Hwayi: A Monster Boy
Műfaj: akció, thrillerJátékidő: 125 perc
Premier: 2013. október 09.
Ismertető: Van egy öttagú gengszter banda, vezetőjük Seok Tae. Elrabolnak egy kisfiút, s ahelyett, hogy megölnék, sajátjukként nevelik fel (igen, a fiúnak 5 apja lesz) s a Hwa Yi nevet adják a fiúnak. 17 éves korára a fiú egy tökéletesen képzett halálos fegyver lesz, akármit kipróbál, az tökéletesen megy neki, mégsem igazán találja saját magát, nem tudja ki is ő valójában, mit kellene kezdenie életével. Rettegésben él, hisz időközönként egy igazi szörny látogatja, kisgyermekkora óta. Miután elköveti első gyilkosságát összezavarodik és rájön, hogy semmit sem tud saját magáról, így fegyvert fog, hogy kiderítse múltját és mivoltát, s ha szükséges, a saját apái ellen fordul, akik ezt azonban nem igazán nézik ezt jó szemmel.

Ez pedig nagy hiba, hisz csak forgattam a fejem, hogy most kiről is van szó meg mi is történt most stb. Összetett volt maga a sztori, de nem magyarázták meg eléggé a dolgokat, kicsit olyan hanyag munkának tűnt nekem. Maga a fiú és annak érzései viszont egyszerűen lenyűgözőek voltak, tényleg. Ezért is vagyok meglepve, mert a film egyik része selejt, a másik pedig hihetetlen érdekes és nagyon jól lett átadva.

Összességében nem tudom, hogy ajánlom-e a filmet vagy sem, én tényleg csalódtam benne, sokkal többre számítottam és valami sokkal jobbra, de a fiú karaktere és érzései miatt szerintem érdemes belekukkantani, főleg ha ilyen hangulatban van az ember. Lehet, hogy csak nekem nem tetszett a film egyik fele, így nézzétek meg és írjatok majd, hogy nektek mennyire nyerte el a tetszéseteket.
Szereplők: Csak a főhősről szeretnék most beszélni.

Történet: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése