Bride of The Water God ~ The Bride of Habaek
Műfaj: romantikus, fantasztikus
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: tvN
Ismertető: A történet Habaek-ről, a Víz Istenéről, és Yoon So A-ról, a rabszolgájáról szól. Ott kapcsolódunk be, ahol Habaek elhagyja az Istenek birodalmát és az emberek közé megy, hogy megtalálja az isteni köveket és ezáltal ő legyen a király. Azonban ahogy megérkezik erejét elveszíti, és pénz, lakás és minden egyéb nélkül teljesen elveszett az emberek világában. Yoon So A egy pszichiáter, akinek szülei már meghaltak (apja eltűnt), és nagyon nehezen él meg, hiába van saját rendelője. Ősei esküt tettek Habaek-nek, hogy az összes generáció szolgálni fogja őt, így a Víz Istene meg is keresi a lányt, hogy az segítségére legyen. Időközben két másik istenséggel is találkozik az emberek birodalmában, s arra sem számít, hogy beleszeret a lányba.

Aztán végül mégsem hétről hétre néztem, hanem nagy nehezen megvártam, míg lemegy az összes rész, és viszonylag egyszerre bepusziltam az egészet. Mind a magyar mind a külföldi nézők körében láttam, hogy nagyot csalódtak a sorozatban, így picit félve, de végre elkezdtem. Mikor befejeztem az első 2 részt nem értettem mi bajuk az embereknek. Egy tök érdekes sztorit kapunk kezdetnek egy emberi birodalomba érkezett istenről és egy borzasztó nehéz életet élő lányról.

Aztán nem is tudom. Fogalmam sincs, mikor vált ennyire unalmassá a sorozat, de szerintem a 2. résztől kezdve már szinte semmi újdonság nem volt benne, épp hogy 1-2 fordulatot próbáltak belecsempészni, de tényleg annyira egysíkú volt az egész, hogy szerintem elég lett volna a fennmaradó 13 részt kihagynom és a 2. után rögtön megnézni az utolsót, mert komolyan, nem maradtam le volna semmiről. De ez még hagyján, nem is lett volna olyan nagyon nagy probléma.

Az utolsó részek már szinte arról szóltak, hogy két főhősünk szenved, mert annyira szeretik egymást (?) és nem maradhatnak együtt. Sok volt, brutálisan sok. Aztán még olaj volt a tűzre az is, hogy a karakterek teljesen átmentek negatív irányba. A főhősnő kezdeti aranyos viselkedése átment folytonos hisztibe, önsajnálatba és panaszkodásba, Habaek kezdetben vicces és fennhéjázó személyisége a végére abszolút semmit sem változott, ami teljesen elvesztette a szimpátiámat.

Tényleg borzasztóan sajnálom a sorozatot, mert a bevezetés tök jó volt, nagyon jó kis sztorit össze lehetett volna hozni belőle. A színészeket szeretem benne, a kezdeti hangulatot nagyon szépen megteremtették, mindent meg lehetett volna csinálni úgy, hogy egy bitang jó kis sorozatot kapjunk, de sajnos semmi sem jött össze. Nem tudom, ki hogy van vele, én ajánlani semmiképp sem tudom ajánlani, mert számomra sajnos még limonádénak is gyenge és idegesítő volt.
Zene: Végre egy dolog, amiről pozitívumot tudok írni. Elég sok ost jött ki a sorozathoz, amiből 3 nagyon tetszik nekem: Savina & Drones 'Glass Bridge' - ez a legszebb, Yang Da Il 'The Reason Why', Lucia 'Without You'.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket sorjában.

Shin Se Kyung - Yoon So A: Pszichiáterként dolgozik, s hiába van saját rendelője, valahogy nem jön össze neki semmi sem. Egy aranyos és talpraesett lány, aki tudja a helyét a világban. A sorozat elején, ahogy fent is említettem, nagyon tetszett a karaktere. Tényleg egy olyan igazi kis talpraesett csaj volt, aki nagyon gyakorlatias, és aki megpróbál túlélni ebben a világban, de nem felejt el álmodozni sem. Aztán ahogy szeretett bele a főhősbe, úgy változott át egy hisztis nővé. Folyton sajnáltatta magát, megosztotta a sráccal a fájdalmas emlékeit (ami még okés lenne), és mellé elmondta neki kb. ezerszer, hogy neki milyen nehéz, milyen szörnyű az élete, mennyire nem ezt érdemli. Nagyon sok volt nekem a végére, nem tudom miért kellett ennyire elrontani a főhősnő karakterét. Shin Se Kyung-ot alapjáraton nagyon szeretem, örültem is mikor láttam, hogy ő a főhősnő, de ez a karaktere nem jött be.

Történet: 6/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése