Entertainer

Részek száma: 18
Dátum: 2016
Csatorna: SBS
Ismertető: Shin Suk Ho az egyik leghíresebb sztárokkal foglalkozó ügynökségnél dolgozik, azonban saját vállalatába is belekezdet, ahová a leghíresebb zenekar megy majd vele. Mindez azonban szertefoszlik, amikor ittas vezetés miatt börtönbe kerül, majd kirúgják a munkahelyéből. Mentsvárként talál rá a gyönyörű hangú Ha Neul-ra, akit azonnal meg is akar szerezni, de nem számít rá, hogy a fiú nem akar énekelni, és hogy büntetett előéletű. Shin Suk Ho azonban felkarolja. A csapat tagja lesz még egy híres egyetemen végzett srác, Kayle, a szingli fiatal apuka, Yeon Soo és anyuci kicsi fia, Jae Hoon is. Bár kicsit furcsa együttest alkotnak, mégis tele vannak reményekkel és álmokkal, azonban azzal is számítaniuk kell, hogy Shin Suk Ho régi munkahelyének főnöke minden lépésüket keresztezi.

Hol is kezdjem. Nagyon tetszett, hogy mind a 4 srác életéről megtudtunk dolgokat, és hogy Suk Ho tényleg törődött velük, nem csak felszínes volt a nagy szeretet közöttük. Ténylegesen mindegyik srácnak segített, mindegyikkel elbeszélgetett, mindegyiknek mentsvára volt, ami nagyon meghatóvá teszi az egész történetet. Nagyon, tényleg nagyon nagyon jó volt látni, ahogy összeáll ez a nem megszokott tagokból álló kis csapat.

A vígjáték részét én annyira nem éreztem, sokkal inkább volt dráma. Volt egy két vicces jelenet, de nem volt olyan hű de nevetek rész, ami őszintén nem is hiányzott belőle, mert anélkül is aranyosra sikeredett. A karakterekkel és a színészekkel is meg voltam elégedve, na de róluk majd még egy kicsit később. No igen, romantika. Ez volt az, amit sikerült a lehető legjobban elrontani a sorozatban. Igen, igen, igen... sajnos semmi sem tökéletes.


Sajnos ez elég sokat ront a sorozaton főleg úgy, hogy az eleje ennyire jó volt. Amit még meg szeretnék említeni, hogy Seo Kang Joon megjelenésének borzasztóan örültem, nagyon szeretem őt, így hatalmas vigyorral néztem azt a részt, amelyikben szerepel. Külön szeretném még megemlíteni Ahn Hyo Seop-ot... nem tudom miért, de ezt a színészt eszméletlenül megszerettem, pedig nem is szerepelt olyan sokat. Aranyos volt, szépen mosolygott, no meg nagyon helyes is, remélem a jövőben sokat fog még színészkedni.

Zene: Nem tudom, hogy várhattam-e volna azt a sorozattól, hogy többet énekeljenek benne, de szerintem nem, hisz alapjáraton nem egy zenés sorozatról van szó. A sok OST-ból vannak szépek és vannak kevésbe. Ami nekem a kedvencem lett az egyértelműen a 'Go Ahead And Cry' című szám, gyönyörű. Az 'I See You', a 'To Your Dream' és a 'Lost Child' is nagyon tetszett, a többi már annyira nem.
Szereplők: Nem fogok mindenkiről külön beszélni, elmondtam, hogy nagyon sikerült megszeretnem mind a négy srácot, nagyon aranyosak és szerethetőek voltak.
Ji Sung - Shin Suk Ho: Kezdetben roppant beképzelt, és valljuk be, elég szemét pasi, aki a baleset után rájön, hogy mennyi mindent csinált rosszul, és ezeket mind jóvá akarja tenni. Szerintem mondanom sem kell, hogy miatta kezdtem el megnézni a sorozatot, Ji Sung karaktere számomra kötelezőek, legyen szó bármilyen sorozatról. Hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül a pasi, nem is igazán arról szól, hogy megváltozik, hanem inkább arról, hogy megtalálja a régi önmagát. Suk Ho karaktere már már tökéletes volt, aranyos volt, vicces és nagyon emberi. Ami miatt csalódtam benne az a fiatal lány iránt érzett szerelme, amit még mindig nem sikerült megemésztenem. Ji Sung ismét eszméletlen jól hozta a formáját, a mimikáját imádom ennek a hapsinak.

Kang Min Hyuk - Ha Neul: Egy csendes, visszafogott fiú, akinek az éneklés a mindene, no meg szeretett nővére. Vicces helyzetben vagyok. Min Hyuk eddigi karakterei engem borzasztóan idegesítettek, pedig eddig mindig nagyon aranyos és vicces volt. Most, hogy a visszafogott, csendes és félénk fiút játszotta el első perctől megkedveltette magát velem, pedig nagyon féltem, hogy megint nem fogom a karakterét megszeretni. Ha Neul-t szerintem mindenki szerette aki nézte a sorozatot, hisz őt éri a legtöbb igazságtalanság, amiatt még jobban elnyeri a nézők szimpátiáját. Ami furcsa volt, hogy a legvégén írtó könnyedén túllépte nagy szerelmét, pedig sok részen keresztül szenvedett, de ő egy gyors párbeszéddel lezárta. Ez nem a színész hibája, hanem ismét azé az utolsó fránya 2 részé. Min Hyuk ezzel a karakterével érte el az áttörést nálam, remélem a jövőben hasonlóan szerethető és aranyos karaktereket játszik majd el.
Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Hyerivel kapcsolatba kevés ilyen őszinte és emberi színésznő van ma a koreai palettán.Jó, hogy nem szereti mindenki a szétplasztikázott két mondatot sem tudok elmondani színésznőket így még remélem, hogy sok remek alakítást láthatok tőle az Answer me 1988 után is. Én imádom a mimikáját és azt is ahogy sír mert emberi. Ja, és a darabot sem ő készített ezért rajtaelverni a filmbeli karakter hiányosságait egy kicsit gyermeteg.
VálaszTörlésAzt hiszem félreértettél! :)
TörlésHyeri kinézetével semmi bajom, szerintem nagyon szép színésznő, és nem rajta vertem el a karakter hiányosságait, hanem magát a karaktert jellemeztem, nem a színésznőt! :)
A sírását én pont azért nem szeretem, mert nagyon erőltetettnek tűnik, épp ezért írtam, ha javít ezen jó színésznő válik belőle!
Nem vertem el rajta semmit, elmondtam a véleményem, a karakter hiányosságaiért pedig egyértelmű, hogy nem ő a felelős, nem is értem miért gondolta, hogy én erről írtam! :)
Ha Őszintén így gondolod annak én nagyon örülök. Szép napot!
TörlésSajnos a 16.-ik részt napok óta nem tudom megnézni, mert valamilyen hibát jelez kéri próbáljam késöbb!! Akár milyen időpontban próbálom csak a hibajelzés jelenik meg. Mit tudok tenni?
VálaszTörlésSajnos nem vagy egyedül nekem se játsza le az utolsó 3 rész :/
TörlésElnézést, a késői válaszért, azóta megoldódott a probléma?
TörlésSziasztok, Én most a hétvégén fejeztem be a sorozat nézését. Nekem más a véleményem a sorozat egészéről. A téma nem volt rossz,sőt érdekes, valószínűleg vannak hasonló megtörtént esetek az életbe is. Azt láttam, hogy a történet a művészvilág, illetve ennek a szórakoztató iparnak a betegségeit próbálta megmutatni. Sajnáltam, hogy nem volt hangsúly az érzelmeken és a kialakult helyzetek, "kapcsolatok" is mind egytől egyik bukásra volt ítélve. Nekem az utolsó két részről az a véleményem, hogy szerintem fontos volt, mert sok lezáratlan esemény maradt még amivel befejezetlen maradt volna az egész sorozat. Ha Neul-t nagyon szerettem, mint zenészt is, /CNBLUE dobosa/ a mosolya annyira édes volt nem győztem betelni vele. Nekem tetszett a vége amikor az a lány megbabonázta, végre rá jött, hogy Geu Rin-t nem tudja megkapni, mert mást szeret. Viszont a Geu Rin és Shin Suk Ho páros tényleg nagyon irritáló volt számomra. A Suk Ho ingadozása, hogy akarom is meg nem is nagyon bosszantó volt. A zenekar többi tagjai is nagyon szerettem, a főnök néni is aranyos volt, a gitáros apuka nagyon édes volt az ő karakterét is szerettem. A bolondos vörös fiú nagyon vicces volt őt is lehetett szeretni. Szóval nekem nagyon tetszett, a zene szerintem nagyon szuper volt. Le is töltöttem és azóta is hallgatom a címadó dalt. Szóval érdemes megnézni nagyon jó sorozat.Üdv. mindenkinek: Marcsi
VálaszTörlésSzia!
TörlésIgen, a 2 utolsó részben nagyon sok mindent lezártak, nekem az volt a bajom vele, hogy rosszul, ezért mondtam azt, hogy jobb lett volna, ha inkább ott abbahagyják és kész.
Ha Neul mosolyát nem lehetett nem imádni is, pedig nekem nagyon nem eseteim a 'cuki' fiúk, de hát ő egyenesen imádnivaló volt itt.
A dalok nagyon szépek voltak, egyetértek.
Örülök, hogy ennyire tetszett a sorozat, szerintem is nagyon egyedi volt! :)