Obsessed
Műfaj: romantikus, melodráma, háborús
Játékidő: 132 perc
Premier: 2015. május 15.
Ismertető: 1969-ben járunk, főhősünk, Jin Pyeong ezredes éppen visszatért Koreába a vietnámi háborúból. Közkedvelt személy, ráadásul a hadsereg parancsnoka az apósa, így nagy tekintélynek örvend. S bár felesége is támogatja őt, mégsem érzi magát boldognak. Egy napon egy új beosztottat kap, Kyung Woo Jin-t, aki mindent megtenne azért, hogy nagyobb tekintélyt szerezzen és hogy minél nagyobb beosztottságú emberek kedveljék meg őt, s aki történetesen a szomszédba költözik a feleségével, Jong Ga Heun-nal. A környékbeli nők nem szeretik a lányt, mivel túl csendes és visszahúzódó, de Jin Pyeong szeme megakad rajta, és egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, holott tudják, hogy nem lenne szabad.

A sztori egyszerű volt, a romantikán volt a fő hangsúly. Nagyon szépen bemutatták a háborús körülményeket az otthon lévő katonák szemszögéből, az egész világ amit megteremtettek teljesen visszarepíti a nézőt az időben. Nem voltak benne felesleges párbeszédek és húzások, nem dobálóztak a nevekkel, épp annyi szereplő volt benne amennyi szükséges volt ehhez a sztorihoz. Egyszerű, tömör film volt, ami megmutatta, hogy két ember mennyire tud vágyni egymás után, és hogyan tudják megtalálni a boldogságot a másikban. Megható, elgondolkodtató film volt, amit mindenképp érdemes egyszer megnézni, főleg ha épp ilyenhez van kedve a nézőnek. Én meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal, de sokkal jobb volt a film, mint amire számítottam, mindenkinek nagyon tudom ajánlani.
Szereplők: És akkor lássuk csak két főhősünket sorjában.

Lim Ji Yeon - Jong Ga Heun: Nagyon csendes lány, aki nem fejti ki a véleményét, hanem csak él a férje árnyékában. Sohasem tapasztalta meg a szerelmet, így mikor az ezredes elkezd nyitni felé teljesen új neki az egész. Ga Heun karaktere is olyan volt, aki nagyon illett a sztoriba. Egyrészt lelki támaszt adott a férfinak, másrészt ő maga is össze volt teljesen zavarodva. SPOILER: A végén végül ugye visszalép, és próbál elmenekülni, ami annyira nem volt szimpatikus lépés tőle, de ha belegondolunk, hogy még soha sem volt szerelmes, és hogy megijedt az egésztől, úgy érthető kicsit. Bár buta volt, mégis ha belegondolunk mind követünk el hibákat az életünk során. Így úgy gondolom nem róható fel neki, amit tett. SPOILER VÉGE. Ji Yeon nagyon illett a karakterhez, jól hozta a csendes lányt, remélem a jövőben is jó szerepei lesznek.
Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése