A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dráma. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Haechi

Haechi


Műfaj: történelmi, akció, dráma
Részek száma: 48 (egy rész fél órás)
Dátum: 2019
Csatorna: SBS

Ismertető: Történetünk a 18. század elején játszódik, ahol a koronaherceg éppen kezdődő uralkodása nem mondható zökkenőmentesnek, hisz nincs utódja, a nemesek csoportokra szakadva más és más herceget kívánnak a trónon látni. Főhősünk, Lee Geum herceg sok év után visszatér a fővárosba, hogy támogassa hőn szeretett kisöccsét. A palotában a trón körül megkezdődik a csendesen folyó harc, ahol senki sem tud megbízni senkiben.

Vélemény: Nagy boldogsággal fogtam neki a sorozatnak, mert mostanában nem nagyon voltak történelmi sorik, plusz Il Woo nagy kedvencem, így alig vártam már, hogy újra királyos sorozatban láthassam őt. Hogy őszinte legyek veletek, a sorozat hosszúsága ellenére (ugye 24 részes volt) nem fogok nektek sokat tudni beszélni róla. Egyrészt azért, mert ez amolyan igazi, igazi történelmi sorozat volt, amiben tényleg arról van szó, hogyan szilárdítja meg hatalmát egy király és hogyan gyűjt maga köré hűséges embereket. Bár izgalmasak voltak a részek, nekem mégis túlságosan történelmi volt. Ez persze saját 'hülyeségem', nekem hiányzott belőle egyrészt a romantika, mert bár kaptunk egy kis aprócska szálat, de az szinte semmi sem volt.
Olyan szépen megalapozták a két főhős közötti szerelmi szálat, reméltem, hogy sokkal erősebb lesz benne. Persze nem vártam nyálas, mindent elsöprő szerelemre, de azért valamicskére mégis. Másrészt pedig, azt a barátságos részt a két fiú között is nagyon elhanyagoltnak éreztem a sorozat végére. Ezt a szálat is tök szépen felhúzták az elején, de a végére minden egyebet levertek, és csak és kizárólag a királyon volt a hangsúly, ami persze nem baj, de nekem így kicsit uncsivá vált. Ettől függetlenül a karakterek szerethetőek úgy-ahogy szerethetőek voltak, aranyosak voltak együtt, ezért is szerettem volna, ha kicsit érzelmekkel telibbre sikerül a sorozat, főleg, hogy olyan nagyon sokat kell várnunk 1-1 történelmi sorozatra.
Igazából mást nem is igazán tudnék nektek róla mondani. Nagyon, de nagyon történelmi lett, főleg a végére, abszolút a király hatalmának megszilárdításáról szól, a végére a szerelmi és a barátságos szálakat is nagyon elvágják és szinte semmi sem történik ezügyben a sorozatban. Én személy szerint sajnálom, hogy ez lett belőle, mert az első pár részből kiindulva valami sokkal érzelmesebbre számítottam, de tényleg nem volt rossz a sorozat. Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik az ilyen mindenféle érzelmektől túlcsöpögő sorozatokat, akik egy abszolút történelmi sorit szeretnének látni, és persze azoknak, akik szeretik a színészeket, főleg Il Woo-t, mert sokat szerepel itt. Remélem nektek tetszeni fog, vagy remélem, hogy tetszett.

Zene: Két ost készült csak a sorozatból, abból az egyik nagyon szépre sikeredett, Jung In 'Love To Death' című száma, amit sokszor hallhattunk felcsendülni a soriban.

Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon: külön - külön.
Jung Il Woo - Lee Geum: Egy fiatal és élettel teli fiú, aki bár a királyi családból származik, mégsem gondol annak lehetőségére sem, hogy király legyen. Lee Geum karaktere a sorozat elején nagyon aranyos és tényleg olyan igazi kicsattanó pasi volt, akivel megtörténnek a rossz dolgok, így eldönti, hogy megembereli magát és elfoglalja a trónt. A karakter fejlődése a 24 rész alatt klassz volt, ahogyan a kis bohókás fiúból férfi lesz, bár azt mindenképp elmondanám, hogy a legelején is felelősségteljes és igazságos volt, csupán nem volt akkora hatalma. Kedveltem őt, bát kedvenceim közé semmiképp sem került. Il Woo történelmi szerepeit (meg a nem történelmiket is) nagyon szoktam szeretni, remélem, hogy a következő karaktere valami érzelmekkel teli sorozatban lesz, mert ez hát, kicsikét untam, de sebaj.
Go Ara - Yeo Ji: Igazi pasis csaj. Aranyos és kedves, de erős és talpraesett. Yeo Ji karaktere nekem túlságosan férfias volt ehhez a sorozathoz. Azt hittem, hogy majd úgy lesz, hogy amikor a pasi király lesz ő úgy lesz egyre nőiesebb vagy valami ilyesmi. Olyan szép szerelmi szálat elképzeltem kettejüknek, dehát na, a sorozat közbeszólt. Ami nem nagyon tetszett, hogy már-már megszállottan védelmezte a pasit. Kicsit olyan volt, mintha ezek a nemi szerepek felcserélődtek volna, de nem a király nőiessége, hanem a lány túlságosan férfiassága miatt. Nem akartam én, hogy olyan tipikus magatehetetlen kis hisztis lányzó legyen, de egy adag nőiesség ráfért volna. Tudom, hogy sokan nem szeretitek a színésznőt, de nekem Go Ara abszolút az olyan színésznők közé tartozik, akiknek szívesen nézem a sorozatait. Ezúttal sajnos annyira nem lett szerethető a karaktere, de majd legközelebb jobb lesz.

 Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Item

Item

Műfaj: dráma, fantasztikus, misztikus
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2019
Csatorna: MBC

Ismertető: Történetünk főhőse, Kang Gon egy kedves és lelkiismeretes ügyész, aki testvére néma húgát neveli miután az meghalt. Bár sajnos sok tragédia kötődik családjához, mégis megpróbálja a legtöbbet kihozni az életéből egészen addig, míg egy különleges férfi, Jo Se Hwang körül elkezdenek természetfeletti dolgok történni, és a kislány is veszélybe kerül. A szintén nagyon kedves és melegszívű profilozó, Shin So Young lesz az, aki segít az ügyésznek, hogy elkapják a gonoszt és attól sem riadnak vissza, hogy akár nekik is meg kell szerezniük és használniuk azokat a természetfeletti erővel bíró eszközöket. Így megkezdődik a hajsza a gonosz és jók között, ami nem is olyan egyszerű.

Vélemény: Nem nagyon fogok kertelni. Egy nagyon jó sorira számítottam, főleg a színészek miatt, mert hát a két pasi plusz a csaj is azok közé a színészek közé tartozik, akiknek mindig jó sorozataik vannak. Hát sajnos ez most nem annyira jött össze. Még gifek sem készültek a sorihoz, mert ahogy láttam, elég sok ember azon a véleményen van, hogy nem sikerült a legjobbra. Na de kezdjük a legelején. Még az első pár rész úgy ahogy érdekes volt, elég jól felvezették a szálakat, bár ezek a természetfeletti cuccok kicsit furák voltak, de sebaj. Aranyos volt a kislány és a férfi közötti kis kapcsolat is, ahogyan csak ők maradtak egymásnak, ahogyan olyan erősen ragaszkodtak egymáshoz végig.
Aztán valahogy egy komédia lett az egész sorozat. A fennmaradó részek másról sem szóltak, csak hogy fenyegetik egymást, fellépnek egymás ellen aztán végül mégsem történik semmi. Ami a legkevésbé tetszett az az volt, hogy a karakterek, de főleg a három főszereplő annyira egy síkon mozogtak, hogy már unalmasak lettek. Semmi karakterfejlődést nem láthattunk rajtuk, mind a 16 rész alatt pont azokat tették és mondták amikre számíthattunk a karakterük által. Nyilván, nem akarnám azt, hogy 180 fokos fordulattal a jó legyen gonosz a gonosz meg jó, de egy kicsi változást elbírtak volna.
A gonosz túl gonosz volt, a jók túl jók. Ennyivel tudnám jellemezni a karaktereket. A történet unalmas volt a jelenetek pedig egymást ismételték. Szóval összességében, nagyon szenvedtem a sorozattal, azt hittem, sosem érek a végére. Sajnálom, hogy ez lett belőle, mert nagyon szeretem az összes színészt. Néha vannak ilyen sorozatok - ilyen szerepeik, ezen túl kell lépni. Ajánlani semmiképp sem ajánlom, de tudjátok mit szoktam mondani, ha szemeztek vele inkább kezdjétek el mert lehet, hogy nektek nagyon fog tetszeni, hisz mindenkinek más az ízlése, és ez így van jól.

Zene: Az összes szám közül, ami a sorozathoz született, csak Shannon 'Wind' és Lee Si Eun 'Under The Moon' című száma maradt meg.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon: külön-külön.
Ju Ji Hoon - Kang Gon: Kedves és lelkiismeretes férfi, aki hatalmas felelősségérzettel neveli elhunyt bátyja kislányát. Annyira, de annyira szép volt amúgy a sorozatban az, hogy tényleg annyira szerették egymást, olyan szépen átjött az érzés, hogy mennyire kötődnek egymáshoz, hisz senki másuk nem maradt az életben. Így nem is csoda, hogy főhősünk mindent megtesz majd a kislány érdekében. Ami nem tetszett az az volt, hogy ugyanazokat a klisé szövegeket nyomta le a 16 rész alatt kb. 200x, hogy bár feladta a munkáját is, hogy előkerítse a kislányt, a személyiségében mégsem láttunk semmilyen fejlődést, semmilyen változást, amit nagyon sajnáltam, mert hát, mégiscsak ott szenved, és nem is keveset. Ahh na mindegy. Ji Hoon kedvenceim között van, ez a sorozata ezúttal nem nyert meg, na de sebaj, majd a következő.
Kim Kang Woo - Jo Se Hwang: Történetünk főgonosza, aki már-már Istennek képzeli magát a természetfeletti eszközeivel. Őszitén, ez a karakter annyira nevetségesen gonosz volt, hogy nem tudtam őt komolyan venni. Elkezdték ott boncolgatni, hogy az apja hogy viselkedett vele gyerekkorában, de így abbamaradt még ez is, így még kicsikét szimpatizálni sem tudtunk vele (már pedig a főgonoszokkal az esetek 90%-ában nagyon is tudunk szimpizni). Mindenesetre sajnálom, hogy ez lett a karakterrel, főleg úgy, hogy Kang Woo egy nagyon jó színész. A főhősnőt én nem is jellemezném külön, mert nem is tudnék annyit írni róla sem. A 16 rész alatt kedves maradt, segített ahol tudott és ennyiben ki is merült a karaktere neki is sajnos. Ez a szereplő megalkotás nem jött össze túl jól ebben a sorozatban, valahogy komédiává fajult az egész.

Történet: 4/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 4/10

Sorozat: Trap

Trap

Műfaj: thriller, misztikus, dráma
Részek száma: 7
Dátum: 2019
Csatorna: OCN

Ismertető: Történetünk főhőse, Kang Woo Hyun egy nagyon híres tudósító, akinek látszólag tökéletes az élete. Hírneve az egekben, szerető felesége van és egy kisfiúk, akit imád, boldog családot alkotnak. Egy nap, évfordulójukat megünnepelve elmennek abba a kis, a fővárosi élettől messze lévő kávézóba, ahol először találkoztak. Itt azonban az egész élete egy szempillantás alatt összeomlik: kisfia eltűnik, rögtön utána felesége is, őt pedig egy 'játék' elé állítják a 'vadászok'. Az esetet a szakmájában ügyes, hatalmas igazságérzettel rendelkező, azonban hamarosan nyugdíjba vonuló Ko Dong Kook nyomozó kapja meg, aki elhatározza, hogy pontot tesz az ügy végére.

Vélemény: Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megnézzem-e a sorozatot, mert féltem, hogy unni fogom, de végül letöltöttem. Azt kell, hogy mondjam, hogy annyira izgis volt az első rész, meg úgy az egész, hogy egy húzásra végignéztem. Ahh annyira szeretem a jó thrillereket, amikor tényleg úgy forgatják a szálakat, hogy konkrétan senkiben sem bízunk a sorozatban, még saját magunkban sem, aztán persze ki is derül, hogy az volt a főgonosz, akire valahogy nem számítottunk. A sorozat első fele, szerintem úgy a 3-4. részig borzasztóan izgis volt, az egészet kb. végigizgultam. Nagyon tetszett, ahogyan a karakterek viselkednek, ahogyan ők maguk is forgatták a szálakat a történetben.
És az is, ahogyan az egész történet haladt. Próbálok úgy beszélni nektek a soriról, hogy ne spoilerezzek, de azért ez kicsit nehéz, mert mégiscsak az alaptörténet az, amit igazából tudni 'szabad' ehhez a sorozathoz. Az utolsó pár részben nekem sok volt kicsit a duma és a szokásos korrupció, ami miatt végül 7-est adok a sorozatra, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek megéri megnézni, főleg azoknak akik szeretik az ilyen műfajú sorikat, szeretnek izgulni és szurkolni a karaktereknek, és legfőképp szeretik a fordulatokat. Én élveztem, rövidsége ellenére nagyon megmaradt a történet.

Zene: Sajnos nem volt benne szám sem, ami az OCN drámákra jellemző, pedig thrillerekhez is nagyon menő számokat szoktak csinálni, így itt is nagyon sajnáltam, hogy legalább egy zene nem csendült fel benne néha, legalább a részek végén.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
Lee Seo Jin - Kang Woo Hyun: Tökéletes élettel rendelkező ügyvéd, megvan mindene, amit egy ember kívánhat: pénz, hírnév, szerető feleség és egy csodálatos kisfiú. Aztán az élete egy karikacsapásra megváltozik. Ahh nem akarok spoilerezni, de ez a karakter valami fenomenális volt, ahogyan a színész is. Annyira, de annyira menő volt, ahogyan az arcjátékával irányított mindenkit. Ahogyan nem tudtuk eldönteni, hogy milyen ember is ő, hogy megvessük vagy sajnáljuk őt. Durva volt, annyi szent, nagyon durva. Szeretem amikor ilyen, a sorból kitűnő karaktereket kapunk, mégha csak 7 rész erejéig is. Bocsi, kicsit off-téma, de remélem elérnek egyszer a koreai sorik arra a pontra, amikor a kissé gonosz, emberibb (jó most nem erről a karakterről van szó) karakterek lesznek főhősök, és nem a minden ízben tökéletes férfiak akik a legnemesebbek, mert ilyenek tényleg nem léteznek.
Sung Dong Il - Ko Dong Kook: Hatalmas igazságérzettel rendelkezik, s eldönti, ha törik ha szakad, de felfedi az igazságot ebben az ügyben, történjék bármi is. Dong Kook tipikusan az az öreg jó fiú volt, aki mindent feláldoz azért, hogy az igazság végére járjon, lelkiismerete nem engedi, hogy a jók bezárva, a gonoszak pedig szabad lábon járkáljanak, mintha semmi sem történt volna. Nagyon kellett a karaktere a történetbe, mert ő volt az, akinek igazából szorítani tudtunk ebben a gonosz és minden ízben elrontott világban. Ő volt az, aki egy kicsi reményt adott ahhoz, hogy a gonoszak, legyenek bármilyen pénzesek és nagy emberek is, akkor is ott végzik, ahol végezniük kell. Jó volt, tényleg, mindenképp adjatok neki egy esélyt, ha ilyesmihez van kedvetek, mert nagyon, de megéri megnézni egyszer.

Történet: 7/10
Zene: 5/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Babel

Babel

Műfaj: dráma, jogi, misztikus
Részek száma: 16
Dátum: 2019
Csatorna: TV Chosun

Ismertető: Történetünk főhőse, Cha Woo Hyuk ügyvédként dolgozik már régóta. Azért választotta ezt az utat, mert bosszút szeretne állni apja igazságtalan haláláért, így a gyilkos Tae elnök és családjának közelébe férkőzik. Tae Min Ho ennek a családnak a tagja, apja cégének lehetséges örököse, akinek színésznő felesége, Han Jung Won szívből gyűlöli a férjét. Egy nap Tae Min Ho-t holtan találják, s elindul a nyomozás, hogy ki is ölhette meg őt, hiszen akár a családban, akár azon kívül rengeteg embernek érdeke fűződött a férfi halálához. Cha Woo Hyuk elkezd az ügyön dolgozni, közben pedig egyre közelebb kerül ahhoz, hogy bosszút álljon, azonban a nő iránt érzett gyengéd érzelmei összezavarják őt.

Vélemény: Nagyon, de nagyon vártam ezt a sorozatot, mert mind tudjátok, hogy Si Hoo mekkora kedvencem. Nagyon izgisnek és érdekesnek tűnt, ezért hatalmas nagy izgalommal indítottam el az első részt. Na de mit is mondjak... alig tudok pár érteles gondolatot összekaparni nektek a sorozathoz, mert őszintén, én nagyon untam. Gondolom sokan voltak így vele, mert még rendes gifeket sem találtam a sorihoz. Eleve tudom, hogy nem szeretem a szinte csak korrupcióról és dumáról szóló sorikat, mert sajnos unom őket, egyszerűen nem az én világom, ezért mostanában már tudatosan kerülöm őket.
Viszont úgy gondoltam, hogy mivel ez romantikus is, és Si Hoo a főszereplő nem lehet annyira uncsi. Hát tévedtem. Igazából a sorozat érdekesen indít. Kapunk bosszúra vágyó főszereplőt, tiltott szerelmet, egy gyilkosságot, és minden egyebet ami érdekessé tud tenni egy sorozatot. Itt valahogy az volt a baj, hogy az elején túlságosan sok volt a duma, a végére meg annyira, de annyira felerősítették a szerelmi szálat, hogy nekem is sok volt. Igazából az volt a nagyon rossz, hogy eljátszották mennyire nagy szerelmesek, de folyton kételkedtek és bizalmatlankodtak egymással.
Mármint, ha annyira nagyon szeretik egymást, eleve nem értem hol a bizalom, plusz hol az összetartást. Csomószor éreztem azt, hogy tökre idegenek egymásnak, közben állítólag nagy szerelmesek voltak. Áhh nem tudom, ez a fura szerelmi szál engem nem fogott meg. A karakterek sem nőttek a szívemhez, még főhősünk sem - túlságosan sablonos lett. Mást nem is nagyon tudnék nektek mondani a soriról. Élveztem amennyit tudtam belőle, láttam rosszabbat is, de a végére nagyon untam, nem lettek kedvenceim a karakterek sem, számomra (hatalmas sajnálatomra) abszolút felejthető sorozatra sikeredett.

Zene: Két szám nagyon szépre sikerült: Kim Yong Kin 'Cry' illetve John Park 'You're My Everything' című száma, ami nagyon, de nagyon tetsziiik, nagyon szép lett.

Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon: külön-külön.
Park Si Hoo - Cha Woo Hyuk: Egy jóképű ügyvéd, aki bosszút esküszik, de a szerelem az útjába áll. Woo Hyuk karaktere az elején nagyon szimpi volt nekem, már el is képzeltem mi minden sülhet ki ebből a bosszúra vágyó, de tiltott szerelmet élő karakterből. Aztán a végére sorra halmozta a bénábbnál bénább cselekedeteket, futott a csaj után mikor az vagy 100x elküldte. Valahogy olyan érzésem volt végig, hogy a karakter mindent megtett azért, hogy ne kedveljük meg őt. Si Hoo hatalmas színész, abszolút a legjobbak között van benne, de ez a szerepe sajnos nagyon nem tetszett, pedig azt hittem, hogy a The Princess' Man c. sorihoz hasonlóan valami brutál jó bosszúra vágyó férfi karaktert kapunk majd, de sajnos nem így lett. Nagyon remélem, hogy a következő szerepe sokkal jobb lesz ennél, mert sokkal, de sokkal többre képes.
Jang Hee Jin - Han Jung Won: Ellenséges családunk tagja. Jung Won az elején (a főhőshöz hasonlóan) nagyon szimpi volt. Érdekes volt, ahogyan csak tűrt és tűrt, míg szörnyeteg férje minden lehetséges módon megalázta. Tetszett ez a fajta tartás benne, s kíváncsi voltam, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Aztán a végén ezt is elrontották. Valamiért azt vártam, hogy a csaj majd ragaszkodik a főhőshöz, és hogy együtt majd valahogy megoldják a helyzetet, de minden lehetséges módon elfordult a férfitől "az ő érdeke miatt", ami rengeteg felesleges drámához vezetett. Még egyszer elmegy ez egy soriban, de folyamatosan sok volt. Sajnálom, hogy ez lett a karakterekből, mert nagyon jó színészek játszottak a sorozatban, de valahogy engem nem tudott megfogni. A színésznő nagyon gyönyörű és illett hozzá ez a szerep (legalábbis a sori elején lévő karakter), remélem a közeljövőben sok nagyon jó soriban látjuk majd.

Történet: 6/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Feel Good To Die

Feel Good To Die ~ Happy If You Died

Műfaj: fantasztikus, dráma, vígjáték
Részek száma: 32 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018
Csatorna: KBS2

Ismertető: Történetünk főhősnője, Lee Roo Da egy cégnél dolgozik. A főnőke egy kicsinyes, kioktató és minden szempontból förtelmes férfi, Baek Jin Sang, akit ki nem állhat, és már attól is rosszul van, ha meghallja a hangját. November hetedikén, este egy közös kis összeülős vacsora után Baek Jin Sang kicsit részegen indul el, Roo Da pedig utána megy, de a férfit elüti egy kamion és azonnal meghal. Roo Da-t megrázza a dolog, azonban reggel amikor felkel, ismét november 7.e van és előlről keződik az egész nap. Nem érti, hogy mi történt, azt sem, hogy miért nem tud ebből az időkapszulából kiszabadulni, de elhatározza, hogy jobb embert farag a főnökéből. Ez azonban elég kemény munkának bizonyul.

Vélemény: Nem fogok sokat írni ehhez a sorihoz, egyrészt azért, mert sajnos nem találtam gifeket a neten hozzá, pedig rengeteget kerestem, másrészt pedig azért, mert olyan nagyon sokat nem is tudnék írni róla. A sorozat nagyon érdekesen és viccesen indít, a főszereplőt ténylegesen sikerült nagyon idegesítőre megcsinálni, én magam is sokszor jól képenteremtettem volna. A sorozat szépen megy a maga kis ütemében, kicsi fordulatokkal van meggazdagítva, s főhősünk (akin ugyebár a lényeg van) lassacskán átformálódik egy jobb emberré, tanul a saját hibáiból és szembesül azzal hogy mi mindent csinált rosszul életében.
A sorozat elejét nagyon élveztem, de ahogy haladtunk a végére nekem kicsit uncsi lett, az utolsó 2 részben lévő csavar pedig számomra nagyon felesleges volt, úgy éreztem, hogy már nem tudnak mit csinálni a sorozattal, ezért teszik meg ezt a lépést. De ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam, én élveztem a sorozatot. Nem megszokott sztori, az biztos, a karakterek sem éppen a megszokottak, de abszolút jobban tetszett, mint amire számítottam. Szerintem egy esélyt mindenképp megéri neki adni. Kedvencetek lehet hogy nem lesz, de ha pont ilyenhez van kedvetek szerintem élvezni fogjátok, plusz a színészek gondolom sokatok kedvencei, szóval értük is érdemes belekezdeni ebbe a kis soriba.

Zene: Elég sok szám született a sorozathoz, ebből nekem kettő maradt meg: Kang Kyun Sung 'Hero' illetve a Standing Egg 'I'll Be By Your Side' című száma.

Szereplők: Na akkor lássuk csak.
Kang Ji Hwan - Baek Jin Sang: A csapatvezető, de mindenki utálja őt. Folyton megszégyenít mindenkit, kb minden miatt kiabál, magát tökéletesnek látja és nem érti, hogy más hogy nem lehet olyan, mint ő. Hát, Jin Sang tényleg nagyon undorító volt XD. Én nem bírnék hosszútávon egy ilyen főnököt elviselni, őszintén. Undorítóan viselkedett, és borzasztóan idegesítő volt, szóval Ji Hwan-nak sikerült nagyon jól megformálni a karaktert, én tényleg utáltam őt. Jó volt, hogy a 16 rész alatt szép lassan változott, nem úgy, hogy egyik percben még mindenkivel szemétkedik, a köviben meg már ő a megváltó. Szép lassan formálódott át. Ji Hwan nagyon nagyon jól alakította ezt a karaktert, komolyan.
Baek Jin Hee - Lee Roo Da: Eléggé belefásult a munkájában, csak tűr és tűr, de viszonylag okosan csinálja, próbálja nem magára venni a dolgokat. Mivel a főhős volt a középpontban, ezért a főhősnőt kicsit olyan, ah nem tudom, én úgy éreztem kicsit olyan semmilyen volt a karaktere. Vagy csak lehet, hogy egy lendületes folyton mosolygós lányt vártam volna, ő meg inkább fásult és mogorva volt, ami nem volt rossz, csak kicsit furi. A legtöbb döntésével szimpatizáltam és szorítottam neki, de igazából felejthető a karaktere. Semmiképpen nem volt rossz, de olyan nagyon jó sem. Jin Hee szerintem ari színésznő, bár még nem sok szerepben láttam.
Gong Myung - Kang Joon Ho: Igazi kis futóbolond. Lendületes, vicces és bár felelősségteljes a maga módján, mégis viccnek veszi az életet. Joon Ho karaktere olyan volt, mint egy kis energiabomba a 16 részen keresztül. Mikor kicsit ott elkezdtek belemenni a romantikába annak annyira nem örültem, mert hát, mégiscsak második főhős, nem szeretem ezeket a szerelmi háromszögeket, de szerencsére sikerült elég jól megoldani a helyzetet, szóval nem maradt bennem rossz érzés. Gong Myung nagyon aranyos mindig, már nagyon várom, hogy főszerepe legyen, ahol végre megkapja a főhősnőt és happy end lesz a számára is. Remélem nem kell erre sokat várnunk, hisz mostanság egyre több színész kap végre főszerepet.

Történet: 7/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Memories of The Alhambra

Memories of The Alhambra

Műfaj: dráma, romantikus, akció, fantasztikus, misztikus
Részek száma: 16
Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: tvN

Ismertető: Történetünk főhőse, Yoo Jin Woo egy befektetési cég elnöke. Okos, talpraesett és energikus férfi, aki remek a munkájában, de magánéletében nem jön össze neki semmi, éppen második feleségétől is válni készül. Jin Woo csapatával egy különleges játékon dolgozik. Ez a játék a virtuális valóság egy továbbfejlesztett változata, ami már csak egy kontaktlencsét igényel és a való világ elemeiből építkezik. Yoo Jin Woo egy felettébb különleges telefonhívás után rögtön Spanyolországba, egészen pontosan Granadába utazik, ahol találkozik Jung Hee Jooval, aki egy kisebb szállót futtat az országban. Először természetesen nem szimpatizál a lánnyal, de a folyamatos események folyton összehozzák őket.

Vélemény: Mostanában a koreai sorozatok viccet csinálnak belőlem. A sorik, amiket nagyon várok, és tudom, hogy nagyon jók lesznek, azokban csalódom, és az olyan sorik, amiket felírok, mert mondjuk tetszik a borító meg a cím meg ilyenek, de annyira nem várom, azok nagyon megtetszenek. Így volt ez ezzel is. Annyira nem érdekelt, mert Park Shin Hye nincs a számomra jó színésznők között, Hyun Bin meg olyan semleges nekem.
Aztán mondom csak megnézem, mert elég híres lett meg minden. Hát, kezdjük az elején. A sorozatnak közel a fele (ha nem több) Spanyolországban játszódik, aminek nagyon örültem, tejóééég. Mert általában ha külföldi forgatás van, akkor 1-2 jelenet max, utána viszont visszatérnek Koreába. Itt viszont többet voltak Spanyolba, ami annyira különleges hangulatot adott a sorinak, amit tényleg nem lehetett nem élvezni.
A sztori is nagyon érdekes volt, az egész ugye ezen a virtuális valógásos játékon alapult, plusz a kis háttérsztorin, hogy eltűnt a lány öccse. Tetszett, ahogy a 16 rész alatt lefutott a történet. Az elején érdekes volt, vicces és szépen bevezettek minket ebbe a világba, de ott volt a nyitójelenet ami miatt éreztük, hogy ez nem lesz annyira poénos ez az egész játék. Sikerült nagyon szépen bevezetni az egész történetet és annak a baljós hangulatát.
Aztán szép lassan komolyra fordult a történet. Nagyon tetszett az a megoldás, hogy a következő részt sosem onnan folytatták, ahol abbahagyták, hanem kicsit hamarabb, de valaki más szemszögéből, valami mást láthattunk mindig. Például adott egy jelenet, ami történt, de nem tudjuk hogy, és így ér véget, a kövi rész első 10-15 perce pedig elmagyarázza. Ez a megoldás nagyon élvezhető volt és cseppet sem zavart össze.
A szerelmi szál az hm, érdekes volt. Szorítottam nekik, de a lány sztem kicsit hamar szeretett bele a pasiba, amit nem nagyon szeretek. De szerencsére annyira nem csöpögtette a nyálát utána, így túl tudtam tenni magam rajta. A két szereplő közti vitákat én nagyon élveztem, jól megmondogatták egymásnak. De annyira nem voltam oda a szerelmi szálért, az főszál sokkal jobb volt, és szerencsére a hangsúly ezen volt.
SPOILER: A VÉGE? Mi a fene volt ez a befejezés? Akkora baromság volt, hogy az valami hihetetlen. Nem volt értelme... de tényleg nem. Az, hogy egy karakterként tért vissza a pasi (márpedig úgy térsz vissza), szerintem borzasztóan elrontották. SPOILER VÉGE. Összességében én nagyon élveztema  sorozatot, amin meg is lepődtem. Hamar végignéztem a 16 részt, és bátran tudom mindenkinek ajánlani ezt a kis sorit.

Zene: A 6 ost közül 4 nagyon tetszik: Ailee 'Is You', Loco & U Seungeun 'Little Prince', George 'Memories of The Alhambra' illetve a kedvencem, Yang Da Ill 'I'm Here' című száma is telefonon maradt. Tényleg nagyon szépre sikerültek.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
Hyun Bin - Yoo Jin Woo: Munkájában roppant sikeres férfi, azonban ez nem mondható el a magánéletéről. Éppen második feleségétől is válni készül. Jin Woo a sorozat elején egy nagyon energikus férfi volt, aki azért utazik Spanyolba, hogy találkozzon a fiúval, aki felhívta telefonon. Izgatott a játék miatt, azonban ahogy halad előre a sztori úgy jön rá, hogy ez az egész nem is olyan vicces. Tetszett, ahogyan ezen a változáson végigment a karakter, ahogyan a lelkes és izgatott férfi a sorozat végén már a saját és mások életéért harcol egy olyan világban, amit más nem láthat. A karakter engem nagyon megnyert, én nem gondoltam volna, hogy ennyire kedvelni fogom őt. Jópofa volt, tetszettek a beszólásai és végigvitte a sorit a hátán. Hyun Bin nekem sosem volt nagy kedvencem (tudooooooom, mindenki imádja), de szerintem nekem ez volt az eddigi legszerethetőbb karaterem tőle. Nagyon várom a jövőbeli szerepeit természetesen.
Park Shin Hye - Jung Hee Joo: Spanyolországban él családjával, a kis szállót vezeti, plusz ezer másik helyen dolgozik, hogy el tudják tartani magukat. Őszintén magam is meglepődtem, de Hee Joo a sorozat elején egy tök szimpatikus csajszi volt, aki ja persze, néha feleslegesen kiakad meg néha eltúlozza a dolgokat, de szerintem viszonylag szerethető volt. Hamar beleszeretett a pasiba, amit annyira nem értettem, meg a sorozat végén azért elég sokat sírt (mégiscsak Park Shin Hye xD), de tényleg, ettől függetlenül én kedveltem őt. Nem lett kedvencem, de magához képest jó karakter volt, akinek van 1-2 hibája, de összességében szerethető. A pasival váltott vitáikat és egymásnak való beszólogatásaikat nagyon élveztem, színessé tette a szerelmi szálat. Shin Hye magához képest szerintem jól teljesített, szerintem az összes karaktere közül ezzel a lánnyal szimpatizáltam a legjobban, szóval csak hajrá a jövőben.

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: The Crowned Clown

The Crowned Clown

Műfaj: dráma, történelmi
Részek száma: 16
Dátum: 2019
Csatorna: tvN

Ismertető: Történetünk királya, Lee Hun, bár fiatal, mégis már-már az őrület határán van a ránehezedő súlytól amit a korona jelent. Főtanácsosa, Lee Kyu egyszer véletlenül találkozik egy fiúval, akinek az arca ugyanúgy néz ki, mint a királyé. Ez a fiú, Ha Sun a mi főhősünk. Bohócként próbálja meg húgával és barátjával megszerezni a napi ennivalót, s bár szegények, mégis próbál pozitívan élni és mindent kihozni a lehetőségekből egészen addig, míg hirtelen a király székében nem találja magát. Hamar rájön, hogy bár hiába csak egy báb a trónon, döntéseinek komoly súlya van, s míg eljátssza a király, addig a fiatal és gyönyörű királynéhoz is egyre közelebb kerül.

