Revolutionary Love
Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: tvN
Ismertető: Történetünk főhőse, a dúsgazdag apuci kicsi fia, Byun Hyuk, aki célok nélkül éli az életét. Szörnyen naiv és gyerekes, de ugyanakkor egy nagyon meleg szívű, kedves személy. Főhősnőnk a részmunkaidős állások királynője, Baek Joon, aki bár jó egyetemet végzett, mégsem akar sehol sem teljes munkaidőben dolgozni. Egy kis félreértés kapcsán ők ketten találkoznak. Baek Joon a szituációnak hála azt hiszi, hogy Byun Hyuk sorstársa, ezért szállást és ételt ad neki, a fiú pedig készségesen elfogadja, hiszen éppen elzavarták otthonról. Byun Hyuk belecsavarodik a lányba, de komoly feladata akad: apját észhez kell térítse, és a cégüket megfelelő irányítás alá kell tenni. Akad még egy karakterünk, Byun Hyun barátja, aki mindig 'eltakarít' utána, Je Hoon, aki történetesen főhősnőnk szomszédja, és aki történetesen szerelmes is a lányba.

Na de lássuk csak a sztorit. Az első rész aranyosan és tipikusan indít: akad egy gazdag fiú, aki semmit sem tud a világról, egy lány, aki nagyon talpraesett (hihetetlen de tényleg, olyan ritka az ilyen főhősnő) és egy cég, ami felett folyik a harc, plusz egy másodhegedűs, akiért előre tudjuk, hogy meg fog szakadni a szívünk. Aranyos, vicces és kikapcsoló sorozatot ígértek nekünk az első pár résszel, és szerintem ezt meg is kaptuk.
Vicces, mert egyszerre volt egy teljesen tipikus sorozat, ami olyan igazán kikapcsoló, de félünk már előre, hogy nehogy eldramatizálják a végét, mikor ez egy vígjáték. Nagyon ritka az olyan vígjáték, ami a végéig vicces, dramatizálástól mentes marad, és ez teljesen az volt. Hihetetlen, de tényleg semmi felesleges dráma nem volt benne, a vicces jelenetek pedig a legvégéig elkísértek minket. Teljesen le vagyok nyűgözve emberek.
Másrész pedig kaptunk olyan újakat, amiket mindig ugyanúgy csinálják az ilyen sorozatokban, de itt végre, végre valahára adtak valami újat is. Egyrész maga a főhős karaktere: nem beképzelt, fellegekben járó pasit kaptunk, hanem egy nagyon rendes és hihetetlen meleg szívű férfit, aki bár átmegy egy szintű karakterváltozáson, mégis megmarad a kiinduló pont. A főhősnő karaktere is kivételt képezett, végre.

És ami a legújabb volt nekem... XD. Minden gazdag fiú anyja teljesen ki akarja zárni a szegény elveszett főhősnőt fia életéből, jön a vízzel leöntős jelenet, a pénz odaadása és 'tűnj el a fiam életéből' stb. Itt? XD A lány azért kapott ajándékokat a főhős anyjától, hogy maradjon vele. Durva, hogy ilyeneket is megemlítek, de ez tényleg annyira új volt a koreai sorozatok világában, hogy muszáj volt itt is megemlítenem nektek.

Zene: Nem sok szám született a sorozathoz, de abból három nagyon aranyosra sikeredett: Love U 'Younha', My Way 'Yeontae' és Sing My Song 'Goo Keun Byul'.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon, sorjában.
Choi Si Won - Byun Hyuk: Egy nagyon kis naiv srác, aki bár haragszik apjára, mégis megpróbálja úgy észhez téríteni, hogy végig tiszteli és szereti őt. Byun Hyuk egy annyira élettel teli, szeretereméltó, kedves és melegszívű ember volt, hogy szerintem akkor is végig néztem volna a sorozatot, ha egy kalap lepkekaki lett volna az egész. De komolyan. A karakter magábaszippant, szurkolsz neki és csak figyeled, hogy hoz egyre magabiztosabb döntéseket, hogyan segít másoknak és hogyan próbálja apját úgy legyőzni, hogy a szeretete végig megmarad iránta. Egy rossz szót sem tudok mondani erre a karaktere nektek, tényleg annyira eszméletlenül jó volt, és annyira illett ebbe a sorozatba, hogy le vagyok nyűgözve. Si Won végre valahára megkapta az első főszerepét. Nagyon, de nagyon jól állt neki ez a szerep, rá szabták ezt a karaktert. Bár azt meg kell hagyni, borostával még mindig ezerszer jobban néz ki.

Gong Myung - Kwon Je Hoon: Édesapja is Byun Hyuk családját szolgálja, így ő ebbe nőtt bele. Nem tud boldog lenni, hisz folyton ki vannak szolgáltatva. Je Hoon volt az a karakter, aki visszarántott minket mindig a valóságba (és nem csak minket, hanem a karaktereket is). Ha nem lett volna egy ilyen, sajnálatraméltó, néha gonosznak tűnő (de természetesen valójában nem az) karakter, akkor elszálltunk volna a sok jóban és viccesben ami a sorozatban történt. Meg kell hogy mondanom nektek, nagyon kedveltem őt és természetesen nagyon sajnáltam is (de komolyan, a szánalmas, fájdalmas múlttal rendelkező szereplők a végzeteim, nem tudok menekülni előlük). Szó mi szó, nagyon helyén volt a karakter, és reméltem, hogy faragnak neki is valami happy end félét. Gong Myung az idei másik sorozatában (Bride of The Water God) annyira rossz volt, hogy említést sem érdemelt. Ezért féltem is, hogy két ilyen jó színész mellett mit fog produkálni, dehát le vagyok nyűgözve. Sokkal, de sokkal jobban áll neki ez a szerep. Nagyon várom a jövőbeli karaktereit, őszintén.
" Az irány fontos, nem pedig a sebesség.
Még ha ez lassú is, várhatsz, amíg biztos nem vagy benne,
Még ha ez lassú is, várhatsz, amíg biztos nem vagy benne,
hogy előre haladsz. "
Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése