Princess Hours ~ Goong
Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 24
Dátum: 2006
Csatorna: MBC
Ismertető: 2006-ot írunk, főhősnőnk, Chae Kyung egy átlagos, álmokkal és élettel teli lány, aki történetesen arra a főiskolára jár, ahová beképzelt és hideg szívű koronahercegünk is, Lee Shin. Egy régi megállapodásnak hála ők ketten össze kell házasodjanak, azonban csöppet sem könnyű a helyzetük. Lee Shin egy másik lányt szeret, Chae Kyung pedig túl szabad lelkű és álmodozó ahhoz, hogy a koronahercegnő rangjával járó törvények és etikett beskatulyázza őt. S ha a kettejük között lévő feszültség nem lenne elég, megjelenik az előző koronaherceg, Lee Yul is, aki apja (a király) halála után kénytelen volt az unokatestvérének adni a koronahercegi címet és elhagyni a palotát. Most azonban visszajött, hatalomvágyó édesanyjával.

Túl sok volt. Minden túl sok volt benne. 24 rész szerintem olyan sztorinak kell, ahol nem elég kevesebb, hogy az szép ívben kibontakozzon és lezáruljon. Ennek a sztorinak rengeteg volt. Sok volt, a két főszereplő közötti húzogatás is, folyamatosan beszélgettek saját magukkal, hogy mennyire szeretik a másikukat, de mikor együtt voltak folyton csak utálat áradt belőlük. Sok volt a túldramatizálás is a végén mindenféle szempontból, de főleg a romantika részén.

Azonban mégis végignéztem (bár már a végére kínszenvedve), de őszintén elmondom, voltak részek, amiket egy az egyben eltekertem, és voltak, amiket felgyorsítva néztem, és még így sem maradtam le semmiről. Az egyedüli, ami tetszett a sorozatban, az a főhősnő életének alakulása. Itt azt értem, hogy ahogyan a szabadlelkű lányt bele kényszerítik ebbe a helyzetbe. Először mindent beleadott, próbálta a maga optimista módján túlélni.

Zene: Ettől sem voltam igazán elragadtatva, ezek azok, amik még az elég jó kategóriába tartoznak: HowL&J 'Perhaps Love', J&J.ae 'Words I Couldn't Say'.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk két főhősét sorjában.
Ju Ji Hoon - Lee Shin: Koronahercegként elég lázadó fiú, aki bár a nagyközönség előtt tökéletes koronahercegként viselkedik, a valóságban elege van az egészből. Hát, őszintén, Lee Shin karaktere nekem egyáltalán nem tetszett. Úgy gondolom, hogy van egy határa annak, hogy a főhősök hogyan tudnak bánni a főhősnőkkel. Na ő ezt átlépte nem is egyszer. Nem értettem sehogysem, hogy a lány hogy tud beleszeretni ebbe a srácba, ráadásul olyan hamar. Folyamatosan bántotta és ellökte magától. Oké, értem én, hogy saját magát védte a jövőbeli fájdalmaktól, de hát ne már. Nagyon nem nyert meg magának, de igazából Lee Yul se, szóval ezúttal én egyik főhősnek sem szorítottam. Ju Ji Hoon-tól eddig csak egy főszerepet láttam, ott nagyon imádtam őt, itt kevésbé, de még szerencse, hogy nem itt találkoztam vele először, akkor nehéz lett volna új szerepébe belefognom.

Történet: 5/10
Zene: 6/10
Színészek: 6/10
Karakterek: 5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése