Naeil's Cantabile
Műfaj: romantikus, zenés, vígjátékRészek száma: 16
Dátum: 2014
Csatorna: KBS2
Ismertető: Cha Yoo Jin történetünk főhőse, kinek nagy álma, hogy újra Viera karmester tanítványa legyen Európában, úgy, ahogyan kiskorában is. A bökkenő csak az, hogy főhősünk nem tud repülőre szállni egy gyerekkori trauma miatt. Így kénytelen beérni a koreai HanEum iskolával, ami bár a legprofibb, még sincs megelégedve vele. Cha Yoo Jin így kénytelen elviselne az iskolát, s rideg, komoly természetével igyekszik minél inkább elkerülni az érintkezést a többi emberrel. Főhősnőnk Seol Nae Il, aki gyerekes természetével és hihetetlen tehetségével ragyogja be barátai mindennapját. Hogy alakul, hogy nem, Seol Nae Il és Cha Yoo Jin szomszédok lesznek, a lány pedig hirtelen fellobbant szerelmet érez a srác iránt, így akár egy pióca, folyamatosan rátapad, és szép lassan megváltoztatja a mi Cha Yoo Jin-kat. A történetet érdekessé teszi még megannyi diák élete és karrierje az iskolában. Hisz egyesek komoly, "elit" tagjai az oktatásnak, míg mások a "maradékok" akikkel igazából senki sem törődik.

A másik, ami nagyon tetszett, az a versenyek, fellépések előtti izgalom volt. A színészek oly nagyon beleéltél magukat, hogy ránk is ránk ragadt egy adag feszültség. Szeretem ezt, mert segített még jobban átélni az egész sorozatot. Nagyon imádtam, ahogyan egy csapattá kovácsolódik az S orkesztra, és azt is, hogy a végén összetették őket az elit csoporttal. Tényleg élvezet volt végig nézni, hogy hogyan fejlődnek egyes karakterek, hogyan lesznek picivel jobb emberek, és hogyan lesznek egymás számára örök és elválaszthatatlan barátok. A 2 főszereplőnket is imádtam együtt, bár majd az részletesebben kicsit lejjebb fogom elmondani, azért itt is megemlíteném, hogy a lehető legjobb párost alkottak. Seol Nae Il gyerekes, de van egy komoly oldala.

Azonban sajnos a Cantabile Tomorrow-nak is van egy ici-pici rossz oldala. Először is nekem a történet felépítése nem volt egységes, kicsit összecsapott volt. A karaktereken kívül kellett volna egy átfogó szál, ami szép kerekké teszi a sorozatot, de ez inkább szakaszos volt. Most, hogy direkt lett ilyen, vagy csak véletlenül azt nem tudom. S bár hátrányt nem igazán lehet, én azért picit sajnáltam. A másik, ami viszont nem hátrány, de egy romantikus sztori azért megköveteli, hogy legalább egy csók csattanjon el a sorozatban. Oké, a karaktereink végül összejöttek, de azért egy kicsi csókot hiányoltam a sorozatból. Mindezek ellenére a Cantabile Tomorrow egy olyan sorozat, ami feldobja a kedvét a nézőnek, s megmutatja, hogy mennyi nehézséget kell leküzdenünk ahhoz, hogy elérjük az álmainkat - de ha valaki nem adja fel, akkor ezekre a nehézségekre később már azt gondolja, hogy gyerekjátékok voltak.


Szereplők: Bár megannyi szereplőnk volt, és itt most csak 4-ről beszélnék kicsit részletesebben. A kedvencemmel kezdem:
Ko Gyung Pyo - Yoo Il Rak: Örök átok marad számomra, hogy sose nézem meg a színész gárdát, csak a főszereplőket, s ennek következtében olyan váratlan meglepetések érnek, mint ebben a sorozatban. A Flower Boy Next Door óta imádom ezt a srácot valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, hisz még csak nem is volt ott főszereplő. Szóval tényleg nagyon nagy volt a boldogság. Yoo Il Rak a maradékok egyike, aki épp hogy nem bukik meg. Élete hatalmas változáson megy át mikor megismerkedik főszereplőinkkel. Ő volt a sorozat "reménye". Folyamatosan bizakodott, hitte, hogy kemény munkával, és összetartással akár a csillagokat is lehozhatják az égből. A sorozat legelején viszont én azt hittem, hogy ő lesz az a bizonyos második, akit a főhősnő elutasít, így a kis mosolygós srácból egy depressziós cucc lesz. Szerencsére ez nem történt meg. Nekem tényleg kedvencem lett, bár a stílusát azt picit lehet kritizálni, no meg ez a haj.... XD. Mindenesetre nagyon örültem neki, és nem hiába.

Shim Eun Kyung - Seol Nae Il: Szerintem ha álmomból felébresztenek, akkor is eszembe jut a neve, mert annyiszor hangzott el a sorozatban, amennyi hajam szála van (hozzátenném jó dús hajam van xD). Seol Nae Il egy kedves, vicces, gyerekes lány, aki imád zongorázni, de csak úgy, ahogyan ő szeretné. Egy gyerekkora visszavezethető trauma miatt fél a szigorú emberektől, és utálja, ha kényszerítik arra, hogy zongorázzon. Így hatalmas tehetsége elveszik, hisz nem tudja a világnak megmutatni mire is képes. A kezdetben engem picit zavart ez a lány, nem szeretem, amikor valaki már a sorozat elején ragad rá a fiúra, de később rá kellett jönnöm, hogy kezdetben nem is szerelmet, hanem inkább rajongást érzett Cha Yoo Jin iránt. Tetszett, ahogyan rájött, hogy meg kell komolyodnia, ha együtt akar maradni szerelmével, és az is, ahogyan a végén mégsem lett komoly, hanem megmaradt a vicces és gyerekes természete. A színésznő nagyon ügyes volt, engem totálisan meggyőzött.

" Mikor nem csináltam semmit, nem voltam senki. Mikor egyedül voltam, az volt a természetes. Mikor találkoztam ezzel a sok emberrel, mint amennyi hangszer és dallam létezik a világon, rájöttem, hogy ezek az emberek ott vannak mindenhol ahol a zene valaha is létezhet. Mi még mindig ügyetlenek és lassúak vagyunk akár egy teknős, de legalább ismerjük annak a szónak a jelentését, hogy 'együtt' és követjük a mi saját kottánkat egyforma tempóban. Kellemes és finom Cantabile. Mintha énekelnénk. "
Cha Yoo Jin
[Cantabile szó jelentése: énekelve, dallamot kidomborítva. Hangszeres zenében azt a stílus jelzi, amelynek célja az emberi hang imitációja.]
Történet: 8/10
Zene: 9/10
Színészek: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése