Children of Nobody ~ Red Moon Blue Sun
Műfaj: dráma, misztikus, thriller
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: MBC
Ismertető: Történetünk főhősnője, Cha Woo Kyung sérült gyermekekkel foglalkozik, mint tanácsadó. Saját gyermeke van, és az élete már-már tökéletes, hisz élvezi életét, szerető családban él és éppen a második gyermekét várja. Azonban az idil pillanat egy csapásra összeomlik: egy baleset történik, amit ő okoz, s meghal egy gyermek, ő maga pedig elvetél, s rájön, hogy a férje csalja. Se perc alatt káoszba fordul az általa megszokott és szeretett világa. Teljesen magába fordulva, kétségbeesetten próbálja megkeresni a megölt gyermek családját, azonban nem igazán jár sikerrel. Közben Kang Ji Hun nyomozóval hozza össze a sors, akivel összedolgozik, hogy gyermekeket mentsenek meg.

Ami először is nagyon nem tetszett, az maga a főhősnő karaktere volt, de róla majd lentebb írok sokkal bővebben. A sztori érdekesen indított, sőt, az is maradt végig, de a főhősnő nálam folyton kiverte a biztosítékot, és ezért nem tudtam annyira élvezni a történéseket, holott nagyon, de nagyon komoly témát feszegetett a sorozat: a gyermekbántalmazást, ami, mint tudjuk, nem csak fizikai lehet. Tetszettek a kicsi esetek a sorozatban, ahol érdekesebbnél érdekesebb és természetesen könnyfakasztó esetekkel találkozhattunk, és ha belegondolunk, hogy ilyesmi naponta történik körülöttünk, akkor könnyen elveszíthetjük a hitünk az emberiségben és a világban.

Szóval, összességében, egy nagyon jó kis sorozat lett volna, ha a főhősnő kicsit normálisabban viselkedik, vagy ha a főhős csinál valamit a sorozatban. Nagyon nagyon jóra számítottam, ezért koppantam, de ez az én hibám volt. Mostmár megtanulom valahogy ennyi év után, hogy nem szabad úgy leülni sorozatot nézni, hogy arra számítunk: nagyon jó lesz. Én azt mondom, hogy adjatok neki egy esélyt, mert nem volt rossz és megéri megnézni, főleg annak, aki szereti az ilyen témájú, elgondolkodtató sorozatokat, de nem szabad valami brutál jó sztorira számítani, mert nem lett az sajnos. Írjátok meg, hogy nektek hogy tetszett, kíváncsi vagyook.
Zene: Meglepődtem, mert azt hiszem 6 szám is készült a sorozathoz, s igaz, hogy a sorozatban annyira nem nyerték el a tetszésemet, de azt hittem ha letöltöm őket és válogatok akkor valami telón fog maradni, de sajnos egyik szám sem tetszett végül.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak két főhősünket.

Lee Yi Kyung - Kang Ji Hun: Lelkiismeretes nyomozó, aki úgy gondolja, hogy a törvény erejével kell megbüntetni mindenkit, aki bűnt követett el, legyen az akármi is. Yi Kyung olyan... semmilyen volt. Végig. Kicsit olyan volt az egész karakter, mintha bele lenne ebbe a helyzetbe kényszerítve és valahogy nem akaródzik neki részt venni benne. Míg a főhősnőre végig ki voltam akadva, addig ezt a karaktert csak néztem és néha szívesen megrángattam volna, hogy: 'ember, csinálj már valamit ami miatt egy kicsit is közelebb kerülsz a nézőkhöz'. Persze nyilván nem volt ellenszenves, de egyszerűen olyan semmilyen volt, semmi sem volt, ami miatt megkedvelhettem volna, valahogy végig csak úgy ott volt, tette a dolgát és ennyi. Ennek a sorozatnak a karakterek voltak a legnagyobb buktatói.
Történet: 6/10
Zene: 6/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése