Hymn of Death ~ Praise of Death
Műfaj: dráma, romantikus, történelmi, életrajzi
Részek száma: 6 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018
Csatorna: SBS
Ismertető: Történetünk a japán megszállás idején játszódik. Főhősünk, Kim Woo Jin 25 éves és irodalmat tanul Tokióban. Mindene az írás, holott apja megtiltotta neki, hogy valaha is írjon. Főhősnőnk, aki szintén koreai, énekesnőként tanul Tokióban. Ők ketten találkoznak, s bár Woo Jin már házas, menthetetlenül beleszeret a lányba, aki viszonozza is szerelmét. Azonban az élet nem túl ketyes hozzájuk. Kétségbeesetten megpróbálják elfelejteni egymást, de a tűz kettejük között az évek alatt sem látszik kialudni. A 3 órás sorozat Kim Woo Jin és Yun Sim Deok igaz történetén alapszik. Yun Sim Deok korea első szoprán énekese volt, aki elénekelte a 'Praise of Death' [Dicséret a halálról] című dalt 1926-ban.

Mivel ez egy igaz történet, ezért a karakterek döntéseit és cselekedeteit nem szeretném kivesézni. Ez a dolog megtörtént, így úgy is beszélek róla. Hogy őszinte legyek, én soha nem hallottam a történetükről, pedig szerintem egy hosszú sorozatot is nagyon szépen fel lehetne építeni erre a történetre. Én nagyon élvezném. Egy borzasztóan megható és elgondolkodtató történet volt az övék. Nagyon örülök, hogy volt esélyem megismerni, tudjátok, hogy imádom a drámát.

A 2-3. rész már romantikában kicsit megcsappan olyan szinten, hogy kevesebbet vannak együtt főhőseink, de vágyakoznak egymás iránt. Itt inkább az életükről van szó, ahogyan együtt akarnak lenni, de a családjuk és a saját lelkiismeretük nem hagyja. Nem tudom skacok, de én rendesen meghatódtam a 3 óra alatt. Szerintem nagyon szép volt. Kim Woo Jin írásaiból idézett szavak pedig még annál is szebbek. Gyönyörűen és meghatóan bele lettek építve a történetbe.

Zene: A zenei aláfestés gyönyörű volt, azok a hegedűs soundtrackek egyszerűen meseszépek voltak. A 3 ost közül Song Ha Ye 'Stay With Me' illetve So Hyang 'Only My Heart Knows' című száma tetszik nagyon.
Szereplők: Lássuk csak két főhősünket, a szokásos módon: külön - külön.
Lee Jong Suk - Kim Woo Jin: Apja alatt él, mindent megtesz, amit mond, de közben úgy érzi, hogy megfullad a saját életében. Kim Woo Jin érzései és viszonya a lányhoz szerintem gyönyörűek voltak. Ahogyan csendben figyelte őt, ahogyan mindig vetett rá egy-egy lopott pillantást. Hát gyönyörű volt. Lee Jong Suk mindig és mindig úgyanolyan karaktereket játszik, ezért nem nagyon láthattuk, hogyan tud színészkedni, de ezúttal egy picikét komolyabb férfiként mutathatta meg a tehetségét. Az arcjátéka ebben a 3 órában brutál jó volt skacok, de komolyan, folyton meglepődtem rajta. Már alig várom, hogy legyen egy következő sorozata, ahol ismételten feltölthetjük a Lee Jong Suk tartalékainkat. Nagyon megnézném őt valami komoly drámában, mert ez után a sori után rájöttem, hogy ez a szomorúan szenvedélyes főhős karakter áll neki a legjobban. Összeszorított ujjakkal remélem, hogy a jövőben lesz ilyen karaktere.

"Igazán élsz?
Nem. Halálra vágyom, hogy igazán élhessek."
Történet: 9/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 9/10
Szia!
VálaszTörlésCsak javasolni tudom mindenkinek, aki szereti a gyönyörűen fényképezett, balladai szépségű történetvezetést.
Előbb olvastam az ismertetőt, mielőtt véletlenül belefutottam a filmbe, és magát a dalt, - amit végül is nem hallunk a filmben felcsendülni, mert az csak később lesz hatalmas siker - szintén ismertem korábbról,így kíváncsian fogtam bele, mert a történetüket én sem ismertem...
Most következik az, hogy megkeresem ennek az írónak a munkáit, mert a filmben megjelenő versei megszólítottak :)
Ha meghallgatnád a dalt egy ütős előadásban:
Min Woohyuk - Death Song | 민우혁 - 사의 찬미 [Immortal Songs 2 ENG/2018.04.07
Nagyon örülök, hogy neked is ennyire tetszett a sorozat!
TörlésSzerintem is remek volt.
A dalt pedig köszönöm neked, megnéztem, hát csodálatos volt. Imádom a musicalt, csodaszép!