eunuchként kerül a palotába, ahol minden teszten átmegy akarata ellenére. Ra On próbál megszökni, azonban a koronaherceg személyes eunuchjaként végzi, aki kezdetben azért veszi maga mellé, hogy piszkálhassa, de hamar megszereti az élettel teli... ööö fiút. Hong Ra On szépen lassan beleszeret a nemzet jövendőbeli királyába, de múltja és kiléte egyre inkább kezd felszínre törni, ami nem csak az ő és a koronaherceg életét bolygatja fel, hanem az egész nemzetét.


Vélemény: Én is egyike voltam azoknak, akik majd kiugrottak bőrükből mikor meglátták, hogy Park Bo Gum végre abszolút főszereplőként egy történelmi sorozatban kapott szerepet. A színésznőt is kedvelem, így egy nagyon aranyos, vicces és élettel teli sorozatra számítottam. Hát nem is tudom... talán többé kevésbé sikerült ezt összehozni. Sok minden volt ami tetszett, és akadtak olyan dolgok is, amik annyira nem.
A sztori aranyosan és érdekesen indul, amikor a leányzó bekerül a palotába és a koronaherceg mellett végzi, már süt az egészről, hogy remek lehetőségek állnak a történet folytatására. Nem is tudom, talán a 10. részig nagyon élettel teli volt és akadtak benne kellőképp drámai jelenetek is. Aranyosak voltak együtt, viccesek voltak a jelenetek, úgy áradt az egészből a boldogság. A 10. rész után azonban volt egy kisebb - nagyobb bukta. Sajnos.
A sztori szó szerint megállt, és semmi másról nem szólt a dolog, csak hogy a leány mennyire szereti a koronaherceget, de tudja, hogy ezt neki nem szabad, így minden részben lenyomott vagy 15 monológot arról, hogy boldogságot kíván a hercegnek. Ez alapjáraton nem lett volna olyan nagyon rossz, de hát kérem szépen, mégis csak egy vígjátékról van szó... S hiába indult be utána már a sztori ismét, az a jó pár rész felesleges volt.
Ez pedig nekem... nos annyira nem tetszett. Egy idő után sokkal jobban élveztem azokat a jeleneteket, amikor csak a koronahercegünk igyekszik megóvni pozícióját. A sorozat végével úgy voltam, hogy hát oké... nem is értettem, hogy ha egy abszolút romantikus-vígjátékról szól, miért kell megölni egyes szereplőket full nyomorúságban. Ezt sosem fogom megérteni, most sem sikerült, és szerintem soha nem is fog sikerülni, teljesen értelmetlen volt.
Mindezektől független ha valaki megkérdi, ajánlom-e a sorozatot, abszolút igen a válasz, már csak Park Bo Gum karakteréért is érdemes megnézni. No meg ha azt a pár semmilyen részt elfelejtjük, egy nagyon aranyos szerelmi történettel találkozunk, amiben akad egy két apró titok még izgalmasabbá téve az egészet. Sokat gondolkodtam hányasra pontozzam, végül nyolcast adok rá, de hatalmas jóindulattal és fél szemem becsukva.

Zene: Rengeteg OST született a sorozathoz, amiben bizony akadtak nagyon jók. Nagyon nagy kedvencem nem lett, de mind nagyon szép: Beige, Hwang Chiyeul 'Because I Miss You', Park Bo Gum 'My Person', K.Will 'Melting', Sung SiKyung 'Fondly, Goodbye', Ben 'Misty Road'. Tessék hallgatgatni őket.

Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Park Bo Gum - Koronaherceg: Egy magát egyenesen hülyének tettető srác, aki valójában nagyon okos és ravasz, jól tudja, csak így élheti túl. Ahogy fent is mondtam, ő volt az egyetlen karakter akiért érdemes megnézni az egész sorit. Egy borzasztóan aranyos, vicces, beképzelt, de ugyanakkor hihetetlen okos pasiról van szó. Park Bo Gum tökéletes volt erre a szerepre, ő volt az aki igazán megtestesítette a herceg mivoltát. Remek arcjátékával és azokkal a hangleejtéseivel szerintem mindenki szívébe belelopta magát. Érdekes volt számomra, hogy ezúttal nem egy minden hatalmas magának tulajdonító, erős herceg volt a főhős, hanem sokkal inkább egy gyengébb, hatalmától megfosztott koronaherceget kaptunk, amire Park Bo Gum teljességgel tökéletes volt. Nagyon remélem, hogy a jövőben még nagyon sok történelmi sorozata lesz, mert borzasztóan jól állnak rajta ezek a ruhák (is).
Kim You Jung - Hong Ra On: Egy kedves, élettel teli lány, aki jól tudja, nem szabad beleszeretnie a koronahercegbe, no de ki bírna neki ellenállni, most őszintén? Őszintén RaOn karakterét én az elején nagyon szerettem, tényleg olyan vidám és játékos volt mint az egész sorozat. Aztán amikor ott sínylődött a szerelme miatt, na az már annyira nem tetszett. Persze teljesen normális volt, de nekem akkor is sok volt. Sokkal jobban meg lehetett volna ezt oldani, de már késő bánat. Az sem nagyon tetszett, ahogy Yoon Sung-hoz állt, sokszor elfelejtett köszönetet mondani, s bár mondta ő, hogy sajnálja amiért nem tudja szeretni, mégsem éreztem olyan nagy őszinteségét részéről. Mindenesetre Park Bo Gum mellett aranyos volt. A színésznőről nem tudom eldönteni, hogy most jó-e vagy sem, én úgy érzem kicsiként sokkal több élet volt a színjátékában, kicsit olyan mintha belefáradt volna, aminek nem lenne szabad.
Jin Young - Kim Yoon Sung: Számomra teljesen meglepetés volt, hogy ő is többé kevésbé főszereplőként játszik ebben a sorozatban. Nagyon örültem neki, ugyanakkor már a legelején sajnáltam, mert sejtettem milyen sors vár majd rá. Aztán valahogy alig szerepelt végül. Néha feltűnt, megmentette a főhősnőt, aztán ismét eltűnt akár részekre is. Én sokkal jobban szerettem volna, hogy picit többet szerepeljen, így számomra kidolgozatlan lett a karakter, ezt pedig tényleg nagyon bánom, mert jó színészről van szó, igazán jó lett volna, ha picikét rá is figyelnek. Remélem, hogy a színésznek a jövőben hagynak egy kis esélyt kibontakozni, no meg énekelni is. Összességében tehát ennyi is lett volna a bejegyzés, ez a sorozat is véget ért egy szempillantás alatt, de sebaj, elég sok sorozat vár most az indulás pillanatára, lesz mivel pótolni.

"Az ember nem tudja befolyásolni, 
milyen utat választ a szíve."

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Angry Mom

Angry Mom

Műfaj: dráma, családi, iskolai
Részek száma: 16
Dátum: 2015
Csatorna: MBC

Ismertető: Jo Gang Ja egy meglehetősen fiatal anyuka, akinek múltja rengeteg verekedést és borzalmat takar. Ennek ellenére vidáman éli életét, megpróbál mindent megtenni egy szem lányáért, aki elég hallgatag. Egyik nap észreveszi, hogy kislánya teste tele van kék és lila foltokkal, így egy normális anyához méltóan rohan is, hogy törvényesen véget vessen az iskolai erőszaknak, de ez sajnos nem sikerül. Jo Gang Ja ezért egyenruhát húz magára és abba az osztályba fog járni, ahová kislánya, hogy biztonságban tudhassa, és gyökerestől kitéphesse az erőszakot ebből a megromlott iskolából. Azonban ebben az iskolában komoly politikai ügyek zajlanak, így egyedül nem lesz képes legyőzni őket. Park No A tanár fog neki segíteni ebben.

Vélemény: Hűha. Eredetileg akkor akartam megnézni a sorozatot amikor futott, de valamiért elmaradt, most pedig előszedtem, hogy ne maradjon sok sorozat az idei megnézendő sorik listáján. De ami a legfőképp rávett az az volt, hogy tudni illik ez a sorozat nyerte meg a 2014-es legjobb forgatókönyv díját. Most lehet rajta vitatkozni, hogy jogosan vagy sem. A sorozat nagyon jól indul. Eszméletlen komoly, nyoma sincs nevetésnek. Két elkeseredett kislány, egy lelkileg összetört fiú és egy tehetetlen édesanya karaktert kapunk már a legelején.
A sztori is nagyon érdekesen indul. Bár már találkozhattunk hasonló történettel, mégis sikerül valami újat belecsempészni, ami még érdekesebbé teszi. Mégsem vagyok oda érte. Hogy miért? Legfőképp a sorozat hosszával volt a baj. Az a 16 rész eszméletlen sok volt ennek a történetnek. Vártam, hogy feljön-e majd benne valami új szál, valami új cselekménysorozat aminek következtében nem merül ki a történet, de sajnos nem volt semmi ilyesmi. Ez pedig baj.
Hiába indult jól, az első pár résztől kezdve úgy éreztem, hogy nagyon hiányzik valami az egészből. Rengeteg unalmas, a felesleges perceket kitöltő jelenet volt, ami őszintén néha elveszi az ember kedvét a folytatástól. Az utolsó részek pedig már tényleg alig szóltak valamiről, annyira húzták. Szerintem abba is hagytam volna a sorozatot, ha nem lettek volna ilyen jó színészek és karakterek benne, hisz meg kell hagyni, ők azok, akik rengeteget dobnak a sorozaton.
Mindegyik karakter nagyon jól ki volt dolgozva, a színészek pedig lehengerlőek voltak, de róluk majd még lentebb. Amitől féltem az elején, az az volt, hogy Kim Hee Seon hogyan fog egy középiskolában diáklányt játszani. Hiába néz ki nagyon fiatalnak, a színésznő biza már 38 éves. Féltem, hogy röhejes lesz így elveszíti a történet a komolyságát. Meglepetésemre viszont jól jött ki a dolog. Bár kicsit zavart, egyáltalán nem volt röhejes vagy nevetséges.
Szóval, ha valaki megkérdezi, hogy érdemes-e megnéznie a sorozatot, akkor egy határozott igennel válaszolok, de túl kell élni azokat az unalmas perceket és el kell fogadni, hogy húzzák a dolgokat. Szerintem ha 8-10 részes lett volna ez a történet akkor egy abszolút max pontos sorozatról lenne szó, de ez így tényleg túl sok volt. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy megérdemelte-e a sorozat azt a díjat vagy sem. Én azt mondanám, hogy összességében nem, de ha csak az alapsztorit nézzük akkor erősen elgondolkodnék rajta. Szerintem mindenki döntse el maga.

Zene: Egy zenét hallhattunk folyamatosan felcsendülni, amit Ali énekel. Egy nagyon szép szám (azért mégiscsak Aliról beszélünk): 'I Love You, I'm Sorry'. 

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit külön külön.
Kim Hee Seon - Jo Gang Ja/Jo Bang Wool: Fiatal anyuka, akinek múltja rengeteg fájdalmat takar, ennek ellenére mindent belead, hogy szeretetben nevelhesse fel lányát, majd miután rájön, hogy mi folyik körülötte, vért izzadva igyekszik megakadályozni. Jo Gang Ja egy hihetetlen szerethető és példamutató karakter volt, szerintem nem lehetett őt nem szeretni vagy nem sajnálni. A színésznő eszméletlen ügyes (ezt már tudtuk), nagyon sikerült átadnia nekünk az összes érzését. Amikor szomorú volt akkor mi is azok voltunk, amikor kitervelt valamit izgultunk, hogy sikerüljön mindenáron. 
Ji Hyun Woo - Park No A: 'Üvegházban nevelkedett virág'. Édesapja mindig óvta minden rossztól, így igazából egy óvodás tanárt kapunk, aki hiszi, hogy ezen a világon a jó uralkodik. S lám meglepően több emberség volt benne, mint akármelyik másik karakterben. Tény, hogy egy naiv karakterként kezdi, de miután koppan egyet, rájön, hogy milyen is a világ valójában, és minden erejét összeszedi, hogy egy picikét jobb hellyé tegye. A tanár karaktere számomra lenyűgöző volt, nagyon tetszett a változás, amin végigment, és az is, hogy közben megmaradt ugyanolyan jónak. Ji Hyun Woo meglepett, hisz egy sorozatban láttam eddig, ott nem nyerte el a tetszésemet, de itt nagyszerű karaktert alkotott.
Kim You Jung - Oh A Ran: Kicsit furcsa lány, aki barátnőjével el van mint a befőtt, édesanyját meg konkrétan emberszámba sem veszi. A színésznőt én nagyon szeretem, így egy nagyon aranyos és jó karakterre számítottam. Erre kapunk egy hisztis, anyját már már utáló kislányt. Néha elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e ezért a lányért bármit is megtenni az anyjának. Oké, tény, hogy a végére nagyon aranyos és szerethető lesz, de a sorozat elején olyan szinten negatív karakter volt, hogy picit itt is elvesztette a sorozat a hitelességét. You Jung viszont ügyes volt.
Ji Soo - Ko Bok Dong: Éééés dobpergést... történetünk fénypontja: a lelkileg sérült, gyenge fiú, akinek mindent meg kell tennie, amit mondanak neki. Őszintén én már a sorozat elején éreztem, hogy ez a srác nagyon jó kis karakter lesz, s lám így is lett. Nagyon, nagyon örülök neki, hogy a végére több hangsúlyt kapott, sőt, egyenesen a főszereplők között volt. Ji Soo új színészek között van, de engem levett a lábamról. Ez is és a nemrég véget ért sorozat is amiben szerepel... hihetetlen jó mindkettőben, nagyon remélem, hogy a következő sorozatában főszereplő lesz.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Love Cells

Love Cells ~ Dating DNA

Műfaj: romantikus, vígjáték, fantasztikus
Részek száma: 15 (ezek 6 percesek)
Dátum: 2014 
Csatorna: Naver TVCast

Ismertető: Ma Dae Choong szánalmas életében megjelenik Nebi, a szerelem sejt, kinek küldetése, hogy megtalálja igaz szerelmét a fiúnak. Azonban Dae Choong szerelme egy híres sztár, akinek nem könnyű a közelébe férkőzni. Nebinek azonban muszáj kezelnie a helyzetet, különben meghal, és a srác soha életében nem fogja megtapasztalni a szerelmet. Mindezek mellett Nebi létezéséről és múltjáról is vetődnek fel kérdések.


 
Vélemény: Mivel a sorozatot én fordítottam ezért picit közelebb érzem magam hozzá, mint mások, de igyekszem jól megfogalmazni a kritikámat. Először is itt is megjelent a rövid sorozatok "átka": nem volt idő a cselekmény kibontakozására, a 15 rész ellenére sem. Persze ez nem azt jelenti, hogy össze volt csapva, hanem amikor végre kezdett izgalmassá válni, akkor gyorsan lezajlottak az események. Én azt mondom pár titokkal megfűszerezve igazán lehetett volna egy hosszú sorozatot csinálni belőle. De ennyi volt az egész, ami nem tetszett. Bár totál abszurd volt, mégis nagyon aranyos és vicces a történet, ami meglepően fordulatokat és pici titkokat tartalmaz. Nagyon élveztem fordítani és nézni is, szóval ajánlom mindenkinek, aki egy kis felüdülésre vágyik. Második évad is hamarosan jön, természetesen azt is én fogom fordítani.

Zene: Az OST nem volt nagy szám (szinte nem is volt) viszont az utolsó és a 14 részben azt hiszem 2 nagyon szép számot tettek az eseménysor alá, amiért pluszpont jár, bár a rövid sorozatoknál nem szoktam zenére külön pontot adni.

Szereplők: Lássuk csak két főhősünket külön-külön.
Kim Yoo Jung - Nebi: Aranyos lány, aki azért jött, hogy helyrerázza a csóri pasi szerelmi életét. Szerintem nagyon aranyos, bár az elején nem sok esélyt láttam rá, én mégis reméltem, hogy a főhős vele marad a végén... nem tudom, olyan jól mutattak együtt. A színésznőt én a The Moon embraces The Sun-ban láttam először. Így idősebb színészeknél 2-3 év nem látszódik nagyon meg, de egy pont növésben lévő színésznél igen. S természetesen rajta is, picit nehéz volt félretennem az ottani alakítását és elhitetnem magammal, hogy ő biza már 16 éves. Remélem sokáig fog még színészkedni.
Park Sun Ho - Ma Dae Choong: Totál lúzer srác, aki semmit sem csinál egész nap csak otthon ül, és várja, hogy az élete lepörögjön. Mikor megérkezett hozzá Nebi akkor picit fejlődni látszódott, de nekem a sori legvégéig nem tudta kiverni magát a lúzer szerepből. Persze ezzel nincs baj, aranyos volt nagyon, és tetszett, hogy az adott pillanatban mégis máshogy döntött a végén (aki látta, az tudja miről beszélek). A színésszel még nem találkoztam.

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Film: Commitment

Commitment

Műfaj: akció, dráma
Játékidő: 113 perc
Premier: 2013. október 06.

Ismertető: Adott egy pasi, aki Dél-Koreában kém. Azonban már a film elején meg is ölik, mert egy ügynök sem térhet haza. S két gyermeke börtönbe van zárva, egyetlen esélyük, hogy meneküljenek, az az, hogy az idősebb fiú, Li Myung Hoon mindössze 18 évesen a 8-as egység tagja lesz, s majd 20 évesen küldik Dél-Koreába kémnek. Kap is egy kamu családot, és az iskolába is be kell épülnie, hisz élnie kell a fiatalok életét. Közben a 35-ös egység egy tagja sorra kinyírja a 8-as egység alvó ügynökeit. Feladata lesz tehát Seung Hyun-nak, hogy keresse meg a gyilkost, s végezzen vele. Csakhogy időközben (mikor a feladat közepénél jár) új feladatot kap: meg kell szereznie a 35-ös egységtől egy csomagot, s ha elvégzi, hazamehet szeretett húgához. Persze ez mind kamu, mert ahogy az elején is említettem egy ügynök sem térhet haza. Ezután észak szépen cserben hagyja az összes ügynökét.

Vélemény: Na nekem ez egy totál Secretly, Greatly hamisítvány volt, ami bár nem rossz, mégis sokkal rosszabb, mint az eredeti. Alapsztori szinte ugyanaz (az ügynököt északra küldik, s ő alig várja, hogy befejezze feladatát, hogy végre hazatérhessen az egyetlen életben maradt családtagjához). S ezzel nem is lenne baj, csak a megvalósítása sikerült egyszerűen totál káoszra. Bár az is lehet, hogy az előbb említett film volt túl jó ehhez képest.
Ami a legzavaróbb volt az egészben, hogy a kameraállások rettenetesek voltak. Hirtelen voltak a vágások, olyan érzés volt, mintha még az adott résznek folytatódnia kellett volna, mégis eltér hirtelen a jelenet. Próbálták teljesen kiszűrni a felesleges részeket, így túl gyorsan haladtak az események, s túl sok információt kaptunk, amire időt sem hagytak, hogy feldogozzuk. Ráadásul voltak tök fölösleges 3-4 másodperces jelenetek, amiket egyáltalán nem is értettem.
Egyszóval ez nem is egy film volt, hanem sok-sok kivágott rész sorozata. Valamint megjelent még a sorozatban ez a gyenge szerelmi szál, amit úgyszintén nem értettem. Alig váltott pár szót vele, mégis érdekelni kezdte a srácot a lány, figyelte, és megvédte, holott még kémia sem volt a 2 színész között. A túszejtéses jelenet, és Seung Hyun aggódása a lányért totál röhejes volt. Túl nagy volt a bizalom kettejük között, holott tényleg alig ismerték egymást.
Szerintem a romantikát egy az egyben ki kellett volna hagyni az egész filmből. De, hogy ne csak rosszakat mondjak: az akció jelenetek menő voltak (bár nekem túl rövidek), és a robbantgatások is nagyszerűre sikerültek. Valamint a vége ügyetlenre sikerült, azért örültem, hogy Hye In-hoz elmegy a lány. Így valamennyire volt értelme a nagy aggódásnak. Szóval összességében, nekem csalódás volt a film, ha valakit nagyon érdekel a sztori, akkor inkább a fent említett nagyszerű filmet nézze meg ehelyett.

Szereplők: Most csak a főhősünket lássuk.
Choi Seung Hyun - Ri Myung Hoon: Nagyon szeretem őt, de most a lehető legbénább szerepet kapta meg. Az első, amit karakteréről el kell mondanom, az az, hogy nem egy szószátyár. Alig beszélt, ami nekem írtó furcsára sikerült. Ráadásul a színész túl öreg a diákruhába. Így kémnek menő volt, de a suliban nagyon nem. Bár ez logikus... hogy rakhattak be egy akkor 25 éves férfit 19 éves szerepre? Seung Hyun egyáltalán nem néz ki gyerekesnek, hanem férfias. Hogy lehetne egy 19 éves kölök annyira férfias? Egyszóval nem értettem. Ami még kivetnivaló volt a szerepében, az az, hogy, mint kém elég béna volt, nem tudott beilleszkedni (ahogy a nagyi is mondta: írd ki a homlokodra, hogy kém vagy). Bár szeretnék még filmet látni tőle, ahol felőlem lehet újra titkos ügynök, csak egy normális, eljátszható karaktert válasszon.

Történet: 4/10
Színészek: 6/10
Karakterek: 4/10