Money Flower
Műfaj: dráma
Részek száma: 24
Dátum: 2017 - 2018
Csatorna: MBC
Ismertető: Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy fiú. Egy fiú, akinek az életét szétzúzta egy befolyásos család. Egy fiú, aki mindenkit elveszített aki fontos volt számára. Történetünk főhőse nem más, mint ez a fiú, Kang Pil Joo. Miután fiatalon börtönbe kerül olyasmi miatt, amit el sem követett, eldönti, hogy a Cheong A csoportnak fog dolgozni. Annak a csoportnak, aki akkor tönkretette az életét. Évetizedeken át alázattal tesz meg mindent értük, miközben a bosszút tervezi, amivel visszaadhatja mindazt, amit vele tettek. Ezen család leendő örököse a fiatal és igazi nőcsábász Boo Cheon, aki bár kezdetben nem akart az örökös lenni, most folyamatos harcot vív unokatestvérével a cégért, míg nagyapjuk folyton próbára teszi őket, hogy eldöntse, kit illet meg a hely. Boo Cheon előnyben van, mivel Kang Pil Joo mindenben segít neki. Eltervezi, hogy az elnökjelölt lányát, Na Mo Hyun-t összehozza Boo Cheon-nal, és ezáltal megszerzik maguknak magát az elnököt is és az azzal járó korlátlan hatalmat. A 'sorsszerű' találkozó meg is történik, azonban Pil Joo nem számol azzal, hogy a lány az ő szívét is megmozgatja.

A sorozat kimenetele lassú. Nagyon lassú. Nincs benne túl sok akció, nincsenek benne izzasztó jelenetek, csak megy és megy a maga kis világában, akár egy folyó. Annyira nem szeretem az ilyen sorozatokat, de ez nagyon megfogott az elején. Megvolt a maga stílusa, ami szerintem borzasztó megkapó, plusz van egy érdekes történetünk, amiből tudjuk, hogy nagyon, nagyon sokat lehet kihozni, a kissé gonosz, hideg, bosszút forraló de felettébb szánnivaló főhős pedig hab a tortán.

Nem mondom azt, hogy már nem érdekelt mi lesz az általam olyan nagyon megkedvelt főhőssel, de valahogy már vártam, hogy véget érjen. Talán 16 rész lett volna az ideális ennek a történetnek, mert az biztos, hogy a 24 nagyon sok volt. A végére már kavarták a dolgokat, mindenki elárult mindenkit, azt sem tudtuk sem mi, sem ők hogy kiben bízhatnak és annyira össze vissza lett minden körülöttük kapcsolatok terén, hogy utána már annyira nem is érdekelt az egész történet.

De sajnos eléggé ellaposították ezt a szálat. A kezdeti kémiát, ami a két főhős között megvolt, a sorozat felétől nagyon kifordították és már nem volt ott az az érzés bennünk, hogy jaj, de szereti Pil Joo a lányt. Amit tényleg sajnálok, mert rengeteget segített volna a történeten. De ezen már ne bánkódjunk többé. Figyelemmel végigkísértem a történetet a legvégéig és akármennyire is untam már, Pil Joo-nak nagyon szorítottam, mert hihetetlen volt ez a karakter, úgy ahogy volt.

Összességében tehát, a kezdet brutális a vége lapos. Pil Joo karaktere végig lenyűgöző, de a 24 rész nagyon sok volt ennek a történetnek. Ettől függetlenül szerintem mindenkinek megéri megnézni egyszer, már csak Pil Joo karaktere miatt is, mert felejthetetlen volt. A három főszereplő amúgy díjat kapott tavaly decemberben az alakításukért az MBC Drama Awards-on, amihez ezúttal is gratulálunk nekik, főleg Jang Hyuk-nak, mert nagyon, nagyon, de nagyon megérdemelte.
Zene: A zenék szépek voltak, de az aláfestés az valami fergeteges. Több meg is maradt a telefonomon, mert annyira szépek és brutál jól használták őket a sorozatban, szerintem érdemes letölteni az album ezen részét is. A számok közül megmaradt: Hyolyn 'Dreamy Love', Hani & Solji 'Flame' és ISU 'My Way' c. száma.
Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket.

Park Se Young - Na Mo Hyun: Kedves és élettel teli lány, aki nagyon vágyik a szerelmre, de nem akarja, hogy bárki az apja miatt vegye feleségül. Arra vár, hogy a nagy ő majd sorsszerűen betoppan az életébe. Pil Joo pedig megteremti neki ezt. Ezzel a karakterrel hadilábon álltam. Nem tudom miért, de annyira nem nem fogott meg. De ezt is betudom annak, hogy annyira vágytam arra, hogy legyen egy jó kis szerelmi szál közöttük. Tetszett, ahogy az elején olyan aranyos volt és tényleg próbálta a legtöbbet kihozni mindenből, aztán ahogy derültek ki számára a dolgok úgy megkeményedett és eldöntötte, hogy a kezébe veszi az irányítást. Én szeretem, mikor egy karakter fejlődik, de lehet neki jobb lett volna, ha nem változik ennyit, mert a kedves természete az elején nagyon sokat dobott a sorozaton. Szóval a lényeg, hogy nem volt antipatikus a karakter, de a kedvencem sem lett a végére, a színésznővel remélem majd még fogok találkozni.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Köszönöm az ismertetőt. Többször átmentem az ÁÉ-n rajta gondoltam ezt majd akkor töltöm le, ha nem lesz más néznivalóm, de most lehet hogy nekiállok. Már csak Jang Hyuk miatt is :)
VálaszTörlésJang Hyuk miatt mindig érdemes belekezdeni egy sorozatba! :D
TörlésJang Hyuk-kal láttam a Fated to love you-t. Kerestem, de nem találom az ismertetőid között. Ha még nem láttad, szívből ajánlom. Tüneményes filmsori, úgy ahogyan van! A színészi játék, a zenéi és azok szövegei is gyönyörűek!
VálaszTörlésIgen, még nem láttam, pedig már nagyon nagyon régóta tervezem, idén mindenképp sort akarok rá keríteni, nagyon nagyon szépen köszönöm az ajánlást! ♥
Törlés