Divorce Lawyer in Love
Részek száma: 18
Dátum: 2015
Csatorna: SBS
Ismertető: Go Cheok Hee válóperes ügyvédként dolgozik, mindent megtesz a siker érdekében (ezért nem is nagyon kedvelik), s nem igazán hisz a házasság fontosságában. Beosztottjai nem szeretik őt, ugyanis keményen megdolgoztatja őket, néha pedig megaláztatásból is kapnak egy keveset. Egyetlen beosztottja, So Jung Woo meri néha kifejteni nézeteltéréseit, emiatt sok konfliktus van kettejük között. Egy kényes eset miatt azonban Cheok Hee engedélyét bevonják. 3 év után tér vissza irodavezetőként, s történetesen Jung Woo beosztottja lesz, aki kezdetben mindent megpróbál, hogy eltüntesse a nőt, de később a dolgok rendje és módja szerint szerelem szövődik a két ellenség között.

Nagyon tetszett. Egészen addig míg egymásba nem szerettek. A romantika alapja egyértelműen az volt, hogy mennyire utálják egymást a főhősök, ez pedig, bár nem volt egyedi, mégis nagyon aranyos. Szerettem végignézni, ahogyan szép lassan elkezdenek aggódni egymásért, ahogyan kezdetben piszkálják egymást. Ez egészen addig volt szép és jó, míg össze nem jöttek. Utána megkaptuk a tipikus se veled, se nélküled részeket (ami persze részben indokolt, de a végére túlzás volt) majd a főhősnő tétovázását.

A 4 főhős karaktertől nem nagyon voltam elájulva viszont. Kicsit olyan semmilyenek voltak, talán a főhős volt az egyedüli, aki miatt végignéztem. A sorozat legvége is nagyon sablonos volt, kicsit unalmas is, nem lett volna rossz valami olyan befejezést kreálni, ami kicsit feldobja az utolsó unalmas részeket. Összességében nekem az elején nagyon tetszett, a végére kicsikét kihalt a sztori, de a sok elgondolkodtató és izgis sorozat között, nyári kikapcsolódásként megállja a helyét, szóval mindenkinek jó szórakozást hozzá!
Zene: A daloktól annyira nem voltam elájulva, bár sok ost született a sorozathoz, így szerencsére akadt közte pár jó is. Ami a leginkább jó volt: Epitone Project száma, Urban Zakapa 'Shall We Love Again' és Sesam & Cotton Candy 'Tom and Jerry'.
Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.

Yeon Woo Jin - So Jung Woo: Ügyvéd akart lenni, de egy baleset miatt nem sikerült letennie a vizsgát, és sok évet vesz igénybe, mire sikerül rászánnia magát. Annak ellenére, hogy válóperes ügyvéd lesz, sokkal inkább azon van, hogy kibékítse ügyfeleit, megpróbáljon mindent, hogy azok ne váljanak el. So Jung Woo ellentéte volt a főhősnőnek, ezért is kedveltem őt. Egy rendes és kedves fickó volt, aki valami megmagyarázhatatlan oknál fogva beleszeret a főhősnőbe majd mindent megtesz érte. Én sem a főhősnőt, sem a második főhősnőt nem kedveltem, szóval nem lett volna nagy probléma, ha egyáltalán nem jön össze senkivel a sorozat folyamán, de ez természetesen lehetetlen volt, mivel egy romantikus sorozatról van szó. A színészt most láttam másodjára főhősként, de én nagyon, nagyon megkedveltem őt itt, no de főleg a mosolyát.
Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10
Nice Blog . Thanks You For Sharing Such Information.
VálaszTörlésDivorce Lawyer Queens