The K2
Műfaj: melodráma, politika, akció, romantikusRészek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: tvN
Ismertető: Kim Je Ha egy remek testőr, beceneve K2. Fájdalmas múltja miatt csendben meghúzza magát egészen addig, míg bele nem keveredik az egyik elnökjelölt családjába. Choi Yoo Jin (az elnökjelölt felesége) fogja felbérelni őt testőrként, a férfi pedig kénytelen belemenni. Azonban egyre több titkot vél felfedezni a családban: Ko An Na az elnök eltitkolt gyermeke akit bezárva tartanak, s aki szentül hiszi, hogy édesanyját kiskorában meggyilkolták, nem pedig öngyilkos lett. A lappangó titkok felderítése mellett a történetben szerepet kap a férfi bosszúja is, valamint a dolgok rendje és módja szerint két főhősünk egymásba szeret.

Őszintén egészen a 10. részig olyan volt, hogy voltak részek, amik nagyon tetszettek, voltak, amiket végig untam. És sajnos az utóbbiból volt több. Alig vártam már, hogy legyen végre bármi izgis benne a felesleges jeleneteken kívül. A romantikát sem nagyon értettem, nem volt 'akkor most szeressünk egymásba' rész, annyi volt az egész, hogy a pasi teljesen megigézett szemmel leste, ahogy a lány táncol a rámennel. Ennyi volt a szeressünk egymásba rész. Így hát engem nem fogott meg.

Innentől kezdve nem meglepő, hogy nagyon sajnálom, amiért a sorozat első 10 része ilyen volt. Nyilván vannak, akiknek nagyon tetszett, de nekem sajnos nagyon nem nyert meg magának, pedig nagyon akartam, hogy jó legyen. Az első 10 rész, a lány karaktere, a felesleges jelenetek, ezek annyira elrontották, hogy csak sajnálni tudom, hogy egy ilyen jó befejezésű sorozatnak ilyen rossz az eleje. Mert az utolsó 6 rész ténylegesen nagyon tetszett. A legvége is nagyon nagyon szép volt.

Zene: Nagyon jó kis hangulatot sikerült megteremteni a sorozatnak a kicsit templomos beütésű soundtrackekkel, valamint pár szám is nagyon szépre sikeredett, ezek mind gépemen maradtak: Yoona 'Amazing Grace', Anemone, Min Kyunghoon 'Love You', Park Kwang Sun 'As If Time Stopped'.
Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Ji Chang Wook - Kim Je Ha: Fájdalmas múltja miatt nagyon tapasztalt ember, aki nagyon bosszút szeretne állni, de ugyanakkor minden emberben meglátja a jót. Kim Je Ha alapjáraton nem volt egy rossz karakter, de nem lett kedvencem sem. Nekem kicsit hasonlított az előző főszerepéhez, így reméltem, hogy valami újat kapok tőle ezúttal. Nem értettem a nagy szerelmét a lány iránt, hisz nem is volt idejük egymásba szeretni, olyan nagyon hirtelen volt nekem ez az egész az ő részéről. Mindenesetre ezen már változtatni nem lehet. Összességében tehát nem voltam elragadtatva tőle, de nem volt rossz karakter, az akció jelenetekben nagyon helyt állt Chang Wook, ügyes volt. Remélem a jövőben kicsit más szerepekben is találkozhatok majd vele (Empress Ki megnézendők listáján), mert én kedvelem őt, noha nem top listás.

Song Yoon A - Choi Yoo Jin: An Na mostohaanyja, aki egy közkedvelt médiaszereplőként ismerteti meg magát, de a nézők számára hamar kiderül, hogy valami nem stimmel vele. Őszintén én rajta nem igazán tudtam kiigazodni. Voltak jelenetek, ahol teljesen megértettem az álláspontját, hisz elég keservesen töltötte éveit a kezdetben szeretett férfi mellett. Így teljesen megértettem, amiért saját birodalmat épített, hisz félt, egyszer csak kiteszik a szűrét. Viszont voltak olyan megnyilvánulásai, ami nagyon nem tetszett nekem, nem is értettem, miért kellett ilyeneket csinálnia. Kezdetben nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy beleszeretett a srácba, nem nagyon tudtam hová tenni, aztán ahogy kiderült a viszonya férjével egyre inkább értettem meg, hogy miért is volt olyan 'esendő'. Mindenesetre a színésznő szépen teljesített, a kettőséget szépen áthozta a nézőknek. Majd még várom a jövőbeli szerepeit is.
" Nem a golyó az egyetlen dolog, ami megölhet egy embert."
Történet: 6/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10
Nekem nagy kedvenc volt, meg is tartottam a gépemen! A motorosüldözésnél, mikor a rablásból mentés lett hihetetlen jelenetek voltak!
VálaszTörlésAmire mindig rátettek egy lapáttal. S persze semmi sem az aminek látszik.
Kuglifejű meg akkora meglepetést okozott, hogy csak néztem ki a fejemből, hogy mi is van?!,
Nálam többször nézős lett ez is! xddd Kata58
Nekem nagy kedvencem, sokszor láttam ezt a sorozatot. Az ismertető írója nem érti Je Ha nagy szerelmét a lány iránt. Pedig nem nehéz megérteni. Adott egy fiatal ember, aki felnőtt életének nagy részét férfiak között, katonaként, testőrként, majd menekültként élte, vagyis nem sok nővel találkozott. Meglát egy nagyon szép lányt (akinek az anyja is híres szépség és többször elhangzik, mennyire hasonlít rá, tehát főhősnőnk is egy igazi szépség). Bármennyire is meglepő, de egy fiatal férfinek ennyi éppen elég, hogy végzetesen szerelmes legyen, pláne, ha addig nem nagyon volt része női társaságban. Ez a való életben is így van. Nem minden szerelem hosszú, intellektuális folyamat eredménye, hanem ilyen egyszerűen is megtörténik, mint a sorozatban. Annáról ráadásul az is bebizonyosodik, hogy egy kedves, gondoskodó lány, aki a maga csendes módján bátor is, nincs benne mit nem szeretni. Nem is beszélve arról, hogy Je Ha az a típusú férfi, akinek a támogatásra és megmentésre szoruló nők jönnek be (sok ilyen férfi van) és nem a túlságosan önálló amazonok. Szóval szerintem teljesen érthető Je Ha nagy szerelme a lány iránt, pont ez a típusú lány illik hozzá. nyűgözi.
VálaszTörlés