Friend, The Great Legacy ~ Friend 2
Műfaj: akció
Játékidő: 124 perc
Premier: 2013. október 14.
Ismertető: Sung Hoon egy 26 éves, fájdalmas múlttal rendelkező srác. Édesapját meggyilkolták, édesanyja körül állandóan gengszterek voltak, mostohaapja pedig megkeserítette életüket. Immár egy bandatag, s egy buddhista templomban folytatott harc miatt 1 évre börtönbe kerül. A másik főszereplő Joon Seok már 17 éve van börtönben. Egy nő érkezik hozzá, aki Sung Hoon édesanyja, és megkéri, hogy vigyázzon fiára, mert többen el akarják tenni láb alól. Így szárnyai alá veszi, s amikor kijön a börtönből munkát ad neki. Azt is megtudja, hogy Eun Ki uralja most a bandát, s anno ő rendelte el Sung Hoon édesapja meggyilkolását is. Így kezdetét veszi a hatalmi harc a két fél között.

A karakterekről sok mindent nem tudtunk meg, néha betekintést kaptunk a múltjukról, hogy lássuk mi a helyzet, de így is teljesen üresek voltak. A film végét is már előre lehet sejteni, de nekem tényleg semmi tanulság nem jött le az egészből. Igazán sajnálom, mert a 2 főszereplőt nagyon szeretem, remek színészek, s úgy látszik, itt csak erre akartak alapozni. Szóval nem, a filmet egyáltalán nem ajánlom, még a színészek miatt sem mert nem éri meg.
Történet: 2/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 3/10
ezt pont így láttam én is! köszönöm az összefoglaló/ka/t! jutka
VálaszTörlésAkkor jó! Én köszönöm! :)
Törlés