Vélemény: Nagyon vártam már ezt a sorozatot, mert tavaly hihetetlen kevés történelmi sorozat volt (összesen 3 azt hiszem), Jin Goo szerintem remek színész, plusz annyira menő volt az egész koncepciója a sorozatnak, hogy alig vártam, hogy végre elkezdhessem. A koronázott bohóc című sorozat egy fiatal fiúról szól, aki szegény helyzete ellenére mindig vidám és pozitív, de hirtelen a király lesz belőle, s olyan dolgokat várnak el tőle, amikről eddig fogalma sem volt.
Szóval, a sorozatnak volt egy része, ami nagyon nagyon tetszett, és volt egy, ami kevésbé. Kezdeném az elsővel. Maga az egész alapsztori, ahogyan az a bohókás fiú király lesz, valami fenomenális volt. Kezdetben viccnek hitte az egészet, inkább báb volt, de ahogy egyre teltek a napok úgy jött rá, hogy ekkora hatalmas személyként mennyi mindent tehet a népért. Szép lassan, saját magát formálta át egy olyan királlyá, akire ő maga is felnézett volna, s akit tényleg tisztelt volna.
A 16 rész alatt ez nagyon szép ütemben lefutott, borzasztóan jó volt látni, ahogy tényleg, részről részre egyre komolyabban veszi a 'szerepét', s ahogyan ő maga is királlyá változik kis bohóc létére. Tényleg nagyon nagyon jó volt az alapsztori és a kidolgozása is, plusz rengeteg olyan jelenet volt a sorozatban, amitől csak úgy kirázott a hideg. Egy ténylegesen jó, pörgős és mélyen elgondolkodtató történelmi sorozatra sikeredett ez a kis sztori, amit szívesen néz az ember bármikor.
De akkor mi volt az, ami nem tetszett? Hát mikor elkezdődött a sorozat, bár nincs a műfajok között, én reméltem, hogy lesz benne romantika. Mikor el is kezdődött a kis szerelmi szál tökre örültem, mert a színésznőt is szeretem, plusz tök édes volt az is, hogy igazából a két fiú ki van cserélve, így egy teljesen más embert ismer meg a lány. Ami a bajom volt ezzel, az először az volt, amikor a fiú leléphetett volna, de nem tette meg. Jajj, nekem ez a szituáció annyira nagyon furán jött le.
Mivel még viszonylag a sztori elején voltunk, ezért nem szerethette annyira a csajt, nem jött bele annyira a szerepébe sem, de ő mégis maradt, holott vissza kellett volna mennie a testvéréhez, hiszen elméletben eleve miatta kezdte ezt az egészet. Így úgy jött le, mintha a mostanság megismert királynét sokkal jobban szeretné, mint a saját testvérét. De sebaj, mondom. Ezután a szerelmi szál brutál nyálas lett. Jaj, tudjátok, hogy imádom a csöpögős romantikát, de ez...
Sokkal jobban tetszett volna, ha eleve nincs benne romantika, mert ennek a sztorinak az alapmondandója volt eléggé érdekes ahhoz, hogy ne kelljen bele, vagy akkor, ha ez a szerlemi szál inkább dinamikusabb. De az, hogy ott szerelmes szövegeket toltak egymásnak, fél órás szerelmi vallomásokkal fárasztottak minket, ez valahogy nagyon nem illett az egész történetbe. Ez miatt adok 7-est a sorozatra, mert ez tényleg nagyon sok volt, de a sorozatot mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert ezt a részt leszámítva remek volt, tényleg megéri megnézni.

Zene: A számok közül 4 maradt meg, amik nagyon szépek, annyira történelmi sorisaaak: Se O 'A Long Way From Now', Sung Si Kyung 'If I Could Be By Your Side', Haeun 'Winter After Winter' és természetesen Oh Yeon Joon 'If I See You Again' című száma is gyönyörű, azóta ezeket hallgatom, tényleg nagyon szépek.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket.
Yeo Jin Goo - Ha Sun: Fiatal, vidám fiú, aki bár nagyon szegény, mégis folyton mosolyog és próbálja a legjobbat kihozni az életéből. Bohócként keresi a napi ennivalót, de arra sosem gondolt volna, hogy egyszer a királyt kell eljátszania, ráadásul élesben. Ha Sun egy borzasztóan rendes fiú volt, akit tényleg foglalkoztatott az, hogy segítsen másokon, és nehezen tolerálta az igazságtalanságot. Nagyon jó volt, ahogy a 16 rész alatt átformálta saját magát királlyá úgy, hogy ő maga sem vette észre. Mi sem láttuk mikor volt úgy igazán az a pont, amikor már igazi király lett belőle. Gyönyörűen megmutatta a sorozat, hogy nem kell ahhoz nemesnek és leszármazottnak lennie az embernek, hogy egy igazságos és népét tisztelő király váljon belőle. Ez a fiú a szegény sorból, bohócként sokkal többet tett a népért, mint az igazi király. Jin Goo természetesen mind a két szerepben tündökölt, én nagyoooon szeretem őt.
Lee Se Young - Yoo So Woon: Amikor megszerette a fiút, olyan helyzetben volt, ami szörnynen frusztráló. Eleve szerette az igazi királyt, holott pontosan tudott a gyengeségeiről és arról, hogy milyen kegyetlen tud lenni, de a szíve egy részével mindig is szerette őt. Aztán mikor megváltozik örül neki, mert így még inkább meg tud nyílni felé, de a tudjuk, hogy igazából egy teljesen másik személyt szeretett meg. Nyilván eleve azért lett ez a romantika, mert az igazi királyt már szerette, ezért mélységesen megértettem azt, hogy mennyire összezavarodott mikor megtudta az igazat és azt is, hogy emiatt saját magát ostromolta. Igazából a karakter jó volt, néha kicsit túljátszotta magát (mármint maga a karakter, nem a színésznő!), de jó volt, kár ezért a romantikus szálért. A színésznőt jó volt történelmi sorozatban látni nagyon.

"Én vagyok a király, de egy vagyok a népből.
Vissza akarok térni, hogy újra egy legyek közülük."

Történet: 7/10
Zene: 9/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10