Fight For My Way
Műfaj: romantikus, vígjátékRészek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: KBS2
Ismertető: Történetünk középpontjában 4 szereplő áll. Itt van nekünk az energiával teli Dong Man, aki régen taekwondozott, de mivel szüksége volt a családjának pénzre, ezért karrierjét romba döntve direkt elveszített egy nagyon fontos versenyt. Jelenleg dolgozik, de szíve még mindig a sporthoz húzza. Főhősnőnk Ae Ra egy kemény kiscsaj, akinek gyerekkora óta nagy álma, hogy mikrofonnal a kezében dolgozzon, s ebben nagyon tehetséges is. Kim Joo Man és Baek Seol Hee már 6 éve együtt vannak, de még mindig nem házasodtak össze. A férfi szeretné ha jobb életük lenne, a lány azonban tökéletesen meg van elégedve mindennel, ez viszont feszültséget szül kettejük között. Ők négyen természetesen legjobb barátok, s egymás szomszédságában élnek egy lepukkant kis helyen remélve és álmodozva.

Kapunk 4 főszereplőt, akik mind szenvednek a maguk kis módján. Mindenkinek megvan a maga kis álma. Különösen tetszett a romantika benne. Egyik oldalról ahogy két főhősünk már régóta ismerik egymást, de még a sorozat elején is folyton piszkálják egymást, de ott állnak egymás védelmében is. Nem epedeztek egymás iránt, nem volt az, hogy egyikük halálosan szerelmes lenne a másikba és szenvednek ők is meg a nézők is.

A karakterek is elég szerethetőek voltak, így velük sem volt a probléma. Nagyon tetszett, ahogy igazából a romantikán meg az álmukon kívül semmi másról nem szólt a sori. Élték az átlagos mindennapjaikat, de mégis épp fordulópont volt az életükben. Tetszett, ahogyan 16 részen keresztül mind megtalálták magukat, az utukat, amin járni szeretnének. Talán kicsit erőt is lehet belőle meríteni, hisz még ennyi idősen sem késő elkezdeni.

A vicces részek tényleg viccesek voltak, végig megtartotta a felüdülést. A lefutás is szépen ment, nem feltétlen volt keretes sorozat, mégsem éreztem semmiféle hiányt az egészben. Szépen lefutott a 16 rész, végig megmaradt egy aranyos, vicces, kellőképp izgalmas sztorinak, amit mindenkinek szívből tudok ajánlani, mert műfajában mindenképp átlagon felüli volt, nyárra kikapcsolódásként szerintem több, mint tökéletes.
Zene: Annyira nem vagyok tőlük elragadtatva, de a Superkidd 'My Way' és a BTOB 'Amibguous' című száma viszonylag illik a sorozathoz, elég aranyosra sikerültek.
Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit.

Kim Ji Won - Choi Ae Ra: Kemény csajszi, aki nem fél kimondani mit gondol. Gyerekkora óta arról álmodozik, hogy mikrofonnal a kezében fog élni, de sajnos ez nem jött össze neki. Ae Ra karaktere egy nagyon erős női karakter volt, aki a kissé szeleburdi főhősünk mellett nagyon jól megállta a helyét. Mivel én nem ilyen vagyok, ezért volt pár alkalom, hogy nem értettem vele egyet, vagy cikinek találtam amit csinál, de alapjáraton cseppet sem volt antipatikus. Nyilván kedvencem ő sem lesz, de szerintem jó volt ez az erős szerep ehhez a sorozathoz. Néha aranyos is volt, szóval nem kell olyan hú de nagyon durva karakterre gondolni. A színésznővel nem sokszor találkoztam még, eddig mindegyik szerepében pont ugyanezt a formáját hozta, remélem a jövőben kicsit más szerepben is találkozhatok vele, hisz így nem nagyon tudom őt megítélni.

Song Ha Yoon - Baek Seol Hee: Nagyon kedves lány, aki nem sokat törődik magával, sokkal inkább barátjával, akit egyenesen imád. Seol Hee karaktere alapjáraton aranyos volt, bár eléggé tapadt, valahogy olyan szépen jött le az egész. Mivel én ilyen sem vagyok, ezért nagyon sokszor nem értettem vele egyet, de aztán nagyon örültem, hogy a végére kicsit összeszedte magát és rátalált valamelyest önmagára. Kicsit túlzásba vitte a kapcsolatukat, ami szerintem a végére szépen rendeződött. Nyilván kedvenc karakterem semmiképp sem lesz, ahogyan ezt elmondtam itt az összes szereplőnél, de nyárra kikapcsolódásként ezzel az aranyos és üde sorozattal mindenképp jók lesznek bárkinek, aki tervezi megnézni ezt a kis sztorit. A színésznővel még nem nagyon találkoztam, várom a jövőbeli szerepeit.
'Ha kutya lennél legalább pórázon tarthatnálak.'
Történet: 8/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10
Halihó! Hát nekem nagyon tetszett,irtó cuki volt. Vidám, humoros,és romantikus.Igazán üdítő sorozat,csak ajánlani tudom!
VálaszTörlésÁgóca
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! :)
Törlés