Sorozat: Hyde Jekyll, Me

Hyde Jekyll, Me

Műfaj: romantikus, orvosi, vígjáték
Részek száma: 20
Dátum: 2015
Csatorna: SBS

Ismertető: Goo Seo Jin a Wonderland park örököse. Azonban egy gyerekkori trauma miatt lehasított a lelkéből egy darabot. Így a két személyisége egymást váltogatja. Goo Seo Jin rideg, gyáva, és beképzelt, míg kreált énje, Robin kedves, aranyos, egy igazi művész lélek. Ezek ketten folyamatosan azon küzdenek, hogy kiszorítsák a másikat, hiszen egyikük sem élhet igazi életet. Egy nap Goo Seo Jin orvosa felhívja azzal a nagyszerű hírrel, hogy gyógymódot talált a betegségére, ám mire odaér a doktornőt elrabolták, és az egyetlen tanú, aki látta az esetet az Jang Ha Na. Így Seo Jin-nek mindent el kell követnie, hogy a lány segítsen neki megtalálni az elkövetőt, hisz a további élete múlik ezen az ügyön. Azonban álmában sem gondolta volna, hogy ennek az esetnek köze van a gyerekkori elrablásához, és ahhoz sem, hogy Robinnak (a másik énjének) és Jang Ha Na-nak közös múltja van, így félő, hogy egymásba szeretnek. Ráadásul bekavar a dolgokba egy remek pszichiáter is, Tae Joo, aki segít az eset megoldásában.

Vélemény: A sztori nagyon jónak néz ki, ha valaki elolvassa az ismertetőt. Sajnos ennek a megvalósítása csak részben sikerült. A Hyde Jekyll and I nézése közben tökéletesen úgy éreztem magam, mintha egy hullámvasúton ülnék. Az eleje borzalmas volt, egyáltalán nem tetszett. Utána volt pár rész, ami hihetetlen izgalmasra sikerült, alig vártam a folytatást. Utána megint halálra untam magam. Az utolsó 2 rész pedig megint jóra sikeredett. Szóval nem tudom azt mondani rá, hogy rossz sorozat, de azt se hogy jó. Egyszerűen összecsapták ezt a két felét a sorozatnak, aztán gondolkodj rajta.
S szerintem először a sorozat rossz oldalával kezdeném. Ami talán a legidegesítőbb dolog volt, hogy az egész sztori abból indult ki, hogy megvan a gyógymód, erre kiderült, hogy mégsem? Vagy nem is tudom, úgy elhalványult ez a dolog is, ugyanúgy ahogy a cirkuszos oldala a sorozatnak. Másik dolog, az pedig az, hogy két oldala volt a történetnek: egy thrilleres része ami nagyon izgis volt, és egy drámai része, ami meg a srác két személyiségéről szólt. Ha ezt jól összehozzák, egy nagyon jó kis sztorit lehetett volna összerakni belőle.
Azonban a lehető legjobban elrontották. Amilyen nagyon bekavartak ott a múlttal, olyan gyorsan is ért véget. Egyerűen úgy éreztem magam, mintha lezavartak volna mindent 1 rész alatt. Ezután hegyezték csak ki a hangsúlyt a személyiségekre. Szóval igen, ez volt a legnagyobb baj az egész sorozatban. Rossz dolog még? Romantikus jelenetek. Egyerűen nem értettem a HaNa-t, hogy szerethetett bele Robinba pár találkozás után. Seo Jin-t sem értettem, hiszen a szerelme inkább volt gyógyír a számára, olyan volt, mintha a gyógyulás reményében szeretett volna bele a lányba. Vagy inkább próbált beleszeretni.
A karakterekkel is bajok voltak, leginkább Seo Jin-nal és Robinnal. Akármennyire is igyekszem, nem lehet nem összehasonlítani egy kicsit a Kill Me, Heal Me-vel. Ott mikor eljött az a pont, hogy a személyiségek egybeolvadjanak, sírtam nagyon, de boldog is voltam, hisz tudtam, hogy ennek el kell jönnie. Itt sokkal nagyobb hangsúly volt a karaktereken külön-külön, így akármennyire is akartam azonosítani a kettőt, nem sikerült. Előbb kellett volna elkezdeni gondolkodni azon, hogyan hozzák össze kettejüket úgy, hogy a nézők szemében egy és ugyanaz az ember legyen. Sokkal, de sokkal előbb kellett volna.
Így inkább olyan volt, mintha az egyik eltűnt volna azért, hogy a másik élhessen. És nem azért, hogy utána együtt éljenek. A végén hiába próbálták ott nekem bemagyarázni, nekem tényleg nagyon késő volt. De ennyit is a rossz dolgokról. Mivel az utolsó két rész nekem nagyon tetszett, ezért lehet, hogy kicsit a jobbik oldala felé hajlok most. Igen, mert ezektől a dolgoktól eltekintve volt egy tökjó része is a sorozatnak. Amik a legjobban tetszettek azok a hipnózisos részek voltak. Eszméletlen jól és felettébb érdekesen oldották meg őket, amiért piros pont. 
Érdekes volt, csavaros, és csak sajnálni tudom, amiért nem tudták jól összehozni a sorozat mindkét oldalát. S mint mondtam az utolsó 2 rész nekem nagyon tetszett, bár nem sírtam rajta egyáltalán, mégis megható volt. Szóval összegezve nem mondanám azt, hogy feltétlen nézzétek meg, de ha épp kedved van egy ilyen sorihoz, vagy épp a színészek a kedvenceid, akkor ne hagyd ki, mert ha nekem nem is, de másnak biztosan lehet még a kedvence. 

Zene: A 'Because of you' című szám elég szép volt, bár nekem nem igazán lett a kedvencem. Az utolsó 3 rész soundtrackje viszont hihetetlen jó volt, nagyon, de nagyon tetszett nekem. Le is töltöttem az összeset.

Szereplők: Lássuk csak őket külön-külön.
Hyun Bin - Goo Seo Jin: A színésszel nem először találkoztam. Egyszer régen elkezdtem megnézni a Secret Garden-t, de aztán abbahagytam (majd nyáron újra megnézem). Azonban arról, hogy milyen színész nem nagyon tudok beszélni, hisz a két karaktere pont olyan volt, mint ahogyan azt megszokhattuk a sorozatokban. Csak itt szét volt szedve a kedves és beképzelt része, így nem mondhatom azt sem, hogy Oscar-t neki, ahogyan Ji Sung-nak mondtam. Seo Jin karakterét én a sorozat legelején nagyon nem szerettem, egyszerűen nem bírtam elviselni, alig vártam a Robinos jeleneteket. Utána kezdett elegem lenni Robinból, és akkor már inkább Seo Jin felé hajlottam. A legvégén meg fogalmam sincs. Sokkal kevésbé volt rajta a hangsúly, így nem igazán érzem azt, hogy ő volt a főszereplő. Egyszerűen csak ott volt, néha szerepelt, néha nem. Szóval a legvége is furcsára sikeredett nekem.
Hyun Bin - Robin: Mikor legelőször megláttam annál a lámpás jelenetnél, az jutott eszembe: te jó ég, ez de műmosoly. Sajnos azt a valamit mostanáig sem tudtam kiverni a fejemből. Ennek ellenére Robin karakterét a legelején nagyon imádtam. Aranyos volt, vicces, és egyszerűen tényleg nagyon megszerettette magát a nézőkkel. Aztán valahol a közepén már nagyon elegem volt belőle, nem tudom miért. Már túl sok volt az amit csinált, vártam már, hogy történjen valami, és ne csak azzal legyen elfoglalva, hogy átvegye az uralmat a Seo Jin felett. Ennek ellenére szerintem mindenki sokkal jobban megszerette őt, mint Seo Jin-t, főleg az miatt is, hogy az utolsó részekben egyre többet szerepelt. Szóval igen, sajnáltam őt, szerettem őt meg minden egyéb, úgyhogy számomra teljesen olyan volt, mintha meghalt volna. A karakterről ennyit, a színészről pedig még annyit, hogy én személy szerint nagyon megkedveltem.
Han Ji Min - Jang Ha Na: Személy szerint nagyon örültem, mikor megláttam, hogy ez a színésznő lesz a főszereplő. Aztán a lelkesedésem alábbhagyott mikor rájöttem, hogy elég rossz karaktert kell alakítania. Jang Ha Na minden lében kanál természetével nem igazán fogott meg, sőt, volt, hogy totál elegem lett már belőle. Volt neki egy jó és kedves oldala is, de nekem ezt kevésbé sikerült átadni. Egyedül az utolsó részben szerettem őt nagyon, amikor újrajátszotta a jelenetet Robinnal. Az tényleg szép, és megható volt. De egyébként nem bírtam őt, akármennyire is próbálkoztam. Mást nem is igazán tudok mondani róla, vele is úgy éreztem kicsit, mint Seo Jin-nal, egyszerűen csak ott volt aztán az ember vagy megszereti, vagy nem. Különösebben nem foglalkoztak azzal, hogy a nézők megszeressék a karaktereket, ami szerintem egy nagy baj. Szóval a színésznővel különösen nem volt bajom, a karaktere viszont nem hengerelt le, remélem, hogy a legközelebbi szerepe ennél sokkal, de sokkal jobb lesz. 
Sung Joon - Yoon Tae Joo: Aki követ a facebookon az tudja, hogy ő volt a kedvenc karakterem, és egyszerűen a végén nekem hiányzott a jelenléte. A sorozat közben úgy éreztem, mintha mindent felkapott volna a hátára, és vitte volna előre ezt a már-már haldokló sorozatot. Ő volt a legösszetettebb karakter, akiért érdemes volt nézni a sorozatot. Izgultam érte, szurkoltam neki, és minden egyéb. Egyszerűen felfogni nem tudom, miért kellett így elintézni az ő sztoriját. Teljesen összecsapták az egészet. A színész előtt pedig le a kalappal, sok soriját láttam már, s mindegyikben nagyon megkedveltem, de igazán számomra csak most bizonyította be azt, hogy megállja a helyét a jó színészek között. És akkor összegzésképp még elmondanám, hogy a pontozásnál ő maximálisat érdemli, hisz sokkal többet mutatott a sorozatban, mint bármely másik színész. S szóval tessék elkezdeni a sorozatot, de vannak benne elég nagy hibák, így nem mondom azt, hogy azonnal töltsétek le.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10

Film: Today's Love

Today's Love ~ Love Forecast

Műfaj: romantikus, vígjáték
Játékidő: 118 perc
Premier: 2015. január 15.

Ismertető: Hyun Woo egy híres időjárás jelentő, csodaszép arccal és testtel. Egyszerűen mindenki imádja, felnéznek rá. Azonban ha elszabadul olyan, mint egy kamasz gyerek. S nem mellesleg elég férfiasan viselkedik. Joon Soo általános iskolai tanár, aki híján van a szerelemben: folyamatosan szakít vele az összes barátnője, mert túl nőiesnek találják. Ez a kettő már 18 éve barátok, vagy legalábbis valami olyasmi. A sztori ott kezdődik, hogy mindkettejük szerelmi élete padlón van, s kapargatják fel egymást. Joon Soo azonban már 18 éve szereti Hyun Woo-t, s kérdés, meddig tudja még elfojtani az érzéseit. Röviden egy vidám, lendületes és aranyos film a szerelemről, a barátságról.

Vélemény: Nagyon vártam már a filmet, aztán ahogy találtam rá angol feliratot egyből meg is néztem. A színészek kedvenceim, és az, hogy összerakták őket egy film erejéig nagy örömmel töltött el. No de lássuk csak a filmet. A sztori elég tipikus volt, két barát, akik bár úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket, mégis a szakadék közöttük óriási. Szóval igen, elég tipikus volt, mégis nagyon nagyon imádtam. Lendületes, vicces, aranyos és minden egyéb volt, ami felejthetetlen perceket biztosít mindazok számára, akik megnézik a filmet. Én egyszerűen imádtaaaam.
Tele volt jobbnál jobb poénokkal, tényleg volt olyan rész, amit vissza tekertem párszor, mert nagyon tetszett. A romantikus jelenetek nagyon édesek voltak, a vége pedig egyszerűen fenomenális. Megható volt, vicces és nagyon nagyon aranyos. Másik jó dolog a filmben, hogy egy nagyon szép ívben vezették fel az egészet. Azonban volt ott a közepe fele egy kb. 15-25 perc, ami annyira nem volt érdekes, inkább időhúzásnak szánták vagy én nem tudom. Ott kicsit unalmas volt, de hát most kit érdekel az a pár perc nem? Utána ismét beindul a sztori.
Tehát igen, én nagyon nagyon élveztem, a karakterekről meg még kicsit lentebb. Mindenkinek ajánlom a filmet, akár angol, akár magyar felirattal, mert nagyon cuki. Ezek után már csak a két színészt kell összerakni egy jó hosszú sorozatra, mert én nagyon, de nagyon bírtam őket együtt. Sajnos magyar felirat még nincs a filmhez, sőt, az angol sem épp tökéletes, de azért élvezhető volt ezzel is szerintem. Szóval a megnézendő filmek listájára mindenképp kerüljön fel.

Szereplők: No lássuk csak a két főhősünket külön külön.
Lee Seung Gi - Joon Soo: Egy félnótás hülye, aki egyszerűen nem tudja meghódítani a nők szívét. Ne is beszéljünk arról, hogy mennyire nőies beütésű kölyök. Híres arról is, hogy a párkapcsolatai csupán 100 napig tartanak. Lee Seung Gi-t én nagyon nagyon szeretem, nagyon aranyos ez a srác. Bár az eddig látott karakterei nagyon hasonlítanak nekem egymásra, de ő tipikusan az a színész, hogy nem érdekel, legyen mindig egyforma karaktere, csak lássam! Seung Gi itt is hozta a formáját, egyszerűen nagyon bírtam a karakterét. Vicces volt, szánalmas, édes és minden egyéb, s nem mellesleg tök romantikus. Fene egye meg a nőket, akik szakítottak vele olyan hamar, de tényleg XD. Szóval igen, ő volt a megtestesült tökély. Nagyon sajnálom, hogy most el kellett búcsúznunk tőle, katonai szolgálatai miatt, de én várni fogok rá, szóval siessen vissza a képernyők elé nagyon gyorsan, szerintem mindenki nagyon várja.
Moon Chae Won - Hyun Woo: Gyönyörű nő, akinek borzalmas személyisége van. Ha iszik, akkor kezelhetetlen. Folyamatosan kupit hagy maga után, és minden egyéb rossz tulajdonsága megvan, ami csak lehet egy nőnek. Szóval igen, tökéletes ellentéte Joon Soo-nak. Mégis annyira szépen kiegészítették egymást, hogy az lassacskán már fájdalmas. Alig vártam, hogy végre összejöjjenek, vagy haladjon egy kicsit a szerelmi kapcsolatuk, vagy valami. Bár Hyun Woo-ra egy picikét haragudtam, hogy ennyire beképzelt, és hogy nem veszi észre, vagy csak nem akarja észrevenni, hogy Joon Soo mennyire bolondul érte. Ennek ellenére tényleg imádtam, az pedig egy pluszpont, hogy Moon Chae Won volt a színész, hisz aki olvasgatja a blogom, az tudja, hogy a kedvenc sorozatom színésznője. Szóval igen, sorozatot külön, sorozatot együtt!!

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Film: Scent

Scent

Műfaj: romantikus, melodráma
Játékidő: 100 perc
Premier: 2014

Ismertető: Kang In Joon Shanghai-ba utazik, hogy szabad lelkű barátnőjét megkeresse. Azonban a reptéren ellopják a pénztárcáját és az útlevelét is, szóval pénz nélkül nézz szembe a világgal egy olyan helyen, ahol még a nyelvet sem ismeri. Történetünk másik főszereplője Zhu Li, aki élete legborzasztóbb pillanatát éli át akkor, amikor rájön, hogy szerelme és jegyese is egyben, akivel immár 8 éve együtt van, megcsalja. A két főszereplő egy véletlen folytán találkozik, s egy véletlen folytán történik egy kisebb baleset is. Így Kang In Joon, mivel a kórházi számlát nem tudja kifizetni a nőnek, ezért nála fog lakni, hogy törlesszen. Mosogat, főz, és megcsinálja a reggeli kávéját is. Természetesen elkerülhetetlen az, hogy szerelem fűződjön a két fiatal között.

