While You Were Sleeping
Műfaj: romantikus, fantasztikus, jogi
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2017
Csatorna: SBS
Ismertető: Nam Hong Joo különleges képességgel van megáldva: álmában lát dolgokat, amik később biztosan bekövetkeznek. Ezek miatt borzasztóan retteg, hisz sokszor megálmodja mások halálát is. Egyik éjjel egy ismeretlen férfiról álmodik, aki megmenti az életét. Ő nem más, mint Jung Jae Chan ügyész, aki véletlenül éppen a lány szomszédjába költözik kisöccsével. A dolgok egyre bonyolódnak közöttük és körülöttük is. Jae Chan ügyészként megannyi bonyolult és félrevezető esetet kap meg, amiben a lány segítségére lesz. A történetben feltűnik még a fiatal rendőr, Han Woo Tak is, aki szintén érdekes módon kapcsolódik kettejükhöz. Titkok, fájdalmak, összefűződő sorsok, szerelem - mindezt megkapjuk a sorozattól.

Ami a legelső részekben feltűnt, az egyrészt az, hogy Lee Jong Suk ismét a jól megszokott karaktert adja (bár ez nem volt meglepetés), azonban helyzetén picit javított, hogy itt végre akadt egy tesója is, így nem volt annyira szánnivaló. Másrészt az, hogy hála az égnek Suzy karaktere nem volt idegesítő (de ez a nő színészkedni még mindig nem tud). Szó mi szó, mindenesetre kíváncsian vártam a további részeket, hisz ahogy említettem, nagyon felkeltette az érdeklődésem az első 2 rész.

Az is nagyon tetszett, ahogyan a végére végre odaértünk ahhoz a dologhoz, amire mindenki kíváncsi volt, viszont sajnálattal láttam, hogy túl gyorsan lezavarták (erről majd még később beszélek). De nem csak a végén: sokszor történtek események, amik annyira hirtelen a semmiből jöttek, hogy ott néztem, hogy oké, de most akkor mi is történik pontosan? Hogy kerültünk ide? Lehet, hogy másoknak ez volt a 'varázs' a sorozatban, de nekem ez a fejetlenség egyszerűen nem tudott tetszeni.

Annak ellenére, hogy körülöttük forgott minden, valahogy annyira sablonosak lettek, hogy a mellékszereplők története sokkal izgisebbé vált számomra. Amit igazából nem is bánok, hisz őket sokkal jobban kedveltem. Yoo Beom, Woo Tak, Dam Dong, ők voltak hárman, akik tényleg nagyon ütősek voltak. De a többieket is nagyon megkedveltem. Szóval, hogy hány pontot adok a karakterekre, azt nem tudom még, de tény, hogy a mellékszereplők sokkalta jobbak voltak.

Összességében tehát, nem volt olyan nagy szám, mint amennyire be van állítva, de mindenképp egy nagyon nézős sztori lett, amitől kapunk valami újat. Ajánlani nagyon tudom mindenkinek, szerintem tényleg egy tök klassz kis sorozat lett, de senkit se tévesszen meg, azért kedvencem sem lett. Btw: az utolsó rész nagyon aranyosra sikeredett, befejezésre is megy a plusz pont, szépen lezárták az egész történetet mindent szépen elsimítottak a végére nekünk.
Zene: Sok OST jött ki a sorozathoz, ezekből ez a 4 szám borzasztóan tetszik: Eddy Kim 'When Night Falls', Henry 'It's You', Monogram 'Lucid Dream', Roy Kim 'It'd Be Good'. A soundtrackek is nagyon, nagyon szépre sikeredettek.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.

Nam Hong Joo - Bae Suzy: Szereti félreérteni a helyzeteket, de ettől függetlenül egy aranyos lány, aki rácuppan főhősünkre, miután beköltözik a szomszédjába. Hong Joo karaktere szerencsére nem volt idegesítő egyáltalán, de valahogy olyan semleges volt ő is. Se nem szerettem, se nem utáltam őt, egyszerűen csak ott volt főhősnőnek, végezte a dolgát. Kicsit fura, nem nagyon éreztem még így karakter iránt, de valószínű ez is az erős mellékszereplőknek köszönhető. Összességében tehát, sok mindent nem tudok róla mondani. Suzy még mindig nem tud színészkedni, az viszont tény. Tényleg egy szép nő, de annyira nem megy neki a színészkedés, hogy sokszor a nagyon drámai jelenetet is elrontotta azzal az eszméletlen erőltetett sírásával. Remélem a jövőben nem fog együtt játszani sok jó színésszel.

Jung Hae In - Han Woo Tak: Egy borzasztóan kedves és aranyos rendőr srác, akinek az élete összefonódik a két főhősével. Woo Tak tényleg egy piszkosul aranyos karakter volt, aki valahogy folyton ott volt, amikor kellett. Valószínű ilyen másodhegedűs akart ő lenni, de szerencsére erre túl nagy hangsúlyt nem fektettek, aminek nagyon örültem (amúgy is sokkal jobb lányt érdemelt volna, mint a főhősnő). Nagyon sajnáltam nála is, hogy nem kaptunk picikét több háttérsztorit, csak így el-el röppentek egy-egy mondatok a családjával is kapcsolatban. Nagyon örültem volna, ha ő is többet szerepel, de ez is késő bánat. Jung Hae In mindig is bitang ari egy pasi volt, ez ezúttal sem változott. Szörnyen illett hozzá ez a rendőr karakter, remélem a jövőben sokat fogunk vele még találkozni, mert én itt most nagyon megkedveltem őt.
"Kérem hagyja, hogy igazság utat törjön magának!"
"Tudod mi rosszabb annál, ha nem tudsz valamit?
Azt hinni, hogy mindent tudsz?"
Azt hinni, hogy mindent tudsz?"
Történet: 8/10
Zene: 10/10
Színészek: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése