Kara: Secret Love
Műfaj: romantikus, fantasztikus
Részek száma: 5
Dátum: 2014
Csatorna: Dramacube
Csatorna: Dramacube
Ismertető: Öt, egymástól teljesen független kis megható romantikus sztori, amelyben a KARA lányegyüttes tagjai szerepelnek.
Vélemény: Egy közös vélemény írok az egészről, külön - külön majd alul boncolgatom. Személy szerint nagyon vártam rá, hogy legyen hozzá magyar felirat, és végre!! Kedvencem mind közül a 2. és az utolsó sztori lett, nagyon, de nagyon szerettem őket. A "Hiányzol" című rész sem volt teljes katasztrófa, de nem is lett a legjobb. A másik 2 rész viszont borzalmas volt, szóval én azt ajánlom, hogy a Bakancslista 13.pontja, és a Kávézták már egy angyallal? című részeket nézzétek meg, mert azokat viszont nagyon érdemes.
Hiányzol
Ji Hye egy modell, barátja pedig fényképész. Már 7 éve együtt vannak, azonban egy szörnyű balesetnek köszönhetően a fiú meghal, a lány pedig rájött, hogy hibázott, és arra is rájött, hogy mennyire sokat jelentett neki Hyun Jin. Esélyt kap arra, hogy visszamenjen a jövőbe, és megakadályozza találkozásuk, így elvágja a sorsot kettejük között, és a fiú életben marad. Azonban a múltban tett lépései a jelenre is hatnak majd. Vajon sikerül megmentenie Hyun Jin-t a végzetétől?
Hiányzol

Nagyon aranyos volt. Bár az eleje kicsit furcsán indult, sőt, azt is furcsának találtam, hogy a srác egyből belemegy a randi dologba, meg hagyja, hogy a lány rámásszon, mint egy kis pióca, mégis sikerült a megfelelő érzéseket kiváltani belőlem. Örültem, hogy 7 év után sorsuk újra egybe fonódott, még ha Ji Hye nem is emlékezett semmire. Egy dolog volt, amit nem nagyon értettem. Mivel a megengedettnél többet maradt a lány a múltban, elméletileg meg kellett volna halnia. Akkor miért maradt életben?
Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Mikor elolvastam egy jóval rövidebb ismertetőt csak fogtam a fejem. Annyira tipikus, annyira lejárt lemez, hogy nem igaz. Aztán szépen lassan csalódnom kellett, hiszen ez teljesen különbözik azoktól a tipikus sztoriktól. Ezen rengeteget nevettem, mert tele volt jobbnál jobb poénokkal, ráadásul a karakterek is lenyűgözőek voltak (nem úgy, mint az előzőben). Különösen tetszett ez a katona szál is a dologban (oda-vissza vagyok értük). Ami még rengeteget dobott a sztorin, hogy az ember az ilyen filmben egy romantikus önzetlen pasit vár. Na meg a fene, Joon Moon egészében ellentéte volt a megszokottnak, ráadásul a lány sem volt egy hisztis csitri, szóval remek párost alkottak. Nagyon, de nagyon megszerettem őket. Annak is örültem, hogy megismerhettük a karaktereket, és még a múltjukba is kaptunk kicsi betekintést, szóval nem csak üres bábuknak tűntek. A vége pedig különösen édes lett. Bár még 3 történet hátra van, valamiért úgy érzem ez lesz a kedvencem.
Történet: 9/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10

Meg kell hagyni, a címe rettenetesen megfogott, mivel az orgona az én kedvenc virágom is. Azonban csalódnom kellett. Ez a film beteges, és annyira túldramatizált, hogy néha csak a fejem fogtam. A legabszurdabb dolog az volt, hogy az alig 18 éves lány vonzalmat érez egy lassan negyvenes éveiben járó pasi iránt. Általában nem zavar a korkülönbség, ha a nő az idősebb. De itt ilyen betegesen perverznek jött le az egész. A színészek és a karakterek is borzalmasak voltak, egyszóval ez a film egy hatalmas, óriási nem. Ráadásul a vége is furcsa volt, ezt a filmet nem is mondanám romantikusnak. Előre szólok, itt nincs happy end. Nagyon érzelmesek akartak lenni, de csak akartak...
Történet: 3/10
Színészek: 2/10
Karakterek: 2/10
Hét nyári nap

Igazából már az elejét is furcsának találtam. Ha a lány kap egy levelet, nem az az első, hogy az anyukájának mutatja meg? Csak úgy elengedte? A másik pedig, hogy a lány nekem túl közvetlen volt a sráccal. Amerikai stílus ide vagy oda, kis könnyelmű libának tűnt. Nem szerettem. A történet viszont eltér az eddigiektől, hisz itt nem a szerelem áll a háttérben, hanem Melly és az édesapja. Sajnos már az elején sejtettem, hogy mire megy ki a dolog, túl egyértelmű volt számomra az egész, így nem is tudtam élvezni a filmet. Ezt a rejtvény dolgot is furcsának találtam, ki az a bolond, aki két kártya miatt hajkurászik? Ha nem akarják odaadni neki az örökséget, akkor perel és kész. Nem értettem, miért kell túlbonyolítani ezt az egészet. Bár az eddigiek közül talán a legdrámaibb, mégis kicsit túldramatizálták és túlságosan könnyeket akartak kicsalni az emberből, ami sajnos itt is fordítva sült el. Szóval ez a film is egy nem-et kap tőlem.
Történet: 4/10
Színészek: 3/10
Karakterek: 2/10
Kávéztál már egy angyallal?

Hol is kezdjem. Talán ott, hogy imádom az angyalos sztorikat. A filmeket és a könyveket is egyaránt, bár valahogy a gonosz és bukott angyalok egy fokkal jobban bejönnek. Minden esetre az alapsztori nagyon aranyos. Egy baj van az egésszel: túl rövid. Szerintem ebből a történetből egy nagyon édes, vicces és drámai 16 részes sorozatot össze lehetett volna hozni, mert tényleg nagyon imádtam. De így, hogy rövid volt az idő feljön az alapvető probléma: túl hamar alakul ki köztük az igaz szerelem. Többet kellett volna együtt lenniük, hogy megértsük tényleg mennyire szeretik egymást. S ezáltal a vége is kicsit túldramatizált lett. De hangsúlyozom, hogy nem a történet, hanem a rövid idő miatt. Ezen kívül tényleg egy nagyon szép és aranyos történet, jók a karakterek, vannak benne vicces részek, amik igazán élvezhetővé tették ezt a 85 percet. Viszont a végén, amikor mind a 2 srác fuldoklik ( bár az elgondolás nagyon menő, hisz itt jön rá igazán, hogy kis is szeret ), kicsit bénán lett megoldva. A csaj ott áll, toporog, nem tudja mit tegyen, gondolkodik, holott az idő alatt simán ki lehetett volna menteni mind a két srácot. Na ez tényleg hülyén jött le, de az elgondolás tényleg nem volt rossz. Ennek ellenére nagyon is érdemes megnézni, mert tényleg egy cuki love story.
Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése