Secret ~ Secret Love
Műfaj: romantikus, melodráma, krimiRészek száma: 16
Dátum: 2013
Csatorna: KBS2
Ismertető: Adott egy fiatal nő, Yoo Jung, akinek nagyszerűen alakul az élete. Egy főzőtanfolyamra is felvették és szerelme is eljegyezte. Történetünk másik főhőse egy gazdag örökös, Min Hyuk, akinek apja tiltja, hogy szegény szerelmével együtt legyen. Aztán egy végzetes éjszakán megtörténik a baleset: Yoo Jung és vőlegénye épp hazafelé tart a hatalmas esőben amikor a kocsi hirtelen megcsúszik. A férfi kiszáll a volán mögül, s bár látja, hogy elütöttek valakit, mégis azt hazudjak, hogy semmi sem volt ott. Akit elütött az pedig nem volt más, mint Min Hyuk szerelme. A nő meghal, Yoo Jung pedig azért, hogy megvédje szerelme karrierjét (ügyész a férfi) börtönbe megy helyette 5 évre. Min Hyuk pedig bosszút forral és megesküszik, hogy tönkreteszi a nő életét.

A sorozat tökéletesen bebizonyítja, hogy mindenkinek vannak kisebb nagyobb hibák az életében, vannak dolgok, amiket visszagondolva másképp csinált volna. Mégis képesek szereplőink ezekből a hibákból tanulni és erőt meríteni, egy szebb és jobb jövőben reménykedni. A karakterek voltak a sorozat fénypontjai, a nagyszerű történetet az érzéseik vezényelték a vége felé, ami szerintem nagyon ritka, ez szinte mindig fordítva szokott lenni.

A romantika is csodaszép és fájdalmas volt a sorozatban, szép lassan szeretnek egymásba, s bár itt is feljön az a tipikus 'elhagylak, de szeretlek' rész, mégis itt teljesen jogos és érthető. Az ilyen jelenetek pedig csodaszépek voltak gyönyörű zenei aláfestéssel, egy rossz szót sem tudok rá mondani, de amúgy az egész sorozatra sem. Kiemelném itt is a karaktereket, 'emberek' voltak, nem kitalált személyiségek akiknek csak jó tulajdonságuk van.
Szóval a sztori lényegében titkok és félreértések kiderítésén alapul és rengeteg érzésen, köztük a harag, a bosszúvágy és a megszállottság van a fénypontban. Én mindenkinek ajánlom, mert ez tényleg kötelező darab, egyszer minimum látnia kell mindenkinek, hogy egy kicsit belegondoljon abba, hogy süllyedhet az életünk mélypontra egyik pillanatról a másikra, és hogy ebből a mélypontból hogyan tudunk kilábalni. Nekem kedvenceim között van. Érdekességként: a két főszereplő 2015-ben ismét összeállt egy mesterdarabra, a Kill Me, Heal Me ehhez a sorozathoz hasonlóan felejthetetlen perceket nyúlt számunkra.
Zene: Csak annyit tudok rá mondani, mint a sorozatra: egyszerűen csodaszép. 'A Tears Stole The Heart' című szám gyönyörű.
Szereplők: Lássuk csak történetünk főhőseit külön külön.
Ji Sung - Jo Min Hyuk: Fiatal férfi, aki apja nyomására elhagyja nagy szerelmét, de kétszer nem követi el ezt a végzetes hibát. Miután szerelme meghal megesküszik, hogy bosszút áll főhősnőnkön és tönkre teszi az életét. Megszállottként követi mindenhova, és ebből a megszállottságból lassan aggódás míg végül szerelem lesz. Min Hyuk karaktere nagyon egyedi volt, tele pozitív és negatív érzelmekkel egyaránt. Érdekes volt látni ahogyan egyik 'stádiumból' a másikba esik, ahogyan változik, ahogyan bízik és ahogyan kétségek gyötrik. A szemünk előtt 'nőtt fel', rájött, hogy ő is hibás a tragédiában. Amikor megnéztem a sorozatot Ji Sung teljesen új volt számomra, de már akkor meggyőzött, tudtam, hogy egy nagyszerű színész. Természetesen nem tévedtem, Ji Sung a koreai színészek között az egyik legjobb, hihetetlen mennyire változatosak a szerepei, és ezeket mennyire élethűen tudja alakítani és mennyire bele tudja élni magát.

Bae Soo Bin - Ah Do Hoon: Ő róla azért írok külön, mert ő volt az a karakter, aki leginkább 'emberi' volt. Tele volt hibával, gyarló volt, hazudott és csalt a pénzért és a hatalomért. Őszintén én rettenetesen tudtam rá haragudni, de tényleg nagyon. Aztán a sorozat végére úgy voltam vele, hogy rendben. Ennyi. A színésszel először találkoztam, de sajnos nekem annyira nagyon rányomta a bélyeget ez a szerepe, hogy nem nagyon vagyok oda a szerepeiért, nem is szoktam nézni őket. Negyedik főszereplőnk, Shin Se Yeon nem volt sem rossz sem jó, ő inkább csak ott volt, próbálta kezében tartani a helyzetét kevesebb nagyobb sikerrel. Nem csak a négy főszereplő, hanem a kisebb színészek is nagyszerűen alakítottak, elismerésem nekik is. De természetesen a négy, főleg a két főszereplő az, aki a hátán cipelte ezt a meglehetősen nehéz sorozatot.
Történet: 10/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Tökéletes a kritikád. Éppen most fejeztem be a sorozatot és szintén ezt éreztem végig - hihetetlenül hiteles, pedig a karakterek hatalmas jellemfejlődésen mennek keresztül. Nem annyira szeretem a túl komoly/komor sorozatokat (kikapcsolódni szeretnék, nem elgondolkodni), de ez abszolút kedvenc.
VálaszTörlésEz így van :D
TörlésSokáig nem mertem neki vágni, de az ajánlód után hozzákezdtem, s 3 nap alatt ledaráltam. Köszönöm!
VálaszTörlésJa, csinálhatnál a posztok végére, egy "ha ez tetszett,akkor nézd meg ezt is" ajánlót, mert most ehhez hasonlót keresek, annyira magával ragadott :)
Jaj nagyon örülök, hogy neked is tetszett a sorozat, úgy vélem, hogy mindenkinek látnia kéne minimum egyszer, mert egyszerűen felejthetetlen!
VálaszTörlésJó ötlet, de az a baj, hogy ehhez hasonló nincs, mondtam is, hogy nagyon egyedi sorozatról van szó :) Viszont a Kill Me, Heal Me-t ajánlom, hasonlóan megható és gyönyörű, és a két színész ismét főszereplő együtt, teljesen más karakterekkel :)
Ez a sorozat, a romantikus sorozatok etalonja.Nagyon emberi, nagyon szép. Nem tudom hányszor néztem már meg, de megunhatatlan.
VálaszTörlésA róla irt kritikád minden sorával egyetértek.
A színészek, minden rezdülése hihető, és emberi. Nincs mesterkéltség.
Ha valaki nem látta még, csak ajánlani tudom.
Pontosan! :)
TörlésÉn is nemrég néztem újra, és még mindig hihetetlen jó sorozat! :)
Sziasztok hold tudom megnézni?? Küldenétek linket??? köszi
VálaszTörlés