Snow Is on The Sea
Műfaj: romantikus, drámaJátékidő: 108 perc
Premier: 2015. január 08.
Ismertető: Sun Mi kiskorában sokat betegeskedett, rengetegszer volt kórházban, egy csontvelőbetegség miatt. Felnőttként egy parfümkészítő cégnél dolgozik, nagyon jó benne, nagyon szereti is munkáját, gyakran utazik illatok begyűjtése végett. Miután pasija szakít vele és leissza magát véletlen összefut egy akváriumban dolgozó fiatal férfival, Lee Sang Woo-val. A férfi azt hiszi, öngyilkos akar lenni, ezért megpróbálja megmenteni, de végül ő végzi a hideg vízben miközben főhősnőnk gyorsan eliszkol. A sors újra összehozza őket, a kezdeti nézeteltérés pedig természetesen gyorsan szerelemmé alakul kettejük között, azonban kapcsolatuk során olyan nehézségekkel kell majd szembenézniük, amikre nem számítottak volna.

Már az első pár perc után éreztem a nyomottságot az egészben, tudtam, hogy nem fogok nevetni, hogy nem lesznek benne 'édi' romantikus jelenetek, szívszaggató monológok. Sokkal inkább azon volt a hangsúly, hogy hogyan győzik le együtt a nehézségeket, hogy a lány betegségének előrehaladtával mennyire nehéz eset lesz ő, és a férfi ezt hogyan kezeli, hogyan próbál mindent megtenni érte. A film legvége nagyon szomorú volt és borzasztó elgondolkodtató, nem utolsó sorban pedig igazságtalan, de sajnos ilyen az élet. Sokat sírtam rajta. Egyszer mindenképp megéri megnézni mindenkinek, főleg ha ilyen hangulatban vagyunk.
Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése