A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése

Film: Obsessed

Obsessed

Műfaj: romantikus, melodráma, háborús
Játékidő: 132 perc
Premier: 2015. május 15.

Ismertető: 1969-ben járunk, főhősünk, Jin Pyeong ezredes éppen visszatért Koreába a vietnámi háborúból. Közkedvelt személy, ráadásul a hadsereg parancsnoka az apósa, így nagy tekintélynek örvend. S bár felesége is támogatja őt, mégsem érzi magát boldognak. Egy napon egy új beosztottat kap, Kyung Woo Jin-t, aki mindent megtenne azért, hogy nagyobb tekintélyt szerezzen és hogy minél nagyobb beosztottságú emberek kedveljék meg őt, s aki történetesen a szomszédba költözik a feleségével, Jong Ga Heun-nal. A környékbeli nők nem szeretik a lányt, mivel túl csendes és visszahúzódó, de Jin Pyeong szeme megakad rajta, és egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, holott tudják, hogy nem lenne szabad.

Vélemény: Nagyon sok ilyen stílusú, háborús - romantikus filmet kerestem, s ezúttal úgy döntöttem, hogy ezt fogom megnézni. Bár filmekről fele annyit sem tudok beszélni, mint sorozatokról, azért megpróbálom megfogalmazni a gondolataim. Adott egy férfi, akit nagyon kedvelnek az emberek, de ettől nem érzi magát boldognak. Súlyos dolog a háború, ezt jól tudja, nem tud olyan felhőtlenül boldog lenni mint az emberek körülötte. S mellé adott egy lány, aki férje árnyékában él, és aki még soha sem volt szerelmes. Ők ketten egymásra találnak és olyan szinten vágynak egymásra, hogy akkor is találkoznak, még ha tudják is, hogy ezt nem lenne szabad.
A sztori egyszerű volt, a romantikán volt a fő hangsúly. Nagyon szépen bemutatták a háborús körülményeket az otthon lévő katonák szemszögéből, az egész világ amit megteremtettek teljesen visszarepíti a nézőt az időben. Nem voltak benne felesleges párbeszédek és húzások, nem dobálóztak a nevekkel, épp annyi szereplő volt benne amennyi szükséges volt ehhez a sztorihoz. Egyszerű, tömör film volt, ami megmutatta, hogy két ember mennyire tud vágyni egymás után, és hogyan tudják megtalálni a boldogságot a másikban. Megható, elgondolkodtató film volt, amit mindenképp érdemes egyszer megnézni, főleg ha épp ilyenhez van kedve a nézőnek. Én meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal, de sokkal jobb volt a film, mint amire számítottam, mindenkinek nagyon tudom ajánlani.

Szereplők: És akkor lássuk csak két főhősünket sorjában.
Song Seung Heon - Kim Jin Pyeong: Bár mindenki imádja őt, ő nem egészen van megbékélve saját magával. Inkább csak folyik az árral, míg nem találkozik a csendes lánnyal a szomszédból. Jin Pyeong karaktere tökéletesen beleillett a világba is, amibe épp belecsöppentünk, illetve a szituba is, amibe keveredett. Egy csendes, nagy tekintélynek örvendő férfi volt, akit lelkileg hazavágott a háború, és aki nem találja helyét a világban. Érdekes volt, ahogyan elkezdi folyton figyelni a lányt, ahogyan az ebédeknél lopva rápillant, ahogyan elhatározza, hogy megteszi a lépést felé. Úgy is érdekes lett volna a karakter, ha nem romantikus sorozatról van szó, hanem arról, hogyan bolondul bele az életébe. Bár ha belegondolunk, többé kevésbé itt is ez történt. Mondtam nektek még valamikor múlthéten, hogy hamarosan nézek valamit Seung Heon-tól, s lássátok, ez a hamarosan gyorsabban itt lett, mint gondoltam.
Lim Ji Yeon - Jong Ga Heun: Nagyon csendes lány, aki nem fejti ki a véleményét, hanem csak él a férje árnyékában. Sohasem tapasztalta meg a szerelmet, így mikor az ezredes elkezd nyitni felé teljesen új neki az egész. Ga Heun karaktere is olyan volt, aki nagyon illett a sztoriba. Egyrészt lelki támaszt adott a férfinak, másrészt ő maga is össze volt teljesen zavarodva. SPOILER: A végén végül ugye visszalép, és próbál elmenekülni, ami annyira nem volt szimpatikus lépés tőle, de ha belegondolunk, hogy még soha sem volt szerelmes, és hogy megijedt az egésztől, úgy érthető kicsit. Bár buta volt, mégis ha belegondolunk mind követünk el hibákat az életünk során. Így úgy gondolom nem róható fel neki, amit tett. SPOILER VÉGE. Ji Yeon nagyon illett a karakterhez, jól hozta a csendes lányt, remélem a jövőben is jó szerepei lesznek.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Film: Alice - Boy From Wonderland

Alice: Boy From Wonderland

Műfaj: romantikus, misztikus, horror
Játékidő: 115 perc
Premier: 2015. december 10.

Ismertető: Történetünk főhősnője, Hye Joong, semmire sem emlékszik gyerekkorából. Minden este szörnyű rémálmok gyötrik, amiktől nem tud sehogysem szabadulni. Emiatt nagyon zárkózott, csendes és természetesen kissé furcsa lány. Nagynénje, hogy segítsen neki megszabadulni szenvedéseitől, elviszi egy sámánhoz akinek segítségét kérik. Ez a sámán azt mondja nekik, hogy vigyék vissza a családi villába a lányt, ahol régen éltek és ott meg kell találnia valamit, ami elveszett. Ha sikerrel jár, akkor a rémálmai abbamaradnak. Ebben a villában találkozik a titokzatos fiúval, Hwan-nal aki már nagyon régóta ismeri őt, valamint Soo Ryun-nal, aki cseppet sem kedveli Hye Joong-ot.

Vélemény: Kicsit furcsa lesz úgy bejegyzést írnom, hogy nem igazán értettem, hogy miről szólt a film. Nagyon szeretem a kicsit elvont, igazán elgondolkodtató filmeket, és úgy gondoltam, hogy ez egy ilyen lesz. Valamint Jonghyun újdonsült kedvencemmé vált mostanában, szóval kiválasztottam ezt a filmet, amiben szerencsére főszerepet játszott. Végülis ha belegondolok, megkaptuk a filmtől amit várunk. A nagy baj csak az, hogy túlságosan is elgondolkodtató volt a sztori.
Olyannyira, hogy szinte semmit sem értettem meg belőle. Komolyan mondom. A film 80 százalékáról fogalmam sincs. Az a rengeteg jelenet, rengeteg bevágás, annyira teljes értelmetlenségnek tűntek hiába koncentráltam nagyon a filmre. Egy két dolog tiszta lett a végére, de tényleg csak egy pár dolog. Utánaolvastam a filmnek, hátha van olyan ember, aki értette, hogy mit is akartak pontosan átadni nekünk ezzel a sztorival és segítene nekem is megérteni.
Sokan írták, hogy meg kell mégegyszer nézni a filmet, hogy picit tisztább legyen, de sokan írták, hogy még úgy sem értettek sokmindent. Ami viszont elég nagy baj, hiszen az egy dolog, ha gondolkodik a néző, de az egy másik, mikor neki kéne kitalálnia, hogy ennek a jelenetnek például mi értelme volt. Egyszer talán majd újranézem, de egy darabig biztosan nem, mert nagyon nagyot csalódtam a filmben. Valahogy sokkal jobbra és sokkal másabbra számítottam.

Szereplők: Na lássuk csak akkor még két főhősünket a szokásos módon.
Hong Jong Hyun - Hwan: Egy titokzatos fiú, akivel a lakásban találkozik a lány, és aki folyton segít főhősnőnknek. Először nem értettem, hogy miért volt a házban a fiú, mi a fene ez az egész, és miért segít a lánynak. Ez az egy dolog szerencsére nagyjából tisztázódott, szóval többé kevésbé megértettem a lényegét. Hwan egy csendes, segítőkész fiú volt, aki nagyon szerette a lányt. Nem akarok mást mondani, hogy ne spoilerezzek azok számára, akik tervezik még megnézni a filmet, de a lényeg, hogy Jonghyun nagyon jó munkát végzett, hiszen nagyon sikerült átadnia a fiú létezésének okát a szerepével. Nagyon remélem, hogy Jonghyun minél többet fog szerepelni a jövőben végre főszerepben is, mert borzasztóan szeretem őt, borzasztó jó színész, és borzasztóan jól megállná a helyét mindenféle szerepben.
Jung So Min - Hye Joong: Rémálmai miatt csendes és zárkózott lány, aki nem tudja, hogyan kell mosolyogni, vagy boldognak lenni. Tudjátok, hogy nem szeretem az olyan női főhősőket, akik teljesen fapofák, és akiktől az ember kedve is elmegy, de ezúttal ehhez a sztorihoz kicsit furcsa lett volna egy életvidám és optimista lány, szóval ettől eltekintek. Hye Joong kicsit fura volt (érthetően), de a végére sikerült neki is kicsit oldódnia, aminek örültem, mert kicsit szerethetőbbé vált ezáltal a karaktere. Na nem mintha annyi időm lett volna a karaktereket kiismerni, mikor azt se tudtam éppen mi történik a szemem előtt.... xD. Mindenesetre So Min-t szeretem, ha jól emlékszem még egy szerepével sem verte nálam ki a biztosítékot, ami jó jel. Remélem a jövőben őt is több és több szerepben láthatjuk majd őt is.

Történet: 4/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Shine or Go Crazy

Shine or Go Crazy

Műfaj: történelmi, romantikus, fantasztikus
Részek száma: 24
Dátum: 2015
Csatorna: MBC

Ismertető: Wang So Goryeo egyik hercege a sok közül, akinek nagyon magányos volt a gyermekkora a szörnyű sorsa miatt. Apja, az államlapító, egy hegyre száműzte őt, ahol farkasként nőtt fel. Egy nap azonban a király visszahívja, s halála előtt egy feladatra kéri fel. Bár a herceg neheztel apjára, mégis teljesíti kérését és megfogadja, hogy bátyja, a koronaherceg védelmére tör, és segít neki megóvni a trónt ha már apjuk nem lesz és a hercegek között kitör a harc. Útja közben találkozik egy mindenki elől eltitkolt Balhaei hercegnővel, akinek meg kellett volna halnia, de két személy megmentette az életét. Kezdetben férfinek hiszi a lányt, hisz az úgy is viselkedik, azonban hamar tisztázódik számára, hogy ez a férfi bizony nem férfi, és hogy ezt a lány mennyire nagyon szereti. A szerelemük közben azonban a viszályok megkezdődnek és mindennek tetejébe az egyik testvére, Wang Wook herceg is beleszeret a szépséges hercegnőbe.


Vélemény: Eredetileg nem terveztem megnézni a sorozatot, de tavaly sokan mondták, hogy nekik nagyon tetszett, így végül felírtam a listámra, most pedig végre sort is tudtam rá keríteni. Hmm, hogy is kezdjem. Mikor elkezdtem valahogy olyan ismerős volt az egész sztori, a nevek meg minden egyéb, s utána esett le, hogy ez bizony ugyanaz a történet, amit a Moon Lovers-ben is (kedvenc sorozatombaaaan) látni lehetett. Egyrészt nagyon örültem, mert érdekesnek ígérkezett picit máshogy látni.
Másrészt pedig próbáltam nem összehasonlítani a másik sorozattal, mert pár rész után már sejtettem, hogy ez árnyéka sem lehet annak, mégis nagyon nagyon izgatottan vártam a fejleményeket. Az első 12 rész nagyon tetszett. Érdekes volt a sztori, kíváncsi voltam mi sül ki belőle, a két főhős közötti románc is nagyon aranyosra sikeredett, főleg úgy, hogy főhősnőnk jó sok részen keresztül férfinak adja ki magát. Tetszett, hogy előbb barátokká váltak és majd csak aztán lettek szerelmesek.
Megkaptuk a főgonoszt is, aki folyton főhősünk és a király ellen áskálódik, sok izgis percet okozva ezzel nekünk. Nagyon, nagyon megkapó volt az eleje, élvezettel néztem. De aztán nem tudom. Sok lett nekem az egész. A gonosz és a főhős egymást üldözte, nem egyszer lett volna lehetőségük elintézni a másikat, de természetesen nem tették ezt, hanem még vagy 15x eljátszották újra meg újra ugyanazt a szituációt, azt hittem sosem lesz vége ennek a hajszának kettejük között.
A főhőseink kezdeti aranyos és cuki szerelme átment drámába, ami egyrészt érthető is volt, de nekem annyira nagyon elhúzták, hogy már ez is elvesztette a varázsát. Folyton találkoztak, beszélgettek mint akik nem is igazán ismerik egymást, majd szenvedtek csendben nekünk rengeteg unalmas percet okozva. Oké, nyilván kell a szenvedés meg a se veled se nélküled, főleg, hogy egy drámáról van szó, szeretem is ha van, de csak akkor, ha az éppen jól van összehozva. Ez sok volt, nagyon sok.
Odáig húzódott számomra, hogy már nem is nagyon érdekelt, hogy mi lesz a befejezés, csak azt vártam, hogy legyen vége. Az utolsó pár részt nagyon szenvedve néztem végig, amit borzasztóan sajnálok, mert tényleg nagyon nagyon szerettem volna, hogy jó legyen. Végezetül persze a Moon Lovers-sel nem is hasonlítgattam össze egyáltalán, sok mindenben különböztek aminek köszönhetően egy más sztoriként maradt meg bennem, de volt pár dolog, ami itt nekem jobban tetszett.
Összességében tehát, tudom, hogy sokatoknak nagyon tetszett, az eleje nekem is, borzasztóan sajnálom, hogy ilyen sorsra jutott nálam, de a második vele nagyon elvette tőle a kedvemet. Csalódtam, hisz nagyon jó sorozatra számítottam, aztán csalódtam abban is, hogy az eleje annyira jó, a másik fele annyira unalmas lett. De egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, főleg a Moon Lovers miatt, mindenképp megérte ilyen szemszögből látni a dolgokat. Ajánlatra nem mondok semmit, akinek szimpi mindenképp nézze meg, mert mint mondtam, sokaknak nagyon tetszett.

Zene: Ailee 'Are You The Same' fő ostja nagyon szépre sikeredett, emelett Postmen 'Missing You' és Song Ji Eun 'The Person I Miss' című száma is telefonon maradt.

Szereplők: Lássuk csak akkor főhőseinket sorjában.
Jang Hyuk - Wang So: Egyedül nő fel, mindenféle szeretet nélkülözve rossz sorsa miatt. Emiatt egy kissé durva férfi lesz belőle, aki nem épp azokat a dolgokat tartja fontosnak, amit a legtöbben. Wang So karaktere nekem itt is nagyon tetszett. Picikét összehasonlítva a Moon Lovers karakterével, ő rendesebb volt, nem igazán volt meg benne a hatalomvágy. Ezt picit hiányoltam először, de aztán rájöttem, hogy itt így a jó, nem is kellett hozzá. Wang So abszolút egy szerethető, nagyon sajnálnivaló férfi volt, aki miután megtalálja szerelmét végre kicsit felüdülhet. Jang Hyuk-ot szeretem, s bár mindig ugyanezt a karaktert hozza, most is nagyon élveztem nézni. Azért remélem majd mást is láthatok tőle.
Oh Yeon Seo - Shin Yool: Egy kedves lány, aki nagyon szereti családját, és akinek hatalmas szíve van. Shin Yool nagyon aranyos nő volt, aki nem változott át a történelmi sorozat rémálmaivá: nem lett hisztis, magatehetetlen női főhős. A végén is próbált tenni valamicskét csekély hatalmával, még amikor ő volt bajban, akkor is szerelméért és családjáért aggódott. Nyilván kedvenc karakterem nem lett, de szerintem egy nagyon szerethető főhősnő volt. Moon Lovers karakterével nem is lehet összehasonlítani, a két női szerep nagyon eltért egymástól, oda az volt a jó, ide pedig ez. A színésznőnek nagyon örültem, eddig még csak egyszer találkoztam vele, plusz nemsokára befejezem az idei sorozatát is.
Lee Honey - Yeo Won: A király lánya, aki tudja, hogy hatalom nélkül eltapossák őt, hiába nő. Ezért megpróbálja az általa kiválasztott jövendőbeli királyt mindenképp támogatni. Yeo Won karaktere nagyon so-so volt számomra. Egyrészt tetszett, hogy itt valamelyest megmagyarázzák, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Sajnáltam őt, és egyrészt igazat is adtam neki. De annyira össze vissza volt ez a karakter, hogy még a végén sem tudtam eldönteni, hogy akkor most azzal van, akivel úgy mutatja, vagy megint elárul valakit és megint oldalt cserél. Összességében elég nagy zűrzavar lett nekem ez a karakter. Lee Honey sokak kedvence, tudom, de én nem nagyon vagyok mostanság elájulva tőle.
Lim Ju Hwan - Wang Wook: A testvérek egyike, aki miután meglátja főhősnőnket, régi szerelme jut eszébe, így elhatározza, hogy védelmezni fogja a lányt. Hát emberek nem tudtom, de ez a karakter nekem nagyon nem tetszett. Annyira főhősnő központú volt csak úgy a semmiből, hogy kifejezetten idegesített. A szerelme is nem lehetett igazi szerelem, hisz mindenképp első szerelmét látta a főhősnőben, plusz valahogy nem is volt idő, hogy beleszeressen, úgy egyből nagy szerelem lett a részéről, amit sehová sem tudtam tenni. Valahogy olyan, nem is tudom milyen volt, de semmiképp sem nyerte el a tetszésemet. Ju Hwan legközelebbi szerepe ami a kezem alá kerül remélem sokkal, de sokkal jobb lesz.

'A végzeted találkozni azzal, akit neked szántak,
még akkor is, ha próbálsz nem vele lenni.'

Történet: 6/10
Zene: 8/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Perfect Proposal - magyar felirat

Végre valahára ezt is sikerült lefordítanooom!
Már 2 éve megígértem, hogy ezt a bitang jó filmet megnézhetitek magyar felirattal, s most végre rászántam magam, hogy befejezzem a fordítását.
Ez volt eddig a legnehezebb film, rengeteget beszélnek benne, 
igyekeztem érthetően fordítani mindent.
Jó szórakozást a filmhez! :)

Premier: 2015. június 04.
Műfaj: romantikus, krimi
Játékidő: 110 perc
Magyar felirat: ITT
Avistaz torrent: ITT
Direkt letöltés: ITT
~ez ugyanaz ami avistazon van fent~

Megkérnék mindenkit, hogy csak saját használatra töltse le a feliratot.
Ráégetni videóra és felrakni a netre, esetleg pénzt kérni érte teljes mértékben TILOS!

Film: Perfect Proposal

Perfect Proposal ~ Secret Temptation

Műfaj: romantikus, krimi
Játékidő: 110 perc
Premier: 2015. június 04.

Ismertető: Ji Yeon élete szörnyű. Egyedül él, Makaóban dolgozik pincérnőként egy bárban, rengeteg tartozása van a gengsztereknek, volt barátja pedig lelépett az összes pénzével, és a főnöke is pénzzel tartozik neki, de sehol sem találja őt. Barátnője egy hirdetésre hívja fel Ji Yeon figyelmét: egy idős koreai ember, aki nem mellesleg Makaó leggazdagabb embere, egy fiatal gondozót keres maga mellé. Ji Yeon elmegy az interjúra, ahol találkozik az öregember helyes fiával, Sung Yeol-al. A fiú egy tökéletes ajánlatot tesz a lánynak: Hamupipőke lehet belőle. Mindössze annyit kell tennie, hogy elérje, az öregember feleségül vegye. Ha pedig meghal, a rá szállt, elképzelhetetlen mennyiségű vagyont megfelezik. Ji Yeon kapva kap az alkalmon, és kezdetét veszi munkája egy jachton, ahol egyre jobban megismeri az öreget, és egyre közelebb kerül annak fiához.

Vélemény: Már nagyon vártam ezt a filmet, hogy kijöjjön, aztán miután megnéztem egyből be is terveztem, hogy ezt tuti lefordítom. Nos, 2 év után végre sikerült lefordítanom is, és újranéznem is. Sajnos szép gifeket nem találtam a filmhez (nem is értem miért nem), így képekkel kell beérnem. No, de lássuk is milyen volt a filmünk. Személy szerint nagyon szeretem az ilyen stílusú, icipicit elvont, inkább thrillerszerű filmeket, ahol főhőseink gyakran lopva pillantanak egymásra, néhol csak úgy feszül a hangulat közöttük. S ahol egymás után történnek az események.
Nem mondom azt, hogy hű mekkora fordulatok vannak (azért elég nagyok), de olyan jólesően meg tudtam rajtuk lepődni, egyre érdekesebb és izgalmasabb fordulatot vett a sztori. Szépen, a maga kis ütemében folyik az egész film, a jacht pedig különös hangulatot ad neki. Nem sok mindent tudnék még elmondani, szerintem bitang jó film volt, amit akár többször is szívesen megnéznék. Szerintem az eddig fordított filmek közül ez tetszett a legjobban, mindenkinek nagyon tudom ajánlani legalább egyszer. Ja és igen! Yoo Yeon Seok pedig dögösebb, mint valaha.

Szereplők: És akkor lássunk filmecskénk két főszereplőjét.
Lim Soo Jung - Ji Yeon: Egy kedves lány, akinek szörnyen nehéz az élete, így mikor Sung Yeol megjelenik a maga kis ajánlatával, kapva kap az alkalmon, noha belül sokszor elgondolkodik azon helyes-e az, amit tesz (bár őszintén, ki mondott volna nemet egy ilyen lehetőségre?). Ji Yeon alapjáraton egy becsületes lány volt, aki sokszor rosszul érezte magát az öreg viselkedése miatt. Tetszett, hogy kiállt és magabiztosan megmondta a magáét, még ha néha félt is ezt tenni. Kissé naiv volt, de kellett ennyi naivság bele, hisz különben túlságosan komoly lett volna az egész. Szerelme (még ha annyira nem is lett kibontva) mindenképp megindító volt, az utolsó jelenet is erről tanúskodik. Szerintem ebbe a sztoriba főhősnőként tökéletes volt, maga a színésznő is nagyon jól alakított, a kémia is klassz volt a két színész között, nem bánnák egy sorozatot akár a közeljövőben. De inkább valami komolyat.
Yoo Yeon Seok - Sung Yeol: Apja rengeteg évig nem is törődött vele, aztán egyszer csak megkereste őt. 10 évig keményen dolgozott, de apja még mindig nem fogadta el őt fiaként. Spoiler: szerintem Sung Yeol karaktere nagyon megindító volt. Nem igazán nevezném őt rossz fiúnak (bár gyilkolni bűn), de azok után amit az öreg tett az anyával, én tökéletesen meg tudtam őt érteni. Rengeteg évig hordozta a fájdalmát, belegondolni is szörnyű, mennyire lehetett ez nehéz, és a végére mekkora ürességet érezhetett. SPOILER VÉGE. Abszolút nyerő karakter volt nálam, állítom, hogy Yeon Seok eddigi legjobb alakítása, egyszerre volt tökéletes, ijesztő, számító és hihetetlen dögös (de tényleg emberek, látnotok kell). Ez a stílus is tökéletesen áll, a jövőben tényleg csak ilyenben szeretném őt látni, egyszerűen hihetetlen menő volt.

'Ha belenézek a tükörbe, milyen ember néz vissza rám?'

Történet: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek 10/10

Film: Joseon Magician

Joseon Magician ~ The Magician

Műfaj: történelmi, romantikus
Játékidő: 122 perc
Premier: 2015. december 30.

Ismertető: Hwan Hee egy nagyon tehetséges bűvész, aki vak nővérével együtt megszökött a Csing-dinasztiából, ahol bántalmazták őket. A mai napig rettegnek, hogy Gwi Mol megtalálja őket. Mindeközben Cheong Myung-nak a Joseon dinasztia hercegnőjének Csingbe kell utaznia, és feleségül kell mennie az ottani herceghez. Bár utálja helyzetét, a családja miatt nem maradt más választása. A Csingbe vezető úton megállnak Uijiben, ahol találkozik Hwan Hee-vel. A férfi nem tudja, ki a lány, de azonnal beleszeret, és megpróbál minden alkalmat kihasználni, hogy találkozhasson vele. A lány pedig éjjelente mindig kiszökik a fiúhoz, noha megtiltották neki. Időközben a gonosz Gwi Mol megérkezik Uijiba, és bosszúra szomjazik, valamint a hercegnő itt töltött napjai is meg vannak számlálva.

Vélemény: Már nagyon-nagyon régóta le volt töltve nekem a film, és nagyon megszerettem volna már nézni. Aztán Yoo Seung Ho mostanában hatalmas kedvencemmé lőtte ki magát, szóval időt szakítottam és megnéztem ezt a filmecskét. Nem tudtam igazából miről fog szólni, csak úgy belecsaptam. Hát igazából nem lesz túl hosszú ez az véleményezés, mert nem sok mindent tudok róla mondani. Egyszerűen egy hihetetlen cuki, esti mozinak tökéletes film volt, amin végig mosolyogtam. Nagyon, nagyon aranyos volt a sztorija és a romantika is benne, majd elolvadtam. Szépek is voltak benne a ruhák, a díszletek, sőt, én az előadásokat is imádtam. Nagyon tetszett, ahogyan folyton keresték egymást és minden alkalmat megragadtak arra, hogy együtt legyenek.
Olyan meghitt és intim volt az egész, szerintem nagyon találó volt. Emelett pedig egy kis izgalmas is kaptunk, de nem volt túlbonyolítva semmiféle felesleges politikával meg minden egyébbel. Épp annyi információt kaptunk ami elegendő volt ahhoz, hogy megértsük a helyzetet, de ne kavarodjunk össze. Viszont sajnálattal láttam, hogy a filmhez nem készültek igazán gifek. Nagyon sajnálom, hisz ez egyrészt azt is jelenti, hogy nem túl sokan látták. Én tényleg, meglepően élveztem az egész sztorit, simán elnéztem volna még őket egy darabig. A vége pedig valami über cuki volt, még utána is mosolyogtam egy jó darabig. Én mindenkinek nagyon tudom ajánlani a filmet, mert tényleg egy írtó cuki és izgis film, ami szerintem esti mozinak tényleg több, mint tökéletes.

Szereplők: Na és vessünk egy röpke pillantást két főhősünkre.
Yoo Seung Hoo - Hwan Hee: Mágusként dolgozik, de eléggé összetört élete van. Morfiumon és nőkön él, igazából nem is mondhatni azt, hogy él, csupán életben van. Hwan Hee karaktere szerintem nagyon megkapó volt. Tetszett, ahogyan a karakter feltör ebből a szenvedéséből, és elkezd főhősnőnk körül lebzselni, ahogyan rájön, mégsem olyan sz@r az élet. Nagyon tetszett a szeme is, szerintem tökre illett az egész karakterhez, és a sorozathoz is. Pluszpont, hogy Yoo Seung Ho alakította a karaktert, mert valahogy sikerült egy adag tesztoszteront (de tényleg) belevinni a karakterbe, hihetetlen dögös volt (már ha szabad ilyet mondani XD). Seung Ho most lett, nem is olyan rég, nagyon nagy kedvencem, már fel is írtam az összes filmjét és sorozatát (egyszer majd talán megáll a listám), és csak reménykedni tudok, hogy nagyon nagyon sok szerepben fogom még látni őt, legyen az film vagy sorozat.
Go Ara - Cheong Myung: Szörnyű helyzetben van, de országáért és családjáért muszáj a Csing dinasztia hercegéhez feleségül mennie. Egy nagyon aranyos és élettel teli lány volt, aki a helyzete ellenére nem esik depresszióba. Tetszett, ahogyan folyton kiosont, és ahogyan próbált minden apróságot megragadni, hogy találkozhasson a fiúval, de nem is szeretett bele már az első találkozásuknál. Annak ellenére, hogy egy kis rövid filmecske ez, szerintem meglepően jó karaktereket sikerült összehozni. Sokan nem szeretik a színésznőt, nekem sem kedvencem, de kifejezetten pozitív élményeim vannak vele, és örültem, hogy egy olyan színésznő alakítja a főhősnőt, akit ismerek, és volt már jó karaktere is. Szerintem jól mutattak együtt, szívesen megnézném őket egy közös drámában is a jövőben. Vagy akár másik filmben. Szerintem nagyon jó lenne, tényleg aranyosak voltak együtt.

Történet: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Valid Love

Valid Love ~ Sensible Love

Műfaj: romantikus, dráma
Részek száma: 20
Dátum: 2014 - 2015
Csatorna: tvN

Ismertető: Kim Il Ri egy kissé furcsa, de élettel teli lány, aki azonnal beleszeret ideiglenes biológia tanárába, Jang Hee Tae-ba. Bár a korkülönbség elég nagy közöttük, a sors valahogy mégis úgy hozza, hogy összeházasodnak. Sok év eltelik, élik a maguk kis megszokott, átlagos életüket, amikor a lány életében megjelenik egy kissé mogorva, de annál inkább védtelen asztalos fiú, Kim Joon.

Vélemény: Nagyon régóta tervezgettem ezt a sorozatot, mert Lee Soo Hyuk nekem nagy kedvencem, így ezt sem hagyhattam ki. Az első pár rész után igazából nagy késztetést éreztem rá, hogy abbahagyjam. A jelenetek furán ugráltak, a főhősnő idegtépő volt, a főhős pasi szintén, Lee Soo Hyuk pedig még sehol sem volt. Aztán ahogy valahogy sikerült kicsit beleszoknom egy hihetetlen fordulatot vesz a sorozat - egyszerűen vonzza a néző tekintetét, alig lehet abbahagyni. Ennek pedig több oka is van, lássuk csak sorjában őket.
Érdekes volt, ahogyan a lány, aki igazából sosem tapasztalta a szerelmet (a tanár iránt inkább plátói szerelem volt, egyfajta függés), tetszett a tilosban folytatott 'viszony', a féltékenykedős jelenetek, a csodaszép romantikus részek, meg úgy minden más ami a lány és az asztalos fiú között folyt. Külön piros pont jár Hee Soo karakteréért, aki szerintem kellőképp megadta a drámai és elgondolkodtató dolgokat a sorozatba. Én nagyon kedveltem őt. Olyan 12-14. részig nekem eszméletlenül tetszett a sztori.
Aztán bekövetkezett a hanyatlás: a lány nem tudott dönteni a két srác közül, nem tetszett, ahogyan a világ közepének gondolta magát (pedig épp, hogy megszerettem, erre...), az sem, ahogyan kb. leszart mindenkit maga körül és csak magával foglalkozott, holott eljátszotta, mennyire rendes nő ő. A sorozat végéről hasonlóképp vélekedek, szerintem orbitálisan nagy marhaság volt, amit a lány csinált. Spoiler: Most őszintén, annyira felesleges volt ezt az egészet eljátszania, ha úgyis a férje mellett maradt a végén. Szerintem szebben vette volna ki magát, ha tényleg megtapasztalja milyen az igaz szerelem. Már amilyen karaktere volt ennek a nőnek, meg sem nagyon érdemli...
Nem tudom mit gondolhatnék... nekem tényleg annyira nagyon tetszett az egész hangulata, és maga a cselekmény, hogy a sztori végében egy hatalmasat csalódtam, és a karakterekben is. Kicsit olyan összecsapott vége lett, az utolsó pár rész pedig szó szerint idegtépő... alig bírtam végignézni. Annyit tudok mondani, hogy ismét egy olyan sztorit sikerült kifognom, aminek eszméletlen cselekménye volt, de a befejezéssel sajnos elrontották az egészet. Ettől függetlenül érdemes ránézni, hátha valakinek elnyeri a tetszését a befejezés is.

Zene: Annyira nem nyerte el a tetszésemet, de két szép is született a sorihoz, amiket sajnos nem játszottak sokszor: Rabbit 'Don't Know Why', Eddy Kim 'Empty Space'.

Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Uhm Tae Woong - Jang Hee Tae: Az elején kedves volt, egy vicces, élettel teli emberke, aki kicsit öregapó beütésű, de ettől függetlenül kedveltem. Aztán egyre inkább megutáltam... valahogy sehogy sem sikerült észrevennie, min ment át az állítólagos 'élete szerelme', miközben a családjával élt. Kb. semmi magánélete nem volt a lánynak, kedves szavakat aligha kapott, a végén pedig még a pasinak állt feljebb, hogy másra mert nézni a nő. Hát eszem megáll. Én teljesen ellene vagyok a megcsalásoknak, de ezt a férfit akkor is utáltam, és soha nem kívánnék senkinek ilyet. Akármennyire tudta ott tolni a szépet, akármennyire eljátszotta a megtörött férfit, akit elhagyott a nagy szerelme. Nekem egyre antipatikusabbá vált, reméltem, hogy végül nem ő lesz a 'befutó'. A színész először láttam főszerepben, szerintem kitett magáért, de többet még nem tudok róla mondani. Majd a jövőben talán összejön valahogy.
Lee Si Young - Kim Il Ri: Életvidám lány, aki meglehetősen sokat csacsog, de ettől független nagyon kis aranyos. Mármint annak indult. A legelső részben én mérget tettem volna rá, hogy ennek a csajnak nincs ki mind a 7 kereke (oké, végül kiderült, hogy igazam volt), de valahogy úgy megszerettette magát a nézőkkel. Főleg, hogy végigkísérhetjük miket kellett megélnie abban a házban, valahogy jobban szimpatizálunk vele. Mikor alakulgattak ott a dolgok az asztalos fiúval, nagyon reméltem, hogy összeszedi magát, és lerendezi a férjével a dolgokat, mert hát senki sem lehet ennyire együgyü - gondoltam. Annyira megutáltam a végére... csak szórakozott ott a sráccal... a kedvencem az volt mikor 'felhívta' teázni, csak azért, hogy a férjének játssza az eszét, aztán elküldte a francba... hát köszi, de ez nagyon, nagyon nem kell nekem.
Lee Soo Hyuk - Kim Joon: Csendes, amolyan igazi titokzatos gyerek, akinek elég szomorú múltja van, de el van ő magányosan a kis életében. Aztán egyszer csak meg jelenik egy nő, aki be sem tudja fogni, és fenekestül felforgatja az életét, rájön, hogy nem is olyan jó egyedül enni, nem is olyan jó arra ébredni, hogy ismét magányosan töltjük el a napunkat. Nagyon tetszett, ahogy beleszeretett a lányba, és ahogyan próbálta magához 'csalogatni' őt. Aztán reméltem, hogy rájön, mekkora egy ne mondjam mi ez a lány, és össze szedi magát, majd elmegy jó messzire ott hagyva azt a kettőt nyomorúságában. Itt csalódtam egy kicsit, hisz csóri csak továbbra is ott áhítozott a lányra, akitől szerintem sokkal jobban érdemelt volna. No de hát ezen már nagyon nem tudok változtatni... Lee Soo Hyuk nagyon benne volt a szerepben (ismét), már tűkön ülve várom a pillanatot, amikor megkapja az első főszerepét, és véééégre övé lehet a főhősnő. Nagyon, nagyon nagyon várom mááár.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10