Local Hero ~ Neighborhood Hero
Műfaj: akció, krimiRészek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: OCN
Ismertető: Baek Shi Yoon titkos ügynök, aki a hírszerzésnek dolgozik. Legjobb barátjával és szerelmével alkot egy csapatot. Egyik akciójuk azonban balul sül el: Makaóban vannak, az akciót hirtelen lefújják ők mégis meggondolatlanul folytatják, ami miatt meghal a legjobb barátja, őt pedig 3 évre sittre vágják. 3 év után megvesz egy kávézót, ami a 'régi ügynökök' laktanyája, ő maga pedig bosszút forral azok ellen, akik miatt meghalt barátja. Ez azonban nem egyszerű feladat, hisz mindenkit, aki tud valamit a 3 évvel ezelőtti esetről megölnek. Ex-ügynököket keres fel, hogy segítsenek neki kideríteni, hogy mi folyik itt. A dolgokba beleavatkozik egy nyomozó is, akit furcsa feladattal bíztak meg, itt van a rendőrnek készülő Chan Gyoo, aki példaképének tekinti Shi Yoon-t, valamint a forgatókönyvíró és pincérnő Jung Yeon.


Sajnos a 3. résztől a 14. végéig bevezetés volt, amit én személy szerint legfeljebb két részbe sűrítettem volna. Aztán az utolsó 2 részben pedig lerendezik a dolgokat, belevisznek egy kis akciót és vége is a sorozatnak. Tény, hogy a legvége szépre sikeredett, de ez nem javítja ki ezt a hatalmas űrt. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy volt akinek így tetszett a sorozat, hisz ugyebár ízlések és pofonok, mindenki mást szeret és mindenki máshogy. Nekem nagyon unalmas volt.
Kis romantikát is kapunk, ráadásul két szálon, de egyik sem sikeredett fényesre. A Baek Shi Yoon és Seo An közötti szerelemre nem fektettek elég hangsúlyt így nem éreztünk annak komolyságát, a Chan Gyoo és Jung Yeon közötti kapcsolat meg inkább olyan volt, mintha a pasi loholt volna a nő után. Szóval még csak ez sem volt az igazi a sorozatban. Karakterek szempontjából is koppantam kicsit. Végig volt egy olyan érzésem, hogy Park Shi Hoo jelenlétére fektetnek mindent.
Egyedük Lee Soo Hyuk volt, aki szívét lelkét belerakta az egészbe és új oldalát mutatta meg nekünk, valamint Im Tae Ho nyomozót alakító Cho Seong Ha is kitett magáért, a többiek csak ott voltak. De még erről majd részletesebben lentebb. Az igazat megvallva, szerintem egy remek kis sorozat lett volna belőle, ha kicsit jobban odafigyelnek a dolgokra, ha kicsit megdobják valamivel, vagy esetleg 16 rész helyett egy filmet csinálnak ebből az egészből, vagy akár csak 8 részt.
A sorozat javára nem is sok mindent tudok felhozni Lee Soo Hyuk-on kívül. Voltak benne pár remek verekedős jelenetek, voltak olyanok amik már már érdekesek voltak, de sajnos nem volt elég. Szóval igen, sajnos én hatalmasat csalódtam, pedig nagyon kitartóan és izgatottan néztem hétről hétre az új részeket reménykedve valami csodában ami sajnos nem jött el. Park Shi Hoo ezúttal mellé fogott. Ettől függetlenül remélem azért akadtak olyan nézők, akiknek tetszett a sorozat.
Zene: A soundtrack meglepően jó volt, akadtam kicsit olyan török beütésűek is, amik nagyon tetszettek nekem. Szerencsére gyönyörű számokat is kaptunk a sorozathoz, ami egy kicsit mégiscsak emel a színvonalon. Itt van Na Yoon Kwon száma, ami nagyon tetszik nekem.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit külön külön.

Cho Seong Ha - Im Tae Ho: Egy hihetetlen rendes és emberséges nyomozó, akit kicsit megszédít a pénz, de nem maga hanem családja miatt. Amint rájött, hogy valami nem stimmel, azonnal akcióba lendült. Nagyon tetszett nekem Tae Ho karaktere. Abszolút olyan ember volt, aki a családjáért élt és mindent meg akart tenni gyerekeiért, amolyan igazi apa karakter. Én végig nagyon szerettem őt és nagyon szurkoltam neki. Talán ő volt az, akinek tényleg olyan rendesen kidolgozott karaktere volt a többiekhez képest. A színésztől még nem láttam főszerepet, de én nagyon megkedveltem őt mint nyomozóként, mint apa karakterként. Így témától eltérően most vettem észre, hogy az összes karakter képén ott van az a bizonyos sapi, ami nagyon jól mutat egyrészt, másrészt pedig szépen végigkísérte ez a kis sapi a sorozatot. Aki felvette az a környék hősévé vált, legyen az nő, férfi, gyermek vagy öreg.

Kwon Yuri - Bae Jung Yeon: Író akar lenni, de darabját folyamatosan visszautasítják. Baek Shi Yoon és története ad neki ihletet. Jellemző rá, hogy folyamatosan belemártja az orrát mindenbe, hogy ok nélkül hisztizik, hogy nem hallgatja meg a másik véleményét és hogy nagyon megpróbál főszereplő lenni, de nem megy neki. Én őszintén nem tudom, hogy itt most a színésznő vagy maga a karakter volt a hunyó... de ez az egész... valami borzasztó volt. Ilyen hisztis, antipatikus, magánakvaló női karaktert nagyon rég láttam. Tényleg már volt olyan rész, ahol alig vártam, hogy eltűnjön a képről, el mondani nem tudom, mennyire nem bírtam. Valami aranyos és kedves női karakter ezerszer jobban mutatott volna az egészben. Jung Yeon hiába volt pozítiv, maga az arckifejezése no meg az időszakos hisztijei és természetese, az, hogy akaratát ráerőlteti a másikra, teljese elvette az ember kedvét.
Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése