Answer Me 1997 ~ Reply 1997
Műfaj: romantikus, vígjátékRészek száma: 16
Dátum: 2012
Csatorna: tvN
Ismertető: Sok mindent nem lehet ismertetőként leírni. Inkább azt mondanám, hogy ezt a sorozatot látni kell és kész. A történet ugrál 2013 és 1997 között. Adott 6 diák az 1997-es években, akik nagyon jó barátok, megismerjük életüket, érzéseiket a gimnázium ideje alatt. Betekintést nyerünk a 97-es éveiben élő tinik hétköznapjaiba. Párhuzamosan ez a 6 diák találkozik 2013-ban egy diáktalálkozón. Emellett a sorozat egy nagyon érdekes kérdésre is választ ad: A főszereplő lányt ki vette el feleségül a 2 testvér közül?
Vélemény: A sorozat első sorozataim kötött volt, így természetesen nagyon kedves a számomra. Először unalmasnak és furcsának találtam. Az, hogy ugrált az időben eleinte nagyon zavaró volt, de később megszoktam. Igaz, a történet csak a 7-8. résztől kezd el beindulni, de azokra az érzésekre amelyet átad nekünk ez a történet, úgy gondolom érdemes ennyit feláldozni. Belegondolva az első részek is nagyon, nagyon fontosak és érdekesek voltak.
Egyrészt betekintést nyerünk, hogy milyen volt annyi évvel ezelőtt a tinik élete, plusz megerősíti a főhőseink között lévő érzelmeket, legyen az szerelem vagy barátság. Bár a sorozatnak 6 főszereplője van, a történet mégis 2 kedvencünkre éleződik ki. Gyerekkori barátok, bár itt is bebizonyosodik az, amit mondani szoktak: fiú és lány között nem lehet igaz barátság, mert egyik fél biztosan szerelembe esik. Ez pedig sosem könnyű annak a félnek a számára.



A sorozatot nagyon ajánlom, mert tényleg az egyik legjobb. Ebben a 6 diákban tényleg megvan az összes olyan érzés, amit nehéz megértenünk, előítéleteink vannak velük szemben, de a történet segít felfogni és leküzdeni aggályainkat. Ennyi érzést még sohasem láttam koreai drámában, úgy, hogy az egy vígjáték legyen. Ezért kérlek, nézzétek meg, hiszen a sorozatban választ kapunk arra, amit főszereplőnk kér: "Kérlek, válaszolj nekem 1997-es évek" .
Zene: Tele volt aranyos számokkal, amik tökéletesen tükrözik az egész sorozat hangulatát. A kedvencem APink száma, az 'All For You' és a 'Broken' című száma.
Szereplők: Szokásos módon? Aha, külön-külön.
Seo In Guk - Yoon Yoon Je: Picit fura, de ugyanakkor nagyon rendes srác, akit szerintem minden lány elfogadna magának barátjaként. A karaktere kedvenceim között van, neki szurkoltam a legjobban az egész sorozatban, hisz az a viszonzatlan szerelem, amit olyan régóta hordoz, már engem emésztett, akkor ő hogy érezhette magát? Szóval igen, Yoon Yoon Je nagyon szerethető srác, aki nagyon megérdemelte már, hogy egyszer úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan azt szeretné. Seo In Guk? Akkor kezdett el színészkedni amikor én sorozatot nézni, így mostanra (2015) már az összes szerepét láttam, s nem tagadom, hogy kedvenc színészeim között van. Lehet, hogy itt még picit gyenge kötélen táncol (ez az első főszerepe), de aki végig követte a szerepeit, az tudja, mennyit fejlődött, alig várom a további szerepeit.
Jung Eun Ji - Sung Shi Won: Kissé, na jó nem, nagyon bolond egy lány, aki eszméletlen fanatikus és eszméletlen verekedős. Ja, a hisztiről ne is beszéljünk. Így visszagondolva különleges karaktere van a koreai főhősnők között, hisz bár mindig van valami negatív tulajdonsága a lányoknak, neki a megszokottnál jóval több, sőt, alig tudok jó tulajdonságokat mondani róla. Ennek ellenére Yoon Yoon Je mellett nagyon jól mutatott, kicsit olyan föld és ég volt ez a kettő, akik meglepő módon passzolnak egymáshoz. A színésznőt én azóta nem láttam sorozatban (bár nincs is sok szerepe), azonban remélem még lesz hozzá szerencsém, mert bár eleinte kicsit idegesítő volt, a végére sikerült megszeretnem. Más karaktert és színészt én most nem is részleteznék, hisz van belőlük elég. De az tény, hogy minden színész remekül alakított, csodás kis sztorit alkotva.
Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nagyon szeretem ezt a sorit.:)))
VálaszTörlésÉn is! :)
TörlésSziasztok! :) ne tudjátok hogy hol lehet magyar felirattal megnézni csak mert annyi jót hallottam óla és nagyon érdekel ^^ :) :P előre is köszi :)
VálaszTörlésElőször is csak simán szia, mert egyedül vezetem a blogot :D
TörlésMásodszor: szerintem online nincs fent, de innen le tudod tölteni a feliratokat : http://azsiaekkovei.hu/kdorama/answer-me-1997
Szia.Nemrég kommenteltem az Answer Me 1988 sorozathoz készült véleményed alá,hogy mennyire tetszett az a sorozat.Nekiszeretnék fogni,most ennek is,mert látom hasonló ahhoz. Remélem nem fog csalódást okozni ^^
VálaszTörlésIgen, igen, már válaszoltam is rá (bár kicsit megkésve, ne haragudj).
TörlésRemélem, hogy ez is nagyon tetszeni fog, nekem ez is kedvenc! :)
Az 1994-esre pedig még várom a feliratot, de aztán azt is mindenképp megnézem! :)
Semmi gond :) Sajnos úgy jártam,hogy nem fér bele az időmbe..Mivel nagyon tetszett az Answer me 1988,amint említettem,ezért még jobban sajnálom..De majd ez is sorra kerül. :)
VálaszTörlésIgen, sajnos én is mindig időszűkében vagyok...
TörlésEgyszer csak sor kerül rá! :D
én megnézném a sorozatbaráton de nincs értelme azért mert nincs fent hét rész aha fel lenne töltve a sorozatbarátra a 2 4 6 8 10 12 14 részek
VálaszTörlésAnnak nagyon örülnék :D
Fent vannak, csak 1 rész 2 epizódot tartalmaz, ergó a páros részek a páratlannal vannak feltéve! :)
Törlés