Vélemény: Úúú de nagyon régóta vártam már, hogy megnézhessem a filmet, azonban nem találtam angol feliratot, egy csoda folytán rábukkantam a magyar feliratra! Aki olvasgatja a blogomat, az tudja, hogy Park Shi Hoo mekkora nagy kedvencem. Mivel ez egy kínai film, ezért nem szabad a koreaiakhoz hasonlítanom, hisz merőben eltért tőle. Ami a legelején feltűnt, és egy kicsit zavart is, hogy a színészek nagyon gyorsan beszéltek, és nagyon gyorsan történetek a dolgok. Olyan volt, mintha fel lett volna gyorsítva a film eleje, és én csak kapkodtam, hogy elcsípjem a feliratot és az arcukat is. A film közepére kicsit lelassulnak, az eleje engem mégis nagyon nagyon zavart. DE: a film nagyooon édesre sikeredett, csak dicsérni tudom, tényleg, tényleg, tényleg. Tetszett, hogy Park Shi Hoo megmaradt a koreai beszédnél. Édes volt, ahogy kommunikáltak egymással. A sztori is nagyon édes volt, s csak a filmet tudom idézni, amikor azt mondom, hogy tündérmese. Csodaszép volt, vicces, aranyos, s kicsit úgy éreztem, mintha visszacsöppentem volna az ovis koromhoz, amikor még disney meséken csüngtem, és álmodoztam az igaz hercegemről. Pontosan így éreztem magam itt is. A háttérzene, a táj, a színészek... mindenki kitett magáért. Én hihetetlenül élveztem a filmet, s a legvége pedig, amikor Kang In Joon kínaiul, Zhu Li pedig koreaiul beszélt nagyon meghatott. Csak ajánlani tudom!

Szereplők: Lássuk csak a két főhősünket.
Park Shi Hoo - Kang In Joon: Kis félnótás hülye, aki úgy ugrál, ahogyan fütyülnek neki. Mégis képes elmenni a világ másik végére, hogy szerelmét megkeresse, és bocsánatot kérjen tőle. Mondanom sem kell, Park Shi Hoo ismét kitett magáért. Egyszerűen imádom ezt a pasit, és a karakterét is, akit itt alakított. Édes volt, aranyos, s eszméletlen romantikus... a barna herceg fehér lovon, de tényleg. S még most is sírok, amiért egyre kevesebb és kevesebb szerepe van. Engem nem érdekel, hogy hol, milyen nyelven, milyen filmben lesz a jövőben, de én látni akarom! S elképesztő, hogy a színész mennyire durván karban tartja magát, el se hiszem, hogy már ennyi idős. S szerencsére kaptunk egy kis jelenetet a szép, és kidolgozott testéről is. Én azt mondom, már csak ezért érdemes megnézni. Nem gondoljátok?
Ran Chen - Zhu Li: Kicsit furcsa csaj, aki álomvilágban szeretne élni, de mégsem sikerül neki. Kínai filmmel először találkoztam, így nem igazán tudom minősíteni a színészkedését, hisz teljesen más, mint amit megszoktam. Kicsit úgy éreztem, néha túljátsza a szerepét, de fene tudja, hogy a karakterét írták-e ilyennek. Nagyon örültem, hogy Park Shi Hoo mellé végre egy szép színésznőt raktak be, hisz sajnos nem egyszer fordult már meg, hogy ronda vagy béna, vagy egyszerűen kettő az egyben színésznőt raktak be mellé.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Felejthetetlen pillanatok - Kill Me, Heal Me

Oké, nem meglepő, hogy előálltam egy ilyennel, hisz új kedvenc született. A cím el is árulja, hogy mit akarok ebből a bejegyzésből kihozni, de el kell mondanom, hogy az egész sorozat egy az egyben fejethetetlen volt, szóval én csak pár jelenetet szedtem ki csodálatos gif-ekkel illusztrálva.
A gif-eket nem én csináltam, hanem egy nagyon ügyes valaki, én csak a netről szedtem :)

Amikor Shin Se Gi elővillantja azt a csodálatos mosolyát
 
Amikor Oh Ri Ohn rájön, hogy nem is olyan jó dolog ezzel a személlyel kekeckedni

Amikor Oh Ri Jin és Ahn Yo Na kezd megbékélni egymással

Sajnálom

Amikor Ahn Yo Na elszabadul

A legszebb pillanat

 Meg a legfájdalmasabb XD

Amikor rájövünk, hogy Se Gi amúgy tök cuki

Amikor megszakad a szíved érte


Amikor rájövünk, hogy Se Gi egy gyerek

Na igen, amikor rájövünk, hogy tulajdonképpen mindketten gyerekek

Se Gi a legmenőbb, az fix

És végül, ahol zsepi nem marad szárazon

Azt szoktam mondani, hogy ízlés kérdése, ki mit szeret. De itt bátran kijelenthetem, hogy aki azt mondja, hogy ez egy rossz sorozat, az hazudik.
Azt hiszem örök kedvenc marad :)