High End Crush
Műfaj: romantikus, vígjátékRészek száma: 20 (ezek 15 percesek)
Dátum: 2015 - 2016
Csatorna: Naver TV Cast
Ismertető: Choi Se Hoon egy nagyon híres színészekkel foglalkozó cég igazgatója. Egyébként beképzelt, gőgös, hisztis, őrületbe kergeti pszichológusát, tökéletesen meg van szokva azzal, hogy mindent megkap amit akar. Főhősnőnk, egy hegyen élő, minden modern dolgot nélkülöző gyönyörű lány, Yi Ryung, aki néha jön le a városba bevásárolni. Egyik ilyen alkalomkor kavarodásoknak hála őt állítják be modellnek Choi Se Hoon cégénél. A srác első pillantásba belehabarodik a lányba (azonban ezt a világér nem akarja elismerni), és mindenáron rá akarja venni, hogy írjon alá egy szerződést és emelkedjen színésznővé. Se Hoon nehezen fogadja a visszautasítást szerződéssel és az érzéseivel kapcsolatban, így rendesen összezavarodik megkeserítve ezzel pszichológusa és a lány mindennapjait.

Kicsit aggódtam, hogy meddig húzzák a se veled se nélküled dolgot. Hosszabb volt az átlagnál, de meg is lehetett érteni, hisz ahogy mondtam mindketten nagyon nehezen fejezték ki magukat. Talán a végére már kicsit elegem lett belőle, sok volt, de ettől függetlenül vártam a pillanatot, amikor végre összejönnek. S mivel ilyen lassacskán jöttek össze, rengeteg romantikus pillanatot kapunk, némelyik aranyos, furcsa, szomorú vagy éppen vicces.

Szereplők: No és akkor lássuk csak főhőseinket külön külön.
Jung Il Woo - Choi Se Hoon: Egy hihetetlenül beképzelt, egoista, öntelt, hisztis és gőgös srác, aki mindent megkap mindig amit akar, ezért roppant nehezen viseli a visszautasítást, majdhogynem beleőrül. Choi Se Hoon karaktere volt a vígjáték forrása a sorozatban, imádtam nézni ahogy kikészül és ahogy olyanokat tesz, amit épp ésszel az ember nem tenne. Az is hihetetlen vicces volt, hogy külön kellett konzultációt tartani neki a szerelemről... egyszerűen behalok rajta. Jung Il Woo ismét hozta a formáját, talán ő az egyedüli olyan színész, aki mindig ugyanazt alakítja mégis imádom őt. Mikor rossz kedvem van, mindig segít, hogy jobb legyen, csak lassan kifogyok a sorozataiból, szóval nagyon sokra számítok a jövőben!

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése