Uncontrollably Fond
Műfaj: melodráma, romantikus, vígjáték (?)Részek száma: 20
Dátum: 2016
Csatorna: KBS2
Ismertető: Shin Joo Young és No Eul iskolásként együtt voltak, de egy szívszaggató szakítás után évekig nem találkoznak. Az évek múltával Shin Joo Young igazi csillaggá változik, Koreában mindenki rajong érte, bár édesanyja borzasztóan haragszik rá, emiatt nem túl jó a kapcsolatuk. A sors azonban még ennél is kegyetlenebb vele: az orvos közli vele, hogy hamarosan meg fog halni, mindössze 3 hónapja maradt hátra. Mindeközben No Eul producer lesz, akit bizony könnyű megvesztegetni, hisz kell a pénz miközben egyedül tartja el már serdülő öccsét, idő közben pedig mindent megpróbál megtenni, hogy elkapja apja gyilkosát, aki egyszer már kicsúszott a kezei közül. Ők ketten újra találkoznak, s a régi elfojtott szerelem ismét lángra lobban közöttük.

Érdekelt, hogy mit fognak produkálni az egészből. A végére elmondhatom, hogy egy szép ívet adtak a sorozatnak, az elején kaptunk eleget a múltból, majd az idő haladtával a jelenre koncentráltak, szépen lement a sztori felépítése. A bibi már csak az volt, hogy szerintem 20 rész eléggé sok volt. A koreaiak gyakran elkövetik azt a hibát, hogy már a semmit nyúzzák. A szerencse itt az volt, hogy nem a végére kaptuk meg a nagy húzás-nyúzásokat, hanem az egész sorozat folyamán szép lassan adagolták nekünk.

A főhősnő engem annyira nem nyűgözött le, igazából olyan semleges volt számomra, bár egyértelmű, hogy ennek a sztorinak mindenképp Woo Bin volt a főszereplője (legalábbis próbálom azt hinni), Suzy pedig annyit visongott meg nyávogott, hogy nem tudtam egy idő után már fülhallgatóval nézni a sorit, mert esküszöm bántotta a fülem a hangja. Le kéne szoktatni erről a hangról, mert nagyon kellemetlenné tette az egészet, főleg úgy, hogy a szép számokat mindig fülhallgatóval hallgattam volna.

Nulla volt köztük a kémia, így kicsit rossz volt látni, hogy annyi éven keresztül milyen mélységesen szerették egymást. No de hagyjuk is a romantikát, ne is gondoljunk rá. A sztori fő üzenete természetesen Joon Young betegségéhez kapcsolódott, amolyan 'élj a mának' üzenetű volt. Szépen megmutatta, hogy mennyire fontos, hogy boldogok legyünk, míg élünk, hisz nem tudhatjuk mikor halunk meg. Szépen rávilágítottak arra is, hogy bárkivel megeshet, hogy halálos beteg, még Korea legnagyobb csillagával is.

Zene: Ennyi ost-ot emberek... Szerintem nincs is olyan sorozat (főleg 20 részes) amihez ennyi szám készült volna, mint ehhez. Tény, hogy sokat kitöröltem, mert nem tetszett, de még így is bizony 9 szám a gépemen maradt. A kedvencem a New Empire 'A Little Braver' c. száma lett, egyszerűen csodálatos, de tényleg, ezt hallhattuk a legtöbbször felcsengeni. Külön tetszett még, szintén a New Empire 'Across The Ocean' c. száma. És még a többi: Midnight Youth 'Golden Love', Junggigo 'Only You', Hyolyn 'I Miss You', Hwanhee 'Love Hurts', Kim Bumsoo 'I Love You', Eric Nam 'Rain Shower', Tei 'From When and Until When'. Szép volt, nagyon nagyon szép volt.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak a történetünk főhőseit külön külön.
Kim Woo Bin - Shin Joon Young: Minden álma az volt, hogy ügyész legyen, de sajnos az élet sosem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Korea csillagává változik, akinek bár mindene megvan, mégis nagyon magányos, hisz szerelme és anyja sincs vele. Őszintén nagyon kíváncsi voltam, Kim Woo Bin milyen lesz végre főszereplőnek. Kaptunk egy beképzeld, kicsit zavarodott és fájdalmas gondolatokkal teli karaktert, akit szerintem Woo Bin tökéletesen megtestesített. Joon Young elég sokat 'szórakozott' a lánnyal, hol maga mellett tartotta, hol eltaszította. Ez viszont szerintem érthető volt, ha belegondoljuk magunkat a helyzetébe. Mégiscsak egy halál szélén álló karakter volt (bár nem látszódott rajta), akinek rengeteg gondolat kering a fejében, fél és össze van zavarodva. Mindenesetre engem megnyert magának, Woo Bin szívét lelkét beleadta a szerepbe, nekem az utolsó részben tetszett a legjobban az alakítása. Nagyon jó volt, várjuk nagyon nagyon a további főszerepit a jövőben.

Lim Ju Hwan - Choi Ji Tae: Egy kedves, segítőkész és rendes fickó, aki borzasztóan érzi magát a No Eul-lal történtek miatt, és aki igyekszik mindenben segíteni neki. Ji Tae nekem már a sori elején nagyon szimpatikus volt, nagyon nagyon reméltem, hogy nem kapunk olyan agyondramatizált szerelmi háromszöget, mert nem illett volna ide, s szerencsére erre a rendezők is rájöttek. Volt benne valamennyi, de nem estek túlzásba, aminek örülök. Ji Tae minden egyes megszólalásánál engem levett a lábamról, olyan dolgok hangzottak el a szájából, ami egy eszméletlen rendes és emberséges személyiséget takar. Az utolsó részben pedig, hát hűha. Szép volt, nagyon szép. Ju Hwan remélem legközelebb már főszerepet is fog kapni. Nagyon örültem, mikor láttam, hogy ő is fog ebben a soriban szerepelni, s lám nem hiába!
Történet: 7/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10
Van egy anya,aki szóba se áll a fiával,egy szerelmes nő,aki állandóan részeg,vagy másnapos,egy apa aki ügyész,de minden törvénytelenséget elkövet,1 lány aki gyilkos,1 becsületes férfi,aki mostoha testvér.A halálos beteg főszereplőt ezek veszik körbe.Szegénykém bárhová fordult csak visszautasították.Csoda hogy tudott még ragaszkodni azokhoz,akik folyamatosan kirúgták.Az utolsó részben próbáltak összerázódni kevés sikerrel.Hiteltelen volt mindenki,csak a főhős halála volt hiteles.Ez persze csak az én véleményem.
VálaszTörlésIgen, van benne valami. A főhősön látszott is, hogy szegény jól össze van zavarodva. :-/
TörlésMost fejeztem be a sorozatot,én is nagyon vártam,és a véleményedet még jobban.Sajnos nagyon kettős érzésem van ha a sorozatra gondolok.Olyan jól indult,alig bírtam abbahagyni,de voltak amik nagyon nem tetszettek benne,például az anyuka hozzáállása,nem is értem,annyira szörnyű volt a közöny.Maga a sztori nagyon tetszett...de a vége nagyon nem! iszonyú gyomorgörccsel fejeztem be,és bár tudom,hogy dráma,de ez így nagyon nem jött be.Sok volt az értelmetlen fájdalom sajnos.Ami nagyon tetszett,az a koncertes rész,és a zene,na az igazán megérintett.Még egyszer viszont tuti nem nézem meg a sorozatot.Nagyon sok jó sorozat megy most,ami remélem feledteti a csalódottságom :) Hajrá Bo Gum :D ;-)
VálaszTörlésÁgóca
Igen, én is ilyen kettős érzéseket érzek a sorozat iránt. A zene csodaszép volt, nekem is rengeteg szám telefonomon maradt! :)
TörlésHa igaz a hír, akkor a főszereplő srác a valóságban is rákos. :(
VálaszTörlésIgen, valóban az. :(
TörlésMeg szerettem volna nézni ezt a sorozatot, de azok után, hogy tényleg olvastam arról, hogy valóban beteg Kim Woo Bin, nem tudom megnézni. Sajnálom őt, nagyon remélem, hogy rendbe jön, olyan fiatal még, nem érdemli meg ezt.
VálaszTörlésÉn úgy olvastam, hogy korai fázisban lett diagnosztizálva, szóval reméljük helyre jön! :)
TörlésAzt hiszem előbb-utóbb megnézem a sorit, bár nem szeretem a szomorú befejezéseket, de felkeltettétek a kíváncsiságomat. Az OST-t viszont már meghallgattam, gyönyörű a Little brave szám, de nagyon meglepett, hogy nem koreai zenészek csinálták.Ez bevett szokás? Már mint a New Empire tényleg külön ennek a sorozatnak készítette ezeket a dalokat? Ők nem amerikai zenészek?
VálaszTörlésIvett
Hogy őszinte legyek, én a sorozat előtt és után sem hallottam a New Empire c. zenészekről. De ahogy most utána néztem, ők Ausztráliából származnak. Azt, hogy a zenét külön a sorozathoz készítették-e, azt nem tudom megmondani, mindenesetre a szám gyönyörű! :)
TörlésSzia hülye vagyok a gépekhez . Ezt hol is tudom megnézni?
VálaszTörlés